Szarka Károly
Írni róla és nem félni
A rendszerváltozás túlságosan is jelentős történelmi esemény volt ahhoz, hogy a kortárs magyar irodalom ne foglalkozzon vele. Mint kiderült, sokkal többet foglalkozik vele, mint azt sokan gondolják. Néhány évvel ezelőtt a Magyar Írószövetség rendezett konferenciát ebben a témában, majd Bibó István születésének századik évfordulóját hasonló rendezvénnyel ünnepelte. A két tanácskozáson elhangzott előadások anyaga most került kiadásra.
Ács Margit, Pécsi Györgyi és Elek Tibor kezdeményezte még 2009-ben a Magyar Írószövetség konferenciáját, amely a rendszerváltozásnak az irodalomban való megjelenéséről szólt, majd 2011-ben tartottak egy másik tanácskozást Bibó István születésének századik évfordulója alkalmából. A két konferencia anyagának kötetben való kiadására éveket kellett várni, aminek azért akad pozitívuma is: a két könyv anyaga (a szövegek kibővítése következtében) gazdagabb, mint ami a két rendezvényen eredetileg elhangzott. Az Írószövetség klubjában tartott bemutatón Ács Margit megemlíti, hogy sokáig úgy tűnt, a magyar irodalom alig reagált a rendszerváltozásra. Kiderült aztán, hogy sokkal több mű született ebben a témában, mint amennyi látszott vagy látszik, amiért Ács szerint a kritikai visszhang hiánya, a recepció elégtelen működése tehető felelőssé.
Miklóssy Endre, Ács Margit és Filep Tamás Gusztáv
A kötet bemutatására felkért Filep Tamás Gábor kiemeli, hogy a könyvek szerzőinek névsora szerencsés módon átlépi a két nagy politikai szekértábor határait, majd felhívja a figyelmet a hazai közélet néhány betegségére. Például arra, hogy egyik kormány számára sem fontos az irodalom, illetve hogy a társadalom egyes tagjai általában csoportálláspontokat képviselnek. A fent említett szekértáborokkal szerinte nem az a baj, hogy léteznek, hanem hogy alig állnak szóba egymással. A mai közélet sárdobálásai azonban lehet, hogy csak a jelenben élve tűnnek súlyosnak, az utóbbi húsz-huszonöt év eseményeinek összefoglalása a jövő történelemkönyveiben talán csak néhány flekkes fejezetként jelenik majd meg, az utókor egy könnyebben áttekinthető képet kaphat majd róla. A kisebbségkutató elmondja még, hogy bár a rendszerváltás előtti politikai elit visszaszivárgott a közéletbe, legalább akkora probléma, hogy az akkori ellenzék sem termelt ki különb vezetői réteget.
Pécsi Györgyi
Pécsi Györgyi (Ács Margit bevezetőjéhez hasonlóan) megemlíti, hogy a rendszerváltozásról valóban tízszer annyi szöveg született, mint amennyinek komoly visszhangja volt. A konferencia kapcsán az őt ért negatív kritikákra emlékezik vissza: nem tartja szerencsésnek az akkori támadásokat egy olyan időszak után, amikor tömeges kilépések tizedelték az Írószövetség tagságát, a rendezvények pedig éppen a szervezet létjogosultságát voltak hivatottak igazolni. Ehhez a gondolathoz kapcsolható Vasy Géza megszólalása, aki szintén az Írószövetség létszámának drámai csökkenésére gondol vissza rossz szájízzel, és arra, hogy néhány évvel ezelőtt még ugyanakkora összegből gazdálkodtak, mint a nyolcvanas években. Vasy is aláhúzza a megállapítást, miszerint egyik politikai erő sem foglalkozik kiemelten az irodalommal.
Elek Tibor
Elek Tibor felsorolja a kötetben található szerzőket és témáikat, hogy azért konkrétabban is láthassuk, mi van a kötetben. Ő maga a kortárs dráma és a rendszerváltozás kapcsolatát elemzi a kötetben olvasható írásában, és most is megemlít néhány nevet a teljesség igénye nélkül (Bereményi Géza, Egressy Zoltán, Garaczi László, Háy János, Parti Nagy Lajos, Tasnádi István és Spiró György nevét), akik a valóságot jól ábrázoló drámákat írtak az elmúlt években. Még ha háttérbe szorulni látszik is a próza és a líra mögött, a kortárs dráma igenis létezik a Bárka főszerkesztője szerint, sőt gazdagon fel is dolgozza a rendszerváltozás témaköreit, csak éppen a kötetek kis példányszámban való megjelenése, illetve azok hiányos recepciója miatt tudunk róla viszonylag keveset. S emellett a dráma végső formája mégiscsak a színházi előadás, ezért is hajlamos megfeledkezni róla az irodalmi szakma.
Miklóssy Endre
Az est másik témájára áttérve, a Bibó István munkásságáról és szellemi hagyatékáról szóló kötetet Miklóssy Endre a történelem látványos győzelmeiből és vereségeiből kiindulva közelíti meg: győztes birodalmak, erősnek tűnő rendszerek is képesek gyorsan felbomlani, míg a vesztesek ugyanolyan gyorsan talpra állni. Ami a politikus pályafutását illeti, Bibó hiába volt többször is vesztes, gondolatai ma is felhasználhatók lennének, az ő tiszteletére rendezett konferenciáról szóló kiadvány tehát nemcsak afféle emlékkönyv, hanem a jövőbeli teendők programvázlata is lehetne. A hatalomnak nem a félelemkeltésre kell támaszkodnia Miklóssy szerint, hanem önmagát humanizálni és a gyűlöletet kiküszöbölni.
Bibóra emlékezve Salamon Konrád szólal még fel, beszélve az egykori népi írók mozgalmáról, Illyés Gyula, Kodolányi János, Németh László és Veres Péter munkásságáról, akik hozzá hasonlóan a parasztság betegségeiről adtak látleletet. A történész ma is igazán időszerűnek tartja a népi gondolatot. A további hozzászólások egyéb, többnyire szintén aktuálpolitikai témákat érintenek a vagyonmaximálás gondolatától egészen a feltétel nélküli alapjövedelem ötletéig, sok-sok olyan kérdés merül fel tehát, amelynek alapos megtárgyalása szétfeszítené a rövid könyvbemutató kereteit. Az est során viszont többször elhangzik Bibó elhíresült (fél)mondata, miszerint „Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni…”, ezt a gondolatot pedig bárki magáénak érezheti, bármilyen vitában, bármelyik oldalon állva.
A fotókat Csejk Miklós készítette
