Darvasi Ferenc

 

XVI. JAK Tanulmányi Napok

 

 

Április 16-án és 17-én rendezték meg a Petőfi Irodalmi Múzeum Dísztermében a XVI. JAK Tanulmányi Napokat, melynek címe Zsurnaliszták, belletristák. Az irodalmon innen és túl volt. Az első napi szekciót Vári György irodalomtörténész, kritikus vezette.

 

Vári György

A nyitó előadás (Szépirodalom vs. lektűr. Egy rossz fogalmi megkülönböztetésről), melyet Bárány Tibor tartott, az elméleti felvezetését is szolgálta a később elhangzottaknak. Bárány a szépirodalom ("szépirodalom az, ami az Írók Boltjában megtalálható"- idézett egy népszerű, természetesen nem komolyan veendő definíciót) és a lektűr közti különbségek, illetve a kettő határterületének (erre Kondor Vilmos hard boiled krimijét, a Budapest Noirt említette példaként) felvázolása mellett a kategorizáló irodalomértelmezés csapdáira hívta fel a figyelmet. Azokra a rossz beidegződésekre, melyek miatt a kritikusok nem jelentéktelen hányada a mai napig lesajnálja a lektűrt. Persze azt is hozzátette ehhez, hogy ma már jóval kisebb a különbség(tétel) a két fogalom közt, és örömteli, hogy (bár nem túl gyakran, de) irodalmi folyóirataink foglalkoznak olyan, nem a szorosan vett magaskultúrához tartozó műfajokkal is, mint például a detektívregény.

 

Bárány Tibor, Szilágyi Zsófia

Szilágyi Zsófia Móricz Zsigmond és a nyilvánosság címmel a XX. századi magyar irodalom egyik (sokak szerint nem egyik, hanem a) legnagyobb prózaírójának sajtóhoz fűződő viszonyát elemezte. Szilágyi szerint Móricz az újságot a könyvolvasáshoz vezető médiumként kezelte, valósággal irányította a sajtópublikációkat, üzenőfalként használta az újságokat. Az életet és az irodalmat egymásba csúsztatta, de nem csak a sajtót, hanem saját környezetét is manipulálva, úgy használva fel és ki az embereket, mintha azok csupán egy irodalmi mű szereplői lennének.

 

Szilágyi Zsófia

Kovács Krisztina térelméleti szempontokra alapozó előadása (Hunyadi Sándor prózájának szociokulturális terei) a Maupassant- és Maugham-hatásokat ötvöző Hunyadi munkáit vizsgálta: Lotman varázslatos helyek-, Bahtyin karneválelmélete mentén, és elsősorban Schoerske városreprezentációs tézisei alapján, a szerző munkáit, elsősorban a Szűrve, habbal című regényt Nagy Lajos Budapest nagykávéházával, valamint az Édes Annával párhuzamba állítva. Hunyadi prózáját úgy jellemezte, mint amiben az átmenetiség, a köztesség tereinek (például a vonatoknak), a zárt helyeknek, a nagyvárosi életképeknek, a mitikus városrajznak, a tradicionális nagyvárosi témáknak kiemelt szerepe van. Konklúzióként pedig elhangzott, hogy a manapság egyébként nem éppen trendi szociografikus munkák egészen új perspektívát kaphatnának, ha térelméleti aspektusból vizsgálnánk őket.

 

Bárány Tibor, Szilágyi Zsófia, Kovács Krisztina, Vári György

Menyhért Anna (Női regény, női siker, női idő. Fejős Éva, Lévai Katalin, Rácz Zsuzsa, Vass Virág) onnan indult ki, hogy még bizonyos női szerzők - Tóth Krisztina és Szabó T. Anna nevét említette meg itt - sem fogadják el a női irodalom kategóriájának létezését; miközben szerinte viszont ez a különbség igenis létezik: hiszen ha egy válogatásban csak férfiak jelentkeznek, az nem fog férfiantológia címkét kapni, de ha csak nők, azt bizonyára női antológiaként fogják reklámozni. A női lektűr Menyhért szerint ma már nem jellemezhető úgy, mint ami egyszerű, biztonságos válaszokat ad az élet dolgaira. Ha Vass Virág, Rácz Zsuzsa vagy Lévai Katalin munkáit nézzük, azok nem hozzák kényelmi helyzetbe az olvasót, nem nyújtják tálcán számukra a megoldást. Régen nem hagyományos szerelmi történeteket mesélnek el. Jellemzőjük, hogy a külső és a belső idő egyensúlyban áll bennük, tehát a történetnek a szereplő lelkében játszódó élete egyenrangúvá válhat az eseményekkel.

 

Kovács Krisztina

Maksa Gyula Újságírás, képregény, irodalom címmel tartott előadásában leginkább a képregényekről, mint a képeket középpontba állító, történetközpontú sorozatokról beszélt, a Tintintől a Pascal Brutalig. Maksa főként a francia kultúrkörből hozott fel példákat, s a háttérben borítókat vetített illusztációként. Szót ejtett a grafit novellről, a MAUS-ról, ami hiába játszódik egy másik dimenzióban, pontosan tudjuk, hová kössük sztoriját. Elmondta, hogy a képregény és annak olvasása a francia nyelvű kultúrában fontos tényező, amit Svájctól Luxemburgig nagyon nagy piacon vesznek, ezért rendkívül színes és erős a kínálat, ami megteremti a minőségi és széles piacot. Sokat emlegeti Riad Sattouf-t, aki meghatározó figurája a modern francia képregénykultúrának, felnőtteknek szóló munkái kifejezetten erős társadalomkritikai attitűddel rendelkeznek, az ifjúságnak címzettek pedig a tizenévesek problémáit mutatják meg groteszk őszinteséggel.

 

Tükör által - Vári György, Kovács Krisztina

Ezután a színházé lett a főszerep, Deres Péter Kín-torna, avagy Molnár Ferenc, az inkvizítor. Néhány gondolat Molnár komédiáinak dramaturgiájához, Jákfalvi Magdolna pedig Bulvárszínház címmel tarott előadást. A napot a "tárcaírók kerekasztala" zárta, melyen Turi Tímea irodalomtörténész, kritikus, prózaíró moderálásában Fehér Béla, Cserna-Szabó András és Grendel Lajos diskuráltak a műfaj jelenlegi helyzetéről. Többek között arról az ellentmondásról, hogy míg úgy tűnik, a folyóiratokból egyre inkább kiszorul a szépirodalmi jellegű tárca, s a lapszerkesztők részéről nincs igény rá, addig az utóbbi időben kiadott kötetek (Sajó László, Tóth Erzsébet, Tóth Krisztina könyvei, vagy az újra kiadott Parti Nagy Lajos-mű) azt mutatják, mintha reneszánszát élné ez a "kettős természetű" műfaj.

 

Zeke Gyula, Török Zsuzsa, Szegő János

A második napi előadásokat Szegő János kritikus, a litera.hu szerkesztője vezette le. A délelőtti programot Zeke Gyula nyitotta (Pénz, tárca, írás... Adalék az irodalmi nyilvánosság átváltozásához), aki statisztikákat is közzétett annak illusztrálására, mely időszak(ok) volt(ak) a magyar folyóirattörténet és azon belül a tárcaírás fénykora(i). Zeke szerint a nagyságrendbeli különbség olyan mértékű a száz évvel ezelőtti és a mostani folyóiratkiadás közt, hogy a régi és az új viszonyok, feltételek összehasonlíthatatlanok. A századfordulót olyan gazdag lapkínálat jellemezte, hogy egyetlen kutató számára képtelenség teljesen áttekinteni azt. Azért is lenne suta a két korszak összehasonlítása, mert a sajtó, más médium híján, egyeduralkodó volt - az embereket másmilyen, ezerszer szenvedélyesebb viszony fűzte a kultúrához, mint jelenleg.

 

Török Zsuzsa Mikszáthról s az őt ért hatásokról, Wilkie Collins-ról, valamint a szenzációregényről tartott előadást (Rejtélyes történetek a Pesti Hírlapban). Arról a műfajról, amely az 1860-as, 70-es években élte virágkorát, főként nők írták és olvasták - még ha a legsikeresebb szerzői közt több is a férfi. A szenzáció- mellett szó esik a detektívregények népszerűségéről is, például Collins A kísértetes palotájáról, mely előbb részletekben jött le a Pesti Hírlapban, utána adták csak ki a Légrády Testvérek könyv formában. Török Zsuzsa kutatása azért is hasznos lehet, mert általa Mikszáth új fénybe állítható: elkerülve a dzsenti-tematikájú és realista elemzéseket az írót a populáris kultúrával való kapcsolata szempontjából is megismerhetjük.

 

 

Tóth Benedek úgy beszélt az 1848 és 1898 közötti időszakról, mint amikor a tárca irodalmi műfajjá kanonizálása zajlik le (Vezércikk és tárca: élet és irodalom. A vonal feletti és alatti diskurzusok a 19. század sajtójában). Az objektív, tényszerű (legalábbis elméletileg arra törekvő) újságírás ellenpárjaként nevezi meg ezt a műfajt, amelynek fontos eleme a személyesség, a szubjektivitás, sőt, egy igazán jó szerzőnél a humor, az irónia, a témagazdagság és a poétikusság is. A művészi tárca arra is alkalmas lehet, hogy rákérdezzen a sajtó működési sajátosságaira, természetére. A sajtóéra, amely a valóságot írja le (teremti meg); ezzel szemben a szépírói publicisztika azzal a gondolattal játszik el, hogy az események egészen máshogy is megtörténhetnének vagy történtek meg. Tóth szerint a tárca kettős kódolású, kevert, egyszerre sajtó- és művészeti műfaj, melynek lényegi eleme, hogy újságban jön létre, újságpublikációra szánt szöveg - amitől nem lehet egy esetleges későbbi könyvpublikációnál sem eltekinteni (például egy kritikusnak).

 

 

Saly Noémi kis magyar kávéháztörténetet tartott az érdeklődőknek ("A kávéházi népet nem lehet bolonddá tartani..."), a kávéházakat a demokratikusság, az információcsere, a hírtőzsde helyszíneként leírva. Az előadó eközben tévhitekre is rávilágít, egyebek mellett arra: nem igaz, hogy a századfordulón különösképpen virágzó lett volna az irodalmi kávéházkultúra, hiszen a kávéházaknak mindössze az 1%-a volt irodalmi (és minden foglalkozási körnek megvolt a maga helye). Azt a bevett tézist is tagadta, hogy "rendes asszony nem jár[t] kávéházba", azt állítva, hogy már az 1880-as évektől rengeteg nő megfordult ezeken a helyeken. Eztán még pár mondatban szól az irodalmi kávéházakról, a Pilvaxról, a Kávéforrásról, a Fiuméről és a társaikról, amellett érvelve, miért érte meg irodalmi kávéházat működtetni: éspedig azért, mert igaz, hogy a művészek akkor sem voltak gazdagok, de ahol ők megjelentek, oda betértek a szép nők is, és ahová az utóbbiak bementek, ott előbb-utóbb feltűntek a gazdag polgárok is...

 

 

Az utolsó előtti etap felütéseként Bíró-Balogh Tamás tolmácsolásában egy Magyarországon éppen száz éve megjelent műről, Elsa Jerusalem A szent skarabeusáról hallhattunk (Kosztolányi-műből Kosztolányi-irodalom), melyet nálunk a pornográfia vádjával perbe fogtak - s aminek a jelentőségét saját korában Zola Nanájához mérték. És hogy miért fontos számunkra ez a könyv, mely mára kiesett a köztudatból? Mert a Kunfi Zsigmond magyarította szövegben a verseket Kosztolányi Dezső fordította. Bíró-Balogh utánajárt a Népszavánál megjelent kötet történetének, és arra a következtetésre jutott, hogy a bírósági tárgyalás nem járhatott elmarasztaló eredménnyel, nem kobozták el a művet. Erre utal közvetve az is, hogy később Kaffka Margit méltatta (és ezzel egyben kanonizálta) a Nyugatban A szent skarabeust, melynek egyébként megjelent aztán egy második kiadása is.

 

 

Dunajcsik Mátyás előadásában (A kritikától az esszén át a novelláig. Szabadság és illendőség kérdései Bán Zoltán András néhány írása kapcsán) az Apám volt című novellára koncentrálva vizsgálta az irodalom etikai dimenzióit; azt, hogy a gyakorlatban mit jelent az az alapelv: a kritikának a magánszemélyt és a fikciót tiszteletben kell tartania. Dunajcsik rámutat, hogy a szépírót és a kritikust más konvenciók kötik. Hiszen míg az előbbi szabadon írhat bármiről (hiszen nem ő, a szerző, hanem az elbeszélője gondolatait olvashatjuk, s a szerzőt és az elbeszélőt nem azonosíthatja a befogadó), utóbbit ezt már nem teheti meg. Bán Zoltán András munkái - lett légyen szó az Apám voltról, vagy a Meghalt a Főítész, elmúlt a rút világ! és A szív örvényei című esszéiről - azért is érdekesek, mert a fentebb említett konvenció jogosságára kérdeznek rá. Hiszen a már említett, és a valóság és a fikció, az élet és az irodalom viszonyára rákérdező novellájában könnyedén felismerhetjük Kertész Imre alakját, akit ugyan a szöveg elbeszélője az apjának is nevez, máskülönben viszont, mintegy apagyilkosságot elkövetve, hőse krízisének feloldására csak annak öngyilkosságát látja megfelelő megoldásnak.

 

 

A záró előadást a prae.hu főszerkesztője, a JAK elnöke, Balogh Endre tartotta az "új írásbeliségről", az irodalom internetes felületeiről és a web 2-ben rejlő lehetőségekről (Forradalom vagy lábvíz? Hagyományos internetes és web2-es irodalmi tartalmak) Balogh a demokratikusság és a decentralizáltság terepeként mutatja be a netet, megjegyezve azért, hogy a decentralizáltság elve csak részben érvényesül, hiszen bizonyos oldalaknak sokkal nagyon a jelentősége, keresettsége a többiéhez képest. Az önálló portálokat (litera.hu, prae.hu) elkülöníti az olyan "parazita" felületektől, mint például a konyvesblog.hu, amely gyakorlatilag az index.hu-ra van rácsatlakozva. Megjegyzi azt is, hogy igazából úgy tűnik, mintha hagyományos lapok lennének ezek interneten közzétéve - hiszen szerkesztettek, minőségi szűrés alapján kerülnek fel rájuk a cikkek. Utal közben Bárány Tibor pénteki előadására, egyszersmind keretbe helyezve a konferenciát: hiába a látszólagos külső kontroll elvesztése a neten, hiába a pszuedo-szerkesztetlenség, a konyvesblog.hu-n is csak akkor lazább egy kritika hangvétele, ha lektűrről esik benne szó; szépirodalomnál a stílus mindig emelkedettebb. Csak, ami az interneten elérhető, az létezik a 21. században, jutnak el a résztvevők a végkövetkeztetésig már az előadást követő beszélgetés során.

A két napos rendezvényt Bán Zoltán András, Horkay Hörcher Ferenc és Radnóti Sándor Zsurnalizmus az irodalomban és az irodalomkritikában című, László Ferenc moderálta kerekasztal-beszélgetése zárta. Nem bánta meg, aki ezen a két napon ellátogatt a Petőfi Irodalmi Múzeum Dísztermébe, mert a JAK Tanulmányi Napokon sokféle, színvonalas előadást hallhatott. A fiatal irodalmárok konferenciája számtalan oldalról körüljárta a magaskultúra és a lektűr, a sajtó és a szépirodalom jellegzetességeit, határterületeit, egymáshoz való viszonyát, valamint nagy teret szentelt a tárca műfajának kérdéseire is, miközben az irodalmi nyilvánosság, a folyóirat- és a kávéházkultúra tekintetében is érdekes, új adalékokkal szolgált.

 

---