A jó tanuló felel

 

 hasz_robert.jpg

 

Hász Róbert

 

Egy példabeszéd, két tanulsággal

 

Kosztolányi Dezső: Paulina

 

A Paulina című novellát Kosztolányi Dezső 1929-ben írta, s része a Latin arcélek ciklusnak, amely a Tengerszem című novellagyűjteményben jelent meg 1936-ban. A ciklushoz még három másik novella tartozik, az Aurelius, a Silus és a Caligula. Akárcsak Kosztolányi 1921-ben megjelent regénye, a Nero, a véres költő, a Latin arcélek ciklus novellái is a császárkori Rómában játszódnak, abban a Birodalomban, melynek dicső és kevésbé dicső korszakait többnyire a jog és a hatalom sajátos, olykor abszurd vagy groteszk értelmezései határozták meg. (Ez utóbbira nagyszerű példa Kosztolányi említett regénye is.)

A Paulina látszólag példabeszéd, azaz parabola. Egy „maszatos” konyháslányt azzal vádolnak meg, hogy ellopta egy vendég pénzes erszényét. A lány tiltakozik, s arról, hogy tiltakozásának jogosságáról kétségünk se legyen, maga a narrátor gondoskodik, mikor két mondatban elintézi a tolvaj kilétét: „Kavarodás támadt. Közben a tolvaj – egy hajóslegény – kereket oldott.” Ennyi. A valódi tolvaj sorsa senkit nem érdekel. Nem róla szól a példázat, hanem a konyháslányról, akit az igazi tettes helyett elfognak a római katonák – és szól a két római polgárról, a filozófus Mutius Argentinusról, és Rufusról, a költőről. Ők azok, akik az esetből a „tanulságot” levonják, csakhogy itt nem egy tanulság lesz, mint a példázat klasszikus műfaja megkívánná, hanem mindjárt kettő. S ez gyanúba keveri magát a műfajt is.

A lány ugyanis nem hagyja magát, már a kocsmában ellenszegül a letartóztatásnak, ártatlanságát hangoztatja, veszekszik, az egyik katonát meg is harapja, s miután a karhatalom a két római katona személyében fölnyalábolja és magával viszi, ellenállását az utcán is folytatja: igazát városszerte szétkiabálja, felébresztve álmukból Róma polgárait: „A szörnyű ordításra, mely nem csitult Róma utcáin, fölébredtek az emberek. Hálóköntösben, papucsban csoszogtak a kapuk elé, s hallgatták ezt a vad rikácsolást, a hangot, az óriás hangot, mely utcáról utcára haladt, a rabszolgalánnyal együtt.” A kiabálásra a filozófus, Mutius Argentinus, és a költő, Rufus is kénytelen megszakítani beszélgetését. Ámulva nézik, ahogy a két praetorianus katona a tiltakozó, igazát hangoztató konyháslányt végigvonszolja az utcán. A lány sorsát csak eddig követhetjük nyomon, a narrátor itt „lemarad” a katonák mögött, fókuszába immár a filozófus és a költő kerül.

Hiába kiabál a lány, felesleges az indulata, állítja a filozófus, „az őrszobában majd agyba-főbe verik. Vagy el se jut odáig. Belökik a Tiberisbe”. Nem felesleges az indulat, feleli a költő, mert ki jogosan haragszik, hatalmasnak tűnik: „Az igazság az utcán ment és ordított…” – mondja ő. – „Fölriadtunk ágyunkból, nem bírunk többé aludni, nem tudjuk folytatni előbbi vitánkat. Róla gondolkozunk. Az igazságról. Lásd, még mindig erről beszélünk. Ez is valami.”

Itt ér véget a novella. A szerző ugyanúgy engedi ki a történetből az olvasót, ahogyan a rabszolgalányt: magára hagyja.

Csupán a két levont tanulság maradt hátra.

Vajon melyik a helyes? A filozófusé, aki azt mondja, mit sem ér az indulat, ha amúgy is pusztulás a vége, avagy a költőé, aki szerint fenséges az indulat, ha igazsággal párosul? Lehet-e igaza a filozófusnak? Ha figyelembe vesszük a kort (ókori Róma, rabszolgaság), amelyben a történet játszódik, az egymással szemben álló szereplők társadalmi helyzetét (rabszolgalány kontra római katonák), kinek a nézőpontja tükrözi hívebben a lehetséges (ám a novellában le nem írt) végkifejlet tanulságát? A filozófusé avagy a költőé? A lányt megbüntették el nem követett bűnéért, vagy végül győzött az igazsága, és szabadon engedték? A jog és a logika szempontjából kétségkívül a filozófusnak van igaza: hiába a tiltakozás, az igazságnak a hatalommal és az erővel szemben nincs esélye.

Azzal azonban, hogy Kosztolányi a lány sorsának alakulását nyitva hagyja, mintha azt sugallná, itt és most nem az ő sorsa számít, hanem az ő igazságának a sorsa. A történetet a költő, Rufus állásfoglalásával zárja, amiből sejthető, hogy Kosztolányi vele rokonszenvezett. Vagyis azzal a véleménnyel, hogy az igazságot kimondani akkor sem felesleges, ha látszólag semmi eredmény nem származik belőle. Mert a lány igazsága, amit fennen hangoztatott, amivel felriasztotta álmából a város polgárait, nem enyészett el az ismeretlenbe, mint maga a lány: hátramaradt, hatott, elgondolkodtatott. A logika és a jog igazságával szembeszálló költői nézőpont jogosságát az is jelzi, hogy a narrátor a római katonákkal, polgárokkal ellentétben néven nevezi a lányt, kiemeli a klasszikus példázat személytelen szereplőjének státusából, és személyiséggé formálva, arcélet rajzolva róla, hősnővé avatja – immár nem példázatban, hanem személyes történetének elbeszélésében.

 

A Paulina ezen a linken érhető el:

http://mek.niif.hu/00700/00746/00746.htm#16


 

Főoldal

2015. április 08.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Új szerelmes regényt mutatott be Temesi Ferenc BudapestenÁtadták az idei Déry Tibor-díjakatÚj kültéri kiállítás nyílt a Magyar Írószövetség székházánálA Szépírók Társasága XIV. Fesztiválja
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Bertók László versei Csobánka Zsuzsa verseEgressy Zoltán verseiGrecsó Krisztián: Józan ima
Prózák
Sándor Zoltán: Jelenetek egy kivándorló életébőlLackfi János: Beatles ledarálvaRhédey Gábor novelláiMagyariné szeretője
Kritikák
Történetek háború után - Horváth László Imre könyvéről Képzelt futás belső tájbanA pénz hatalma - Száraz Miklós György: OsztozkodókA megőrzés makacs igyekezete
Esszék, tanulmányok
Objektív helytörténet szubjektív szemszögbőlA valamikori szlovák településből többnemzetiségű, multikulturális város?Csabensis - Háromszáz mozaikból összeillesztett nagy történetCsabatörténet dióhéjban
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA