Kritikák

 

 nevezd-csak-szeretetnek.jpg

 

Kustár György

 

Végeláthatatlanul

Visky András: Nevezd csak szeretetnek

 

Visky András kötete a megnevezhetetlennel küzd. Jákóbi módon, reménytelenül, mindenhol egy félelmetes és hatalmas alakkal találkozva, mely nyomasztóan tornyosul felé, és melytől nem szabadulhat: az Istennel, az istenével. Közben a poétikai én önmegmutatása több szinten szembesül a beszéd paradoxonával: az istenit és az emberi tapasztalatot megszólaltató nyelv mélyén meghúzódó érthetetlenséggel. Ez egyrészt a nyelvi megoldások szintjén fejeződik ki: szavak hullanak ketté, és törnek új sorba, sokszor kíméletlenül, a szövegtest vizuális körvonalait biztosítva, közben betűhalmazokká darabolódva (Nem a saját, Ópium). Máshol kötőjelek vagy kettőspontok szakaszolnak prózába hajló versszövegeket, és teremtik meg a szemantikai kapcsolódás és elválasztás feszültségét (Aphrodité születése, Születésnapunkra). Néhol az ókori bibliai kéziratok bekezdés-stílusát imitálja (Nem akarlak, Betsabé hiábavaló intelmei fiához…). Hol vizuális tükrözéssel erősíti a tartalmi tükröződéseket (Tükör), hol műfajokat idéz fel (Zsoltár Balassa Péter halálára, Koreai ősz), hol bibliai történeteket másol, a Példabeszédek és Prédikátor könyvének stílusjegyeit is alkalmazva, miközben más szemszögű, sokszor az eredetivel ellentétes olvasataikat írja bele az új szövegekbe (Mint a lovat, József és testvérei, Szemügyre vettem minden művemet).

A megfogalmazható kifejezőértékének állandó kérdésessége tematikus szinten is megjelenik, például a Hajnal előtt a ház című költeményben: „Szélcsend, vadul pörög / az orom rézkakasa. / Mintha szomjazna, mintha / azt rikoltaná, szomjazom, de / nem jön ki hang a torkán. / Valami homályos emlék / az emlékeztetés parancsáról, / nem emlékszik, nincs ki / emlékeztesse. / Ki tudná megkülönböztetni / a lemenő napot a felkelőtől?” Mégsem a keresztyén szimbólumok (kakas, kereszt), kulcsfogalmak (feltámadás, megváltás) újrafelvétele és jelentésük átrajzolása adja a kötet erejét, hanem a mélyen egzisztenciális megértés néha durván őszinte, néha finoman rajzolt megnyilvánulásai. Komor a háttér, az elmúlás tapasztalatát kimondó, életet összegző és újraértékelő én-költészet jegyei szövik át a kötetet. A tét több egy néha erőteljesen prózába hajló versnyelvi kíséretnél – küzdelem az „én”-ért, a legtöbbször Istennel szemben.

A kötet nehezen tárja fel magát. A rendkívül sűrű szövegekben Visky András bevallottan újraír, mégpedig történeti korokat (Caravaggio elkészíti az eltűnt képek leltárát), beidéz zenét (Néma diadal), kötetet (Nem akarnak) és legtöbbször bibliai történeteket, igehelyeket és az ezeket magába olvasztó protestáns tradíciót, ezt pedig rendkívül komplex módon teszi, ami nem kevés odafigyelést igényel az olvasótól. És ezen a ponton ütközhetünk nehézségbe: a keresztyén hagyomány mély ismerete nélkül, vagy szekuláris háttér felől közelítve a szövegek sokszor ellenállnak, és lezárnak. Az újraírás ugyanis az eredetire utalt: enélkül nem dekódolható. Ez azonban nem probléma, inkább izgalmas kihívás. Már a kötet első lapján szereplő, Pál apostoltól származó idézet is erre hívja fel a figyelmet. Az eredeti összefüggésben Pál ezt mondja: „Hogy ugyanazt írjam nektek, az engem nem fáraszt, titeket viszont megerősít.” Maga a páli szöveg is tematizálja a repetíció szükségességét, megállíthatatlanságát, ez az idézet mottóként a kötet elé illesztve pedig azt is világossá teszi: a Visky-szövegek szándékuk szerint parafrázisok. Ez azonban messze nem jelent identikus ismétlést. Ettől maga a páli idézet sem marad érintetlen: Visky ugyanis a „fáraszt” szót „szégyellem”-re módosítja, és ezzel más szöveghez nyúl vissza, mégpedig Pál apostol Rómabeliekhez írott leveléhez: „Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az minden hívőnek üdvösségére, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek.” (Róm 1,16) A szégyen ugyanakkor utal arra a világra is, melyben Jézus munkássága megvalósult: a család megtagadása, de a hitben elesés is szégyennel párosult. Ezért például allúzióként megjelenik a követés nehézségét tematizáló mátéi beszédblokk (Mt 10), mely a tagadás és a vállalás határhelyzetét mutatja be: a tanítványra váró megpróbáltatást, és a Krisztus-követés nehézségeit. Jézus ezt mondja: „aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.” (Mt 10,33) A tagadás lehetősége mögött ott a félelem, a szégyen súlya, az ismeretlennel szembeni szorongás, de a követéssel járó felelősség terhe is. Az újraírás, a parafrázis, és a tudatosan vállalt küzdelem a hagyománnyal tehát egyszerre, és több szinten jelenik meg a kötetben. Hatalmas érzékenységgel: ugyanis a kilépés a herezis veszélyével jár, ami azonban Visky számára nem pusztán az intellektuális tévedés lehetősége: az újraírás sikertelensége állandóan leselkedő, az egzisztencia szétíródásával fenyegető veszély. Mégis van valamiféle kétséges stabilitás: a versszöveg folyton önmaga forrásaira utal vissza: a kötet végén megjelenő jegyzetapparátus minden versnél jelöli a nem csak bibliai, de főként a Szentírásból származó idézetek és allúziók helyét, ezzel is lehorgonyozva saját dikcióját abban a tekintéllyel bíró szövegben, melynek erejét idézettsége is csak tovább növeli.

És talán még szorongatóbb felismerés, mely áthatja a kötetet, az, hogy az újraírás totális; nem elsősorban amiatt, mert a lírai én a poézisban újraértelmezett létbe szövi bele a Szentírás szövegét és az Istennel való kapcsolat dinamikáját, hanem egy még eredendőbb és pont fordított tapasztalat révén: a lírai én létének már eleve minden szegmensét átjárja az Istennel való kapcsolat és küzdelem, a szerelemtől és szexualitástól kezdve, a teremtett világ berendezkedésén, az olvasmányélményeken és az elmúlás tapasztalatán át, egészen az emlékezésig. Nincs menekvés. Ebbe a világba az én nem belép, mivel már eleve ott van; a szöveg ebből a megalapozó tapasztalatból burjánzik elő. Ezt a kötet ajánlója is világossá teszi: „Egyetlen könyvet ismerek behatóan, azaz mindennel együtt, ami és aki vagyok: a Bibliát. Szilánkos töredékek és nagy ívű elbeszélések, istentelen családtörténetek és sötét szerelmek: egy cenzúrázatlan véres és boldog megváltástörténet dokumentuma, aminek már a gyerekkoromban saját jogú szereplőjévé lettem.” Heroikus a küzdelem, mely ugyanakkor meg sem próbál kilépni ebből a világból: a vallásos nyelven belül határolja le saját megértésének sajátosságait, és kísérli meg az azzal való szakítást, az ellenállva-újraírás révén. Isten nyomasztó hatalmának vagy hiányának tapasztalatára a kötet úgy válaszol, hogy lázad, ellentétére fordít, parodizál, és abszurddá tesz: Jézust nem Júdás árulja el, hanem éppen fordítva (A szikárius Júdás búcsúlevele), a kánai menyegző bora életidegen szűziességbe taszít (Kánai vödrök), az isteni rend abszurddá válik a királykobra fejére harapó mongúz látványától (Önmaga ellen), az úrvacsora a haldokló apának adott ópium hasonlatává válik (Ópium), a hit útja a szentség mázába rejtett emberi gyarlóság és hiány pokla (Egymást végre).

Van örömteli felszabadulás a végső elszámolás idején, mely a kötetben előre haladva egyre erőteljesebben kifejezésre jutó elmúlástapasztalattal szemben vigasztalást nyújt? Talán igen: erre a kötet azonban nem válaszol. Az utolsó vers megerősíti a némaságot, a szövetséget kötő Isten hallgatását (Kedves V.). Ugyanakkor a Visky-szövegek rendkívül bátrak: benne maradnak az Istennel zajló, a megérthetetlen megértéséért és kifejezéséért folytatott végeláthatatlan küzdelemben.

Jelenkor Kiadó, Budapest, 2017.

 

Megjelent a Bárka 2019/6-os számában.


Főoldal

2020. február 05.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Versíró pályázatot hirdet a StarbucksÁllami díjak a nemzeti ünnepen – 2020Kárpát Körút 1.0Az Aegon Irodalmi Díj esélyesei
Ütőér
Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái
Versek
Beck Tamás verseiSzilágyi András verseiPál Dániel Levente: Isten esteNádasdy Ádám versei
Prózák
Márton László: RudiMolnár Lajos: Hülye egy történetKiss Benedek: (Az Élettöredékekből)Tallér Edina: Időzítő
Kritikák
A lélekvándorlás plakátmagányaHazudni magunknak történelmetKis magyar rendszergazdák – Bödőcs Tibor könyvéről Végeláthatatlanul - Nevezd csak szeretetnek
Drámák
Csík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA