Papírhajó - Füttyögés és nahátozás

 
berg-judit-kertesz-erzsi-a-neg-titka.jpg

 

Gajdó Ágnes

 

Vércsekő, órásműhely, antikvárium

 

A gyerekek szeretik a fordulatokban bővelkedő, kalandos történeteket. Mindig is szerették. Ha visszagondolok, számos olvasmányélményemet föl tudom idézni, de egy sem hasonlít Berg Judit és Kertész Erzsi detektívtörténeteihez. Úgy rémlik, mintha sokkal lassabban és körülményesebben bontakozott volna ki a cselekmény a nyolcvanas években olvasott regények lapjain, s össze sem vethető a jelenkori szerzőpáros pörgős, impulzív történetalakításával. Időközben mindennapjaink része lett a televízió, s a mai gyerekek is sokkal több forrásból kapják az információkat, ráadásul sokkal több irányba képesek figyelni, egyszerre több dologgal is foglalkoznak. Tény, hogy a z- és alfa-generáció másfajta irodalmi élményre éhes, mint a hetvenes évek közepén születettek…

Mi a titka a két népszerű szerző, Berg Judit és Kertész Erzsi Kiki nyomoz-sorozata sikerének? Több okot is említhetünk. Az ifjú nyomozók rendkívül szemfülesek, intelligensek, nem mellesleg bátrak és olykor vakmerők is. Sosem kételkednek a barátság erejében, s sziklaszilárd hitüket semmi nem ingatja meg. Kiki és Gerda összeszokott páros, még akkor is, ha a Négy madár titka című regényben a fiú látszólag magára marad. Egy tenyérnyi festett fadoboz a kulcs mindenhez, melyben egy papírfecnin a következő négy sor rejlik:

„Galamb mutatja az utat,
Sas őrzi a fészket.
A titok fölött holló köröz,
A veréb nem közönséges madár.”

 

Nos, ennél zagyvább, értelmetlenebb feladványt is megfejtettek már önjelölt és hivatásos nyomozók, de most Kikin a sor: rájön-e, mi a furcsa üzenet lényege. S ahogyan az várható, igen: ha lassan is, de az ifjú ember kiokoskodja, mi a teendő. Az akadályok és a nehézségek azonban ezután következnek. DR és emberei szemmel tartják a fiút, s minden áron meg akarják szerezni a Gerda nagypapája által kifejlesztett titkos receptet. Hogy pontosan miről van szó, nem árulom el, de a lényeg, hogy a madarakkal és a repüléssel kapcsolatos.

Ahogyan a vérbeli krimikben szokás, Berg Judit és Kertész Erzsi sem riad vissza a hátborzongató fordulatoktól. Látszólag hétköznapi hősök a szereplők, hiszen a töpörödött „vénasszony”, Ibolya néni eleinte nem sok vizet zavar, ám csak-csak kiderül, sokkal többet tud, mint amennyit elmond. S a gonosz DR is megéri a pénzét! Csatlósait – a Pózna és Pocok névre hallgató „vérebeket” – ördögi módon utasítja, s ha a két balfék hibát követ el, a főnök extra csípősen méltatlankodik, rendre utasít, büntet. Vagy említhetem Az óra rejtélyéből Aidát, aki dacolva félelmeivel és kíváncsiságával képes meggyőzni értetlen szüleit, hogy segíteniük kell egy ismeretlen, fogságban tartott lányon. A pisztollyal fenyegetőző Susan pedig túlságosan is gyorsan akar megoldani mindent, ha csak feleannyira rohanna, tán nem siklana el figyelme a lényeges részletek felett. Berg Judit és Kertész Erzsi remek pedagógiai érzékkel Kiki és Gerda egyik oktatójának, Somogyi Lászlónak is kulcsszerepet szán: a tanár lélekjelenlétén és leleményességén sok múlik a végjátékban.

 

berg-judit-az-ora-rejtelye-kikomoz-2.jpg

 

Anélkül, hogy fontos és a történet szempontjából releváns részleteket árulnék el, mindenképp meg kell jegyeznem: a bonyodalmak és váratlan fordulatok mellett leginkább az tetszik a két regényben, hogy a rövid fejezetek kifejezetten a nyolc–tizenkét éves korosztály kedvére valók. El tudom képzelni, hogy esténként valamelyik szülő olvas föl egy-egy részletet, s gyermekükkel közösen élik át a kalandokat, majd akár meg is beszélik, mi történt, hogyan lehetett volna esetleg másként cselekedni, mi a rejtély titka. Igen vonzó a két regényben, hogy csak egy-egy egyszerű rajz szerepel illusztrációként – Bernát Barbara munkája –, így teljes mértékben szabadon szárnyaló képzelőerejére hagyatkozhat az olvasó. A két krimit számos vicces jelenet is szerethetővé teszi, s az egyes helyszínek – titkos alagút, Vércsekő, órásműhely, antikvárium, fényűzően berendezett kastély – különleges miliője még inkább megmozgatja a fantáziát.

A négy madár titka és Az óra rejtélye valamennyi korosztálynak ajánlható. Mészöly Ágnes Hanga és Várkony-sorozatához hasonlóan Berg Judit és Kertész Erzsi is képes megragadni a gyerekek és a gyermeklelkű felnőttek figyelmét, s így az olvasás közös családi élmény lehet. Aki nem retten vissza a sötét bűnözők fondorlataitól, s szereti a kiszámíthatatlan történéseket, bátran vágjon bele. Kiki és Gerda nem okoz csalódást! 

 

(Berg Judit–Kertész Erzsi: A négy madár titka, Pozsonyi Pagony, Budapest, 2017., 2490 Ft; Berg Judit–Kertész Erzsi: Az óra rejtélye, Pozsonyi Pagony, Budapest, 2018., 2490 Ft)

 


 Főoldal

2019. július 25.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png