Kóczián Péter és Török Gábor
Szepesi Dóra
Utazás a politika világába
Török Gábor A lakott sziget – Utazás a politika világába című könyvét november 8-án mutatták be a Corvinus Egyetem zsúfolásig megtelt előadótermében. A szerző politológus, egyetemi docens kutatási területe a rendszerváltás utáni magyar politikai rendszer vizsgálata. Az estet Kóczián Péter kommunikációs tanácsadó moderálta.
Az emberiség egyik legfontosabb és legveszélyesebb találmányával, ami a politika, építeni és rombolni is lehet. Úgy is mondhatnánk, a politika természetének megismerése önvédelmi sporthoz hasonlít – így fogalmazta meg a könyv egyik tanulságát bevezetőjében Szabó Tibor Benjámin, az Athenaeum Kiadó igazgatója.
Szabó Tibor Benjámin megnyitja
a könyvbemutatót
A szerzőnek tetszett ez a metafora, ám hozzátette, könyve fontos üzenetét abban látja, hogy a politika alapvetően az emberek által válik értelmezhetővé, fő vizsgálati tárgy benne mindig az ember, így „embertan”-nak is nevezhetnénk. A címben megjelenő, „lakott sziget” metafora is segít a lényeg megértésében: ha egy lakatlan szigetre kerül néhány ember, és lakott szigetté teszi, az ugyanaz a szituáció, amit bármilyen nagyobb politikai közösségben politikai helyzetnek nevezünk.
Török Gábor
Török Gábor hiánypótló, teljes áttekintést nyújtó kötetében nem csupán tudományos megközelítéseket használ, hanem népszerű filmsorozatokon keresztül is bemutatja e szövevényes rendszer játékszabályait. Kóczián Péter hasznos útmutatónak tartja mindazoknak, akik most ismerkednek a politika világával. A szerző szerint is lehet a kötet egyfajta „bevezetés a politikatudományba”, de hozzátette, hogy tértől és kortól függetlenül akart a politika lényegéről írni. Ugyanakkor szerinte nem a politika mellett vagy ellen kell érvelni, hanem egyszerűen tudomásul kell venni azt, hogy ahol egy embernél több megjelenik, már politika is van. Egy amerikai politikatudományi tankönyvből idézte a példát: amíg Robinson egyedül élt a szigeten, nem volt politika, de amint Péntek megjelent, hierarchikus viszonyba kerültek, bár lehetett volna másképp is, tette hozzá. A hétköznapokban gyakran elfeledkezünk arról, hogy nem tudunk olyan helyzetet elképzelni az emberiség történetében, amikor ne jönnének létre ilyen típusú politikai helyzetek, amikor valaki az akaratát mások ellenakaratával szemben érvényesíteni akarja. Hogyan vélekedik arról a fajta véleménynyilvánításról – vetette fel a moderátor, hogy a pártpolitika, meg az acsarkodás nem kellene, a szakemberek, a racionalitás nem érvényesül, de elmegy egy csomó pénz olyan dolgokra, amelyek a politikusok nélkül nem zavarnák meg az életünket. Válaszában a szerző felidézte 1989-et, amikor 18 évesen elkezdett érdeklődni a politika iránt, egy politológustól azt olvasta, jó ez a rendszerváltó folyamat, csak egy baja van, hogy vannak benne politikai pártok, amelyek lehetetlenné teszik a közmegegyezést és a nemzeti egység kialakulását. Ez a gondolat több száz évvel ezelőtt is jelen volt; Machiavelli szerint az alternatívák veszélyeztetik a nemzeti egységet, innen ismerjük a pártütés kifejezést. Török Gábor könyvében is többször említi, hogy a modern politika miben különbözik a korábbi politikai rendszerektől, s úgy véli, korunkban a politikáról való közgondolkodás sokat lépett előre. Ahogyan a híres bonmot fogalmazza: régen a fejeket levágták, ma a fejeket megszámolják, és a fejeket megszámoló politikai rendszerekben minden fej ugyanannyit ér. Hiba volt, amikor a magyar politikai vezetők túlzottan nagy figyelmet fordítottak arra, hogy az értelmiség véleményvezérek mit beszélnek; például Antall József és Lengyel László között alakult ki ilyen konfliktus, és hosszú ideig meghatározó volt, hogy mi hangzik el a politikai vitaműsorokban. Kóczián itt megemlítette, nem tartja helyesnek, hogy az úgynevezett politikai amőbák szavazata, hangulata, számossága ugyanolyan fontos, mint a felvilágosult embereké. Török szerint ezt hívják tömegdemokráciának. Természetesen hosszan lehetne ennek a kritikáját megfogalmazni, kérdés az, hogy van-e más. Platón is tudott jobbat mondani, elképzelte, milyen lesz, amikor a filozófusok kormányoznak – nálunk is el lehet képzelni, milyen lenne az a kormány, de mást is ki lehetne találni. Ha szerencsénk van, és élünk még 3000 évig, akkor fogunk is látni más politikai rendszereket, a történelemnek nem az az utolsó lépése, amit ma látunk.
Sokan érdeklődtek
Felvetődött, hogy a haladó szellemű történelemfelfogásban az emberiség egy nagy felszabadítási folyamatban vesz részt, és ennél nem lehet jobbat kitalálni. A moderátor szerint, ha a szerző azt mondja, ez is csak egy történelmi termék, relativizálja ennek az értékeit. Török válaszában elmondta, nem relativizál, inkább helyén kezel, szerinte ebben a kérdésben két különböző dologról van szó, éspedig arról, hogy valaminek örülünk-e hogy van, vagy pedig azt gondoljuk-e hogy örökké lesz. Ha valamit fontosnak érzünk, az magától nem fog megmaradni. Ha valaki fontosnak érzi azt a politikai berendezkedést, ami ma van, azt a hatalomgyakorlási módot, akkor fontos arra felkészülni, hogy magától nem fog így maradni, hiszen bármilyen apró változtatás a politikai körülményekben veszélybe fogja sodorni. Például ha egy ma még nem látott politikai támadás éri a politikai közösségeket, akár világszinten, vagy valamilyen erőforrás korlátozott mértékűvé válik, könnyen elsöpörheti Nyugat-Európában és az Amerikai Egyesült Államokban a politikai gyakorlat ma ismert formáját. A demokratikus hatalomgyakorlás feltételezi azt a lehetőséget, biztonságot, bőséget, amit most látunk, de ez megváltozhat nagyon könnyen. Menjünk csak vissza 70 évet, akkor ez nagyon máshogy volt. Nem gondolhatjuk azt, hogy véget ért a történelem, megnyertük a csatát, emancipáció van, most már ez lesz, nem lesz többet rabszolgaság, nem lesz többet olyan, hogy a nőknek nem lesz választójoga, – ’71-ig nem volt Svájcban a nőknek választójoga! – ez nem is volt olyan régen, ő akkor született! Az emberiség történetében sokkal valószínűbbnek tartja azt a forgatókönyvet, hogy lesznek még visszafordulások, kanyarok, részben amiatt, mert a politikai hatalomgyakorlás erről is szól. Nagy szerencsénkre olyan korban élhetünk, amikor az erőszak a politika eszköztárában ugyan benne van, de általában nem alkalmazott. Ezért fontos érteni a politikát és időben észrevenni azokat a jeleket, amelyek egy ilyen típusú hatalomgyakorlás felé mutathatnak.
Ezt a fajta történetfilozófiát Kóczián konzervatívnak nevezi, Török viszont realistának tartja. A könyvében egyik alapmotívumként hangsúlyozza, hogy az individuumok döntéseinek sokkal nagyobb szerepe van az aktuális helyzet alakításában, amiből aztán történelem lesz, mint amit erről gondolunk. Az is kérdés, hogy most akkor személyek csinálják a történelmet, vagy intézmények, erőcsoportok? Szociálpszichológiai kutatások, kísérletek mutatják, hogy az embereket szabályokkal, normákkal, azok megváltoztatásával akár ki is lehet fordítani önmagukból, és ezek jelentős részükre nagy hatást gyakorolnak. Tehát amikor az intézményközpontú elméletek szerint az ember szabálykövető lény, abban sok igazság van, de az is igaz, hogy az emberi viselkedés nem előre jelezhető. Sem a média, sem a politikai propaganda nem képes arra, hogy mindenki agyát átmossa. Így végső soron mindenkire rá van bízva, mit gondol, mit tesz. Politológusi pályafutása során azt tapasztalta, hogy minél közelebb megyünk a politikai döntésekhez, annál nyilvánvalóbban látszik, mennyi az esetlegesség, a kiszámíthatatlanság. Egyfajta szakirodalom szerint, a korszellem hozza elő a politikusokat és a politikus csak végrehajtó, ugyanakkor mindig azt tapasztalja, egy csomó esetlegesség van a politikai döntéshozatalban. A körülmények mindig csak az adottságot jelentik, a döntést a politikus hozza meg. Amikor valakinek politikai döntést kell hoznia, az a politika királyi pillanata. Nem lehet modellezni ezeket a szituációkat, mert alakulásukban a személyiségnek, az adott személy előéletének, döntően a lelki tényezőknek óriási a jelentőségük.
Dedikálás
Miért és mitől nevezünk később nagynak egy politikust? – vetődött fel a kérdés. A szerző erre egy Churchillnek tulajdonított mondással reflektált, s ez így szól: az a nagy politikus, aki már húsz éve halott. Ő húsz évnél is nagyobb távlatot mondana. Ha a magyar történelmi panteonban közel mennénk bármelyik történelmi szereplőhöz, abban a fénytörésben, ahogy ma vizsgáljuk a politikusokat, mindegyik esetében azt mondhatnánk, nem egy államférfi volt, hanem egy egyszerű, szimpla, saját hasznát kereső politikus. A dualizmus korából például számos szórakoztató történetet lehet olvasni a nagy magyar politikusok korrupcióiról. Mennyi kicsinyes, sajátos érdek húzódott meg a nagyszerű alkotások mögött. Andrássy Gyula történetét idézte fel, akiről azt a sugárutat nevezték el, ahol ő, miután tudta előre, hogy arra fog Budapest terjeszkedni, jó előre felvásárolt területeket, hogy aztán, majd, amikor az állam kisajátítja ezeket, komoly hasznot húzzon. Ez mai fénytörésben másképp néz ki. Régi vita, hogy a politikában mi számít: a szándék vagy a végeredmény. Szerinte a politikában igaz az a mondás, hogy a pokolba vezető út is lehet könnyen jó szándékkal kikövezve; és fordítva is igaz, rossz, önző szándékkal is eljuthatunk kedvezőbb helyzetbe.
Az est végén még szó került arról, hogy a szerzőt leginkább az „egyrészt-másrészt”-tel szokták vádolni. Török Gábornak ez a megállapítás egyébként nagy kedvence, mert éppen az ilyen példák mutatják, hogyha egybitesnél alaposabban akarsz bármilyen politikai cselekvést megismerni, árnyaltabban érdemes rátekinteni. A politikai közösség szempontjából tehát nem az az elsődleges kérdés a politika teljesítményét illetően, hogy valaki milyen ember, hanem az, hogy a cselekvésének mi a végeredménye. A politikusok megítélésénél nem a szerelemhez hasonló logikával kellene gondolkodnunk, és a tökéletest keresnünk. Amikor körülnézünk a politikai piacon, mérlegelhetjük a teljesítményét és a személyes értékeit is; akinek fontosabbak a morális kérdések, a szimpátia, ezek alapján hozza meg a döntését, más meg más alapon… A könyvbemutató alaposan felcsigázta az érdeklődést a könyv iránt, befejeztével sokan dedikáltatták a kötetet a szerzővel.
