Kritikák

Balogh István

 

Veszteségeink

 

A holokauszt Békés megyei áldozatairól

 

 

A Békés megyei zsidóság történelme mintegy két évszázadot ölel fel. Az első évszázadban felfelé ívelt a zsidóság útja, ami zenitjét a századfordulótól az 1910-es évekig érte el, majd az egyre gyorsuló hanyatlás korszaka következett, amelyben a mélypont az 1944-es évre esett. Az azt követő évtizedekben pedig lassan – egy kis töredéket leszámítva – megszűnt a zsidó élet. A temetők síremlékeit, a századfordulós folyóiratokat olvasva, a kisszámú megmaradt családi fényképet látva, egy, a magyarságára büszke, a magyar földhöz ragaszkodó, magát az ország és a megye szerves részének tekintő, sokszínű közösség képe rajzolódik ki. Az 1848 után, Békés megyében született zsidók ősei már egy évszázad óta Magyarországon éltek. Két-három nemzedéken keresztül csak az ország északi és középső részében telepedhettek le a zsidó felekezetűek, ez idő alatt a németről és a jiddisről átváltottak a magyar nyelvre. A megyénkben letelepedők nagy erőfeszítésekkel és meggyőződéses lokálpatriotizmussal építették az otthonukká vált községeket. A zsidó népesség lélekszámának emelkedésével párhuzamosan folyamatosan alakultak meg a zsidó hitközségek. Ekkor adták ki az 1867. évi XVII. törvénycikket, amely Az izraeliták egyenjogúságáról polgári és politikai jogok tekintetében címet viselte, és egyenjogúsította a magyarországi zsidóság tagjait. A megyébe betelepülő zsidók temetkezéskultúráját vizsgálva láthatjuk, hogy a síremlékek legnagyobb felületén ékes, magyar nyelvű feliratokat olvashatunk, sok esetben magyarosított vezetéknevekkel. Az egyre gyarapodó közösségek egymás után építkezni kezdtek. A millennium korától az első világháborúig tartó két évtized az országban és a megyében is a zsinagógaépítés virágkora volt, ekkoriban épült fel a megye zsinagógáinak több mint fele, köztük a legpompásabbak, a gyulai (1883), az orosházi (1890), a kéttornyú békéscsabai neológ (1893), a szomszédos ortodox (1894), valamint a battonyai (1896). A héber és magyar feliratokkal díszített, romantikus, keleties építészeti jegyeket is magukon viselő zsinagógák a településképek különleges elemeivé váltak. Mellettük felépültek az iskolák, amelyekben az oktatás nyelve az 1800-as évek második felétől mindenhol a magyar volt. A többnyire kisebb létszámú osztályokból álló, magas színvonalú, alapfokú oktatási intézményekbe sok keresztény szülő is szívesen járatta gyermekét. Az iskolákon kívül különféle jótékonysági egyesületeket is alapítottak a zsidó közösségek. A kiegyezés után felgyorsult a zsidóság polgárosodása, az itt született második generáció tagjai közül sokan az orvosi, ügyvédi pályákon, mások a kereskedelemben helyezkedtek el és alkottak kiemelkedőt. A módosabb zsidó polgárok részt vettek a társegyházak jótékonysági rendezvényein is. A különböző sajtóbeszámolókban olvashatjuk, hogy a katolikus, református lányegyleti estek adományozói között a helyi zsidó értelmiség és gazdasági elit is szerepel. Képviseltették magukat az ipartestületekben, olvasókörökben, az újonnan épülő keresztény templomok és középületek támogatói között is.

A millennium és a századforduló idején, a világégést megelőző békés években virágzó zsidó hitéletről, gazdasági, kulturális fejlődésről tanúskodnak a környék folyóiratai. Az 1896-os ünnepségekből a zsidó felekezet is kivette a részét. A következő hír a Békés című hetilapban jelent meg: „Vésztőn május 9-én iskolai és 10-én népünnepély tartatott. Május 10-én délután két órakor az izr. iskolában, melyen Dr. Nussbaum Károly isk. széki elnök megható szép költői érzékű hazafias megnyitó és berekesztő beszédeivel, a gyerekek pedig Herczfeld Fülöp tanító vezetése mellett dicséretes szavalataikkal nagy elismerést érdemeltek ki, mely páratlan volt a maga nemében.” Jól illusztrálja a korszak zsidóságának életét és a békés együttélést a Battonya és környéke című lapban, 1905 nyarán megjelent esküvői beszámoló: „Ujhelly Emil tótkomlósi kereskedő és földbirtokos és Kohn Ilonka házassági ünnepélye. Battonyán folyó hó 18-án délelőtt 10 órakor a polgári esküvővel vette kezdetét. A tanú Ujhelly Samu tótkomlósi takarékpénztári vezérigazgató és Kohn Móric hódmezővásárhelyi földbirtokos volt. Délután öt órakor az izraelita templomba vonult a násznép hosszú kocsisoron, Verhovay Gyula volt országgyűlési képviselő virágokkal feldíszített fogatán vitte a menyasszonyt. Koszorúslányok és vőfélyek: Schaffer Jolánka, dr. Szemző Mihály, Ujhelly Ilonka, Kertész Gyula, Ujhelly Aranka és Ujhelly Béluska. Násznagy: Ujhelly Ferenc földbirtokos. A templomot zsúfolásig megtöltötte a közönség. Az esketést és az áldást Büchler Márton orosházi főrabbi tartotta, szép folyékony magyarsággal magvas beszédet tartott, amilyent ritkán hallani. Az ünnepi háznál Kohn Adolf és Czinner Emma örömszülők fogadták a násznépet és a fiatal párt. A lakodalom másnap virradatig tartott.” A zsidóság asszimilációjának sikereként értékelték a nemesi címeket is. A zsidó nemesek között hat Békés megyei található: csabacsüdi Königswarter Herman báró, dévaványai Nagy Sándor országgyűlési képviselő, fancsikai Schwartz Ferenc nagybirtokos, nagybánhegyesi Montagh Sándor orosházi földbirtokos, gyulai Czinczár Adolf nagykereskedő és szarvasi Sebes Lipót honvédezredes.

Az első világháborúban a zsidó közösség igyekezett jó hazafiként helytállni. A frontokon harcolók között ott voltak a zsidó vallású katonák is, köztük körülbelül ezren Békés megye területéről. Pátosszal teli gyászfeliratokat vésettek a fronton hősi halált halt fiaik síremlékeire a szülők és testvérek. Az őszirózsás forradalom azonban váratlan traumát jelentett a zsidóság számára, a megyében tizenöt településen, zömmel a dél-békési falvakban került sor olyan megmozdulásokra, ahol zsidókat is bántalom ért. A legsúlyosabb ezek közül Tótkomlóson történt, ahol a piac alkalmából összegyűlt tömeg kifosztotta és szétverte a legtöbb zsidó kereskedést és egy hadifogoly katona agyonlőtte a hitközség kántorát. November 2-a után fokozatosan helyreállt a rend, de a történtek emlékét több generáción keresztül megőrizték az érintett közösségekben. 1920. március 1-jén Horthy Miklós kormányzóvá választását követően új korszak kezdődött, melynek során a növekvő antiszemitizmus és a gazdasági világválság hatására csökkent a Békés megyei zsidóság lélekszáma, egyre többen választották az áttérést keresztény hitre. A válság után a Gömbös-kormány hatalomra kerülésével fokozott jobbratolódás kezdődött, a Németországgal való szimpatizálás egyre nyilvánvalóbbá vált, felerősödött az „őrségváltás”, azaz a zsidóság háttérbe szorításának gondolata. A megye korabeli sajtóját olvasva láthatjuk, hogy sok újságból eltűnnek a zsidó kereskedők hirdetései, a hitközség életéről szóló, vagy zsidó származású szerzőktől származó cikkek. Imrédy Béla miniszterelnök 1938-ban elfogadtatta az első zsidótörvényt. Egy év múlva Teleki Pál miniszterelnöksége alatt életbe lépett a második zsidótörvény, 1941. augusztus 8-án Bárdossy László aláírásával pedig kiadták a harmadik zsidótörvényt, amely meghatározta, hogy mindenki zsidónak számít, akiknek legalább két nagyszülője izraelita vallásúnak született. A harmadik zsidótörvény tárgyalásával egy időben a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság előkészítette a razziákon alapuló kitelepítést. Békés megyéből két család esett ennek áldozatául, őket 1941 júliusában, Kamenyec-Podolszkijban SS osztagok gyilkolták meg. A zsidótörvényekkel párhuzamosan megkezdődött a zsidónak minősített férfiak behívása munkaszolgálatra.

1944. március 19-én bekövetkezett a német megszállás. Ezután Horthy Miklós kormányzó az ország miniszterelnökévé Sztójay Dömét nevezte ki. Ettől kezdve sorban jelentek meg a különböző kormányrendeletek, amelyekkel a zsidóság életét korlátozták, majd sárga csillag viselésére köteleztek hat éves kor fölött mindenkit, aki a törvények értelmében zsidónak minősült. Megkezdődött a zsidó üzletek kiigénylése. Orosházán, 1944. április 30-án az elöljáróság a következő választ adta egy igénylésre: „kérése még nem időszerű”. Többeket fizikailag bántalmaztak az utcán, a kirakatok üvegét betörték, de akadtak néhányan, akik segítették zsidó barátaikat. Békésen feljelentések révén több keresztény embert lepleztek le, akik vállalták, hogy megőrzik elhurcolt zsidó ismerőseik értékeit. A társadalom legszélesebb rétegét azonban a közöny jellemezte. Április folyamán előírták a zsidók kényszerlakhelyre telepítését. A mai megye területén tizennyolc településen hoztak létre gettót. Békéscsabán a zsinagógák környékén száz „zsidó házba” tömörítették a zsidó lakosságot. Elrejtőzni nem sokan próbáltak. Endre László és Baky László belügyminisztériumi államtitkárok 1944. június 10-i szegedi értekezletükön elrendelték, hogy a Békés megye területén élő zsidókat Szolnok és Békéscsaba gyűjtőtáboraiba kell átszállítani. Békéscsabán a dohánygyárban, Szolnokon a téglagyárban, Nagyváradon a szeméttelep területén gyűjtötték össze az elhurcoltakat. A táborok őrzését ellátó csendőrök és SS-tisztek több száz embert vallattak ki kínzásokkal, hogy elrejtett értékeik átadására kényszerítsék őket. Többen a vallatásoktól félve öngyilkosok lettek, másokat a vallatás közben agyonvertek. A megye mai területéről a három gyűjtőtáboron keresztül mintegy 6224 zsidót deportáltak. A Békés megyeiek többségét, körülbelül 4714 főt Auschwitzba vitték, közülük mintegy 4100 embert még a megérkezés napján meggyilkoltak. A néhány száz munkára kiválogatott fiatalabb nőt és kevés férfit kopaszra borotválva barakkokba vitték, ahonnan a nyár végén a még életben lévőket újabb szelektálás után munkatáborokba szállították. A magyarországi zsidók többségét Auschwitzba deportálták, azonban öt alföldi transzportot hadi és mezőgazdasági munkára Bécsbe és környékére szállítottak. Így a békésiek közül mintegy 1510-en kerültek Ausztriába, a strasshofi elosztótáborba, ahol több esélyük volt a túlélésre. A deportáltakat gyárakba, romeltakarításra, mezőgazdasági munkára vagy bányába, kőfejtésre vitték.

A felszabadulás különböző időpontokban érte és Európa legkülönbözőbb területein találta a túlélőket. 1944/45-ben munkaszolgálatból mintegy 600-an, a deportálásból pedig 1800-an tértek vissza. Mintegy 5000 Békés megyei zsidónak minősített magyar állampolgárt gyilkoltak meg 1941 és 1945 között. A túlélők a házaikat kifosztva, lakhatatlan állapotban találták. A nem zsidó lakosság egy része ellenszenvvel viseltetett irántuk. Fedor Ágnes 1946. január 5-én a Haladásban írja meg keserű kifakadását: „Orosháza intelligenciájának nagy része hazajöttekből áll. Ki a deportálásból jött haza, ki önkéntes nyugati eltávozásból. Utóbbiak sokallják az előbbieket. Orosházának pechje volt – mondják ki nyíltan. Békéscsaba már sokkal jobban járt Oda összesen nyolc zsidó jött vissza kétszázból. De ide ötszázból háromszáz jött vissza, mert nem Auschwitzba vitték őket, hanem Ausztriába. Most megint itt vannak, visszakérik a holmijukat a szegény emberektől – így a Nyugatról visszajöttek kara.” A megyeszerte jellemző jelenség mellett sokan voltak azonban olyanok, akik befogadták, élelemmel, ruhaneművel segítették régi szomszédjaikat, barátaikat.

1946 és 1948 között folytak le a gettózás, deportálás és a vallatások fő irányítóinak és résztvevőinek népbírósági eljárásai. Jánossy Gyulát – aki Békéscsaba polgármestereként elrendelte a gettózást, részt vett a gyűjtőtábor megszervezésében, az elhurcolás előkészítésében – tíz év fegyházbüntetésre ítélték. Korossy Albert, Gyula város polgármestere a zsidóság ellen elkövetett bűntettei miatt három év börtönt kapott. Harkai Vilmost, a békéscsabai kémelhárítás tisztjét, száz ember megkínzásának irányítóját másodfokon három év börtönre ítélték. Prókai Jánost, az orosházi csendőrőrs parancsnokát a gettóbeli kegyetlenkedései és a megszerzett vagyonok elrablása miatt másodfokon életfogytiglani börtönre ítélték. A tanúvallomások olvasása önmagában is embert próbáló feladat: a túlélők emlékei frissek, a beszámolók elviselhetetlenül részletesek, mindössze két-három év telt el az átélt szenvedések óta.

A háború után csak a hitközségek felét szervezték újra. Az iskolát csak Orosházán nyitották meg, ahol a túlélők között gyermekek is voltak. Az országos népszámlálások szerint 1949-ben még 1911 zsidó élt a megyében. A túlélők egy része megpróbált újra egzisztenciát építeni, de a legtöbb üzletet és vállalkozást, valamint a nagyobb házakat államosították. A kereskedőket és iparosokat másodszor is kisemmizték, ettől kezdve csak alkalmazottként helyezkedhettek el az állami vállalatoknál és szövetkezeteknél. A többség elhagyta a megyét, így az 1950-es években rendszeres hitélet már csak a békéscsabai, orosházi, szarvasi és mezőkovácsházi hitközségekben folyt. Az 1956-os forradalom idején megjelenő antiszemita hangok hatására több család a kivándorlás mellett döntött. A zsinagógákat, hitközségi ingatlanokat eladták és lebontották vagy más funkciót kaptak. A hitélet fokozatosan a mártír istentiszteletek megtartására szűkült, amire Békéscsabán kívül Szarvason, Orosházán, Mezőkovácsházán és Gyulán került sor évről évre.

Napjainkban a maroknyi Békés megyei zsidóságot a békéscsabai hitközség fogja össze, a neológ temető mellett építettek új zsinagógát. A közösség próbálja megőrizni a megye egykori zsidó közösségeinek megmaradt épített emlékeit és fenntartani a megemlékezés folyamatosságát.

A rendszerváltást követően a második világháborúban elesett katonáknak állított emlékművekre több helyen felkerültek a zsidó áldozatok nevei, vagy legalább egy rövid emlékező felirat. Néhány városban és községben azonban megfeledkeztek róluk, így többek között Füzesgyarmat, Magyarbánhegyes, Zsadány és más Békés megyei települések áldozatainak emlékét semmi sem őrzi. A holokauszt hetvenedik évfordulóján egyre több szó esik a szembenézésről, a felelősségről.

Az őszinte emlékezéshez, a gyászolókkal való együttérzéshez, saját közös veszteségeink megértéséhez meg kell ismernünk azoknak az embereknek az arcát, életét, történetét, akiknek tömeges kiirtása hét évtizeddel ezelőtt történt. A holokauszt emlékezetkultúrájának részeivé vált fényképek azonban nem hozzák hozzánk közelebb az áldozatokat, az egyes embereket, akiket innen, a szomszédságunkból hurcoltak el egykoron. Hogy az eltűnt közösségről pontosabb képet kapjunk, érdemes néhány jellegzetes arcélt felvillantani.

A valaha Békés megyében élt zsidóság sokszínű közösséget alkotott, amely története során egyre sokrétűbbé vált, és valójában sosem képezett igazi egységet – csak a zsidótörvények paragrafusai pecsételték meg őket ugyanazon bélyeggel és szolgáltatták ki őket ugyannak a kínhalálnak. Békés megye ma élő idős lakosait kérdezve egészen más kép rajzolódik ki a város neológ, vallását egyáltalán nem tartó és kisebb arányban kitért, vagy megkeresztelkedett zsidó lakosairól, mint dél-békési falvak ortodox közösségeiről, vagy a földbirtokos, nemes zsidókról és a művészekről.

A megyébe beköltöző zsidó családok közül többen felismerték a vidékre jellemző jó minőségű gabonában rejlő lehetőségeket. Erre alapozva gabonakereskedéseket és malmokat építettek, többen nemzetközi hírű vállalatokat hoztak létre. Közülük az első és legjelentősebb a békéscsabai Rosenthal család, amely munkásságának emlékét máig őrzi az általuk épített malomépület. A család alapítója, Rosenthal Márton 1872-ben hozta létre az Első Békéscsabai Gőzmalom Rt-t. A századfordulóra fiaival, Adolffal és Ignáccal felépítette Magyarország második legnagyobb vidéki malmát. A korabeli Osztrák–Magyar Monarchia területén kívül szállítottak Angliába, Svájcba és Hollandiába is. Rosenthal Mártont és fiait Békéscsabán temették el, gránit síremlékeik a Széchenyi-ligetnél lévő neológ zsidó temetőben sorakoznak. A család leszármazottai többségükben még a deportálás előtt kivándoroltak, Párizsban telepedtek le. Akik itt maradtak, azokat Auschwitzban ölték meg. A háború után a malom István Malom néven működött, államosították.

Békés megye különleges jelentőséggel bír az ország könyvművészetében. Miközben a nyomdaiparban a profitelvű szemléletnek megfelelően egyre nagyobb teret hódítottak a kevés élőmunkát igénylő tömegtermékek, két alföldi zsidó felekezetű család, a Knerek és a Tevanok családi vállalkozásaikkal új utat mutattak. A kis példányszámban kiadott, művészi igényű könyvek első híve, a 22 éves Kner Izidor 1882-ben indította meg a gyomai Kner Nyomdát. A nagyszerű üzleti érzékkel vezetett nyomda gyorsan fejlődött, 1914-ben már százötven munkásnak adott biztos megélhetést. A nyomdában készült könyvek egy része nemzetközi elismerést váltott ki. Első jelentős sikerük az 1914-es lipcsei könyvművészeti kiállítás aranyérme. Kner Izidor a nyomda vezetése mellett szakcikkeket és tréfás karcolatokat írt, amelyek a kor közkedvelt folyóirataiban, az Üstökösben és a Borsszem Jankóban jelentek meg. Nagyobbik fia, Imre 1916-ban vette át a nyomda művészeti vezetését, barátaival, Kozma Lajos építészgrafikussal és Király György irodalomtörténésszel együtt új könyvművészeti stílusirányzatot teremtett meg. Kiemelkedően szép alkotásai a Kner Klasszikusok sorozatában megjelent kötetek, a Monumenta literarum füzetei, az Északi sorozatok és a Goethe-trilógia. A korabeli hivatalos Magyarország kultúrpolitikája nem vett róla tudomást, de a nemzetközi közönség nagyra értékelte munkásságát. Párizsban 1937-ben a nemzetközi kiállítás nagydíjával jutalmazták. A család azonban nem kerülhette el a holokausztot: Kner Imrét, deportálása idején, feleségét, és idős édesanyját, Kner Izidor özvegyét Auschwitzban ölték meg.

A másik jeles nyomdász família Békéscsabán telepedett le. Tevan Adolf 1903-ban itt alapította meg a Tevan Nyomdát. Tevan Adolf fiát, Andort a bécsi grafikai és nyomdaipari főiskolára küldte tanulni, ahonnan 1909-ben érkezett haza és ő adott új, korszerű irányt a munkának: létrehozva a kiadóvállalatot. A cég több könyvsorozatot jelentetett meg: legfontosabb a 213 füzetszámos Tevan Könyvtár sorozat és a tizennégy kötetes Tevan Amatőr sorozat. Ezek hozták meg a cégnek a hazai és nemzetközi elismerést. A családi vállalkozásban részt vettek a fiatalabb testvérek is. A szélesebb rokonság jelen volt a békéscsabai Auróra-kör alapítói és szervezői között. Életük meghatározó eleme volt a kultúra, bár vallásukat nem hagyták el, a fiatalabb generációk nem éltek vallásos életet. A holokauszt idején Tevan Andor elveszítette fiát, édesanyját, özvegy Tevan Adolfnét, és hat testvérét. A nyomdát a háború után újból beindította, ekkor jelent meg Heltai Gáspár Esopusa és Anatole France Nyársforgató Jakab meséi című kötete, amelyeket a Magyar Bibliofil Társaság az év legszebb könyveinek nyilvánított. Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter „a magyar irodalom és művészi könyvkiadás terén kifejtett évtizedes értékes munkája elismeréseképp a Tevan Nyomdának a Pro Arte érdemérmet adományozta. Ezt követően a nyomdát államosították, Tevan Andort elbocsátották, ezután Budapesten az Ifjúsági Kiadó képszerkesztője volt haláláig. Saját könyve, A könyv évezredes útja mai napig alapmű könyvtárszakos főiskolai hallgatók számára.

A megye egyik legjelentősebb kereskedelmi vállalata a XX. század első felében az Iczkovits Lipót Gépáruháza volt. A gépkereskedést 1880-ban alapította Tótkomlóson Iczkovits Lipót. A cég a századfordulón megkezdte a Singer varrógépek árusítását, majd tovább fejlesztve a kereskedést, létrehozta az ország első vidéki gépáruházát, amely elsősorban mezőgazdasági gépek forgalmazásával, árusításával foglalkozott. Iczkovits Lipót halála után fiai vették át a cég vezetését. A tótkomlósi főtelep mellett fióktelepeket és benzinkutakat nyitottak Szegeden, Orosházán, Békéscsabán, Pitvaroson és Komádiban. Az 1930-as években a család beköltözött Csabára, ahol új cégközpontot hoztak létre: az Andrássy úton kétemeletes házat építtettek Tevan Rezső tervei alapján. A család nagyon vallásos volt, ezért a házukban külön imatermet rendeztek be. A rokonok mellett meghívták a közösség szegénysorú fiataljait, és a szegény megélhetésű leányok kiházasításáról is gondoskodtak. A gépáruház Svájcból szállította a mezőgazdasági gépeket és személygépkocsikat, amelyeket az Alföld egész területén forgalmazott. 1944-ben a család egyik részét gettóba zárták, Iczkovits Ferencet és családját elbújtatták. A háború után a túlélők többsége Izraelbe vándorolt, néhányan pedig Angliában és Svájcban telepedtek le és folytatták a családi vállalkozást. A leszármazottak hazajárnak az elődjeik sírjához.

A városi zsidó közösségek mellett a megye zsidóságának különleges színfoltját képezték a földbirtokos családok, akik közül többen nemesi rangot is kaptak. A Montágh család birtokai Orosháza körül helyezkedtek el, kastélyaik Szentetornyán, Kaszaperen és Magyarbánhegyesen álltak. Az okányi Schwarz család földjei Okány és Vésztő térségében terültek el. A család alapítója, Schwarz Ábrahám előbb szatócsboltot nyitott, majd földbérlettel foglalkozott. Gyerekei földeket is vásároltak, a századfordulóra ők lettek Okány legnagyobb birtokosai, mintagazdaságuknak hamar híre ment. Két kastélyt építettek a község határában, a település központjában pedig egy nyári kúriát. A család tagjai közül többen elhagyták a vallást, Budapestre költöztek. Az 1910-es években az okányi lakosság 25%-a a Schwarz-majorokban élt. A család egyik lányát vette feleségül Fried Ignác nagyváradi kereskedő. Schwarz Bella a házasságkötése alkalmából hozományként kapta meg a zsadány-fancsikapusztai birtokrészt az eklektikus stílusú kastéllyal, emeletes magtárral és cselédlakásokkal. A holokauszt idején a Fried család Budapestre menekült, az uradalomban élő zsidó vallású ispánt, számtartót és gépészt Auschwitzba vitték. Az oroszok bejövetele után a kastély teljes berendezését széthordták az emberek. A meggyilkoltak emlékét semmi sem őrzi, a második világháborús emlékműre sem kerültek fel az áldozatok nevei, a kastély a pusztulás szélén áll.

Az egykori Csanád megyéből Békéshez csatolt falvakban a XX. század első felében egy sajátos ortodox zsidó mikrovilág alakult ki, amelynek szellemi vezetője Rubinstein Dávid mezőkovácsházi főrabbi volt. Rubinstein rabbi kutatott, írt, és saját jesívájában tanított. Az alföldi falvak közül Mezőkovácsházán volt a legmagasabb a zsidóság aránya: 1910-ben a népesség 4,4%, 1920-ban 5,7%, 1930-ban pedig 7,2%. Kovácsházát zsidó és nem zsidó lakosai „Klein Erec Jiszroel”, azaz „kis Izrael” néven emlegették. Végegyháza, Reformátuskovácsháza, Kunágota és a környék más falvainak családjai Kovácsházára jártak zsinagógába, rituális fürdőbe, kóser élelmiszerekért és iskolába. Az ortodox családokban sok gyermek született, akik szomszédos falvakban kötöttek házasságokat, így családi kapcsolatok is összefűzték a közösségeket. Attól függetlenül, hogy a vidék zsidó lakossága szigorúan vallásos életet élt, a zsidó és nem zsidó családok jó viszonyt ápoltak egymással. A ma élő idősek a zsidó közösségekben használatos jiddis nevükön idézik fel az egykor itt élt szomszédjaikat. A visszaemlékezésekből kiderül, hogy jól ismerték egymás vallási szokásait, tisztelték és elfogadták a kulturális sajátosságokat. A helyi kereskedelem nagyrészt zsidó kereskedők kezében volt, többségük a keresztény lakossággal megegyező, szerény körülmények között élt. A legtöbb család üzlete a főutca és a főtér környékén állt, ezekben ruhát, textilt, sót, bort, bőrt, tollat árultak. A holokauszt a zsidó közösség virágzó fejlődését törte meg. A hitközségnek a deportáláskor körülbelül 420 tagja volt, ebből 115 fő tizennégy éven aluli gyermek volt. Közülük egy sem maradt életben. A kovácsházi „kis Izrael” elnéptelenedett.

A Békés megyei zsidó közösségnek több tagja művészi pályára lépve országos és nemzetközi sikereket is elért. A legtöbben közülük Békéscsabán születtek. A zenében szerzett magának nevet Lederer Dezső hegedűművész, aki külföldön adott koncerteket, majd 1899-ben Párizsban telepedett le. A következő generáció tagja volt Engel Iván zongoraművész, aki a budapesti Zeneakadémián tanult, 1921-től kezdve Budapesten, Egyiptomban, Berlinben és Londonban adott hangversenyeket. 1925-től Kairóban élt. Festőként és grafikusként nemzetközi hírnévre tett szert Perlrott-Csaba Vilmos, aki művészi tanulmányait Nagybányán kezdte. Ugyancsak Békéscsabán született Jankay-Deutsch Tibor festő, aki tanulmányait a zürichi, drezdai és párizsi képzőművészeti főiskolákon végezte. Először a Kut III. kiállításán, majd az Ernst Múzeumban állított ki, tájképeinek jelentős része a viharsarki vidéket örökítette meg. Tevan Margit ötvösművész Békéscsabáról indult, munkásságát Munkácsy-díjjal ismerték el és két alkalommal kapta meg az Érdemes Művész címet. Ötvöstárgyai a XX. századi magyar ötvösművészet emblematikus alkotásai. Békés megyéből származott két híres fotóművész, a gádorosi Wellesz Ella és a gyulai Székely (Bleyer) Aladár. Gyulán született Bródy Imre, Bródy Adolf ügyvéd fia, a kripton töltésű izzólámpa feltalálója és nagyüzemi gyártásának megvalósítója. Békés megyéből deportálták gyermekként az endrődi születésű Fenákel Juditot, a tótkomlósi Benedek István Gábort és a gyulai Gáli Józsefet, akik a háború után Budapestre költöztek. Regényeikben, novelláikban emléket állítanak szülőhelyüknek, gyermekkoruknak. Szarvasról vitték koncentrációs táborba tíz éves korában Keszt Pétert, aki a háború után Izraelbe települt, és Itamar Yaoz-Kest néven Petőfi verseit ülteti át héber nyelvre. Orosházán született Fedor Ágnes újságíró, író, aki Különös karnevál című regényében örökítette meg a holokauszt során átélteket.

A ma élő Békés megyeiek ezeken az irodalmi alkotásokon keresztül megismerhetik az egykoron itt élt zsidó közösségek életét, mindennapjait és történetük befejezését. Azonban mindaz, ami utánuk maradt, az egykori házaik, zsinagógáik, irodalmi hagyatékuk, temetőik a költői szövegezésű síremlékekkel ma már a mi örökségünket képezik. Rajtunk múlik, hogy a következő generációk megérthessék, hogy örökre megüresedett helyükön betölthetetlen űr marad, amit pedig hetven évvel ezelőtt elveszítettünk, az a mi veszteségünk.

 

Megjelent a Bárka 2014/2-es számában.

 


 

Főoldal

 

 

2014. április 16.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Ünnepi Bárka-est és díjkiosztóNagy Gábor és Paszkál Gilevszki kapta a 2019-es Balassi Bálint-emlékkardotElhunyt Tandori DezsőTakács Zsuzsa az Artisjus irodalmi nagydíjasa
Ütőér
Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcáiMárton László tárcái Csehy Zoltán tárcái
Versek
Jász Attila verseiLanczkor Gábor versei Muszka Sándor verseiGrecsó Krisztián versei
Prózák
Kiss Judit Ágnes: FeketemagyarHidi Tünde: ÖrökségEgressy Zoltán: Hold onJózsa Péter: Nicolo kapitány jól fizető útja
Kritikák
A balladák vége - Muszka Sándor: SzégyenOtthonosan a szövegbenHátrahagyottakGyermekkor a szögesdróton túl
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA