Az ünnepelt Kiss Anna Ambrus Lajos társaságában
Szarka Károly
„Örülök, hogy nem balett-táncos vagyok”
A József Attila-díjas költő, Kiss Anna hetvenötödik születésnapját ünnepelték barátai és kollégái a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A születésnap egyben könyvbemutató is volt: a Gyolcs című, válogatott verseket tartalmazó kötet bemutatója – egy életmű összefoglalása.
Ács Margitot hallgatva: Zsirmik István Ambrus Lajos, Kiss Anna
Miután mindenki elfoglalja a székét a Petőfi Irodalmi Múzeum nagytermében, és néhány percig Zsirmik István dorombjátékost hallgatjuk, Kiss Anna hetvenötödik születésnapja alkalmából Ács Margit mond laudációt. Kevésbé hivatalosan, sokkal inkább személyesen – háziasult ragadozónak és sámánköltőnek nevezve barátnőjét, kiemelve a kettejük közötti különbségeket is. Míg az ünnepeltre mindig is a bátorság és a nyitottság volt jellemző, az őt méltató pályatárs eredendően zárkózottnak, visszahúzódónak tartja magát. Mindez persze nem lehet akadálya egy barátság kialakulásának.
Ács Margit méltatja Kiss Annát
A nagyon is meghatározó külsőségekből, a macskaszerű arcból és a boszorkányos öltözködésből kiindulva eljutunk Kiss Anna költészetéig, amelyről nemcsak az mondható el, hogy képekből építkezik, hanem az is, hogy az ősi magyar kultúrát, illetve más népek folklórját is magába építi, legyenek azok észak-európaiak vagy balkániak, ázsiaiak vagy éppen indiánok. Ács nem csodálkozna, ha kiderülne róla, hogy nem is földi lény, az est házigazdája, a Kortárs folyóirat főszerkesztője, Ambrus Lajos valamivel visszafogottabban „csak” univerzálisnak nevezi a költészetét. Verseiből Tóth Zsuzsanna előadóművész olvas fel néhányat.
Az új, gyűjteményes kötet, a Gyolcs megjelenése kapcsán Kiss Anna elmondja, hogy soha nem köteteket írt, ilyen jellegű tudatosság tehát nem jellemezte a költészetét. Hogy milyen nyelvi, népköltészeti kincs birtokában van, az házassága révén Budapestre történő költözése után tudatosult benne. Egy tiszántúli faluban, Zsadányban nőtt fel, és később, a fővárosban érte a felismerés, hogy mennyi népi játékot ismer, és hogy mennyire eltérő nyelvjárásban beszéltek azon a környéken.
Bár a szülői házban mindössze két könyvük volt, egy lexikon és egy természetgyógyászati kiadvány, később azért Arany János és Ady Endre is bejött a képbe. Hiába nem volt értelmiségi a család, annyit olvashatott, amennyit csak akart, bár csak a tanulás és a kötelező házimunka elvégzése után. Sokat olvasott tehát, és keveset aludt. Az olvasmányélmények mellett költészetének mitológiája a nádfedeles házakból álló faluban és környezetében gyökerezik. A szűkebb értelemben vett lakóhelyet regionális szintre kiterjesztve a mai napig tiszántúliként határozza meg magát.
Az est közönsége
Elmondja még, hogy a hagyományokra való támaszkodás mellett a modernitást is fontosnak tartja, de hogy ezek a fogalmak ne legyenek egymással ellentétesek, inkább magas nívójú költészetnek nevezi azt, amit olvasni érdemes. A maga részéről unja a szórakoztató irodalmat, nem szeret olyasmivel foglalkozni, ami túl könnyű, ami nem gondolkodtat el. Hogy Kiss Annát mi gondolkodtatja el, arra jó példa a Kis kece lányom című magyar, vagy legalábbis itthon magyarként ismert népdal, amelynek azonban bolgár, kazah és izlandi változatával is találkozott. Az ilyen jellegű felfedezések pedig mindig hosszas kutakodásra késztették.
A hazához való erős érzelmi kötődéssel az ő esetében együtt jár a világ felfedezésének a vágya: megfordult például kanadai indiánok körében, és készített izlandi-magyar szótárt is, amelynek különlegessége a kézzel írottság. A különböző népi kultúrák közös pontjainak kutatását eszelős és hiábavaló dolognak tartja, ahogyan a költészetet is, mégis ilyesmivel szeret foglalkozni. „Annyira örülök, hogy nem balett-táncos vagyok”, fogalmazza meg a közönségben némi derültséget keltve, hozzátéve, hogy az írást még sokáig szeretné folytatni, egészen addig, amíg ki nem esik a toll a kezéből. Fejben viszont még utána is.
