Prózák

 geczi janos

 

Géczi János:

 

A hang

 

(Részletek egy regényből)

 

Aztán eldönti, hogy józan érdeklődést mutat nevenincs ismerőse iránt. Ha mértéktartóan, szűkre szabott időbe szorítva is, de hajlandóságot mutat a vele való beszélgetésre. Pláne, ha ő fizeti a vendéglátást, nevet fel, miközben kifejti álláspontját a pszichológusának – akit arra kért, hogy hozza akkor össze a találkozót. Aki nem csupán a barátnője. Így tehát részleges évfolyamtalálkozót tartanak.

Judith emlékezteti a telefonban a pszichológusát, többször megszegték már a protokollt: érzelmi kapcsolatban állnak, s barátságuk már akkor elkezdődött, amikor nem által egymással üzleti viszonyban.

            A cukrászdába Judith és a pszichológus együtt lép be, de különböző előnyre való tekintettel különböző asztalhoz kívánnak letelepedni. Judith meghitt zugba húzódna, kísérője pedig a tekintetével uralni akarja a teret. A pincérlány határoz helyettük: harmadik helyre tereli őket, ahol a legmelegebb lesz, s amelyhez legközelebb található a hernyószerű radiátor. Ugyanis mértéktartóan fűtenek, s a legtöbb vendég magán hagyja a felöltőjét, a nyaksálát vagy a kendőjét.

– Így majd hamarabb eltávoznak a vendégek? – méláz.

– Így hamarabb jut hely a várakozóknak.

Judith a szomszéd asztalnál ülők – a társánál idősb asszony és a középkorú, éteries tekintetű férfi – tányérjába bámul, hogy megszemlélje a félig maradt süteményeket. Torkosságának egyéb jele nincs; de nem ült még be úgy egyetlen nyilvános helyre sem, hogy ne ellenőrizze a vendégek asztalára felhordott és ilyen-olyan tempóban fogyatkozó ételeket.

– Megkóstolja? – szúr fel egy falatot a puncstortájából a villájára a szomszéd asztal férfiúja. – Finom. Tudom ajánlani.

– Ha nem veszi zokon! – s Judith bevörösödik a merészségébe.

– Ha ajánlom, nyilván nem! Nekem amúgy sok.

– Nem túlzottan édes? Néha nem megfelelő cukorral készítik. Ezt nem lehetne sehol finomított kristálycukorral csinálni. A mázának nem olyannak kell lennie, mint a fondant.

– Ízlelje meg. – S a villán billegő falat alá tartva az arannyal szegélyezett tányérját, átnyúl a férfi, és Judith elé helyezi ínycsiklandó ajándékát. Judith hálásan biccent, megragadja a tányért is, s mire a rendelést fölveszi a pincérlány, már el is fogyasztja a maradékot. A végső cukormáz-morzsa után oldalra fordul, megkeresi és átszól az indulásra készülő asztalszomszédhoz.

– Belehaltam volna, ha meg nem kóstolhatom!

– Láttam, asszonyom! Egészségére!

– Hm, akkor nem olyan önzetlen! Attól tart, hogy gondjai lennének a maga mellé földre zuhanó hullámmal. – és úgy legyint, még tizenhat éves korából elmaradt mozdulattal, mint aki elhessenti magától a darazsat.

            Majd, hogy valamivel elüsse az időt, elmeséli a pszichológusnak, hogy néhány napja miként fordult meg az Állattár számára érdekes részlegében. Arról, hogy ott a múltra lát rá, úgy, mint aki a színpad függönye mögül kinéz a nézőtérre, szót sem ejt. Nem mintha az analízisre tartogatná a beszámolóját, csupán úgy akar arról beszámolni, mint egy mellékes, semmicske történetről, s éppen olyanról, amelyben neki epizódszerep jut, de az maradandó hatásúnak bizonyul. Végtére, nem szándékozik összekeverni a díványt a cukrászda kárpitozott karosszékével.

            Utálja, hogy csupa-csupa extrém dolgok esnek meg vele. Mintha szánkón csúszna némelykor vissza a kamaszkorába. Akkor egyre-másra olyan események történtek vele, amelyet akkor és utólag is szélsőségesnek minősít. De meg kell hagyni, a bonyodalmak izgalmát élvezi. Csupa hó van akkor, minden merő porcukor. Istenem, hó és porcukor!

– Hogy miket képzelegsz itt a porcukorról! – koccantja meg kávéscsészéjét a pszichológus. – Engem fullaszt.

– Talán mert nem is való neked.

– Ja. Fehér!

– Túlontúl édes.

– Mondhatom, ismerve a hiperbolisztikus gondolkodásodat, a pasasokban se leled örömödet.

– Mi köze ennek ahhoz? A pasasok vérbélűek!

– Akiknek húsos a fütykösük, azok nem. Ha módodban áll, ellenőrizd!

Judith, hogy elejét vegye a vitának, megdicséri a pszichológusnő ajakrúzsa bíborszínét. S előkotorja táskájából a sajátját, hogy megmutassa, mennyire különbözik az arany fémhüvelyben és az ajkán ugyanannak a zsíros anyagnak a fénye. Majd, hogy az összehasonlításra ne érkezhessen reflexió, megigazítja a frizuráját, s megkérdezi, nem látszik-e ziláltnak.

– Segíthetek? – és válaszra sem várva a pszichológus beletúr Judith délután készített, lakkal keményített, fixált frizurájába. – Szegénykém! – jajdul fel panaszosan – Neked ennyire anyagtalan a hajad?

A balra eső asztalnál hatan ülnek. Beszédes, hanyag eleganciával öltözött értelmiségiek, éppen az eperzselés tortát trancsírozzák darabokra, s időnként kipillantanak a térre, ahol transzparenseik alatt diáktüntetők skandálják jelszavaikat.   

– Oktatási újságírói tevékenységem szorgalmas gyakorlása közben felfedeztem, hogy tökéletes félversszak volna az, hogy „Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal”, vessed össze: „Éj-mélyből fölzengő/ − csinglingling − száncsengő”. Nem csak az stimmel, hogy minden szótag hosszú, mint Weöresnél, de még az ütemhatárok is pontosan a helyükön vannak. Szép.

Mnemotechnikai szempontból sem utolsó. Én például fennállása óta képtelen vagyok puskázás nélkül leírni az MTVA nevét, egyszerűen nem tudom megjegyezni. – helyesel a középiskolai tanárnő kinézetű asszonyság.

–Egy sor csupa spondeusból. Persze tud ő csupa pirrichiust is – „Hari vigad a gyönyörü dalu kikeletben” – erre is találj, kérlek!

– Az „in” is hosszú az „intézmény”-ben? Persze lehet, hogy a követő „t” miatt igen.

– Bizom ány.

– És persze a csupa pirrichius végére is spondeus kerül, hiszen spondeus nélkül nem világ a világ!

– Nem lenne jobb, ha az utolsó szótag nem „-tal” lenne, hanem „volt”?

– Azért kerülhet a „Hari” végére két hosszú szótag, mert a Gítagóvinda fordítása a szanszkrit moraszámláló verselésen alapul – a négy rövid csakúgy kiadja az ütemet, mint a két hosszú.

Sajnos – közli a hatvanas évek beatnikeinek loncsos haját viselő professzor-formájú – a spondeus a sor végén nem kerülhető el, és itt még előtte is van egy. De az ötlet teljesen új perspektívát nyit: a verstani megalapozású társadalomanalízisét. Persze egy területen ennek mindig is nagy jelentősége volt, s ez a tüntetések területe. Az óidőkben mindig arra a pillanatra vártam, amikor megjelentek az oszlató rendőrmotorosok, és mi rákezdhettünk erre: Vet–tünk–nek–tek–Ya–ma–hát / Vet–tünk–nek–tek–Ya–ma–hát! Ma pedig erősen fájlalom, hogy Hoffmann Rózsát nem Júliának vagy Juliannának hívják, mert a „Julcsá”-ra szebben rímelne a „kulcsa”, a jövőé, amely remélhetőleg nem az ő – és a főnöke – zsebében lapul.

– Ez jó, de Radnóti már kitalálta a nibelungizált alexandrinussal. Mármint a verstani társadalomanalízist. Végletesen kultúrkritikai éllel ugyan, de a helyzetében ez talán érthető.

– A nibelungizált alexandrinus Tóth Árpád találmánya, gondolom, Rimbaud és Appolinaire nyomán. Egy régi ház előtt. Elégia egy rekettyebokorhoz. Ad Weöres: „Kérek tíz deka sonkát és ugyanannyi szalámit”, valamint „Pék Gyula, bádogos és/ vízvezetékszerelő”.

– Tökkelütött fejünek nem szoktam mondani verset. Petőfi Sándor állítólag a magyartanárának mondta órán. Durva, goromba paraszt, neveletlen kölyke apádnak. – volt a válasz.

– A Klebelsbergről nekem valahogy mindig a Baron von und zu Grünfeld jut eszembe, nem tudom, miért. Talán mert ő sem magyarosított. Illetve Klebelsberg nagyon is magyarosított volna, még ha nem is a családnevét. Bonyolult dolgok ezek. De hogy műfajilag pont Központ, azért engem, bevallom, megnyugtat. Lehetett volna pl. Intézet, Vállalat, vagy az elmúlt „nyócév” előtt közvetlen elmúlt négy év alapján Kht. A Központ mint műfaji meghatározás azt sejteti, hogy közünk van, közünk lesz a neves intézményhez, akarom mondani, intézményfenntartóhoz. Ugyanakkor nem kell messzire mennünk, mert e műfaj centrális erőtérben gondolódik el. Klebelsberg Központ. Mindannyiunktól egyenlő távolságra. súlyosan. Éppen és épen középen. Mert hogy Klebelsberg valójában bennünk van. Ott szunnyadt bennünk már évtizedek óta. Költségvetési kurtításról költségvetési kurtításra cseperedett bennünk, mint valami ellenállás, ha nő a vezető hossza. Aztán most egyszerre csak kivetült. Entwurf des Seinentzugs. Márpedig a projekciók előbb-utóbb megvalósulnak. Ez az élet rendje. Szóval voltaképp ünnep ez. Feleim, a kisebbségi eredetét bátran, sőt hetykén vállaló központműfajú valami kora jön el. Azt’ hol tartják a gimnáziumokat, Dezső bátyám? Hol másutt tarthatnánk fiam, mint fönn? Hisz a név kötelez.

A pincérnő Judithékra mosolyodik. Összerendezi az asztalukat, s megigazítja a harmadik, egyelőre üres széket.

– Parancsolnak még valamit?

– Köszönjük, továbbra is várunk még valakit.

            Ekkor lép hozzájuk az a hölgy, aki miatt jöttek. Nem látszik rajta, hogy zsidó, mérte föl Judith, de az sem, hogy izraeli állampolgár. Leginkább ténsasszonyos!

– Nem vagy éppen túlöltözve! – és a ruházatát alaposan felméri. Egyetlen ruhadarabot sem fedez fel, amely divatházból való. Amúgy semmi emlékképe nincs róla.

– Nem fázol?

Ekkor hagyja el a cukrászdát a rózsasziromszerűen fonnyadt arcú asszony a szomszéd asztaltól. Kerekes széket tol maga előtt, benne billeg az a férfi, akitől Judith süteményt kunyerált. Judith biztos abban, hogy a férfi visszanéz rá. Valóban, visszanéz, és mély főbólintással köszön el.

– Jeruzsálemben ősz van. – s rájuk hajolva könnyed csókot ad mindkettőjüknek az újonnan érkezett. – Emlékezhetsz, ott néhány napra, ha felveszünk valami, akkor is csak egy könnyebb kabátot.

– No, és ugyanolyan ott minden?

– Nem változik, más a természete.

– Feszült a helyzet, gondolom. – s Judith megigazítja a vállára terített sálat. Hogy jobban látszódjanak rajta a sávok.

– Igen. A palesztinok aktivizálódnak.

– Három csoportjuk van, egymással sem tudnak kiegyezni.

– Az egyikkel csak-csak meg lehetne egyezni. Kettővel azonban semmit sem lehet kezdeni. Mindenképpen ki akarják magukat csináltatni.

– A zsidók meg mindenkor alkalmasak a mártírcsinálásra, gondolj csak Jézusra.

            Judith minden igyekezete ellenére nem talál ismerős vonást a jövevényen. Feszeng. Nem óhajt sem az időjárásról, sem a közlekedés nehézségeiről beszélni, és civódni sincs hangulata, hogy oldja a találkozás első pillanatának nehézségét.

– Mikor is mentél ki? – fordul az ismeretlenné visszaminősített jövevényhez.

– Tulajdonképpen te mentél ki helyettem.

– Hogyan mondod? – nyomja az arcát kényelmetlenül közéjük a pszichológus. – Van valami titkotok?

– Judith az én helyemen repült el. 1991-ben. Azon a rémes napon! Amikor a Ferihegyre vezető úton az autóbuszunkat kilenc óra tizenötkor felrobbantották. A pokolgéptől egyes-egyedül én sérültem meg. A kivándorlók csoportja hamarosan elhagyhatta az országot, kivéve engem, akinek az arca szétmállott a bombától. Ezért kaptam új arcot, nem mondom, kezdetben meg kellett magamat szoknom, de csinos lett, nem úgy találjátok?

Judith egy hónapon belül harmadszor is elájul.

 

x.

 

Péntekenként, különösen, ha az tizenharmadika, sokat dolgozik. Ilyenkor, annak ellenére, hogy az ajtó előtt, az utcán kell téblábolniuk, tolongnak a páciensei, sosem hagynak fel a várakozással. Többnyire sivár szerelmi életük jövője után kutakodnak, némelykor eltűntek és visszavártak sorsa iránt érdeklődnek vagy nyomoznak a távolba szakadtak élete alakulásáról. Péntekenként este hétkor tesz amúgy lakatot a rácsra, s elindul haza. Most sem tesz másként.

– Jó estét, hogy sikerült a napja? – nyit be abba az éjjel-nappal nyitva tartó boltba, ahol ilyenkor futtában bevásárol magának. Mára meleg ételt képzelt el magának vacsorára, gyorsan elkészíthetőt, laktatót.

– Látom, magának is hosszúra nyúlt. Friss felvágottak érkeztek.

– Valami hamarjában elkészíthetőhöz lenne szükségem alapanyagokra.

– Virsli? Tojás? Saláta?

– Parasztosabb nincs? Olyasmire támadt gusztusom.

– Rántson ki valamit.

– Az mérhetetlenül sok idő! Talán valami kását!

– Köles? Rizs? Csicseriborsó? Kukorica? Kukoricában ma érkezett dara is, liszt is.

– Azt. Az jó lesz. Akkor legyen a dara.

– S nekem mikor fog gazdagságot jósolni?

– Magának bármikor, drágám! Nézzen be valamikor. Szép sárga ez az őrlemény.

– Olyan, akár a napfény. Szólok időben, ha megyek!

– Tegye bátran! Várom!

Hazaérve menten telefonálnia kell. Belezuhan a fotelba, maga alá húzza mindkét lábát. Túl van a félálmon, amikor rátalál a számokra, s hívja a lányát, mondaná el, milyen recept szerint készítheti el a kukoricakását.

– Anya, tudod, hogy hány óra van itt?

– Tudom, de nekem most kell főznöm. Mindjárt este van, a késői étkezés nem tesz jót a gyomromnak. Elmondanád, mi a leggyorsabb recept?

– Miből?

– Kukoricából.

– Drágám, jól vagy? A kukorica hizlal.

– Ne aggódj, nem naponta eszek tengerit. Tudod, találkoztam azzal, aki a ferihegyi robbantás alkalmával megsérült. Képzeld, egészen új arcot csináltak neki, meg sem ismertem. Nem is tudom, hogyan tudták ennyire elrontani.

– Valami rémlik, hogy az akkor felszabadult helyre te kerültél.

– Ja. Valakinek csak föl kellett használnia a lefoglalt utat. Előzékenyek voltak, engedték.

– Anya, mert így akartak lerázni! Terhes voltál a számukra!

– Nem lehettem, mert akkor már megkaptam a bevándorlási engedélyt.

– Erre nem emlékszem.

– Elég, ha az én memóriám a jó. A tied mindig lukas volt, pedig esténként rendszerezted a napi eseményeidet. Nyilván így védekezel a rossz élmények ellen.

– Jól vagy? Beszéljek a pszichológusoddal?

– Igen. Csupáncsak éhes vagyok.

A telefonba mindkét végébe nagyot sóhajtottak.

– Édesen vagy sósan?

– Édesen, lányom, édesen! Mákkal.

– Papír van előtted? Diktálhatom?

– Startra készen állok. Azaz ülök.

– Lábasban felolvasztasz vajat, hozzáadod a kevés cukrot, ne feledd, hogy cukorbeteg vagy, és a sót, de azt se sokat, mert nem tesz jót a vízháztartásodnak. Ezután liter tejet, lehetőleg soványat adagolsz hozzá. Miután felfőtt, de vigyázz, hogy oda ne kozmáljon, folyamatos kevergetés mellett beleszórsz harminc deka kukoricadarát, s addig kavarod, mígnem csomómentes lesz. Amikor tejbegríz sűrűségű és pöfög, eloltod alatta a tüzet, és lefedett fedő alatt hagyod dagadni. Ha meghűlt, egy tálat bevizezel és lecsöpögteted, de alaposan, beleöntöd a massza felét, és bőségesen megszórod durvára darált mákkal, majd az étel másik felét is beleöntöd a tálba. Ezt is megszórod mákkal. És kész.

– A mákhoz kell cukor?

– Ismét emlékeztetlek, hogy a cukor nem hasznos a szervezetednek.

– Rendben, akkor csak egy keveset. De műanyag cukorral is pótolhatom.

– Mifelénk már kivonták a mesterséges édesítőket a forgalomból. Rákkeltőek. Akad valami természetes alapanyagból készült édesítőd?

– Na, mehetsz. Köszönöm a segítséget. Jó alvást.

– Szervusz.

Judith felriad. A telefon ott hever a padlón, ő meg a fotelban, mint aki belealudta magát egy beszélgetésbe. Aztán nekiáll, és negyed óra alatt elkészül az étel. Ott gőzölög a tálban, és abból kanalazza a sárga masszát a szájába. Sír, nagy-nagy könnyekkel.

– Akkor ez lenne a málé!

            S nekiáll immár lassan falatozni.

– Nincs mellébeszélés! Málé.

 

x

Odaballag az erkélyrácshoz. Az udvarból felágaskodik hozzá a fa. A kert ónos esőtől megezüstöződött diófáját nézi, miként olvad le az ágakról a jég. Aztán mutatóujja körmére ülteti az egyik rügyről aláringó vízcsöppet, megmarad gömbnek, majd felülről visszahelyezi az ágvégre. Többször megismétli ezt az kapok-adok játékot. Átázott, fázik. Visszamegy a konyhába, és ismét fal a máléból. Éjfélre jár az idő, de nem aggódik miatta, holnap nem szükséges dolgoznia. Azon rágódik elalvás előtt, miért érzi továbbra is Hanna hangjában a félvér kislányok dallamos lármáját. Vagy inkább az amerikai angol zsinatos csevegése lenne az?

 

 Megjelent a Bárka 2014/3-as számában.

 


 

Főoldal

 

2014. július 25.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png