„Nemes egyszerűség és csendes nagyság” – mondotta volt Winckelmann, az antik görög művészet értékeire utalva. Kiss Ottó első ifjúsági regénye nem klasszikus alapanyagból, hanem a középkori lovagregények világából táplálkozik, ezért a mű egészére inkább a winckelmanni elvek megfordítása érvényes. A terepasztal lovagjai mai páncélzatba öltöztetett hétköznapi hősök, akik a maguk egyszerű eszközeivel egy csendes, „komfortos” kisváros életét formálják át a lovagias nemesség szellemében. Cervantes Don Quijotéje keveredik a regényben a filmburleszk figuráival, a Nagy Testvér perspektívájával, környezetvédelemmel és a Kiss Ottóra jellemző finom iróniával. A nyelvezet és a történetvezetés egyszerűsége csak látszólag teszi könnyű olvasmánnyá A terepasztal lovagjait: az elbeszélői nézőpontváltások, a motívumok jelentésgazdagsága és az intertextuális, illetve intermediális párhuzamok garantálják a regény sokrétűségét.A „könyvetskét”, vagyis a tényleges történetet keretező Bevezetés és Befejezés egy nemesi származású öregúr, Grigorján Adorján szemszögéből írja le az előzményeket és a szerencsés végkifejletet. Maga a három részre tagolt történet a mindentudó elbeszélő perspektívájából bomlik ki, aki – mint az a könyv végére egyértelművé válik – azonos Grigorjánnal. Az előzmények évszázadokkal korábbra repítenek vissza, egy titokzatos levél formájában, amelyet Grigorján rokona, az Ős Lovag hagyott hátra. A levélből kiderül, hogy a gonosz ellen nem lehet többé a hagyományos lovagi harcmodorral küzdeni, mert az alattomban a lelket támadja meg.„Szerencsére a világ nem úgy van kitalálva, hogy vannak benne jó emberek és rossz emberek, hanem úgy, hogy mindenkiben van rossz is meg jó is”.  A regény vezérelvének tekinthető bölcsesség Don Szopránótól, az Ős Lovag tanácsadójától származik, aki megjósolja, hogy éppen Grigorján lesz tanúja a végső ütközetnek, amelyet négy gyerek vív majd a gonosszal.A misztikus hangulatú felvezetés után egy poros magyar kisváros poros utcáján két fiú tűnik fel, ahogy egy ásóval bajlódva afrikai expedícióról álmodoznak. A nyúlánk, komikusan szögletes külsejű Szálka lehetetlen ötleteivel Don Quijotére emlékeztet, akinek szellemét Don Szopránó nevében is megidézi. Szálka nagy étvágyú, nagyszájú és nagylelkű barátja, Dodi pedig Sancho Panzára hasonlít. De a két kisfiú alkata és helyzetkomikumra épülő ügyetlenkedéseik a burleszk halhatatlan párosát, Stant és Pant is felidézik.A manapság divatos, fantasy-elemekkel feldúsított ifjúsági regények globális fenyegetettségével szemben A terepasztal lovagjaiban lokális kalandokba keverednek hőseink. Rowling nyárspolgárokat sújtó kemény szatírája helyett Kiss lovagi erényekből és ironikus gesztusokból építkezik. Bombasztikus akciósorozatok helyett egy kissé idealizált városka csendes életét tölti meg játékos ötletekkel. Mintha a Szálkához hasonlóan vézna és szemüveges Harry Potter a világ megmentése helyett beérné azzal, hogy a dagadt Dudley oldalán a Privet Drive és környéke felvirágoztatásán fáradozzon, ahelyett, hogy egyre durvább módszerekkel egymást szekálnák. Persze a „mumus” Szálka és Dodi világából sem hiányozhat: egy idősebb fiú, Ferró Feri és Hurrikán nevű kutyája mellett Lápi Marától, a boszorkától tartanak. Ám hiába Feri rémisztgetése, a fiúk lovagias cselekedetek sorát viszik véghez: meghódítják a földet, a vizet, a levegőt, és a tüzes Fáber Lili szívét, végül együttes erővel Ferró Ferit is leleplezik. Ezzel nemcsak Dodiék, de Lili, a szépséges „királylány” is kiérdemli, hogy Grigorján lovaggá üsse. Igazi Kiss Ottó-i fordulat.A terepasztal lovagjainak fanyar humorára jellemzőek a szándékoltan dilettáns lírai betétek is: Ferró Feri „rettenetes éneke”, Az én kutyám nem cicózik szórakoztató, ám cseppet sem félelmetes. A szerző (ön)iróniájának legszebb példája, mikor Grigorján ígéretet tesz rá, hogy egyszer álnéven „könyvetskét” fog írni a fiúknak. Ez az álnév pedig a borítóra pillantva nem más, mint Kiss Ottó. A fiktív elbeszélő tehát a hús-vér író nevét felhasználva hitelesíti az ígéret teljesítését – persze a fikció szintjén.Dodi nagyija, Lívióla néni házában minden „komfortos”, de igaz ez az egész városkára is: az emberek szeretik a munkájukat, figyelnek a rendre és a nyugalomra. Ebben a magyar mese-utópiában a gyerekhősök is fáradságos munkával érdemlik ki kalandjaikat, sőt, a környezetvédelem is szerephez jut: Szálka ötletes tutaja üres műanyagflakonokból épül, a léghajó lufijait kartondobozok visszaváltásából fizetik meg, Grigorján kertjéből pedig a gonosz savas eső űzte ki a koboldokat és manókat. Nem véletlen, hogy a rousseau-i „Vissza a természethez!” jegyében a Hőslények szigete beültetésének tervével ér véget a könyv.