Esszék, tanulmányok

 

 A_bekescsabai_evangelikus_gyul00_eve.jpg

 

Demmel József

 

Evangélikusság Békéscsabán

A Békéscsabai Evangélikus Gyülekezet 300 éve.
Tanulmányok Békéscsaba Evangélikusságáról 1718–2018

 

Az egyes gyülekezetek története az egyháztörténet-írás legrégebbi tradíciói közé tartozik. Hiszen egy-egy egyházközség esetében mindig egy könnyen megragadható történetről van szó, amely a gyülekezet alapításával kezdődik, és általában kronologikus rendben haladva mutatja be az adott egyházközség gyarapodásának, fejlődésének, külső vagy belső okokból eredő nehezebb időszakainak történetét az adott szöveg jelen idejéig. A Békéscsabai Evangélikus Gyülekezet 300 éve. Tanulmányok Békéscsaba Evangélikusságáról 1718–2018 című, az ismert békéscsabai történész, Jároli József által szerkesztett és a Békéscsabai Evangélikus Egyházközség által megjelentetett kötet egyrészt illeszkedik is a tradíciókhoz, amennyiben ad egy alapos kronológiai áttekintést a gyülekezet 300 évvel ezelőtti alapításától kezdve napjainkig, másrészt viszont újra is gondolja azokat, és a pontos időrendiségtől némiképp eltávolodva a gyülekezet életének egyes jellemző vonásait, jelenségeit önmagukban ragadja meg és elemzi.

Ezt szimbolizálja a kötet címlapképe is, amelyen egyszerre lehet látni az 1745-ben, alig fél év alatt felhúzott kistemplomot és a négy év híján kerek két évszázada felszentelt nagytemplomot. A város képét még ma is dominánsan meghatározó békéscsabai evangélikus templomok kettőse ugyanis vallási funkciója mellett az emlékezet helyeként is működik[1] – azaz aki elsétál mellettük, alighanem összekapcsolja az épületet nemcsak a békéscsabai evangélikusok múltjával, de Békéscsaba elmúlt évszázadaival és talán az alföldi szlovákság történetével is. Ez a három téma kap kiemelkedő jelentőséget a békéscsabai evangélikus gyülekezet háromszáz évét bemutató tanulmánykötetben is.

A kötet hat nagyobb részből áll, és tulajdonképp keretes szerkezetű: az első rész három tanulmánya éppúgy a gyülekezet történetét mutatja be kronologikus megközelítésben, mint az utolsó, hatodik rész, amelyben Szente Béla kötetzáró írása található, még ha a két rész írásai műfajilag jelentősen különböznek is egymástól. Szente írása ugyanis nem történeti munka, hanem az egyházközségi krónikaírás hagyományait követő szöveg az egyházközség legutolsó harminc évéről, adatszerűen felsorolva az egyházközség fontosabb belső történéseit.

Az első rész szerzői ezzel szemben mind formai, mind tartalmi tekintetben a hagyományos történetírói eszközökkel éltek. A három évszázad rövid története című részben Szalay Ágnes írása közel két évszázadot ölel fel (Az evangélikusok megtelepedésétől a püspöki székhelyig [1718–1890]), Németh Csaba cikke az 1890 és 1944 közti évtizedeket, Sáfár Gyula pedig a második világháború végétől a rendszerváltásig tartó korszakot tekinti át. A három szerző szövege logikusan és koherensen, nagyobb átfedések nélkül egészíti ki egymást, a köztük lévő eltérések pedig jórészt a forrásadottságokból fakadnak. Szalay Ágnes ugyanis a legkorábbi, a régió történetéből fakadóan (Hódoltság, visszafoglaló háborúk utáni elnéptelenedés, lassú újratelepülés stb.) forráshiányos évszázadokat feldolgozva nem hagyatkozhatott bőséges primer forrásanyagra, szövegét ezért jelentős részben az általános történeti szakirodalomra alapozta, a forráshiányból fakadó hátrányt így fordítva előnnyé, szélesebb regionális, illetve országos történelmi kontextusba helyezve a gyülekezet történetét. A másik két szerző, Németh Csaba és Sáfár Gyula a békéscsabai gyülekezeti levéltárra, illetve a korábbi lelkészek (Dedinszky Gyula, Kovács Pál, Szeberényi Lajos Zsigmond) gyülekezettörténeti írásaira támaszkodott, jóval szorosabban követve a helyi gyülekezeti eseményeket.

A második rész a Békéscsaba a magyar evangélikus egyházban címet viseli, és az egyházközség történetének egyik legérdekesebb kérdését veszi vizsgálat alá. A békéscsabai evangélikus egyházközség ugyanis történetének első másfél évszázadában szinte kizárólagosan a szlovák/szláv nyelvű egyházi kultúrához kötődött. (Beszédes adat, hogy magyar nyelvű istentiszteletet 1860 előtt évente mindössze négyszer tartottak a városban, a négy legnagyobb ünnep idején: karácsonykor, húsvétkor, pünkösdkor és augusztus 20-án.)[2] A magyar liturgia csak ezután kezdett lassú térhódításba, de dominánssá csak hosszú évtizedek alatt vált. Ez a folyamat, amelynek kiindulópontjait Zsilák Mária (A békéscsabai szlovákság vallási életének európai gyökerei), egyes szakaszait Uhrin Erzsébet (A nyelvhasználat változásai a Békéscsabai Evangélikus Egyházközségben), praktikus, gyakorlati elemeit pedig Nagy Zoltán (A békéscsabai evangélikus liturgia. A Békéscsabai Evangélikus Levéltárban fellelhető szlovák nyelvű Agendák lenyomatai a csabai gyülekezet jelenében) és Jároli József (Az egyházközség önigazgatása) tanulmánya tekinti át, a békéscsabai evangélikus egyház történetének egyik legizgalmasabb, akár további kutatásra is érdemes szegmensét képezi. Ugyanezt a témát egészíti ki egyébként a folklorisztika eszközeivel a harmadik rész egyetlen tanulmánya, Harangozó Imre írása is (Az evangélikus szlovákság vallási hagyományai Békéscsabán).

Az ezután következő két részben a tágabb értelemben vett békéscsabai evangélikus értelmiség kerül górcső alá. Jároli József a békéscsabai lelkészek tudományos munkásságát tekinti át, elsősorban három pap, Haan Lajos, Szeberényi Lajos Zsigmond és Dedinszky Gyula életművén keresztül. Ugrai Gábor az evangélikus alap- és középfokú oktatás történetét tekinti át a 18. század eleji kezdetektől egészen az egyházi iskolák 1948-ban bekövetkező államosításáig, hasznos enumerációját adva a számos helyi evangélikus iskolának és fontosabb tanáraiknak.

A kötetet, amely alapos áttekintését adja a békéscsabai evangélikus egyház háromszáz éves történelmének – sőt, számos új lehetséges kutatási irányt is kijelöl –, igényes, gazdag képmelléklet egészíti ki.

 

 

A Békéscsabai Evangélikus Gyülekezet 300 éve. Tanulmányok Békéscsaba Evangélikusságáról 1718–2018. Szerkesztette: Jároli József. Békéscsaba, Békéscsabai Evangélikus Egyházközség, 2018. 244 oldal.



[1]Nora, Pierre: Emlékezet és történelem között. Válogatott tanulmányok. Budapest, Napvilág, 2010.

[2]Haan, Lajos: „aki tót pap létére is magyar író”. Haan Lajos emlékiratai és levelezése. Szerk.: Katona Csaba és Demmel József. Békéscsaba – Budapest, Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete – Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történeti Intézet, 2017. 110.

 


Főoldal

2020. július 14.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Karácsonyi Zsolt tárcáiVári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcái
Versek
Mogyorósi László versei Győrei Zsolt: A járvány első napjaibólHalmai Tamás: Előfeledések CI–CV. Stankovics Marianna versei
Prózák
Kovács Dominik˗Kovács Viktor: Az Öles-Szüdi vonalLégrádi Gergely novellái Géczi János: EzeregyéjszakaBenedek Szabolcs: Az Arany Alma héja
Drámák
Téblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA