Kritikák

 

Kis_Petronella_Sz__raz_Mikl__snyarak.jpg 

 

Kis Petronella

 

A mások sorsa gyermekszemmel,

felnőtt fejjel

Száraz Miklós György: Bitang nyarak

 

Felszabadult strandolás, Balaton-parti fagyizás, kalandokkal teli táborozások, biciklitúrák, sütögetések a csillagos ég alatt, éjszakába nyúló baráti beszélgetések a szabadban – a legtöbbünk ehhez hasonló emlékeket tud felidézni (kis)kamasz kora nyári vakációiról. Részben erre rezonál a Bitang nyarak cím is, hiszen a bitangol ige egybecseng ezekkel az élményekben és zsiványságokban gazdag csavargásokkal. Jelzőként erőt, dinamizmust sugall, élvezetes, felejthetetlen eseményekre szoktuk mondani: „ez bitang volt!” Száraz Miklós György kötetére azonban főként a szó harmadik jelentésrétege jellemző, amellyel a jellemtelen, züllött, deviáns egyéneket illetjük.

A Bitang nyarak tíz novellája egyazon környezetben játszódik a hetvenes években. Narrátoruk közös: egy tízes évei elején, közepén, majd vége felé járó srác. Vannak visszatérő szereplői (például a főszereplő barátja, Titi, vagy a kutyája, Kormos), központi helyszíne pedig a kórház, ahol az elbeszélő édesanyja orvosként dolgozik. Kórházi szobájának leírása leképezi az ábrázolt miliőt: „ott pompáztak azok a hatalmas üvegek is, melyekben rettentő mementóként, a születés és halál közt megrekedt életek gúnyos és morbid karikatúráiként áztak az embriók” (Róza vére). Ebből a világból ugyanis nincs kiút: az ember beleszületik, és egész életében próbál túlélni, mind fizikai, mind financiális és emocionális értelemben.

Az író szociográfiai hitelességgel mutat be olyan súlyos társadalmi és családi problémákat, amelyekkel egy gyereknek sosem szabadna szembesülnie: családon belüli erőszakot, alkoholista, börtöntöltelék szülőket és testvéreket, éhezést, kínzást és életek kioltását, folyamatos önvédelemre kényszerülést. Ebben a nyomorban a gyerekek a szomszéd kutyájának táljából eszik a maradékot; lopásra, mások kifosztására kényszerülnek; rettegnek a bajonettet szorongató iskolatársuktól, és az apjuk a kutyájuk felakasztásával bünteti őket kihágásaikért. Az állatokkal kapcsolatos visszatérő párhuzamok nem pusztán illusztrációkként szolgálnak. Ebben a közegben az ember és az állat is áldozattá válik, egyformán kiszolgáltatottak, tehetetlenek és ugyanúgy szenvednek: „[...] anyám szerint a lány a vizsgálat alatt, ami kiterjedt a genitáliákra is, olyan kísérteties hangokat adott ki, mint egy sebzett állat.” Az elkövetők viselkedése, bánásmódja pedig épp olyan primitív, barbárszerű és ösztönvezérelt, mint az állatvilágban. Eleinte csak utalásokból (pl. Róza bőre barna) és a szókészletből („megmutatta a csurdéját”) következtethetünk arra, melyik etnikumhoz tartoznak a szereplők, mígnem az Egyszer fiúk, egyszer lányokban nyíltan elhangzik: „látja a csurdé cigány gyerekeket”.

A kórház szimbolikus hely abban a vonatkozásban is, hogy a történetekben egyfajta gyűjtőhelyként működik, amelynek körzetében a legkülönbözőbb társadalmi rétegek vegyülnek: szolgálati lakásaiban orvosok, nővérek, sofőrök, szerelők családjai, gyerekei élnek. Közöttük a novellák narrátora kimondottan jól szituált, magas iskolai végzettségű család sarja: anyja orvos, apja író, ami miatt kívülállóként tekint a körülötte zajló eseményekre. Élete azonban szorosan összefonódik az alacsonyabb társadalmi státuszú gyerekekével, barátai, első szerelmei közülük kerülnek ki, így testközelből megtapasztalja személyes traumáikat és tragédiáikat, melyeknek ő is áldozatává válik. Betörésbe, lopásba keveredik, gyerekként családfői szerepbe kerülő, teherbe eső és anyává váló lányokat próbál megmenteni, és bűntudat mardossa, amiért nem tudta megakadályozni barátja öngyilkosságát, aki első kiállítását a pszichiátria pincéjében rendezi. Mégis ő az egyetlen gyerek, akinek az otthona biztonságot nyújt – az őt körülvevő környezetben idilli gyermekkornak tetszik a szőnyegen fetrengés, a mennyezetig érő könyvespolc látványa, a macska dorombolásának, a tücsök ciripelésének hallgatása és az ablakon belengő, frissen kaszált fű illata.

A szövegekben ábrázolt megrázó eseményeket ellenpontozzák és még inkább súlyossá teszik a gyermeki tevékenységek (bújócskázás, hintázás), és a naiv gyermeki nézőpont: „[...] akkora gránátalmák, mint egy felnőtt ökle. Pirosak, fényesek, mint az Ezeregyéjszaka meséiben” (Ahogy megöltük az öreg Gillt). A főszereplő úgy szorongatja zsebében a golyókat, melyekkel embertársa tarkóját célozza, hogy közben az édesanyja készíti neki a vajas-szalámis szendvicset, és ő tölti ki a teát a bögréjébe. Éledező szexuális vágyait és testét még képtelen irányítani, saját határaival nincs tisztában: „[...] és amikor újra a számba csókol, megvonaglok én is, és ott a két lába közt elmegyek, bele a nadrágomba” (Rio Lobo). Lelki értelemben ugyanilyen éretlen és álmodozó, hiszen szinte családtagnak könyveli el magát, amikor megtudja: álmai nőjének, a nála valamivel idősebb Annának van anyja, és a Bartók Béla úton dolgozik. Érzelmeit definiálni és kifejezni nem tudja a számára fontos emberek iránt, eszköztelen a szeretteinek való támasz- és segítségnyújtásban. „Szeretnék segíteni rajta, de nem tudok. Szerinted ez törődés?” – kérdezi tőle Kornél a Még hintázom kicsit az ágonban.

A novellák a nyelvi megformáltság puritánsága miatt válnak igazán életszerűvé és autentikussá. A szövegek önreflexivitása többször tanúskodik arról, hogy az író szándékosan mellőzi a szépirodalmi alkotásokba „kívánkozó” komponenseket, és pusztán a már megkopott emlékeire hagyatkozik a történetek megalkotása során: „Nem törődöm a regényes elemekkel, nem tudom, a hold vérben úszó, másnapos szemgolyóhoz hasonlított-e. Nem emlékszem, miként mászott át a mohos kőkerítésen, nyikorogtak-e a korhatag spaletták, a rozsdás rács felsértette-e a kezét. Nem emlékszem a kandallókra, csak arra, hogy voltak kandallók, nem emlékszem a nagyteremből a torony homályába tekergő széles falépcsőkre, csak arra, hogy voltak széles falépcsők, és hogy vakolat és szikkadt galambszar csikorog a talpam alatt.” Sajnálatos módon épp ilyen természetessé és magától értetődővé válik a gyerekszereplők számára a halál gondolata is: „A kórház, ahol laktunk, rákos és tébécés betegek kórháza volt. A halál mindennap ott volt velünk. Nem volt idegenebb és nem volt félelmetesebb, mint egy távoli rokon, egy borzasztó nagynéni, hatalmas vörös konttyal, fehér tokával és csipkegallérral. Meglátogatja az embereket. Amerikánál is messzebbről jön. Fáradhatatlan. Egyszer, de az még nagyon messze van, majd hozzánk is ellátogat” (Haláli éjszaka).

Az elbeszélő ugyanakkor visszatekintve igyekszik értelmezni a gyermekként még értelmezhetetlen történéseket, ami egyértelműen jelzi – a visszatérő, szimbolikus álmokkal együtt –, hogy az eltelt idő ellenére valójában nem sikerült feldolgoznia azokat: „Először is maga az öreg Gill, aki bizonyos értelemben főszereplője, noha nem alakítója, hanem elszenvedője a cselekménynek. Ha őt is számítom, három szereplője van a történetnek. Ha magamat is, aki észrevétlen és tétlen, ám csöppet sem közönyös szemlélője voltam annak, ami történt, akkor négyen vagyunk.” Az idézet szemlélteti a kiskamasz ebben a közegben élő felnőttekét jelentősen meghaladó empátiáját: bár mentálisan és érzelmileg erősen bevonódik a történetekbe, elbeszélőként nem elsősorban önmagára fókuszál, hanem az őt körülvevők által megélt traumákra és azok hozadékaira. Száraz Miklós György felnövéstörténete az egyén és a környezet kapcsolatának kérdései köré szerveződik: tudjuk-e, szabad-e függetleníteni magunkat a körülöttünk élők sorsától? Tanulható, fejleszthető-e a szociális érzékenység a személyes megtapasztalás útján? És ha igen, hogyan cipeljük felnőttként ezeket a tapasztalatokat?

 

Scolar Kiadó, Bp., 2023.

 

Megjelent a Bárka 2024/2-es számában. 


Főoldal

2024. május 15.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Mindák Dániel: CsokitortaCsabay-Tóth Bálint: A sarj
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Fekete Vince: Gyönyörű apokalipszisAcsai Roland verseiGál Ferenc verseiFarkas Wellmann Éva: Magad lehetsz
Oberczián Géza: EgyedülOberczián Géza: EgyedülKovács Dominik – Kovács Viktor: Lesz majd mindenKontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png