Esszék, tanulmányok

 

 testmetaforak.jpg

 

Kiss Georgina


Továbbra is néma testek

 

Darabos Enikő: Testmetaforák

 

A Testmetaforák 2004-2014 között született kritikák, tanulmányok gyűjteménye, a kötetben szereplő írások deklaráltan az emberi testet tartják fókuszban, amikor azt a kortárs magyar irodalomban megjelenő nyelvi alternatívák felől értelmezik. Ugyanakkor nem minden szövegben jelenik meg ez az értelmezői alapállás, olykor nem ez válik az olvasat gravitációs központjává. Ennek is köszönhető, hogy a Testmetaforák gazdag olvasásmódszertani palettával dolgozik, az elsődlegesen elméletek felől közelítő értelmezői hozzáállástól a szoros olvasásnak, valódi műértelmezésnek jobban kedvező retorikai/nyelvi elemzésekig, az egyes műveket vizsgáló dolgozatoktól az összehasonlító elemzést adó, a teljes életműre, sőt kortárs narratológiai fogásokra, problémákra kifuttatott, nagyobb képet láttató analízisekig.

A három fejezetre osztott könyv első részének (Én – másik) írásai az önértelmezés nehézségeinek, az interszubjektivitás mibenlétének és a másikhoz való kötődés számtalan formájának vizsgálatára vállalkoznak. Első darabja Oravecz Imre 1972. szeptemberéről szólva azt elemzi, hogy a beszélő nyelve „mennyiben tér el a szerelmi szenvedély diskurzusának szabályozott rendjétől”. Értelmezői túlkapásnak érzékelem azonban, mikor a narrátorokat pszichológiai vizsgálat alá vonja: „mihelyt a neurotikus én oldódni látszik a szerelem nyelvének meghaladásában, tárgyilagossága által aktiválódik az az intenzív szorongás, amely semlegesíti az id-entitás gyönyörteli lehetőségét”.

Egy ettől merőben eltérő elemzői stratégiát követ A kígyó árnyékáról (Rakovszky Zsuzsa) értekező szöveg. Az élettörténetét író narrátor attitűdje és nyelve közti szakadékot fedi fel Darabos Enikő figyelemreméltó érzékenységgel. Bizonyos pontokon viszont csak nehezen vagy egyáltalán nem követhető az írás, szinte kibogozhatatlan, kik a szereplők, milyen viszonyban vannak a többiekkel stb. De világos, hogy Darabos professzionális olvasó. A kígyó árnyéka értelmezésekor jelen van egy ismeretelméleti kérdéseket feszegető, a szubjektum/objektum-viszonyt illető vizsgálódás is, ugyanakkor a regénybeli álomszöveget és annak reflexióját pszichologizálás alá veti. Erre később részletesebben is kitérek, de itt is megjegyzem: problematikusnak tartom feltárni egy fiktív szereplő reakcióit pszichológiai alapon, hiszen ez olyan megélést és egészleges struktúrát feltételez, amivel a karakter nyilvánvalóan nem rendelkezik.

De rögtön a következő szövegben ennek ellenkezőjére is láthatunk példát. Az interpretáció súlyos szabadsága egy alternatív mentalitástörténetet vázol fel. Pontos, okos, prózapoétikára koncentráló olvasat ez, a retorikai technikák értelmezése is. Az én, aki a másikban című szövegben pedig Darabos a történet megértését, összerakását segíti, a saját olvasási élményre rendkívül reflektív poétikai és nyelvi figyelmet fordít. Érti és megérteti a szövegmozgást.

A Testmetaforák szövegeiről általában is elmondható, hogy az invenciózus analízisek, de a bámulatos módszertani apparátus, és a kivételesen érzékeny olvasói attitűd ellenére a kritikáknak, elemzéseknek nem mindig van egyértelműen kijelölhető iránya – főleg nem az egyes műveken túlmutató megállapítása. Így a szöveg gyakran nem lesz más, mint egy profi értelmező olvasónaplója.

A Test – nyelv fejezetet az az érdeklődés szervezi egységbe, hogy milyen retorikai lehetőségeink vannak érzéki tapasztalataink és benyomásaink szóvá tételére.
Nyitánya a kötet leghosszabb szövege, s egyben rétegzettségében is legösszetettebb tanulmánya, Nádas Péter Párhuzamos történetek című regényfolyamát teszi a reflexió tárgyává. A nagy ívű elemzés a test kulturális/társadalmi értelmezéséből indul ki, és ezzel nemcsak irodalmi, irodalomstratégiai problémákat érint, hanem a metafizika, az ontológia területére is bemerészkedik. Érdekes a „néma test” gondolatköre, ami Darabos olvasatában „az irodalom ideológiák hordozója”, azaz társadalmi viszonyok „lelőhelye”. A tanulmány felhívja a figyelmet a Párhuzamos történetekben arra a narratív mozgásra, amely a „szexuális reprezentációkba dermesztett »engedelmes test« kulturális konstrukciójának folyamatos eltörlése és felülírása”. Amikor viszont Darabos a nyelv testhez való hozzáférését vizsgálja, figyelme rendre a nyelvi regiszterekre irányul, mintsem egyéb nyelvi működésekre, alakzatokra, grammatikára. Megállapítja, hogy a nyelvhasználók ebben a témában „az infantilis gyermeknyelvi gügyögés, a ridegen medikalizált megszólalásmód vagy pedig a pornográfia által kisajátított és erősen vulgarizálódott szókincs retorikai alternatívái közül választhatnak”. Ezen regiszterek keverése adhat „új nyelv”-et. Darabos szerint Nádas művének legnagyobb teljesítménye, hogy „retorikai szinten számol le a polgári regény szubjektum- és nyelvfelfogásával”.
Az Állati szex, megváltó gyönyör című munka Pályi András Éltemét dolgozza fel. De miközben azt ígéri, hogy a test és a nyelv kapcsolatát vizsgálja meg, valójában a főszereplő (?) Veronika testképére koncentrál az értelmezői figyelem. A szereplő által felidézett testi tapasztalatokat, amelyeket maga nem képes tudatos reflexió által semmihez sem kötni, Darabos pszichológusként értelmezi, az álmok és fantáziaképek segítségével köti őket korábbi életeseményeihez. Elgondolkodtató kérdés, hogy nem volna-e célravezetőbb az azokból fakadó narratív lehetőségeket vizsgálni, illetve azt, hogy milyen a szereplők által működtetett beszédmód. Megfigyeléseiben az írás többnyire csak addig jut, hogy például az egyik figuráról megjegyzi: „zavarba ejtő, ahogy megfogalmazza”. Az elemzőt láthatóan inkább az érdekli, hogy a regény szereplői miként értelmezik saját testüket, és ez milyen hatással van világérzékelésükre. A kérdéskört tehát nem nyelvi problémaként kezeli.
A Testmetaforák elemzéseit olvasva fölmerülhet az olvasóban a kérdés: termékeny olvasói/értelmezői hozzáállás-e a pszichologizálás ilyen mérvű érvényesítése egy fiktív világ viszonyrendszerében? Tehetünk-e úgy, mintha a regény (élet)világ volna, mintha nemcsak „kívülről a szemnek kifaragva szépen” létezne (mint Babits szentjei), hanem a regényvilágban nem látszó, nem leírt történések is hatnának a fikció terére, szereplőire? Az nem kérdés, hogy komoly hagyománya van az ilyesfajta értelmezői keret működtetésének az irodalomértelmezésben, de nem gazdagítja-e jobban a művekhez való viszonyt egy szövegközpontúbb elemzés érvényesítése? Ugyanis az ilyen (a regény határain túlnyúlva fürkésző) pszichológiai ok-okozatiságban gondolkodó olvasói attitűd nem veszi figyelembe, hogy fiktív, lehatárolt, kétdimenziós konstruktumról van szó, amely nem egy szervesből kimetszett dolog (mint pl. egy fénykép és annak kivágása), hanem sokkal inkább úgy létezik, mint egy vászonra festett, annak széleit is figyelembe vevő teremtett valóság. Meddig érdekes egy hős motivációit pszichológiai alapokon vizsgálni; illetve mindig az-e? És ha igen, mi a valódi haszna? Mivel kapcsolatban tesz érvényes állításokat? A regényről? (S ekkor vizsgálatunk tárgya tulajdonképpen a lélektani realizmus?) Vagy a világról? Ebben az esetben mintegy zárójelbe tesszük, hogy egyetlen elme világtapasztalatának nyelvi le(meg)képeződése a szöveg. Vagy csupán a létrehozó szubjektum elméjéről, lélektanáról? Esetleg az értelmezőjéről? (Ezen kérdések feltevéséig nem terjed a kritikus reflexiója.)
Az utolsó fejezet A másik én izgalmas alakzatának körvonalazására figyel, a szereplők, narrátorok alakmásainak vizsgálatát végzi el. A fejezet szövegei narrátor-fókuszúak, a test mint téma nem számottevő. A Passzok egy életmű játékterében Esterházy Péter Semmi művészetével foglalkozik, azt A Szív segédigéinek tükrében (árnyékában) vizsgálja. Középpontjában az áll, hogy „Mi mondható el az énelbeszélőről, az arcáról? Arcairól?”. Hogy a regény szereplőit és narrátorát Darabos Enikő általában – s nem csak itt – pszichikai konstruktumként és nem nyelvi figurációként kezeli elsősorban, ebben az írásában is tetten érhető. A narrátor irritálja, pöffeszkedőnek nevezi például (ahogy Bartisnál is teszi). Bodor Ádám Verhovina madarai című művének pedig kizárólag történetértelmezését végzi el Darabos. Alaposabban jár el Szvoren Edina Nincs, és ne is legyenjével, ahol felhívja a figyelmet egy érdekes jelenségre, miszerint a szereplők tudáshorizontja mögül kilóg a szerző, mégpedig egy a karakterek által nem birtokolt tudás sokszori megszövegeződésével, a grafológiai ismeretek mozgatásával.
A Testmetaforák több szövegéről elmondható, hogy nem állít semmi, az életműre, a műfajra vagy a témára nézve általánosat, kiterjeszthető érvényűt. Egyszerű kiskritikák, amelyeknek érvényességi köre, meglátásom szerint, nem terjed egy folyóiratközlésen túlra. Ebből a szempontból biztosan alaposabban rostálni kellett volna a szövegeket. Megkockáztatom azt is, hogy nem tesz jót a válogatásnak ez az utólagos, az egy fedél alá hozhatóságot célzó tematikus egyirányúsítás sem. Hiszen az elemzések jó része nem test(-nyelv)fókuszú.

Az is felmerül, hogy ki lehet a könyv célközönsége. Mivel a szövegek egy része csak akkor érthető, ha a tárgyalt regényt is olvastuk, és mivel az érintett témákkal kapcsolatban tudományos érvényességű állításokat alig találunk, a szóban forgó írások legfeljebb egyéni olvasói stratégiák elsajátításában lehetnek segítségünkre. Mivel azonban Darabos Enikő rendkívül pontos és nagy szaktudású elemző, privát olvasási útvonalainak bejárása az említett következetlenségek mellett is igazi szellemi kaland.

 

Lector Kiadó, Marosvásárhely, 2017.

Megjelent a Bárka 2019/6-os számában.


Főoldal

2020. január 31.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Vári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcái
Versek
Tatár Sándor verseiHorváth Eve: Margarita! Darvasi László: Vidám mondatok III.Csillag Tamás versei
Prózák
Légrádi Gergely novellái Géczi János: EzeregyéjszakaBenedek Szabolcs: Az Arany Alma héjaDarvasi László: Egy tehén halála
Drámák
Csík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA