Mosolygós, elegánsan öltözött fiatal nő a címlapon, gondosan elkészített frizurával – ha nem látnánk a fotóval együtt azonnal a könyv címét is, aligha ismernénk fel így Csibét, vagyis Litkei, később Móricz Erzsébetet, aki a Móricz iránt érdeklődő olvasók emlékezetében egyenes hajú, micisapkás, szenvedő arcú proletárlányként él. A borítóra tett fénykép várakozást kelt tehát, amit a könyv aztán be is teljesít: ezúttal nemcsak eddig ismeretlen fotókat, de gyökeresen új képet fogunk kapni Csibéről, és különösen kapcsolatáról Móriczcal. Sokaknak már a cím is meghökkentő lehet, hiszen a „hivatalos” (később megmagyarázom majd, miért az idézőjel) Móricz-életrajzok szerint Csibe csupán művek ihletője, örökbe fogadott gyermek, de nem szerelem volt Móricz életében. Nagy Péter monográfiájában például ezt olvashatjuk: „Csoda-e, ha az ország kiúttalanságából megoldást keresve, a proletariátus felé tapogatózott ugyan, de csak egyéni megoldásokkal kísérletezhetett? Ennek a kiútkeresésnek a megnyilatkozása az, hogy elmerül a Lágymányos félproletár világában, ott keres modelt és miliőt. // És mind a kettőt, majd rövidesen utolsó éveinek felderítőjét is megtalálja 1936-ban, kevéssel a Betyár befejezése után, a lágymányosi proletárlakások ágyrajárójában, a társadalom kivetett lelencgyerekében, Erzsikében, akit rövidesen saját gyermekévé fogad.” (Nagy Péter, Móricz Zsigmond, Bp., 1975, 445.) Könnyen ráfoghatnánk Nagy Péterre, hogy a Kádár-korszak irodalomértése jegyében szelidítette elfogadhatóvá az idős író és a, legalábbis alkalmilag, prostitúcióra is vállalkozó, nehéz sorsú fiatal lány kapcsolatát: a ködösítés azonban már jóval korábban, és a vélelmezett szocialista erkölcsi elvárásoktól függetlenül elkezdődött. Maga Móricz is folyamatosan próbálta a külvilág számára elfogadhatóvá alakítani ezt a viszonyt. Nem egyszerűen azért, mert félt tőle, hogy „megszólják”, elítélik: az ok sokkal inkább az volt, hogy a könyvekből és az írásból, vagyis az olvasókból élve pontosan felismerte, a hírneve, az imázsa jelenti számára a tőkét. Tisztában volt vele, mai szóval élve, hogy a Móricz-név egy brend, amibe a második házasságának megromlása és Csibével kötött házassága vagy akár viszonya már nem férne bele. Ahogy Hamar Péter megállapítja, a Míg új a szerelem, ez a korábban az értelmezők által tévútnak, írói melléfogásnak minősített, a Móricz-újraolvasásban viszont központi szerepet játszó regény is részben ezért, az imázst helyreállítandó született meg: „Az ő élete ekkor már jó ideje a nyilvánosság előtt zajlott, egy pletykákra és intimitásokra éhes, prűd nyilvánosság előtt. Az író számára a szó szoros értelmében létkérdéssé vált, hogy megőrizze jó hírnevét és megtartsa olvasói bizalmát. Tudta, hogy sokan helytelenítik Simonyi Máriával kötött házasságának felbomlását, és azt is tudta, hogy annak a kapcsolatnak a lényegét titkolnia kell a közvélemény előtt, amely Csibéhez fűzte. [...] A Míg új a szerelem megírásával olvasóit élete intim szférájába avatta be, bizalmával ajándékozta meg őket, és ebben a lélektani helyzetben olyan védőbeszédet tárt elébük önmaga érdekében, amely erkölcsileg igazolta eltávolodását a színésznőtől.” (157-158.)
Móricz imázsépítése mellett azonban zajlik egy másik is, Erzsikéé, aki folyamatosan hazudozik Móricznak, mivel formálni, szépíteni igyekszik a róla kialakuló képet: „Személyisége egyik jellegzetes vonásaként rajzolódik ki, hogy másnak, többnek, jobbnak, értékesebbnek szeretné láttatni magát, mint amilyen valójában volt.” (61.) Érdekes módon, ahogy ez a könyvből kiderül, Móricznak a legnagyobb csalódást talán az okozza, amikor kiderül, Csibe nem is igazi proletárlány, megismerkedésükkor még csak három éve él Pesten, vagyis tőle nem kaphat valóban izgalmas anyagot a pesti munkások életéről. (Érdemes belegondolni, hogy bár emlegetjük a Csibe-novellákat is, az Erzsike életéből kiindulva megírt leghíresebb és egyben legjobb mű, az Árvácska, teljes egészében paraszti, tanyasi környezetbe viszi el az olvasót.) Csibe és Móricz nemcsak a külvilágot, de egymás is félrevezetik sokszor: Móricz egy ideig dr. Kovács álnéven lép fel a lánynál, ráadásul, életet és irodalmat egybemosva, sajátos Pygmalion-játékot játszik vele. Csibe életanyagából Móricz nem sokkal első találkozásuk után ír egy darabvázlatot, a tervben a Pygmalion-mítosszal magyarázva saját elképzelését: „Pygmalion-eset. A káromkodó szabadszájú kislány, aki magától csinálja meg saját neveltetését.” (Móricz Virág, Tíz év I., Bp., 1981, 626.) Ráadásul, hogy élet és irodalom még inkább szétszálazhatatlan legyen, Móricz a valóságban viselkedik úgy, mint Shaw Pygmalionjának Higgins professzora: a drámahős azt akarja, fogadásból, elhitetni egy estély vendégeivel, hogy Liza valódi hercegnő, Móricz egy erdélyi út előtt „tanítja ki” Csibét, mulatságképpen: „Amikor Erzsike lennjárt Kolozsvárt a könyvnapon, külön utasítást adott, kivel hogy bánjon, mit beszéljen. Egy kis orv mulatság is volt ebben: ezt a lányt a sok középosztályi emberrel, mint egyenrangút elfogadtatni. Mint az őstehetségekkel, vele is azt bizonyította, lesz belőle olyan «úrinő», mint akárkiből.” (Németh László, Móricz Zsigmond, Bp., Turul, 1943, 72.)
Már ennyiből is látszik talán, mennyire nehéz dolga volt Hamar Péternek, amikor arra vállalkozott, hogy, amint ő fogalmaz, „átrajzolja” Litkei Erzsébet arcképét. Minden forrást kritikával kellett kezelnie, következtetésekkel volt kénytelen áthidalni a szükségszerűen élőálló réseket, ki kellett hámoznia az állításokat a személyes érdek, a rosszindulat, a szemérem burkából. A homály ugyanis az író halála után, a Móriczról szóló könyveknek köszönhetően csak fokozódott. Móricz és Csibe nevezetes találkozásáról, amely a Ferenc József hídon, 1936. szeptember 25-én történt, természetesen az író lánya, a máig sokat forgatott Móricz-könyvek szerzője is írt (Apám regénye, Tíz év I-II.), még hitelesebbé tette a történet elmondását azzal, hogy Móric naplójából, leveleiből idézett ezen a ponton – mindössze annyit „csúsztatott”, hogy nem idézte az arról az éjszakáról szóló teljes móriczi naplóbejegyzést, holott, ahogy Hamar írja, „ami történt, azt Móricz Virág pontosan tudhatta, hiszen apja naplója ott volt a kezében”. (56.) Elolvasva az egyszerű szállodában lezajlott, az éjszakai találkozást követő aktus leírását, ami mindezidáig kimaradt a nyomtatásban olvasható Móricz-naplórészletek közül, egyet lehet érteni a Móricz Virágot mentegető Hamar Péterrel (aki a kötet egészében rendkívül megbocsátóan viszonyul a korábbi Móricz-kutatókhoz és –életrajzírókhoz, nem támad, nem hadakozik, csak mondja, amit kiderített – megteheti ezt, hiszen az általa feltárt anyag elég erős önmagában is): „Mégsem kérhetjük rajta számon, miért nem hozta nyilvánosságra a teljes igazságot. Érthető szeméremből tartózkodott ettől. Bár irodalomtörténészként foglalkozott Móricz sorsával, mégiscsak a lánya volt, aki szerette apját, s nem akarta, hogy csorba essék jóhírén, tekintélyén.” (56.)
De a személyes érintettség okán már fel nem menthető irodalomtörténészek is átvették, minden kétely nélkül, Móricz Virág könyvének állításait. (Czine Mihály, aki, véleményem szerint, akár személyes találkozások, akár a Móricz-család tagjaival, vagy az egykori barátokkal folytatott beszélgetések alapján a „kívülálló” Móricz-kutatók közül a legtöbbet tudhatott Csibéről, azért finoman beleírta könyvébe, hogy a lány messze nem pusztán irodalmi modell volt: „a személyes boldogsággal már-már leszámolt ember 1935 körül megismerkedett egy fiatal lánnyal, aki gyermekségét lelencként élte, hányatott ifjúságát pedig a lágymányosi periférián.” Czine Mihály, Móricz Zsigmond, Bp., 1979, 165. Kiemelés tőlem. Sz. Zs.) Hamar Péter akár az irodalomtörténet bulvárrovataként vagy filológiai krimiként is olvasható könyve azonban nemcsak a Móricz-kutatóknak, de minden, írói életrajzot rekonstruálónak igen tanulságos lehet: azt bizonyítja be ugyanis, hogy egy írónak nincs „hivatalos” életrajza (ezért volt már az idézőjel kritikám elején is ott), vagyis amikor személyes, életrajzi szövegeket vizsgálunk, a „hitelesítés”, verifikálás során soha nem a mindenkori olvasótól függő, az értelmezések tükrében folyton újraíródó, változékony szövegeket szembesítjük a stabil, pontos, adatszerű életrajzzal. Kizárólag szövegeket hozhatunk dialógusba más szövegekkel, nem feledkezve meg arról sem, hogy egy író esetében még a legpontosabbnak szánt, események rögzítésére törekvő naplóbejegyzés is igen gyakran úgy kezd el működni, mint egy szimbólumképzésre építő művészi szöveg. Amikor Móricz leírja például a Hamar által közölt, eddig csak kéziratban olvasható, 1936 szeptember 28-i naplóbejegyzésében a három nappal azelőtti aktust saját maga és Csibe közt, a bűn, megtisztulás, halál, feltámadás keresztény szimbolikáját építi bele a szövegbe: „Ezek után lelkileg kötelességemnek éreztem, hogy magamévá tegyem. De sok zavar volt bennem. Én egy züllött s kétségbeesett lelkiállapotban jöttem ide, s a kéjt akartam kipróbálni, a fiatal test hatását, hogy alvó idegeimre hat-e? Másfelől rettegtetett a betegség fertőzése. De egyúttal egy furcsa öngyilkos elszántság volt bennem, hogy nekem magamat fel kell áldoznom: bűnözni kell. Bűnbe kell esnem, csak azzal vethetek véget ennek a rettenetes csüggedtségnek, amiben vagyok. Jöjjön hát a halál. Talán akkor eljön a feltámadás.” (58.)
