Bíró-Balogh Tamás

  

Kosztolányi Dezső szerencséje Szarvason

  

1

1928. december 2-án este fél kilenckor Kosztolányi Dezső Miskolcon lépett föl, a Miskolci Joghallgatók Testülete kultúrestjén. A rendezvényt már jóval korábban, november 20-án hirdetni kezdték a helyi sajtóban.[1] Bő egy héttel később már arról adtak hírt (persze ez maga is az esemény kampányának része volt), hogy „páratlanul nagy érdeklődés nyilvánul meg városszerte” a Kosztolányi-est iránt,[2] majd a felolvasást szinte naponta reklámozták.[3] Az est végül „nagyszerűen” sikerült, és ez „mindenképpen fényes bizonyítéka a miskolci joghallgatók kultúrirodalmi törekvésének és szeretetének”.[4] Kosztolányi lapja, a Pesti Hírlap szintén beszámolt az eseményről, lényegében ugyanúgy: „Az estén megjelent nagyszámú, előkelő közönség a szereplőkkel együtt melegen ünnepelte az ifjúság körében is nagyra tartott poétát.”[5]

Miközben még csak szervezték és hirdették a miskolci felolvasást, megjelent a sajtóban Kosztolányi egy másik irodalmi estjének híre is. Ez arról tudósított, hogy a költő hamarosan Békés megyébe látogat, ugyanis „a szarvasi Gróf Bolza Pálné Leányegyesület december 8-án irodalmi estét rendez, amelyen Kosztolányi Dezső, a neves költő is részt fog venni felolvasásával”.[6]

Ez az egy november 29-i hír reklámozta Kosztolányi fellépését, több erre vonatkozó híradás nem jelent meg.[7] Egy szarvasi hetilap cikke hirdette ugyan magát az estet, de Kosztolányi nevének említése nélkül: „A szarvasi gróf Bolza Pálné Leányegyesület dec. 8-án az Árpádban fényes műsorú művészestét rendez.”[8] Hogy Kosztolányi neve mi okból maradt le, nem tudni; lehet, hogy november 23-án még folytak vele az egyeztetések, melyek 29-re már lezárultak. Mindenesetre az egymondatos kishír fontos információt hordoz, mert megnevezte a helyszínt: a művészestét a Beliczey úti (ma: Szabadság) Árpád Szállóban tartották.

Persze nem érdemes összehasonlítani a nagyváros Miskolcot és középváros Szarvast sem a sajtót, sem a kulturális infrastruktúrát illetően, bár Szarvas ebben a tekintetben is messze jobban állt a környező településeknél.

Ugyanakkor egy másik forrásból tudható, hogy ekkoriban volt érdeklődés Kosztolányi iránt a Körös-parti városban. Az egyik budapesti napilap szerkesztői üzenetei között 1928. április 4-én az alábbi válasz jelent meg G. D. szarvasi lakos kérdésére: „Móricz Zsigmond címe: Fővám tér 2-3, Kosztolányi Dezsőé: Tábor utca 12, Rákosi Jenőé: Lisznyai utca 11. A negyedik címet nem ismerjük.”[9] Azaz volt Szarvason egy G. D. monogramú olvasó, aki nemcsak hogy a kortárs irodalom iránt érdeklődött, hanem a kortárs írók lakcímét kérdezte meg egy szerkesztőségtől – nyilván mert levelet akart nekik írni. És bár a negyedik kérdezett nevét nem ismerjük (mert a szerkesztőség sem tudta az ő lakcímét), annyi tudható, hogy G. D. az akkori kortárs irodalomból a moderneket (Kosztolányit és Móriczot), valamint a konzervatívokat (Rákosi Jenő) egyaránt kedvelte.

 

2

 

A Kosztolányit meghívó kulturális szervezetet, a Szarvasi Leányegyesületet 1906-ban alapították. Életrehívója a nem sokkal korábban (1904) Székelyudvarhelyről a városba érkező Weinberger Fanni (1862 k.–?), a szarvasi állami polgári leányiskola akkori igazgatója volt. Védnöke, azaz fő mecénása az első években Bolza Pálné Vigyázó Jozefin (1868–1912), az ő halála (1912. március 27.) után pedig férje, Bolza Pál vitte tovább ezt a tisztséget; a grófot a Pepi-kert (az Arborétum) alapítójaként ismerik leginkább. Az egyesület 1912-től – alapító védnöke emlékére tiszteletből – Bolza Pálné Leányegyesület néven működött tovább.

A szervezet tagjai alapvetően a Szarvason és vidékén lakó leányok voltak, az egyesület vezetői pedig a helyi értelmiségből kerültek ki. Célja az volt, hogy „mintegy társadalmi úton való továbbképzője legyen a leányiskoláknak, szoros kapcsolatot képezzen az élet és az iskola között”, hiszen a fiatal leányok „a rendelkezésükre álló sok szabad időt jobban nem értékesíthetik, munkakörüket ki nem elégíthetik, munkaerejüket helyesebben fel nem használhatják, mint a szellemi művelődés terén”.[10] Az egyesületnek volt könyvtára, és valóban az élet több terén is segítette a fiatal lányokat: volt pl. kézimunka-foglalkozása, tornászcsapata, zeneköre stb. Az eseményeket nyilvánosan tartották, bárki érdeklődő részt vehetett rajtuk.

Kosztolányi meghívása tökéletesen beleillett az Egyesület programjába, mely szerint „minden évben egyszer nagyobb szabású hangversenyt, művész-estét, irodalmi délutánt rendez az egyesület. Ezen alkalmakra egy-egy kiváló írót, művészt nyertünk meg közreműködésre, s ez által az egyesület tagjainak ízlése, művészi érzéke, látóköre, általában a közművelődés nagyban fejlődik.”[11]

Weinberger Fanni „kiváló nevelői finom érzéke rövid idő alatt gyönyörű példáját tudta adni annak, hogy hogyan kell biztosítani a kultúra részére az iskolai élettől megvált leánynövendékek ragaszkodását, miképpen kell előmozdítani azoknak továbbképzését” – ahogy éppen egy irodalmi rendezvény kapcsán írták róla, amikor is Gaál Mózes író volt a meghívott vendég.[12] Kezdetben az irodalmi és a pedagógiai, leánynevelési jelleg az ő meghívásával többször összefonódott: Gaál Mózes, aki budapesti („székesfővárosi”) főgimnáziumi igazgató is volt amellett, hogy az egyik legismertebb ifjúsági íróként ismerték, 1909-ben, 10-ben, 11-ben és 12-ben is előadott az Egyesület estjén, mindig nőnevelési tárgyban. (1910-ben az előadása előtt a szintén pedagógus – óvónő – Rozsnyay Kámánné Dapsy Gizella, írói nevén Nil olvasott föl saját verseiből.)

1928-ban, a Kosztolányi-est tervezésénél azonban már nem Weinberger Fanni volt az Egyesület vezetője, akit leányiskolai igazgatói állásától is megfosztottak: 1920. október 2-án a „vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 65823/1920. sz. alatt kelt rendeletével szabadságolta”, és „az ügyek vezetésével Lukes Ilona rendes tanárt bízta meg”.[13] Weinberger Fanni ekkor már 37 éve tanított, a szarvasi iskolában 16 évet és 1 (!) hónapot. Semmiképpen sem szokványos szolgálati idő. Hogy pontosan mi történt, arról nincs információnk: az azonnali hatályú szabadságoltatás ugyanúgy jelenthet politikai okok vagy szakmai presztízsvesztés miatti elbocsátást, mint hirtelen jött súlyos egészségügyi probléma miatti, önként kért nyugdíjaztatást. Mindenesetre Weinberger Fanni ezt követően semmiféle működéséről nincs információ.

Az utód, Lukes Ilona (1854–1939) lett a Leányegyesület „elnök-igazgatója”; a szakmai feladatok mellett politikai munkásságot is kifejtett: a Gömbös Gyula vezette szélsőjobboldali MOVE (Magyar Országos Véderő Egyesület) választmányi tagja, valamint az Evangélikus Szövetség politikai szakosztályának elnöke volt.[14]

A Leányegyesület így továbbra is a Polgári Leányiskolához kötődött, egyrészt a „célközönség” (a leányok), másrészt az egyesületi tagság miatt, ugyanis az iskola ekkori nevelőtestületének nőtagjai ekkoriban is éppen az Egyesület „kebelében fejtenek ki dicsérendő munkásságot”.[15] Ebben az időszakban két jelentős eseményről, az 1923-ban rendezett Petőfi-, majd az 1925-ben tartott Jókai-ünnepről az országos sajtó is beszámolt.

De Lukes Éva „csak” ügyvezető-elnök lehetett. A Leányegyesület valódi szellemi irányítója Báró Benz Ottóné Csáky Ilona grófnő (1878–1934) volt. Ő is a Bolza családhoz tartozott: 1878. szeptember 4-én Csáky Albin és Bolza Anna lányaként született. Már fiatal korában kitűnt az irodalomhoz való kötődése. 1908-ban például a miskolci Nemzeti Színház jótékony célú nagy kultúrestéjén „irodalmi tudásával, előadói képességeivel egyaránt hathatósan működött közre”, sőt egy darabját is előadták ekkor: Az új szomszéd című egyfelvonásos „az írói kvalitásokkal teljes mértékben rendelkező mágnásasszonynak megragadóan bájos, kedves munkája, mely a dilenttantizmus nívójánál határozottan sokkal magasabb színvonalon áll”, és ennek egyik szerepében maga a szerző is játszott, s „színpadi rátermettséggel, otthonos mozgással sok előadói művészettel művészi alakítást produkált”.[16] A szarvasi kultúrrendezvényeken a báróné Anna és Éva nevű lányai szintén gyakran részt vettek, verset mondtak.

A szarvasi grófnő halála pedig szinte Kosztolányi tollára való. 1934. november 27-én a reumáját Budapesten kezeltető idősödő hölgyet reggel, amikor a Lukács fürdőbe indult, halára gázolta egy villamos, amely ugyan hosszan csöngetett és lassított is, de a nagyothalló áldozat a csengetést nem vette észre, a reumája miatt pedig nem tudott elugrani a közeledő jármű elől. A Margit-híd irányából Óbuda felé közlekedő 72-es villamos halálos járatának vezetőjét pedig Szarvas Miklósnak hívták.[17]

 

3

 

A Békésmegyei Közlöny december 19-i száma Kosztolányi Dezső szerencséje Szarvason címmel tudósított az eseményről. A pár soros kis cikket érdemes teljes terjedelmében idézni: „A Szarvasi Leányegyesület fényes művészestét akart rendezni nemrégen Szarvason, melynek fénypontja Kosztolányi Dezső író előadása lett volna. Az estélyen azonban mindössze harmincan jelentek meg s a neves író is elmaradt, határozott szerencséjére, mivel nem kellett legalább pirulnia a kudarc miatt.”[18]

A hír tehát az volt, hogy Kosztolányi nem ment el Szarvasra.

Gyorsan le kell szögezni: nem lehet tudni, mi történt, és milyen ok miatt nem érkezett meg Kosztolányi a saját fellépésére. Lehet, hogy megbetegedett, esetleg az akkor tizenhárom éves fiával, Ádámmal történt valami. Elképzelhető, hogy „csak” elfáradt a miskolci est vonzataiban, vagy nem volt számára kedvező a tömegközlekedés (Budapest és Szarvas között nem volt közvetlen vasútvonal, Mezőtúron át kellett szállni), esetleg hírét vette, hogy nem is kíváncsiak rá annyian, mint az elvárható volna, vagy csak egyszerűen nem volt kedve Szarvasra utazni. Az okot források hiányában nem lehet megnevezni, csak a tényt: nem ért oda.

Ugyanakkor a hírből kiderül az is, hogy Kosztolányi nem mondta le az estet (vagy ha mégis, a szervezők nem tájékoztatták erről az érdeklődőket és/vagy a sajtót), mindenesetre az bizonyos, hogy közönség volt a rendezvényen. Igaz, hogy a cikk szerint csak harmincan, de ők igenis ott voltak.

Ugyanakkor a rövid, tömör kis cikk két mondatában a hír közlésén túl kétélű kritikát is megfogalmaz. Egyrészt bírálja a helyi közönséget, hiszen „mindössze harmincan jelentek meg”, és ez a város kultúrigényét mutatja. Itt azonban nem lehet figyelmem kívül hagyni azt a tényt, hogy a Békésmegyei Közlönyt Békéscsabán szerkesztették, s onnan gúnyolódtak a szarvasiakon – tudniillik miattuk kellett volna „pirulnia” a fővárosi hírességnek. A kis városba érkező nagy író estje iránt érdeklődők száma azonban mindenképp relatív; ma például bármelyik vidéki város, Szegedet, Békéscsabát, Miskolcot is beleértve, örülne, ha harmincan elmennének egy irodalmi rendezvényre.

A cikk másik explicit állítása az, hogy Kosztolányi „határozott szerencséjére” nem szembesült a cikk szerinti gyér érdeklődéssel, hiszen így „nem kellett legalább pirulnia a kudarc miatt”. Azonban ebben a kijelentésben implicite egy súlyosabb állítás is benne foglaltatik: az, hogy Kosztolányi nem ment el, nem volt ott, vagy ahogy a cikk írja: „elmaradt”. Ez pedig, akárhogy is forgatják, Kosztolányi tettének, pontosabban nem-tettének bírálata. És a valódi szerencséje az, hogy így csak harmincan csalódtak benne.

 

4

 

A Békésmegyei Közlöny cikkéből azonban több részlet egyáltalán nem derül ki. Például az sem, hol lett volna a Kosztolányi-fellépés, és azt sem közlik, hogy az esemény, attól függetlenül, hogy a költő nem érkezett meg Szarvasra, nem maradt el. Békéscsabáról nézve teljesen mellékes volt a helyszín, ami bárhol lehetett, ha Kosztolányi nem volt ott, és számukra épp ezért az sem számított elég érdekesnek, hogy a szarvasiak a költő távolmaradása ellenére – és az egybegyűlt közönség számára – igenis kínáltak valamiféle kulturális programot, mert a művészestét annak „fénypontja” nélkül is megtartották.

Egy másik forrás viszont részletesen beszámol minderről – sőt árnyalja a csabai cikk fintorgását is.

A Szarvasi Hírlap december 14-i számában Művészest az Árpádban címmel tudósítást közölt a rendezvényről. Jól láthatóan már a cím is jelzi a másik aspektust: itt nem Kosztolányiról lesz szó. Ahogy ők írják: „Szombaton este az Árpád disztermében a szarvasi gróf Bolza Pálné Leányegyesület mintegy 70 főnyi közönség előtt művészestét rendezett. Annak ellenére, hogy a leígért fővárosi író és Privler Gyula nem jöttek le, a közönségnek igen kellemes szórakozásban volt része.”[19] A név nélkül említett „leígért fővárosi író” persze Kosztolányi – de mert éppen nem nevezték meg, úgy fest, vagy annyira csalódtak benne, hogy még a nevét sem írták le, vagy számukra éppen nem is volt releváns a végül meg nem jelent író konkrét személye, csak az, hogy „fővárosi”. (Privler Gyula zeneszerző-karmester pedig hazalátogatott volna Budapestről – lévén, ő szarvasi származású.)

A kellemes szórakozást, amiben a közönségnek része volt, végül Kosztolányi nélkül is, helyi erőkkel oldották meg. A zenei részben „Jankuyné Bán Piroska ének- és zongoraszámait megértően fogadta a közönség, Ribárszky János művészi gordonkajátékot adott, Kiss György zongoraművész pedig elsőrangú technikával és egyéniségének megfelelő kifejezésmóddal zongorázott.” Az irodalom is megjelent az estén: „Slajchó Etuska szépen szavalt, az estély prológját pedig Ernszt Mária mondta el. Takácsy Dénes hitoktató pár modern költőt ismertetett.” Azaz az akkori modern költészet így is képviselve volt, legalább közvetve.

És még valami, ami tovább árnyalja a képet, leginkább a szarvasi kultúrigények szempontjából. A Békésmegyei Közlöny harminc megjelent érdeklődőről írt, a Szarvasi Hírlap ellenben hetven főnyi közönségről számolt be. Ez – ebben a nagyságrendben – elég jelentős eltérés. De hogy a csabai gúnyolódás (30) vagy a szarvasi önmegerősítés (70) a valódi, vagy ahhoz közelítő szám, ma már szintén nem dönthető el.

 

5

 

A sors vagy éppen a csabai lap szerkesztőjének iróniája, hogy a Békésmegyei Közlöny Kosztolányi szarvasi szerencséjét taglaló sorai mellett közvetlenül (az azzal szomszédos hasábban) egy másik cikkben arról tudósít, hogy másutt is gondok voltak a nézőszámmal.

Szegedről jelentették: „Alföldi művészeink legjobbjai, kik között Békéscsaba is képviselve volt, Szegeden képkiállítást rendeznek a Kass-szálló nagytermében. Nemrég nyílt meg a kiállítás, de már a megnyitó ünnepély is olyan részvétlenséggel találkozott, hogy Juhász Gyula író jelzett előadását nem tartotta meg, tekintettel a megjelentek csekély számára.”[20]

Juhász Gyula azonban megjelent ott, ahová hívták, és személyesen tapasztalta az érdeklődés hiányát, s úgy mondta le szereplését. Igaz, neki nem kellett órákat utaznia ehhez, egyszerűen odasétált. Nincs hír arról, hogy valamikor utóbb megtartotta volna előadását, de az okafogyottá is vált: a megnyitóra készült vele.

Kosztolányi meghiúsult irodalmi estjét sem pótolták később. És mivel a kutatás jelen állása szerint sem korábban, sem később nem látogatott a városba, kijelenthető: Kosztolányi soha nem járt Szarvason. Bár igény lett volna rá.[21]