Péti Miklós
Rímelhet-e az Elveszett Paradicsom?
1. Nem, hiszen Milton köztudottan blank verse-t használ, rímtelen ötös jambusokat, mint Shakespeare és Marlowe a tragédiák monológjaiban.
2. Természetesen nem: Milton az Elveszett Paradicsom 1668-as újranyomásához[1] magyarázó jegyzetet fűzött (’The Verse’ – A versmértékről), amelyből kiderül, hogy a versforma megválasztásának komoly tétje van. Milton szerint a „rím se nem szükséges kelléke, se nem igaz dísze a Költeménynek vagy a jó verselésnek, különösen hosszabb művekben, hanem egy barbár kor találmánya.” A rímtelen verseléssel viszont „a hősi költemény visszaszerzi antik Szabadságát, a Rím kényelmetlen, újmódi kötelékéből.”[2]
3. Még jó, hogy nem! Andrew Marvell (1621–1678), aki Milton fiatalabb kortársa, munkatársa és barátja is volt, egy párrímekben írt versben méltatja az Elveszett Paradicsomot. Ez a vers – amely először az eposz 1674-es második kiadásának elején jelent meg, s amelyet a Bárka olvasói immár magyarul is olvashatnak – nem kevés (ön)iróniával taglalja, miért nem kell rímelnie a fenséges műnek. „A verset rímmel összeölteni / olyan, mint nadrágbojtra költeni.”[3] – cikizi Marvell a rímhányó divatmajmokat.
4. Nemigen – addig rendben, hogy Marvell szerint Miltonnak „nem kell a rím”, de ha Milton más kortársait és ismerőseit vesszük, pl. a kor koszorús költőjét, az említett Marvell-versben megcélzott John Drydent (1631–1700), akkor kicsit másként láthatjuk a kérdést. Egy korabeli anekdota szerint Dryden 1674-ben meglátogatta Miltont, és engedélyt kért a Mestertől arra, hogy verses drámát írjon az Elveszett Paradicsomból. Milton ugyanazt a metaforát használta válaszában, mint Marvell: „Dryden úr, úgy tűnik, ön rímbe öltené a soraimat; rendben, megteheti, de némelyik olyan suta és ódivatú, hogy szerintem jobban jár, ha úgy hagyja őket, ahogy voltak.”[4] Lehet, hogy a Mester is érezte, hogy könnyebben eljut a közönséghez a műve, ha rímbe szedik?
5. Még jó! Ilyen hosszú szövegben már csak statisztikailag is valószínű, hogy lesznek egymásra rímelő sorok vagy félsorok. Az Elveszett Paradicsom szövege bizony sok helyen rímel: találhatunk benne tökéletes párrímeket, egy vagy több rímtelen sorral elválasztott rímelő sorokat, belső rímeket, stb. Mi több, maga a versmértékről írt jegyzet is tele van rafinált rímekkel.[5] Lawrence McCauley találóan fogalmazta meg sok olvasó élményét: az Elveszett Paradicsom „olyan rímtelen költemény, amely azt a benyomást kelti, hogy rímel.”[6]
6. Természetesen: a rímekkel való játék része a miltoni poétikának; vannak olyan kritikusok, akik meg is különböztetik a bukás előtti és a bukás utáni, avagy „ártatlan” és „sátáni” rímeket.[7] Megint csak McCauley emlékeztet arra, hogy Miltonnál az ártatlanság állapotának meghatározó jellemzője a változatosság és a kifinomultság, és hogy ennek megfelelően az Elveszett Paradicsom paradicsomi rímei is az Éden dinamikus harmóniáját közvetítik, megidézve egy számunkra már elérhetetlen világot.[8]
7. Igen, hiszen Dryden mellett sokan mások is szükségesnek látták, hogy rímeljenek, amikor angolul vagy más nyelven újramondták Milton eposzát.[9] Van olyan, hogy a korízlés vagy a célnyelv természete nem teszi lehetővé a blank verse használatát (ez szerencsére a magyar irodalmi nyelvre és a kortárs irodalmi ízlésre sem igaz), de van olyan is, amikor a rím a fordítói koncepció része: például Horváth Viktor új fordításában, az eposz negyedik énekének alább közölt két részletében. Éva szerelmi vallomása és az első emberpár esti imája olyan lírai betétek, amelyek akár önállóan is megállják a helyüket[10] – ezt jelzi a fordító döntése is, amikor a rím segítségével szinte észrevétlenül kiemeli őket az eposzi elbeszélésből.
[1] Az Elveszett Paradicsomnak Milton életében két kiadása volt: az 1667-es első, amelyben még 10 énekre osztotta fel az eposz szövegét, és az 1674-es második, amelyben néhány sorral kiegészítette, és 12 énekbe dolgozta át a művet. Az első kiadásnak számos újranyomása volt (1667-ben, 1668-ban és 1669-ben is).
[2] “Rime being no necessary Adjunct or true Ornament of Poem or good Verse, in longer Works especially, but the Invention of a barbarous Age”; “ancient liberty recover’d to Heroic Poem from the troublesom and modern bondage of Rimeing.” A részleteket saját fordításomban közlöm; forrásuk: John Milton, Paradise Lost, szerk. Barbara K. Lewalski, Oxford: Blackwell, 2007, 10. A rímeléssel kapcsolatos korabeli vitákról ld. A. C. Clark, Studies in Literary Modes, Edinburgh, London, Oliver and Boyd, 1946.
[3] “Their Fancies like our Bushy-pointes appear, The Poets tag them, we for fashion wear.” – szó szerint kb.: “A [költők] képei/elképzelései, amelyeket megtüzdelnek/összeöltenek [rímmel] olyanok, mint a mi nadrágbojtjaink, amelyeket divatból hordunk.”
[4] „Mr. Dryden […] it seems you have a mind to Tagg my Points, and you have my Leave to Tagg ‘em, but some of ‘em are so Awkward and Old Fashion’d that I think you had as good leave ‘em as you found ‘em.” Idézi Barbara Kiefer Lewalski, The Life of John Milton. A Critical Biography, 2., átdolgozott kiadás. Oxford, Blackwell, 2003, 508. A részletet saját fordításomban közlöm.
[5] Erről l. Claude E. Wells, “Milton’s ‘Vulgar Readers’ and ‘The Verse’.” Milton Quarterly (1975): 67–70.
[6] Lawrence H. McCauley, “Milton’s Missing Rhymes.” Style (1994): 242–259, 255. A kérdésről ld. még az alábbi tanulmányokat (a teljesség igénye nélkül): John S. Diekhoff, “Rhyme in Paradise Lost.” PMLA (1934): 539–543; Morris. Freedman, “Milton and Dryden on Rhyme.” Huntington Library Quarterly 24.4 (1961): 337; Ants Oras, “Echoing Verse Endings in Paradise Lost.” South Atlantic Studies for Sturgie E. Leavitt. szerk. Thomas V. Stroup és Sterling A. Stoudemire, Washington D. C., Scarecrow Press, 1953, 175–187.
[7] L. pl. David Scott Kastan kiadását: John Milton, Paradise Lost, Cambridge, 2005, l-li; vagy Benjamin Lomas tanulmányát: “Rhyme at the Fall in Paradise Lost.” Notes and Queries. March 2019, 75–77.
[8] “Milton’s Missing Rhymes”, 257. A miltoni Paradicsom világáról magyarul l. Péti Miklós, „Változatos látvány, boldog vidéki székhely” Vigilia 2020 (megjelenés alatt).
[9] A Dryden utáni első angol változatot John Hopkins jegyzi, l. Lucy Munro, Archaic Style in English Literature, 1590–1674, Cambridge, Cambridge University Press 234. 1732-ben Swift közöl egy rimes részletet az első könyvből (Milton Restor’d and Bentley Depos’d). Az eposzt rimes hexameterben fordította hollandra Johannes Philippus van Goethem; alliteráló versben az izlandi Jón Þorláksson, párversekben a lengyel Jacek Przybylski, stb. L. Angelica Duran, Islam Issa, and Jonathan R. Olson, Milton in Translation, Oxford, Oxford University Press, 2017, 169, 220, 351.