Egyéb



Balla D. Károly

Levél Elek Tibor főszerkesztőnek
Bárka, Békéscsaba
2007.01.03.

Balla D. Lároly, Hévíz, a Lilla-díj átvételeAz internet le van szarva. Ezt a sommás véleményt te fogalmaztad meg, kedves Tibor barátom, néhány éve egy beszélgetésünk során. Talán akkor is épp arról győzködtelek, hogy a nyomtatott megjelenés mellett a web nyilvánosságáról ma már nem lehet lemondania egy folyóiratnak, te azonban akkor még egyértelműen azt vallottad, az irodalomnak papíron a helye. Ami a könyveken, lapokon kívül történik, az követhetetlen és nagyrészt érdektelen. Legalábbis számodra.

Ez a vélemény tisztelhető, épp csak tarthatatlan. Bölcs ember lévén erre magad is rájöttél. Amikor legutóbb Hévízen találkoztunk, már megmosolyogtad korábbi kijelentésedet, és elújságoltad, hogy a Bárka rövidesen valódi honlappal fog jelentkezni, s ebben szerepe lesz a társaságodban lévő, általunk akkor megismert fiatal munkatársatoknak, Szabó Tibornak.

Ennek már akkor nagyon megörültem. Egyik nagy bánatom, hogy nem minden magyar irodalmi orgánum érhető el a neten naprakészen, a legjobbak közül is egyeseknek egyáltalán nincs online megjelenésük (pl. az Alföld), mások elég nagy késéssel teszik fel anyagaikat (pl. a Holmi), több is akad, amelynek a formája alkalmatlan: ilyen volt a Bárka, amely csak a nehézkes .pdf-formátumban volt elérhető a neten.

Látom, a Bárka most váltott. Mint jelzitek, nemcsak hogy a folyóiratszámok teljes anyaga kerül majd fel a honlapotokra (ahogy elnézem, nem túl sebesen...), hanem online magazinként kívántok működni, közreadtok friss híreket, helyet adtok munkatársaitok és meghívott vendégeitek másutt meg nem jelenő írásainak, közöltök előzeteseket, interjúkat és egy üzenőfalat is beüzemeltetek. Mindez - biztosítod az olvasót - a bevezető szövegedben a folyóirat korábbi célkitűzéseinek, értékrendjének, szándékainak megfelelően történik, az internetes magazin ebben az olvasatban nem több, mint ezen törekvések "megvalósításának egy, a kor követelményeivel is számoló, újabb eszköze".

Szerintem azonban több. Az internet az a közeg, az az eszköz, amely intenzíven visszahat a tartalomra, új kontextusba helyez minden szöveget, módosítja alkotó és befogadó viszonyát. Ettől ugyan ideig-óráig szintén el lehet zárkózni, ahogyan a webes megjelenéstől is, ám az internet világnyilvánossága előtt igenis módosulhatnak egyes hangsúlyok, gesztusok, érvényesülhetnek korábban ismeretlen visszacsatolások.

"Azért hoztuk létre a Bárka internetes ablakát, hogy olyan tartalmakat is megoszthassunk olvasóinkkal, amelyeket a lapban megjeleníteni (a hely korlátozottsága vagy a nyomdai átfutás ideje miatt) nehéz lenne, s hogy szerzőinknek még nagyobb nyilvánosságot biztosítsunk. Nem kell tőlünk tartani, nem akarunk egyetlen már létező irodalmi portállal sem versenyezni, nem törekszünk senkinek sem a helyére, nem akarunk senkit, sehonnan kiszorítani, s egyébként is úgy hisszük, hogy nagy az Úristen internetes óceánja, elférünk rajta mindannyian." - írod, Tibor barátom, igen szimpatikusan, majd, hogy saját korábbi véleményedet mégse hazudtold meg teljesen, hozzáteszed: "Az online magazin azonban csak kiegészíti, gazdagítja folyóiratunkat és kapcsolatrendszerét – nem helyettesítheti. Egy irodalmi folyóirat hosszabb anyagait továbbra sem érdemes a számítógép monitorjáról olvasni. A papír az igazi."

Nos, kedves Tibor, ebben egyáltalán nem értünk egyet. Ha az asztalom sarkán ott a friss Bárka, és a neten is fent van a teljes anyag, akkor én ma már novellát, tanulmányt is szívesebben olvasok, kényelmesen hátradőlve, a monitorról. Egyszerűen azért, mert alkalmasabb, mert kedvemre méretezhetem az oldalt és a betűket, beállíthatom a fényességet és a kontrasztot, bármikor kicsíphetek az írásból rövidebb vagy hosszabb idézetet (a papírról kézzel kellene átmásolnom), sőt, a teljes szöveget is lementhetem magamnak, elküldhetem emailban barátaimnak, vagy az is elég, ha megadom a linket, egy kattintás, és máris olvashatja Stockholmban vagy Melbourne-ben. Ezen belül kereshetek szavakra a szövegben, sőt, amint bekerülnek anyagaitok a Google vagy más keresők archívumába, egy-egy szerző nevére vagy fogalomra keresve naponta tucatjával találhatnak rá publikációitokra az érdeklődők.
Megládd, ha kicsit is odafigyeltek a honlapotok karbantartására, gazdagítására, akkor 10×, 100×, 1000× annyian fogják olvasni egy adott időszak alatt, mint az aránylag kis példányszámú kéthavi nyomtatott folyóiratot. Nem tartom kizártnak, hogy csak ennek az én cikkemnek a hatására, az én linkemről átlépve több látogatótok lesz két hónap alatt, mint amennyi az új számotok példányszáma. Hidd el: a tágasságnak és a nyilvánosságnak egy olyan ablakát nyitottátok meg webmagazinotokkal, amely megsokszorozza ismertségeteket, elérhetőségeteket.

Ehhez pedig csak gratulálhatok! (Azzal a halk megjegyzéssel, hogy a nyomtatott Bárka tiszteletpéldányait azért csak küldjétek, legyetek szívesek, továbbra is a címemre.)

Mindannyiotokat ölellek.
-bdk



 

Elek Tibor, Berniczky Éva, Balla D. Károly

 

Elek Tibor
(2007.01.06.)


Kedves Károly,

Elek Tiborköszönöm gratulációdat, mindazok nevében is, akiknek közük van a Bárka internetes változatának létrejöttéhez (hozzáértő, az internet világában nagy tapasztalatokkal rendelkező embertől ez különösen megtisztelő), és a jó szándékú, promóciónak is beillő leveledet. A méltó válaszadásra nem halogattam ez idáig az időt, hanem kerestem. S ezzel, az időhiány felemlítésével, már témánk közepébe is vágtam. Szinte minden embernek más-más az életmódja, munkabeosztása, mások a szokásai, például az olvasói, az internet használói. Tapasztalataim szerint az emberek többsége például különböző okok miatt nem engedheti meg magának, hogy egész nap (netán még éjszaka is) a számítógép előtt üljön és az internetet böngéssze. Hitem szerint nem is lenne jó, normális, egészséges, ha megengedhetné, vagy, ha megengedhetné, akkor így is tenne. Egyszerű példát mondok: lehet ma már a Körös-partot a számítógép monitorján is szemlélni (akár a www.barkaonline.hu frontoldalán), de én összehasonlíthatatlanul jobbnak gondolom, ha a valóságos Körös-parton ülve, netán még a horgászzsinórt is a vízbe lógatva, teszi ezt az ember. Attól tartok, hogy amikor Te az internet himnuszát zenged, akkor a saját élethelyzetedből, körülményeidből és személyes vonzalmadból indulsz ki, s abból próbálsz általánosítani. De inkább magamról beszélek, s magamról is csak azért és annyit, hogy az az egykori, általad idézett ominózus mondatom érthetőbbé váljon. Nagyjából ismered az élet és munkakörülményeimet, tudod hogy két-három munkakörben (pláne, ha azt is ideszámítom, hogy irodalomtörténész, kritikus is lennék; az online változat főszerkesztése csak hab a tortán) is igyekszem helytállni ahhoz, hogy egy nagyon szerény alsó középosztálybeli életmódot tudjak biztosítani magamnak és családomnak. Szerintem ez inkább általános manapság, mint rendhagyó. Ugyanakkor minden munkám valahogyan az irodalommal függ össze, s egyre inkább igénybe veszi az internet áldásos segítségét. Így volt ez már akkor is, amikor kicsúszott a számon az a mondat. Szerteágazó tevékenységem következtében állandó időhiánnyal küszködöm (azt hiszem, ebben sem állok egyedül, most, a hétvégén is, két sürgős, számomra is fontos, határidős munkát szorítottam háttérbe, hogy végre válaszolhassak neked), ennek következtében az internetet rendkívül célirányosan használom, csak azoknak a híreknek, információknak, szövegeknek a megszerzésére, amikre éppen szükségem van. Nem olvasok blogokat, internetes naplókat, nem levelezek különböző szájtokon (a három e-mail címemre érkező, többnyire hivatalinak számító leveleket is alig győzöm megválaszolni, tapasztalhattad már magad is, ezért nem megyek föl az iwiw-re sem), nem keresgélek különböző honlapokon, csak úgy jókedvemben. Nem szórakozom az internet révén, sok mindenre nem használom, amire más igen, csupán munkaeszköz számomra (s feltételezem, hogy sokan vagyunk ezzel így). Egyrészt, mert nem érek rá, másrészt, mert nem akarok az internet rabjává válni. Látom, különböző példákon keresztül, hogy olyan ez is, mint bármely más időrabló és egészségkárosító szenvedély. Ezért fogalmazhattam valamikor azt a dühös, indulatos, csupán a személyes érzelmeimről árulkodó mondatot, amit véletlenül sem ismételnék meg, miközben továbbra is fenntartom abban az értelemben, hogy véletlenül sem szeretnék az internet kiszolgáltatottja lenni. Nap mint nap meg kell vele küzdenem, érzem, ahogy megpróbál engem is behálózni. Érzem, hogy a Te leveled is egy csapda helyzet, amibe ezúttal szándékosan lépek bele. De ezzel együtt, csak azért is….
Nem az én internethez való viszonyom megváltozásának következménye tehát az, hogy a Bárka folyóiratnak elkészítettük az internetes magazin változatát, hanem valóban egy újabb eszköz keresése, felhasználása annak érdekében, hogy eljussunk olvasóinkhoz, hogy a kortárs magyar irodalmat népszerűsítsük. S valóban azért hoztuk létre, hogy olyan tartalmakat is eljuttassunk olvasóinkhoz, amelyeket a nyomtatott változatban nehéz vagy nehezebb lenne, s valóban azért is, hogy nagyobb nyilvánosságot biztosítsunk szerzőinknek. Amit a hangsúlyok módosulásáról, új kontextusokról, visszacsatolásokról írsz, abban természetesen igazad van, s ezzel mi is tisztában vagyunk. S amit még kiemelnék, hangsúlyoznék ezzel összefüggésben, az a gyorsaság. Egy friss példánkat hadd osszam meg veled ennek kapcsán. Január 3-án este 9 órakor kaptam a hírt, hogy kedves szerzőnk, Nagy Gáspár meghalt. Régóta tudtam, hogy súlyos beteg, ezért a megdöbbenés és a gyász első percei után azonnal képes voltam cselekedni annak érdekében, hogy Szabó Tibor barátom és szerkesztőtársam, mindent félre tevő, technikai közreműködése révén hajnali fél egykor már méltó módon emlékezzünk meg a Bárka-díjas költőről. Egy kéthavonta megjelenő folyóirat szerkesztőjeként nagyon furcsa, szinte mellbevágó élmény volt megtapasztalni, hogy egy internetes magazin szerkesztője mire lehet képes, még ha nem is jutott eszembe az, hogy olvasók tucatjai ülnének a monitor előtt, meredten bámulva azt, arra várva, hogy mikor a számol be a www.barkaonline.hu a szomorú hírről. S messzemenő következtetéseket sem akarok levonni ebből a példából, mert egyáltalán nem biztos, hogy más esetben is hasonlóképpen tudunk, akarunk majd reagálni, (főként, hogy nem tudunk és nem is akarunk ott ülni folyton a gép előtt), hogy lesz megfelelő anyag az archívumunkban stb. De az igazad megerősítésére talán alkalmas ez a példa is. (Miközben az én személyes helyzetemre és az internethez való viszonyomra az is jó példa lehet, hogy napokig kellett keresnem az időt ennek a levélnek a megírására.)
Ugyanakkor korántsem gondolom, hogy igazad lenne akkor, amikor arról írsz, jobb (lenne) a Bárkát a neten olvasni, mint a nyomtatott változatban. Pontosabban inkább azt állítom, hogy ez a bevezetőmben említett szokások és körülmények függvénye. Elfogadom, hogy számodra jobb, de számomra nem, meg is őrülnék, ha minden szöveget a monitorról kellene elolvasnom (a könyvekről nem is szólva), így is tönkre van már a gerincem is, a szemem is. Többek között azért tettük közzé a Bárkában is már vagy két éve, hogy meg nem rendelt kéziratokat nem fogadunk elektronikus formában, hogy legalább azokat ne kelljen a számítógépről olvasni. Másrészt nem mindenkinek, nem minden olvasónknak, szerzőnknek áll módjában internetet használni, még mindig vannak olyan szerzőink, akik még a szövegeiket is írógéppel írják (ami nem kis gond egyébként egy titkárnő nélküli szerkesztőség számára). Harmadrészt nem mindenhol lehet számítógépet olvasni, például a vonaton vagy a budin sem, miközben a Bárkát igen, ahogy Grecsó kolléga fogalmazott a minap. Azóta rájöttem, hogy sajnos már ott is, ha van az embernek egy jó laptopja, de azért ez nem igazán jellemző még, nekem sincs például, így a budira folyóirattal járok, időnként. De láttam én már buszon utazó, egyik kézzel kapaszkodó, a másikban folyóiratot tartó embert is, vagy játszótéri padon ülő, a homokozóban játszó gyerekére vigyázó anyuka kezében is folyóiratot, számítógépet viszont még nem. Nem folytatom ezt a gondolatsort. S abban sincs igazad, hogy a neten bármi szöveg hozzáférhető. Én például olyan olvasóként, aki régebbi folyóiratokban, könyvekben is keresgél, bizony, többször fordulok a megyei könyvtárhoz vagy a sajátomhoz, hiszen esélyem sem lenne a neten fellelni azt, amit keresek. Állításaid végkövetkeztetése az lehetne, hogy felesleges minden folyóirat és könyv, bezárhatnak a könyvtárak is lassan, úgy is felkerül majd minden a netre. Hát, ezt nem biztos, hogy megérjük, de inkább ne is. Térjünk is vissza a Bárkához! Rajtad kívül nehezen tudok elképzelni olyan olvasót, aki örömmel olvasná a neten a legutóbbi 2006/6-os számunkból például Németh Zoltán, Odorics Ferenc, Szilasi László egyébként fontos tanulmányait. De ha akarná, sem tudná még olvasni a honlapunkról, mert csak azután tesszük fel, ha már nem kapható a piacon, és ez a továbbiakban is így lesz. Sőt, azon is gondolkodunk, hogy ne maradjunk-e meg a PDF-változatnál, amihez kevesen tudnak még hozzáférni, ezzel is védve folyóiratunk nyomtatott formáját, s támogatva az azt őrző könyvtárakat. Épp ezért azt állítom, hogy igenis érdemes megvenni, sőt a biztosabb hozzájutás érdekében megrendelni a Bárkát. Képzeld el, épp a napokban érkezett a kérdés egyik megrendelőnktől, gondolom, azért nem a te leveled hatására, hogy érdemes-e ezek után megrendelni a Bárkát. Naná. Arról nem szólva, hogy a folyóiratokat támogató intézmények alapkérdése a nyomott és eladott példányszám, mintha bármi is következne ebből (lásd a sokszor hivatkozott Nyugat példáját!). S akkor, az általad is felvetett látogatottsági mérőszámról. Igazi kulturális termékek, irodalom esetében, szerintem, a példányszám, a látogatottsági mutatók bűvköréből ki kellene végre lépni. Lehet ez is egy szempont a megítélésükkor, sok egyéb mellett, de legalább a szakmabelieknél és a szakmai okokból támogatóknál nem lenne szabad ennek az első helyen állni. Hiszen jól tudjuk mennyire csalóka ez, miközben annyiféle módon befolyásolható és manipulálható. De én abból sem vonnék le messzemenő következtetéseket, hogy a Bárka eddig nyomtatott 900 példányához képest az internetes változatát egyetlen hét alatt 2100-an látogatták. Mit jelent ez? Majdnem semmit. Hiszen voltak nyilván, akik többször visszatértek hozzá, ami olyan, mintha többször kézbe vennék a folyóiratot, s még akkor sem biztos, hogy egy-egy írásnak nagyobb lett az olvasottsága, mintha könyvtárakban olvasnák. De, persze, nem akarom én azt állítani, hogy nem lehet, nem lesz nagyobb, inkább csak azt javaslom, hogy hagyjuk a fenébe az ilyen mutatókat! A végén majd azon kezdünk el versenyezni, hogy kinek a honlapját olvassák többen. Még szerencse, hogy nem nagyon van kivel. Egyelőre.
Kedves Károly, befejezem ezt a hosszúra nyúlt, igazán nem az internetre való levelet, pedig tudnám még ragozni mondandómat. Téged ismerve, azt is sejtem, hogy Te is tudnád egy még hosszabb levélben továbbgörgetni a témát. Mégis azt javaslom, hogy hallgassunk mi most már egy kicsit. Vagy egy jó nagyot. Lehetővé téve mások számára, hogy ha van mondandójuk, bekapcsolódhassanak kettőnk vitájába…

Barátsággal üdvözöllek:

Elek Tibor


Elek Tibor, Balla D. Károly, Szabó Tibor




Most tehát olvasóinknak is felkínáljuk a hozzászólás lehetőségét. Ha van véleménye, kérjük, írja meg nekünk! Lehetséges, hogy belátható időn belül a teljes (folyóirat)irodalom a világhálóra, monitorok üvegfelületére kerül? Van hatása az online megjelenő irodalomnak az olvasási szokások megváltozására? Vagy a a monitor (mint irodalmi médium) nem is az olvasást, hanem magát az irodalmat, a szövegformálási konvenciókat, a műfaji jellegzetességeket kódolja át? Jó ez nekünk egyáltalán? Kivédhető, elkerülhető a változás?

A néhány mondatos kommentárokat a Bárkaonline üzenőfalára várjuk.
Szívesen fogadunk hosszabb esszéket is, amelyek közül a legjobbakat közzétesszük  a portálon (írásaikat a szerkesztői mélfiókba küldjék).

BDK és Elek Tibor vitája Balla D. Károly honlapján


Hozzászólások

[1.]

Forrás Imre

Médiumok gigászi harca, megapofáraeséssel

(érkezett: 2007. 01. 11.)

A békés nyári szürkületben hirtelen elnémul a madarak csattogó csacsogása, megszűnik a békák kuruttyolása, a csend egyre elviselhetetlenebbé válik. Valami készülődik. A síri üregek nyugtalanító hallgatását mintázó süketséget megtöri egy földmorajláshoz hasonló ütemes, egyre fokozódó, lüktető, exkavátort megszégyenítő hang. Az egyre hangosabb valami fákat csavar ki tövestül, megművelt kultúrtájakat tesz tönkre egy szempillantás alatt, majd megmutatván magát, rettenetes ordításba kezd. A szörny olyan, mint egy jóllakott, túlkoros napközisdínó, aki éppen éhes. Előtte hever egy lelkileg, testileg meggyötört, valamikor szebb időket látott gyapjasmamut. Egy nyakartéria harapás és kész az idő egésze. A triumfálás pillanata ez: az onlinemédia-dínó legyőzte a nyomtatott–médiamamutot…

Az információtörténet nagy korszakhatárainál, a médiumok technikai fejlődésével mindig felmerült a ma már banálisnak tűnő kérdés: megmarad-e az előző médiafelület, vagy teljesen eltűnik. Manapság a (poszt) posztmodern-kor „megszűnik-e a Gutenberg-galaxis” alapvető kérdésfeltevése is közhely és nem azért, mert a válasz rá: igen. – vagy nem?

Évezredes történelmünk azt bizonyítja, hogy kommunikációnk tárgyiasult eszközei egymás mellett jól működnek. Ma még egy pápai misén kézzel másolt, díszes evangéliumos kódexet mutatnak fel és visznek körmenetben az igeliturgia meghatározott pillanatában, miközben a zsoltárokat a hívek a kezükben lévő énekeskönyvből követik nyomon, mindezt a vatikáni rádió élőben közvetíti, ugyanakkor a www.vatican.va a papirusztekercs anyagát imitáló háttérrel megjelenő internetes honlapján megnézhetjük, hogy milyen ünnepet ül a katolikus világegyház.

Az irodalom se kutyább az eklézsiánál. A médiafelületek megválasztása a tartalmat is determinálja, eleve elrendeli, egyszóval konstruálja és persze dekonstruálja. Regényt, esszét, hosszabb írást általában nem olvasunk gépen, és nem azért, mert sznobok vagyunk. Egyszerűen kényelmetlen. Sőt kevésbé érzéki, hiszen nincs papírszag, nyomdafesték pára, és nincs behatolás sem. Nem vihetem a hónom alatt, nem olvashatom a héven, nem nyithatom szét kéjesen kitárulkozó oldalait. És nem lapozhatok oda, ahova akarok! Próbálja meg bárki Temesi Ferenc Porját gépen olvasni, maga lenne az infernó! A képernyő előtti olvasás olyan, mint a vitrinbe zárt kiállítási tárgy. Szép is, jó is, érdekes is, de nem az enyém!

A gépen rövid szövegeket olvasunk és rövid válaszokat írunk – legtöbbször. A hosszú szövegeket és a hosszú válaszokat úgyis kinyomtatjuk. Egy irodalmi szájttól nem azt várjuk el, hogy a nyomtatott verziót prezentálja, ahogyan legtöbbször a televíziótól sem azt akarjuk, hogy „beszélő fejek” egymás után montírozásával látható rádióműsort sugározzon. Az online irodalmi médium könnyen befogadható, interaktív módon közvetítsen értéket és mindazt az illékony információözönt, ami létrejön a nyomtatott szerkesztőség mindennapi munkája során, a gyors pletykák hatékonyságával jelenítse meg.

A zajongó, zakatoló városban metrózunk egyet, majd felszállunk egy villamosra, majd sétálunk egy keveset, majd megérkezünk a humán kultúra bérház kapujába, és felcsöngetünk abba a lakásba, ahol a mamut és a dínó társbérletben él.




[2.]

Szedlák Ádám

Drótkultúr

(A szöveg Szedlák Ádám blogjában kapott első nyilvánosságot, a Bárkaonline-on a szerző hozzájárulásával tesszük közzé.)

Ér először marhaságnak bélyegezni egy vita témáját de aztán mégis belemászni? Akár igen akár nem, ez fog történni, ugyanis Elek Tibor válasza szerintem teljesen elmegy a lényeg mellett. Nonszensz arról vitázni 2007 elején, hogy szüksége van-e egy bármilyen folyóiratnak netes megjelenésre. Sokkal inkább arról kéne beszélnünk, milyen megjelenésre van szüksége.

Ahhoz, hogy ez a vita igazán termékeny lehessen, először magunk mögött kellene hagyni az olyan előítéleteket, hogy az internet "időrabló és egészségkárosító szenvedély" és "megpróbál behálózni". Ilyen attitűddel tényleg felesleges erőltetni. A web - mert valójában erről beszélünk, nem az Internetről - olyan, mint a rock'n'roll, egyszerű, de hinni kell benne, hogy működjön. (A jelenlegi Bárka Online megjelenésének szétszedésébe nem mennék bele. Ezer szó helyett egy kép.)

Egy használható online megjelenés elsősorban olvasókkal járna a Bárkának. Nem látogatókkal, nem számokkal a statisztikában, hanem valódi, hús-vér olvasókkal. Olyanokkal, akik egy-egy nekik tetsző cikket továbbküldenek az ismerősöknek, kinyomtatnak, neadjisten belinkelnek a blogukban, és a következő alkalommal talán megkérdezik az újságosnál 'Tessék mondani, Bárka van?'. Talán ha nem kérdezi meg, az sem katasztrófa, a cél, a kortárs irodalom megismertetése, népszerűsítése papír nélkül is megtörtént.Aztán az online kiadás járna még olvasókkal is a Bárkának. Olyanokkal, akik egy témához keresnek anyagot, és a cédulakatalógus megtámadása, az OPAC behívása előtt szétnéznek a neten. Olyanokkal, akik nem feltétlenül az Elektronikus Periodika Archívumban kezdik a kutakodást, hanem előbb lefuttatnak pár Google keresést. (Most tekintettem el nagyvonalúan attól, hogy a Google például PDF-ekben is keres.) Végül pedig az olvasók is nyernének, mert a digitális szöveg egyes esetekben sokkal könnyebben használható, mint a nyomtatott. (Arról nem is beszélve, hogy míg digitális szövegből könnyű nyomtatottat csinálni, fordítva kissé macerás.) Kivágható, elrakható, elküldhető pár kattintással a világ bármelyik pontjára. Ahogy Körös-parti webkamerák sem feltétlenül a Körös-parton lakóknak vannak kitéve, úgy a digitális kiadás sem feltétlenül azoknak szól, akik megvehetik az újságosnál is. Lehetne talán folytatni, de inkább hagyom, hogy mások is hozzászóljanak. Csak még három mondat.

"Igazi kulturális termékek, irodalom esetében, szerintem, a példányszám, a látogatottsági mutatók bűvköréből ki kellene végre lépni."


Asimov óta tudjuk, fabatkát sem ér az az atomfegyver, amivel nem lehet mindkét oldalra célozni. Nyitva hagynám tehát a kérdést: apológiája-e az a kulturális termékeknek, hogy kevesen olvassák őket?


[3.]

...alámerülni az óceánba

Balla D. Károly viszontválasza

(2007. 01. 15.)

(Viszontválasz; részemről a vita lezárása)

Kedves Jó Tiborom,

a múlt heti nyilvános levélváltásunk nyomán kibontakozott szerteágazó, ám túlságosan élénknek nem mondható vita összegzésétől (baráti kérésednek is engedve) itt lényegében eltekintek, bizonyos fontos tanulságokat a magam számára levontam, nem kis részt a közzétett vitaszövegeket terjedelmükben gyakran meghaladó magánleveleknek is köszönhetően. (Volt, akivel a 'könyv' puszta definiálása okán féltucatnyi üzenetet váltottam, s egy igen figyelemre méltó elméletből megtudhattam, a Világmindenség voltaképp maga is "nagyon könyv", de könyv az is, amit a kisbíró kidobol. A hegedű pedig archíválja a zenét. Mi költői kép: Paganini hangszere, hasában az összes virtuóz futammal!)

Közvetett úton tudomásomra jutott az is, hogy akadt, aki szerint ez az egész vita csak arra volt jó nekem, hogy az eszemet játszhassam (holott a nyilvános polémiát nem én javasoltam, én csupán egy levelet írtam...)

Végül arról értesülvén, hogy az én álláspontom az egész magyar folyóirat-kultúra és vele a háromnegyed magyar irodalom lenullázásához szolgáltat érveket, arra jutottam, hogy inkább takarodót fújok, nehogy kis blogomban meg találjam dönteni a nagy magyar irodalmat.

Ezért az eszmecsere nyilvános részét illetően álljon itt csak annyi, hogy a szakmainak szánt polémiából szerintem hitvita lett. Ha az egyik fél azt mondja, hogy az internet a tájékozódását és munkáját a leghatékonyabban segítő legsokoldalúbb eszközrendszer, a másik pedig azt, hogy az internet időrabló és egészségkárosító szenvedély, akkor nehéz továbblépni. Ugyanígy, ha az egyik oldalon szükségesnek tartják leszögezni, hogy a papír az igazi, illetve célul tűzik ki a senki által sem támadott Gutenberg-galaxis minden áron való megvédését, akkor a másik oldalon hiába érvelnek azzal, hogy éppen a digitalizáció és a szabad tartalommegosztás szolgálja legeredményesebben a felhalmozott szellemi értékek megmaradását és terjedését. Ha a prognózisra, hogy amint az oly csodálatos és örökbecsű kódexek gyötrelmes másolását is felváltotta a könyvnyomtatás, úgy az utóbbit is felülmúlhatja egy sokszorosan hatékonyabb technológia, az a válasz, hogy márpedig ragaszkodunk a nyomdafesték illatához és a papír ropogásához, akkor valószínűleg befellegzett az érdemi eszmecserének, és nem érdemes elmerülni a szakmai kérdések mélységeiben.

Kedves Tibi, ugyancsak magánlevélben tett önkéntes ígéretemnek megfelelően kerülöm a levélváltásunkat kiváltó webhellyel kapcsolatos kérdések érintését, mindösszesen leveled két (önkényesen) kiragadott megállapítására reagálok végezetül.

Szinte minden embernek más-más az életmódja, munkabeosztása, mások a szokásai, például az olvasói, az internet használói. Tapasztalataim szerint az emberek többsége például különböző okok miatt nem engedheti meg magának, hogy egész nap (netán még éjszaka is) a számítógép előtt üljön és az internetet böngéssze. Hitem szerint nem is lenne jó, normális, egészséges, ha megengedhetné, vagy, ha megengedhetné, akkor így is tenne.

Én nem böngészek és nem megengedem magamnak, én dolgozom az interneten és az internettel, gép előtt ülve keresek pénzt. Eközben alighanem kevésbé károsítom az egészségemet, mintha ezt vájárként vagy autószerelőként tenném. Sőt, szerintem kényelmesen ülve, zenét hallgatva és bármikor másféle számítógépes-internetes tevékenységre váltva  egészségesebb munkát végezni, mint lihegve, lótva-futva, esetleg benzingőzben órákat utazva. Egyáltalán: sokkal, de sokkal kockázatosabb kocsiba ülni, mint a képernyő elé. No meg itt az embert elég ritkán ütik el a fájlok, amikor az egyik honlapról átlép a másikra, míg a gyalogos az utcán minden átkelésnél közvetlen életveszélyben van. Tapasztalatom szerint az emberek többsége különböző okokból mégis megengedi magának, hogy közlekedjen, pedig ez nem is normális és nem is egészséges.

Egyszerű példát mondok: lehet ma már a Körös-partot a számítógép monitorján is szemlélni (…), de én összehasonlíthatatlanul jobbnak gondolom, ha a valóságos Körös-parton ülve, netán még a horgászzsinórt is a vízbe lógatva, teszi ezt az ember.

Valóban. Az a szamár David Attenborough és Jacques Cousteau is mit össze nem kínlódott  az ostoba kamerákkal. Pedig filmjeik nézésénél összehasonlíthatatlanul jobb…

Változatlan barátsággal ölellek:
-bdk

[A viszontválasz Balla D. Károly blogjában kapott első nyilvánosságot. A Bárkaonline-on változtatás nélkül közöljük.]


[4.]

Elek Tibor viszontválasz

(2007. 01. 15.)

Kedves Károly,

 

Én is azt tapasztaltam, hogy ez a vita (is) félreértések sorozatát eredményezte, melyeknek szétszálazásához sem időm, sem kedvem nincs, azon túl, hogy értelmét sem látom, főként nem a folytatásnak. A te összegző polarizációdban például el sem tudom magam helyezni, hiszen én is az Internet mindennapi munkámat segítő áldásos szerepéről írtam, hogy a tájékozódásomat, a munkámat segítő eszközrendszer, de nem az egyetlen. Ugyanakkor én is azt írtam, hogy különböző példákon keresztül azt látom, olyan ez is, mint bármely más időrabló és egészségkárosító szenvedély. Innen sajnos kimaradt a „lehet” szó (akkor talán senki nem értette volna félre, bár a szövegösszefüggésből így is kiderülhetett volna, mire gondolok), azaz: olyan lehet, azzá válhat azok számára, akiket odaláncol egész napra a monitor elér, akik ki sem látnak már az Internet világából, akik elfeledik, hogy az Internet nem azonos élettel, csupán része ma már sokunk életének.

Mindezzel együtt és mindettől függetlenül azt mondom és kívánom, hogy akinek úgy jó, azt boldogítsa az Internet! Ehhez próbálunk mi is a magunk szerény eszközeivel () hozzájárulni.

Barátsággal:

Elek Tibor

Kapcsolódó:

Balla D. Károly és Elek Tibor vitája Balla D. Károly blogjában

Elek Tibor honlapja a Bárkaonline-on

Fodor János (a témához kapcsolódó, de a vitát megelőzően született) írása az Inapló portálon


Főlap

 

2007. január 06.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Ma van a magyar kultúra napjaSzvoren Edina kapta az idei Mészöly Miklós-díjatPályázható az Örkény István drámaírói ösztöndíjMeghirdették az idei Móricz Zsigmond-ösztöndíjat
Ütőér
Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcáiMárton László tárcái Csehy Zoltán tárcái
Versek
Becsy András: Egy napom otthonZsille Gábor verseiZalán Tibor: Repülés KínábaGyőrei Zsolt versei
Prózák
Hidi Tünde: ÖrökségEgressy Zoltán: Hold onJózsa Péter: Nicolo kapitány jól fizető útjaSzil Ágnes: Gala. Dalí
Kritikák
Gyermekkor a szögesdróton túlTraumafeldolgozás az álom hídjánHova tovább? - Pejin Lea kötetéről Hamleti halogatás mint generációs sajátosság
Esszék, tanulmányok
Székely János, az író, az emberElek Tibor: A világértelmező Székely JánosLevél Grendel Lajosnak odaátraErdész Ádám: Fényben – homályban
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA