Papírhajó - Füttyögés és nahátozás

 

 M__lytengeri_mes__k.jpg

 

Petres Csizmadia Gabriella

 

Varázs(latos) világ

az Óperenciás-tenger mélyén

 

Monika Kompaníková Mélytengeri mesék című kötete 2013-ban jelent meg az írónő első gyerekkönyveként, a magyar olvasóközönség számára pedig 2016 folyamán válik elérhetővé a Naphegy Kiadó gondozásában.

     A több díjjal elismert fiatal prózaírónő gyermekirodalom felé fordulása saját gyerekeinek köszönhető, ahogy az számos gyerekkönyvírónál megfigyelhető napjainkban. Kompaníková művészi pályája azonban nem az irodalom, hanem az illusztráció területén vette kezdetét. A vizuális látásmód meghatározóvá vált a prózájában is, hiszen prózapoétikáját a szófestés, az apró részletekbe bocsátkozó, érzékletes leírás uralja.

     A láttatás igénye járja át a Mélytengeri mesék kötetét is, amely egy varázslatos-mesés tengeri világot fest meg az olvasó előtt, és két „hátrányos helyzetbe került” szereplő – a fogait elvesztő hal, Halancsa és a kihunyt lámpása miatt céltalanul bolyongó tengeri kígyó, Kígyurka – egymásra találását mutatja be. A hat összefüggő történetből és egy külön részt képező mélytengeri állathatározóból álló mű irodalmi mesefüzért alkot, és a meseszövés technikáját vizsgálva a lírai mese műfajához – a magyar irodalomban Boldizsár Ildikó, Máté Angi, Finy Petra írástechnikájához – közelít. A mesenyelv lirizálódását a benyomások rögzítése, a részletes pillanatképek áradása teremti meg, melyek hasonlatok halmozásával, hangutánzó és hangulatfestő szavak segítségével, a fokozás stilisztikai értékét hordozó ismétlésekkel artikulálódnak. A vizuális élménykeltést szolgálják a pásztázó tekintettel történő leírások is, amelyek a tájat képelemről képelemre láttatva tárják elénk – ennek legérzékletesebb példáját az első történetben, a tenger mélyére történő fokozatos alámerülés részletes bemutatásában találjuk. A lirizálódó nyelvhasználat Pénzes Tímea kitűnő fordításának köszönhetően a magyar nyelvű kiadásban is nagyszerűen érvényesül, és kiemeli a forrásszöveg értékeit.

     A mélytengeri miliőről, az ott élő különleges állat- és növényvilágról szóló színes leírások mellett a szöveg közvetlenül is felszólítja az olvasót, hogy a képzeletére támaszkodva segítsen a történet mikrovilágának vizuális megalkotásában – már a szövegkezdő első mondatok is erre unszolják a befogadót („Képzeld el a tengert! Hunyd le egy kicsit a szemed, és próbáld meg!”). Az olvasó és mesélő szövegbe rántása keretként öleli fel a tengeri eseményeket, a történet mesemivoltának verbalizálása pedig önreflexív gesztussá válik. A narrátor történetmesélését szubjektív kommentárok kísérik, amelyek az olvasó figyelmének megragadására és irányítására, a befogadóra gyakorolt hatás növelésére szolgálnak.

     Az áradó leírások ellenpontjaként tömör, feszültségkeltő vagy a baljós eseményeket előrevetítő, sejtető mondatszerkesztéssel is találkozunk a műben, melyek hatásosságát tovább fokozza az illusztráció és a remek szövegelrendezés – ennek legjobb példájaként az álmából felriadó Kígyurka szörnnyel való találkozását említhetjük, ahol a feszültség feloldása csak a következő oldalon található, képregényszerű sorozatot alkotó illusztrációk megtekintését követően, lapozás után történik meg.

      Figyelemre méltó a történetek időbeliséghez fűződő viszonya, amely szintén összefüggésbe hozható a plasztikus írásmód preferálásával. A legsikeresebb szakaszok szimultán elbeszélési móddal artikulálódnak, ahol a látványleírások vagy párbeszédek szinte egyidejűvé varázsolják az elbeszélés és történet idejét. Ezek a részek elősegítik a befogadók eseményekbe helyezkedését, és szemtanúélményt hoznak létre. Ezt a technikát többnyire a történetek elején, a cselekmény kibontakozását megelőző ráhangolódó részekben használja az írónő. A kalandok leírása ezzel szemben kevésbé kidolgozott, meglehetősen tömör, utóidejű elbeszélésmóddal történik. Az epikusság ilyen típusú leépítése mégsem okoz sérülést a szövegben, mert a történetek dinamikáját a szimultán és utóidejű elbeszélésmód váltogatása hozza létre.

      Az eseményesség esetlegessége nemcsak a kalandok szűkszavú ismertetéséből, az epikus részek visszaszorításából fakad, hanem a szövegszerkezet zártságának és már-már abszurd öncélúságának is köszönhető. Az első két történetben a főszereplők szerencsétlenségéről és megismerkedéséről szerzünk tudomást, a következő háromban az előzőekben megismert hiányosságaik pótlását követjük nyomon, a mesefüzér záró részében pedig a nagy nehezen helyrehozott harmónia veszélybe kerülésével és a kiinduló szituáció visszatérésével találkozunk. A mesekönyv olvasását tehát egyfajta ciklikus szerkesztésmód végteleníti, ami a gyermeki befogadásnak kedvező játékossággal, a végtelen ismétlődés szédületével gazdagítja a művet. Az ilyen típusú történetszövés nem idegen a gyermekbefogadóktól, hiszen a körkörös ismétlődés a végtelen mesékben, láncmesékben vagy mondókamesékben gyakori stratégiájaként jelentkezik.

     Kompaníková mesefüzére számos más ponton – a szüzsé alakításában, a szereplők megformálásában, a mesei szófordulatok terén – is épít a népmesei tradícióra. A cselekményszövést a tündérmeséből ismert sorsszerű fordulatok, három lépcsőből álló próbatételek (pl. Kígyurka három potenciális segítőhöz fordul a lámpása megjavítása reményében) járják át. A történetszövés tétje is a tündérmese boldogságkeresésével cseng egybe, azonban itt a házasság megtalálása helyett a barátság válik mindenek feletti értékké. A két főszereplő azonban szembemegy a népmesei sztereotípiákkal, hiszen az egyébként veszélyes és magabiztos állatok nevetséges és esetlen karakterekként kerülnek bemutatásra. A főszereplők legfontosabb attribútuma épp a hiányosságuk lesz, ami – az irodalmi mesékre jellemzően – a főhős deheroizálását, profanizálását vonja maga után.

     A mesekönyv érdemei közé tartozik, hogy a népmesei tradícióhoz való kapcsolódásán túl egy önálló, sajátos meseuniverzumot teremt. Ez a mesevilág elszakad a népmese bipoláris világábrázolásától, a tündérmesére jellemző racionális és irracionális téridő megjelenítésétől, és csak a mélytengeri valósággal foglalkozik. A népmesebeli Óperenciás-tengeren túli varázsvilág tehát itt az Óperenciás-tenger mélyén kel életre. A tengerfelszíni világ a mélytengeri valóságba történő betüremkedésével jelenik csupán meg, egy tengeralattjáró formájában, ami metaforikus módon a racionális világ mesei világba történő beavatkozásának drasztikusságát, a mesevilág racionalizálási törekvéseinek ártó következményeit is sugallja.

     Az irodalmi mese további sajátosságaként emelhetjük ki, hogy a képzeletet játékosan megmozgató leírásokat finom humor fűszerezi, amely hol szójátékokból (a főszereplők neve) és játékos gondolatmenetből adódó nyelvi humorral, hol a kortárs tárgykultúra mesei miliőbe illesztésével (ilyen pl. Halancsa diszkógömbje és műfogsora), hol pedig poénos fordulattal, helyzetkomikummal (pl. a szörny óriási nevetése olyan nagy hullámot gerjeszt, hogy huszonhat csendes-óceáni szigetet áraszt el a tenger) kerül kifejezésre.

     A mesekönyv humoros rétegeit domborítják ki Veronika Holecová illusztrációi is, amelyek nem csupán a kép és szöveg tökéletes összhangját testesítik meg, hanem a mesekönyv interpretációs lehetőségeit is kitágítják. Az illusztrátor egy-egy részlet kiragadásával és felnagyításával, perspektíva-váltásokkal, szöveges kommentárok készítésével fokozza a képek játékosságát. A szöveg modalitásával összhangban Holecová rendkívül ötletes és gyakran meglepő, egész oldalas linómetszetei, oldalszéli tollrajzai is a pillanatnyi hangulatok, benyomások rögzítésére, a burjánzó fantázia és asszociatív gondolkodásmód leképezésére fókuszálnak. A mesekönyv vizuális sajátosságai közé tartozik az is, hogy a betűk színe és a háttérszín a tartalomhoz igazodva időnként megváltozik: alapvetően – a tengeri miliőt megidézve – fehér alapon sötétkék betűket olvashatunk, azonban ha a szöveg úgy kívánja, a háttérszín fehérre vagy sárgára vált.

     A mesekönyv záradékaként egy mélytengeri állathatározót találunk, amely nyelvezetében és tartalmában megpróbál a gyermekbefogadókhoz igazodni, azonban ismeretterjesztő modalitása kissé elidegenítő hatást ébreszt a mélytengeri varázsvilág megelevenedését követően. Érdemes lett volna a minilexikon tételeinek illusztrációt is humorral fűszerezni, ami fellazíthatta volna az ismeretterjesztő szöveget. A kötet előnye azonban, hogy tipográfiailag is pontosan leválasztva, más betű- és háttérszínnel jelenik meg a záradék.

     A Mélytengeri mesék varázslatos látványvilága mindenképp megér egy kis olvasói elmélyülést. Halancsa és Kígyurka egymásra találása minden elmerülni vágyót magával sodor.

 

(Monika Kompaníková: Mélytengeri mesék, ill. Veronika Holecová, ford. Pénzes Tímea, Naphegy Kiadó, Budapest, 2016, 88 oldal, 2800 Ft)


Főoldal

2016. április 20.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png