Kritikák

 

 

 

 

 

borgosszilgyi

 

 

 

Somi Éva


Nőírók és írónők

Borgos Anna - Szilágyi Judit: Nőírók és írónők, Irodalmi és női szerepek a Nyugatban



A XX. század első felének legrangosabb folyóiratában, a Nyugatban, fennállása alatt közel hetven nő publikált, ebből is majd kéttucatnyi alkotó publikációi két- olykor háromjegyű számmal írhatók le. Közülük is tíz nő munkásságát emeli ki és járja körül a Borgos Anna és Szilágyi Judit alkotta szerzőpáros, akiknek köszönhetően most már jól látható: érdemtelenül mellőzte ezeket a női írókat-költőket az irodalomtudomány csaknem egy évszázadon át.  Érdekes és sokatmondó, hogy már a folyóirat fennállásának harmincéves történetére visszatekintő Elek Artúr sem említ senkit közülük, amit joggal hány szemére Reichard Piroska: „körülbelül ez a harminc év volt az, amely alatt nálunk nők komoly írókká fejlődtek. [...] Nőírók semmit se jelentettek a Nyugatnak?

A könyv címe a Nyugat legendás szerkesztőjétől való: Osvát Ernő ezzel a finom distinkcióval különbözteti meg az igazi női írókat az író/írogató nőktől; az előbbieket kedvelte, az utóbbiaknak pedig csupán a nőiség ábrázolását szabta feladatul. Osvát Ernő volt a Nyugat szerkesztői közül az, aki - Fráter Zoltán monográfiája óta ismert tény - 1908 és 1929 között csaknem félszáz nőírót „fedezett fel" - nem mindig önzetlenül, de a legtöbb esetben nem is érdemtelenül.

Tíz alkotó - tíz szakszerű és izgalmas tanulmány, óriási jegyzetapparátussal. Ötöt Borgos, ötöt Szilágyi jegyez, igazságosan elosztva, ám a kötet végén található, a Nyugatban legtöbbet publikáló nőírókról összeállított lexikon vélhetőleg közös munka. Több éves kutatás, olykor határokon és diszciplínákon átívelő nyomozás eredménye a csaknem félezer oldalas kötet, amely csak első pillantásra tűnhet riasztónak, mert ha az olvasó kézbe veszi, akkor nem is tudja letenni, míg el nem olvasta elejétől végig. Írói-költői munkásságuk felvázolásán kívül az is nagy érdeme a kötetnek, hogy bemutatja: honnan jöttek a nyugatos nőírók, milyen családból származnak, milyen szakmai, baráti, emberi kapcsolataik voltak, milyen fogadtatásban részesültek műveik, volt-e családjuk, gyerekük; miként alakult az életük.

Kaffka Margit, a Nyugat legismertebb nőírója, saját jogán került ismeretségbe a szerkesztőkkel (pár hónapos viszony Osváttal) és szerzőkkel, talán a legintenzívebben vette ki részét mindabból, ami az akkori irodalmi életet jelentette: otthonosan mozgott több szerkesztőségben, gyakran üldögélt a kedvelt kávéházakban, részt vett a nagy éjszakai vándorlásokban, utazgatott, sőt ő maga is egyfajta központ volt: vasárnaponként irodalmi vendégségeket tartott. Az ő munkássága a legismertebb (Színek és évek, Hangyaboly, Mária évei, Állomások). Radnóti Miklós róla írta doktori disszertációját.

Lesznai Anna rokoni szálaknak köszönheti a Nyugattal való kapcsolatát: Hatvany Lajos, a mecénás unokatestvére volt. A rokonság azonban kevés lett volna ahhoz, hogy egy híján százszor közölje őt a Nyugat. Tehetsége nemcsak a költészetben („Nővérem a versben" ismerte el a lelki rokonságot Ady), de a képzőművészetben is megnyilvánult, elég megnézni a Nyugat Kiadó általa tervezett gyönyörű, szecessziós könyvborítóit. Három férje közül a leghíresebb Jászi Oszkár volt. Valami ősi asszonyiságot emlegetnek vele kapcsolatban, mely panteisztikus természetszemlélettel párosult. Élt bécsi emigrációban, majd 1939-ben barátnője meghívására Amerikába ment tanítani. A hathetes művészeti kurzus és az öt előadás annyira sikeres volt, hogy utána sorra kapta a meghívásokat. Letelepedett Amerikában, csak a hatvanas évek közepén látogatott haza, de az édeni gyermekkor színhelyére, Körtvélyesre nem látogatott el.

Lányi Sarolta „a Nyugat leánya", egyike Osvát felfedezettjeinek, az elnevezés is tőle származik, a második legtöbbet publikáló költőnő.  Szabadkáról, gazdag családi és szellemi örökséggel a háta mögött, ígéretes tehetségű, érzékeny 18 éves  lányként  került a fővárosba, aki igyekezett megfelelni a még magasabb elvárásoknak. Majd miután 1915-ben férjhez ment a marxista Czóbel Ernőhöz, élete merőben más fordulatot vett: osztozott férje hitében, eszméiben. A Tanácsköztársaság bukása után, fogolycsere akció keretében négyéves lányukkal együtt Moszkvába kerültek, később férjét száműzték Szibériába, Lányi Sarolta ott maradt egyedül, élt, ahogy tudott, és írt, ahogy elvárta tőle a rendszer. 1946-os hazatérésük után az itthoni pártos irodalom elismert alakja volt. Borgos Anna így összegzi tanulmányát Lányi Saroltáról: „Életét különböző szintű „személyi kultuszok" kísérték végig Osváttól Czóbelen át Sztálinig. A kívülről diktált ideológiát azért is sikerülhetett ennyire tökéletesen és tartósan belsővé tennie, mert találkozott legmélyebb lelki szükségleteivel." Bizonyos fokig megmaradt abban a gyermeki státuszban, amelybe Osvát helyezte, soha nem vált igazán autonóm személyiséggé, és - tesszük hozzá - a téma iránt érdeklődők számára ez a függő viszony is tanulságos lehet.

Reichard Piroska, a „megtestesült jóság", Kaffka Margit mellett a leginkább meg tudta szólaltatni a modern, magányos nő problémáit. Az első női hallgatók között végzett a pesti egyetemen, ahol mára már legendává vált professzorok tanították, közülük Riedl Frigyeshez fűzte másfél évtizedes barátság.  A Nyugat számára Osvát fedezte fel, de nem csupán a szerkesztőhöz, hanem annak családjához is jó kapcsolat fűzte; Elek Artúr mellett végrendeletében Osvát rá bízta a hagyatékát, beleértve titkos szerelme, Gyulai Márta pártfogását is. Felbecsülhetetlen értékű jegyzeteket készített az  Osváttal folytatott beszélgetésekről, forrásértékű tanulmányokat írt Riedl Frigyesről, Király Györgyről és Babits Mihályról. Társra nem talált, gyermeke nem volt, halálos betegsége mentette meg várható sorsától, Auschwitztól.

Török Sophie egy villámházassággal, Babits feleségeként került a Nyugathoz, és ott 1921 -1941 között 160 megjelent művével a leggyakrabban publikáló nőíró volt, ám egész életében birkózott az irodalmi élet és a magánélet összefonódásával. Ez a kettősség számtalan kisebb-nagyobb konfliktus forrása is lett. Ha költőként nem is alkotott igazán maradandót, kritikái és esszéi, különösen a nőirodalomról, a nőkérdésről ma is érdemesek figyelmünkre. Babits halála után emberi és írói széthullása, utolsó életszakasza következett: a művészfeleség, ki maga is művész, egyedül maradva összeroppan.

Bohuniczky Szefi novelláival és kritikáival volt jelen, a Nyugat második nemzedékéhez sorolható. Intenzív társasági életet élt, ismerte korának legjelentősebb alakjait, nem csupán a nyugatosokat. Ő Schöpflin Aladár felfedezettje, Osváttal ambivalens kapcsolata volt. Majdnem a teljes elfeledettségből kellett őt kimenteni; érdekes színfoltja e kornak.

Gyulai Márta elsősorban az Osváthoz több mint egy évtizeden át fűződő kapcsolata miatt érdemel figyelmet. A szerkesztő a nála huszonkét évvel fiatalabb okos, szép (bár kis testi hibával rendelkező) nőt igazán szerette, ezt levelezésük megmaradt darabjai (köztük Osvát öngyilkossága előtti végső vallomása) bizonyítják.

Kovács Mária a vidéki proletariátus képviselője volt a városi és polgári, liberális folyóiratban, szintén Osvát felfedezettje, 1920 és 1929 között publikált a Nyugatban. Osvát halála után kiszorult onnan, egy időben Füst Milánnal levelezett, aki a szabad versei miatt figyelt fel rá, aztán új szakasz kezdődött életében: a munkásmozgalmi költészet művelője lett.

Kosáryné Réz Lola, ez a rendkívül termékeny írónő ugyancsak Osvát felfedezettje volt. Születésének századik évfordulóján Szabó Magda a sablonos Réz Lola-képet leporolva tanulmányban emlékezett meg róla. Jelenleg reneszánszát éli: A Kráter Műhely Egyesület mostanában indította művei újrakiadását. Miközben szinte állandóan írt (számára megélhetési forrás is volt az írás), sokat vívódott, hogy összehangolja sokrétű feladatait (anya, feleség, háziasszony, írónő), és mindig arra a megállapításra jutott, hogy a nő legfontosabb feladata: maximálisan megfelelni a családi kötelezettségeknek, az irodalmi szerep ezeknek csak alárendeltje lehet. A nőírók örök dilemmájára valószínűleg ez az egyik lehetséges válasz, talán boldogságuk záloga, talán a recept, amire vágynak, talán a lehetetlen, amitől szenvednek.

Kádár Erzsébetet, noha eredetileg festőnek készült, és maradtak is fent festményei, novellistaként és kritikusként a Nyugat avatta íróvá. Kilenc éven át haláláig barátnője volt Illés Endrének, a korszak egyik legjelentősebb irodalmi egyéniségének. „A teljes kitárulkozás, a másiktól való totális lelki és alkotói függőség vállalása és igénylése az önálló személyiség felszámolásáig viszi " - összegzi  a róla szóló tanulmányát Szilágyi Judit.  Illés, bár míg tart a viszony, többnyire hűvösebb, kioktató hangú leveleket ír, és egyáltalán nem óhajt elválni a feleségétől, kevéssel a nő (talán természetes, de kissé gyanús) halála előtt bevallja: „Te egyetlen és pótolhatatlan vagy." Ő mentette meg Kádár Erzsébet nem túl nagy, mégis jelentős életművét az utókor számára.

Bár ebben a top 10-ben nem szerepel, de a Nyugat szerzői között találhatjuk az egyetlen Békés megyei illetőségű, tehetséges novellistát, a Dombiratoson született Tóth Wandát, (alias Ráth Ilonát) is. Osvát eme üdvöskéjének 1909 és 1916 között 16 írása jelent meg a Nyugatban és egy elbeszéléskötete a Nyugat Kiadónál. Családtörténetének feltárása is bizonyára izgalmas téma lehet a kutatók számára.

Minden sikeres férfi mögött áll egy nő - tartja a mondás - aki a hátországot biztosítja. Úgy látszik, ez megfordítva is igaz, legalább a mondat első fele: a Nyugat sikeres női mögött is ott található egy férfi ... , aki  különböző szerepekben: férj, szerető, mentor, a nőt szellemileg inspirálja, önbecsülését növeli, műveinek értő kritikusa. Legalábbis így volt ez a múlt században, erről tanúskodik a Nyugat nőíróinak nem túl hosszú, többnyire tragikusan záruló életpályái is. Manapság, amikor annyi kiváló nőírónk van, persze más a helyzet: a nők sokkal öntudatosabbak, jobban tisztában vannak saját értékeikkel. Inspirációra szükségük lehet most is, de olyan fokú függés, amely szinte az önfeladásig viszi őket, ma aligha elképzelhető. De bizonyos, hogy a Nyugat nőírói éppen előttük egyengették az irodalom rögös útját, ezt is soroljuk érdemeik közé.

A Borgos-Szilágyi szerzőpáros Nőírók és írónők című kötete méltó folytatása, sőt betetőzése eddigi munkáiknak, rokona a Fábri Anna és szerzőtársai  A nő és hivatása című kétkötetes és Varga Virág - Zsávolya Zoltán Nő, tükör, írás (Értelmezések a 20. század ő első felének női irodalmáról) könyvének. Külön-külön is, de együtt még inkább egyre pontosabb és árnyaltabb képet rajzolnak nőírókról, írónőkről, nőkről és irodalomról.




Borgos Anna - Szilágyi Judit: Nőírók és írónők, Irodalmi és női szerepek a Nyugatban, Noran Könyvesház, 2011.




Megjelent a 2011/5-ös Bárkában.



2011. október 12.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Szabó T. Anna tárcái Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcái
Versek
Géczi János verseiSzálinger Balázs: Lispeszentadorján, prémium eseményekSzondy György verseiMohácsi Balázs versei
Prózák
Kései házasságHaász János: Apa csak egy voltCsabai László: HármanPapírváros-szilánkok
Kritikák
Túl a teljességen - a 361°-rólNyelvek, világok, határok - Tóth László Wittgenstein szóvivőjérőlAz árulás testi kényszereRóni a kilométerek mondatait
Drámák
Darvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pere
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA