Megkérdeztük

 

vadoczfoto.mn.bz.all-5.jpg 
Fotó: Vadócz Dávid

 

Bene Zoltánt kérdeztük

 

A történelem dilemmái majdnem minden regényében jelen vannak. A Kortárs Kiadónál megjelent legújabb könyve – Isten, ítélet – a XIV. században játszódik, Károly Róbert és Nagy Lajos uralkodásának idején. Központi alakja, Szórád Lőrinc, Zách Felicián kíséretében kerül a királyi udvarba, a királyi család elleni merénylet során az uralkodó védelmére kel, ami örökre meghatározza a sorsát. A regény kulisszái Szeged és környéke mellett Buda, Pádua, Nápoly és Itália, valamint a cselszövés, a háború és a pestis.

 

Túl vagyunk jó néhány könyvbemutatón, és most bele lehet merülni a középkori történet szövevényébe! Érdekesnek találtam a budapesti bemutatón Horváth Bence szerkesztő felvetését: összefüggést talált a két éve megjelent Áramszünet, és a mostani regény között. Bár más-más korban játszódnak, mégis, mintha láthatatlan szálak fűznék össze a két regényt. Milyen ez a kapcsolat?

Aminek az Áramszünet egy lehetséges végét taglalja, az az Isten, ítéletben kezdődik: a (nevezzük így) modernitás. Közhely, hogy a reneszánsszal lezárul a középkor és megfogan az újkor. De nem csak a középkort zárja le a reneszánsz, hanem egy sokévezredes viszonyrendszert is az ember és a világmindenség között, azt a felfogást, az életnek azt a módját, miszerint az ember egy teremtett világ ura, de gondozója is. A reneszánszban és az újkorban deszakralizáció megy végbe, amelynek során az ember megszűnik teremtmény lenni, s bár a szakrálist (transzcendenst) néhány évszázad alatt fölváltó tudományos világkép szerint az ember természeti lény, paradox módon egyre jobban kiszakad a természetből is. Persze ezek sokkal bonyolultabb és nem is ilyen egyenes vonalú folyamatok, de az egészen valószínűnek tűnik, hogy az újkor embere jóval messzebb áll a középkor emberétől, mint a középkorban élők ókori vagy őskori eleinktől.

 

Gáspár Ferenc recenziójában kifejti, filozofikus regényírónak tartja önt, mert nem elégszik meg azzal, hogy szépíróként pusztán izgalmas történeteket formáljon. Erről tanúskodik a regény végén lévő két függelék is. Miért érezte szükségét, hogy plusz adalékokkal szolgáljon?

Az Isten, ítéletnek valóban vannak olyan részei (elsősorban dialógusai), amelyek primer módon foglalkoznak filozófiai problémákkal, bár a regény legfilozofikusabb eleme inkább a szabad akarat, a szabad döntés kérdése, vagyis az, hogy létezik-e ilyen egyáltalán. Én híve vagyok a szabad akaratnak, s leteszem a garast mellette a regényben is, hiszen amikor a főhős a sarkára áll, azzal, még ha „csupán” a háttérben és titokban is, de megváltoztatja a világ folyását, a lét egy picike szeletét... Az Ön által említett függelékek nem a bölcseletet hivatottak szolgálni, inkább egyfajta útikalauzként működnek a korszakhoz, amely egy igen bonyolult történelmi kor. Ezeket elsődlegesen a magam számára írtam, hogy eligazodjak a „terepen”, végül mégis úgy döntöttem, függelékként akár ott is lehetnének a regény végén. Mivel azonban a regény, maga a történet ezek nélkül is érthető, idővel elbizonytalanodtam, végül a szerkesztőm, Horváth Bence erősített meg abban, hogy jó döntés ezt a függeléket odaragasztani a könyv végére.

 

Tíz évig írta a könyvet, ez nem kevés idő! Érdekelne, hogyan történik a témaválasztás, az anyaggyűjtés, és hogyan rendeződik az alkotói folyamat ennyi év alatt?

Sőt, az az igazság, hogy tíznél is több évig. Persze nagy, sokszor évekig tartó megszakításokkal. Ennélfogva akár atipikus folyamatnak is lehetne nevezni az Isten, ítélet létrejöttét, esetemben azonban nem föltétlenül − én nem tudok pár hét vagy hónap alatt megírni egy regényt, ez nálam mindig hosszadalmas folyamat, ha más esetekben nem is annyira, mint ebben. Többször félbehagytam, talán még el is feledkeztem erről a történetről, de valamiért mindig újra elővettem, valami miatt ott motoszkált bennem. És ez a valami az Áramszünet elkészülte és megjelenése után vált bennem annyira erőssé, hogy nekilássak újra, és végre be is fejezzem. Az pedig, hogy mi is ez a valami, csak az elkészült munka megjelenése után tudatosult, és ez az, amiről az első válaszban beszéltem: aminek az Áramszünet egy lehetséges végét taglalja, az az Isten, ítéletben kezdődik. A témaválasztást tehát ez magyarázza. No, meg azt se feledjük, mennyire izgalmas ez a korszak, és milyen borzongató András herceg sztorija! Az anyaggyűjtésben nehézséget és könnyebbséget is jelentett, hogy viszonylag sok forrás és kifejezetten sok feldolgozás áll az ember rendelkezésére. Az alkotói folyamatot ez a körülmény erősen meghatározta, de, amint nagyon helyesen megállapította, a hosszú idő még inkább, mert azalatt igen-igen sokat változott a történet is, az elbeszélés módja is, sőt valamennyit óhatatlanul az elbeszélő is.

 

Beleélhetjük magunkat eleink életmódjába, gondolkodásába, spiritualitásába – emellett azt érezzük, hogy az ember érzelmei, indulatai egyáltalán nem változtak. A szereplők a társadalom más-más aspektusát mutatják meg. A női figurák is nagyon hangsúlyosak, van köztük valóságos személy és van kitalált…

A regény legfontosabb nőalakja egy Esta nevű kurtizán, aki, akárcsak Lőrinc, a magyar titkosszolgálatnak dolgozik, és a fantázia szülötte. Lőrinc és Esta útjai többször keresztezik egymást, kettejük sorsa a történet folyamán mindvégig egymásba játszik. Amikor pedig Lőrinc, életében először meghoz egy valódi, nagyszabású döntést, miáltal megváltoztatja a sajátja mellett mások életét is, az Esta számára szintén meghatározó jelentőséggel bír… Estát egyébként bátran tekinthetjük főszereplőnek, és ha nem is főszereplőnek, de az események alakításában igen lényeges szerepet játszó alaknak egy másik kitalált személyt, Lukréciát. Ugyancsak nagy befolyással bír az események menetére Erzsébet királyné, aki természetesen valós személy. És ne feledkezzünk el Johannáról sem, András herceg feleségéről, egyesek szerint gyilkosáról, a nápolyi királynőről.

 

„Isten útjai kifürkészhetetlenek” – ezzel a ténnyel a főhős is szembesül. Szórád Lőrinc lehetne akár egy mai fiatalember?

Talán itt visszautalnék azokra a bizonyos láthatatlan – vagy inkább rejtőzködő − szálakra, amelyek összekapcsolják az Isten, ítéletet az Áramszünettel. Az egyikről (a fontosabbról) már beszéltünk, de a másikra a főszereplőkben bukkanhatunk rá, hiszen az Isten, ítélet Szórád Lőrince és az Áramszünet Czeredi Hunor Gábora egyaránt a mindenkori értelmiségi megtestesítői a maguk vívódásaival, bizonytalanságaival, kételyeivel. Ebben az értelemben Lőrinc lehetne mai fiatalember, azonban mégsem az, mert – véleményem szerint − a középkor vége lényegesen markánsabb cezúra, mint bármely korábbi vagy későbbi az emberiség történetében, s Lőrinc egy olyan világban él, amely számunkra teljesen idegen. Fajunk, a homo sapiens viszont ugyanaz úgy harmincötezer éve, a képességeink, a korlátaink nem változtak, jóllehet az ismereteink igen. Ahogyan említette egyik előző kérdésében: az ember érzelmei, indulatai egyáltalán nem változtak…

 

A regényben is szereplő nagy pestisjárvány zárja le a középkort és nyitja meg az utat a reneszánsznak. Egy éve még nem gondoltuk, hogy nekünk is egy világjárvánnyal kell szembesülnünk. Mit gondol, most is egy új kor nyitánya előtt állunk?

Én már évtizedek óta úgy gondolom, hogy egy új kor nyitánya előtt állunk. Meggyőződésem, hogy a civilizációnk a végét járja, ugyanakkor számtalan forgatókönyve lehet a folytatásnak a véresebbnél véresebbtől a poszthumán jövendőig. Lányi András írta a Válaszban, a tavaszi hullám idején, hogy „Amikor a mostani járvány hullámai elülnek, és a világ dolgai megpróbálnak visszatérni a régi kerékvágásba, kiderül majd, hogy ez többé nem lehetséges. A globalizációval kiteljesedő korszak fordulóponthoz érkezett, az út ettől kezdve folyvást lefelé visz.” Ez egy igen komor jóslat, de csak abban az esetben, ha a globális fogyasztói társadalom szemüvegén keresztül olvassuk. Ám ha ezt félretesszük, akkor a lefelé vezető út már nem is annyira ijesztő. Tekinthetünk rá úgy is, mintha lehetőséget kaptunk volna arra, hogy újra fölismerjük a lokalitás jelentőségét, s általa az emberi létezésnek egy fenntarthatóbb és sok tekintetben élhetőbb módját…

 

Mit tudhatunk a következő prózakötetéről? Milyen témát, melyik kort választja?

A véletlenek összejátszása folytán kettő is lesz 2021-ben. Az egyik, a Sarki fény inkább hosszú elbeszélés, semmint valódi kisregény, mindenesetre egy ukrónia, azaz „mi lett volna, ha?”-történet, amely egy olyan jelenben játszódik, amelynek a múltjában nem volt sem első, sem második világháború, sem hidegháború, s a világot sem osztották föl újra. Ez a kötet az év elején jelenik majd meg az Orpheusz Kiadó gondozásában (régi projektünk ez már az Orpheusszal). A másik pedig a Mandola története című kisregény, amelynek cselekménye két síkon, a kilencvenes és a kétezer-tízes években zajlik. A Mandola az Irodalmi Jelenen jelent meg heti folytatásokban a tavaszi karanténtól kezdve őszig, jövőre pedig könyv formájában is napvilágot lát az Irodalmi Jelen Könyvek között. Közben pedig dolgozom az Igazak munkacímű nagyregényen, amelynek megírására elnyertem a Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíját 2019-ben. Ennek az első változata 2022 őszére kell elkészüljön, de ahogy magamat ismerem, még utána is sokat fogok vele bíbelődni.

 

Kérdezett: Szepesi Dóra


Főoldal

2020. december 09.
Vári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcái
Ternyila Pál: 21Farkas Arnold Levente: latin betűkBíró József verseiSzijj Ferenc versei
Döme Barbara: Angyal a pincébőlOláh András: MulasztásainkEgressy Zoltán: És a te kis szobádFehér Csenge: Éhezik a test
Maruszki Balázs: Vasember fiaiTéblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkája
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA