Kritikák

 

 

 

 

 

Németh Zoltán

 

A kortárs magyar líra irányai*

(részlet)

 

 

I.

(bevezetés, kortársiság)

 

 

Minden, a kortárs irodalomról szóló írásmű egyik megkerülhetetlen paradoxona az a hermeneutikai probléma, hogy éppen a kortársi pozíció tesz lehetetlenné mindenféle, irodalomtörténetileg hitelesösszefoglalást, amennyiben hiányzik a vizsgált tárgy horizontjától való távolság lehetősége, vagy máshonnét nézve a kortárs irodalomban való benne-lét, az utániság hiánya teszi lehetetlenné az átfogó értelmezéskísérletet. Vagyis hogy éppenséggel nem az időbeli távolság és a múlt megértése okozza a hermeneutikai problémát, hanem a jelen mint eltávolításra váró jelenség. Megfosztva mindennemű jövőtől, amelyben az értelmező elhelyezkedhetne, megfosztva a két horizont (az értelmező és az értelmezett) időbeli távolságától, megfosztva az áthidalásra váró múlt idegenségétől vajon mi marad feladatként a szövegek értelmezője számára?

 

Naivitás lenne azonban azt állítani, hogy a jelenről való beszéd kiiktatja a reflektált megszólalás lehetőségét. A jelen mindig az utánértelmezett múlt és az előértelmezett jövő eredőjében, feszültségében, kényszerű senkiföldjén helyezkedik el, mint megértésre vágyó terra incognita, mint az önértés lehetőségének kitüntetett terepe. A folytonos jelen éppen ezért nem homogén minőség, hanem örökölt és elsajátított értelmezői nyelvek és egy elképzelt, utópisztikus vágynyelv találkozási terepe, bonyolult hermeneutikai csomópont. Innét nézve pedig a jelen mindig is provokatív kérdések feltevője, az időben elfoglalt hely önreflexív meghatározása által a szinkronicitás, a progresszivitás és a korszerűség tekintetében.

 

Persze az a szöveg, amelynek tárgya a kortárs magyar líra, nem térhet ki olyan kérdések megválaszolásától sem, hogy az előbb felemlegetett jelen, vagyis a kortársiság milyen időbeli határok között jelölhető ki, mit értünk olyan jelen alatt, mint amelyre érvényes a bevezetőben említett hermeneutikai paradoxon. Ha a kortárs magyar irodalmat érintő általános vélekedéseket próbáljuk vázolni, úgy több évszám is szóba kerülhet ebből a szempontból. Elsőként a megkövesedni látszó 1945 értelmezhető a kortárs magyar irodalom kezdőpontjaként, olyan évszámként, amely a hozzá kapcsolódó, 1948-ban bekövetkező eseményekkel (a kommunista diktatúra mások által jól dokumentált hatására az irodalmi életre itt most nem szükséges kitérni) együtt nemcsak társadalmi-politikai változást jelentett, hanem az irodalmi élet és hagyomány radikális megváltozását is. Hasonló érvényesség tulajdonítható 1989-nek is, amely szintén mélyreható változásokat eredményezett nemcsak társadalmi, de irodalomszociológiai szempontból is (demokratizálódás, a cenzúra megszűnése, illetve ezzel együtt a könyvkiadás szabadsága és az irodalmi folyóiratok tömegének megjelenése akár úgy is, mint az addigi értékhierarchia eltűnése, pontosabban egy új értékrelativizmus megjelenése). Az 1989 utáni eseményekhez kapcsolható továbbá az irodalmi élet erőszakos intézményi egységének szétesése, írószervezetek alakulása esztétikai és politikai értékek mentén. Továbbá, nem mellesleg, a kilencvenes évektől kezdődően az internet óriási hatása az irodalmi kommunikációra különféle online felületek, írói honlapok, blogok megjelenéseként, tovább erősítve és relativizálva az ún. magas irodalom hagyományos intézményes hátterét.

 

Bár mindkét évszám, tehát 1945 (1948) és 1989 is politikai töréspontokat vetít az irodalomra, mintegy megfeledkezve a szépirodalom öntörvényű, szövegszerű belső változásfolyamatairól, kétségtelen, hogy hatásuk az irodalmi élet alakulástörténetére és a magára a szépirodalmi korpuszra is szinte felmérhetetlenül óriási. E két jól argumentált politikai-társadalmi évszám mellett, amelyek a jelen határait jelölik ki a kortárs irodalom számára további határpontok is jelen vannak a kortárs magyar irodalomról szóló közbeszédben. Ezek az évszámok azonban már nem a társadalmi-politikai töréspontokat vetítik rá az irodalmi változásra, hanem annak belső változásfolyamataiból, az irodalmi kanonizáció súlypontjai felől értelmezhetők. A hetvenes évek posztmodern prózafordulatához kapcsolódva szokás emlegetni ilyen határpontként 1979-et, Esterházy Péter Termelési-regény című kötetének megjelenését, amelyhez egyúttal a paradigmaváltás gesztusa kapcsolódik. Hasonló érvényességűnek tűnik 1986, amelyhez a posztmodern magyar irodalom két Bibliájának, Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba és Nádas Péter Emlékiratok könyve című regényének a megjelenése köthető. Jól látszik, hogy mindkét dátum, 1979 és 1986 is a posztmodern irodalom, vagyis egy feltételezetten új, progresszív irodalmi irányzat alakulástörténete felől terjeszti ki érvényességét a magyar irodalom egészére. E két évszám felől lehet érdekes még 1975, azaz Mészöly Miklós Alakulások című szövege, amely a posztmodernség korát nyitotta meg a magyar epika történetében1, valamint 1959, Ottlik Géza Iskola a határon című regényének kiadása, amely másfajta szempontok felől szintén értelmezhető a posztmodern szövegformálás megjelenéseként a magyar irodalomban. Éppen a posztmodern irodalom kapcsán vált általános véleménnyé, hogy a magyar irodalomban a lírától a próza vette át az újítás szerepét (ezért kötődnek prózai művekhez a határjelző évszámok) bár azt is meg kell jegyezni, hogy poétikailag Weöres Sándor Psychéje (1972) Ottlik regényével, Tandori Dezső Egy talált tárgy megtisztítása (1973) című verseskötete pedig Mészöly és Esterházy említett műveivel vonható párhuzamba.

 

Mint látható, a belső irodalmi önmozgások felől értelmezett jelen szinte minden esetben a posztmodern szövegalakítás paradigmaváltó erejével hozható összefüggésbe. A társadalmi-politikai és a belső irodalmi töréspontok mellett azonban egy harmadik, mechanikus határpont felől is értelmezhető a jelen határpontja. A Dominique ViartBruno Mercier szerzőpáros a kortárs francia irodalom kapcsán gyakran évtizedről évtizedre elemzi a francia irodalom változásfolyamatait.2 Ez a módszer éppen a bevezetőnkben emlegetett jelen felől is értelmezhető, hiszen kijelöli a kortársiság határait is, körülbelül egy évtizednyi időintervallumban. Vagyis a kortárs magyar irodalom eszerint az utóbbi tíz év magyar irodalma.

 

Ha kortársiság és az irodalom kapcsolatára akarunk rákérdezni, akkor éppen a jelen kérdése az, amely az értelmező és az értelmezett mű kapcsolatának bonyolult feltételrendszerére képes rámutatni, jelesül a birtokolt, illetve az elveszített jelen kérdésköre által. A birtokolt jelen azoknak a szövegeknek, szerzőknek, folyóiratoknak, értelmezőknek, irányzatoknak stb. a sajátossága, amelyek/akik a kortárs irodalmi tér, a kortársiság alakításában érzékelhetően fontos szerepet játszanak. Az elveszített jelen értelemszerűen azokra az irodalmi tényezőkre vonatkozik, amelyek ebből a szempontból másodlagosak vagy láthatatlanok. Mint ahogy a birtokolt jelen is több kánon között osztódhat szét, úgy az elveszített jelenre is igaz ez. Ez utóbbi esetben azonban némiképp bonyolultabb a helyzet: az elveszített jelen vonatkozhat azokra a szerzőkre, szövegekre, folyóiratokra, irányzatokra stb., amelyek az irodalmi progresszióból kiszorulva a múlt már unalomig ismert és elhasznált hangjait szólaltatják meg újra és újra, variálják a végtelenségig. Másrészt azonban az időlegesen elveszített jelen terminusával illethetjük azokat a szövegeket, szerzőket és megszólalásformákat, amelyek éppen a jelenben fel nem ismert progresszivitásuk miatt kerülnek éppen most a marginalitásba, de az irodalom változásfolyamatai azt is eredményezhetik, hogy később a kánon részeként fognak funkcionálni, s egy feltételezett jövőből nézve jelenünk fontos tényezőiként szerepelnek majd.

 

Bevallom, ezt a hármas szempontrendszert azért érzem szükségesnek bevezetni írásomban, hogy az egyidejű egyidejűtlenségek Reinhardt Koselleck-i fogalmában rejlő relativizálódásnak, illetve a kortársiság így felfogott paradoxonának3 némiképp gátat szabjak, és a kortársiságot megőrizzem az értelmezés számára. A múlt hangjait mechanikusan imitáló poétikák könnyen felismerhető elveszített jelene és a fel nem ismert poétikák figyelemben nem részesülő, esetleg zavaró vagy birtokolhatatlan jelene közötti különbségtétel minden bizonnyal nem hagyható figyelmen kívül akkor, ha a kortárs irodalom kortársiságát nem puszta névsorolvasásként fogjuk fel. Még akkor sem, ha a progresszív, de fel nem ismert poétikák minden bizonnyal hiányozni fognak ebből a szövegből is.

 

Az előzőekben már szó esett arról, hogy a kortárs magyar irodalom megszólalásformáit is az utánértelmezett múlt és az előértelmezett jövő eredőjében, vagyis a folyamatosan változó irodalmi idő egy kimerevített szakaszában kell keresnünk. Az így felfogott irodalmi idő azonban dinamikus természetű, a mások által már értelmezett, szövegszerűen megjelenő múltba nyúlik, és nem lehet mentes a jövőre vonatkozó ellenőrizhetetlen látomástól sem. Mindez azonban annak a kényszerként felismert sajátos originalitásnak a biztosítéka, amellyel minden a kortárs irodalommal foglalkozó értelmezőnek szembe kell néznie.

 

 

II.

 

(paradigmák, beszédmódok)

 

 

Ha így tekintünk a kortárs irodalomra, tehát mint olyan jelenségre, amely mindig is a múltba nyúlik, úgy a kortárs magyar irodalmat is abban az irodalomtörténeti és irodalomelméleti erőtérben szükséges értelmeznünk, amely a 20. században négy irodalmi paradigmát különböztet meg. A magyar irodalomtörténet-írásban az utóbbi két évtizedben az a megközelítés vált uralkodóvá, amely a 19. század második felétől a kortárs irodalmi folyamatokig a modernség szerepére hívja fel a figyelmet, pontosabban a modernizmust négy nagy paradigma mentén tárgyalja: a klasszikus vagy esztéta modernség, az avantgarde, a későmodernség, illetve a posztmodern mentén.4 Vagyis a következő séma alapján:

(klasszikus modernség avantgarde későmodernség posztmodern)

modernség

 

Az irodalmi folyamatoknak ez az értelmezése a modernség nagy projektumán belül helyezi el a posztmodern irodalmat, annak természetes részeként. Jelen dolgozat a nemzetközi szakirodalomban is ismert másfajta gondolkodás eredményeként azt az elméletet képviseli, amely a modernizmusban és a posztmodernizmusban kétféle, egymással szembenálló projektumot vél felfedezni.5 Ráadásul a posztmodern szövegalkotást differenciáltan, háromféle stratégia által gondolom értelmezhetőnek, szakítva így a magyar szakirodalomban általános felfogással, amely a posztmodern irodalmat homogén minőségként kezeli. Vagyis a következő séma mellett fogok érvelni:

(klasszikus modernség avantgarde és neoavantgarde kései modernség)

 modernizmus

I

posztmodernizmus
(korai posztmodern areferenci
ális posztmodern antropológiai posztmodern)

 

Nem tekinthetünk el azonban attól sem, hogy a kortárs magyar irodalomban olyan megszólalásformák is jelen vannak, amelyek az említett paradigmák határain vagy azokon kívül találhatók. Így kerül a képbe a 19. századi realizmus akár jelzőkkel, akár jelzők nélkül, amely végigkíséri a 20. századi irodalmat is. A valóság hiteles ábrázolásának igénye az ide tartozó szövegekben leggyakrabban a nyelv problémátlan használatán alapul, mellőzve azt a 20. századi ismeretelméleti kételyt, miszerint a nyelv uralhatatlan, sőt kisiklatja a valóságot analóg módon leképezni kívánó írástechnikákat. Az 1989 utáni magyar irodalomban leggyakrabban a népi irodalom beszédformájaként jelenik meg, melynek legfontosabb fórumai a Kortárs és a Hitel című folyóiratok. A népies irodalom kánonjának legfontosabb alkotói Csoóri Sándor, Nagy Gáspár, Utassy József, Döbrentei Kornél, Kiss Benedek, Buda Ferenc, Vári Fábián László, a fiatal generáció alkotói közül Szentmártoni János, Nagy Gábor említhetők.

 

A realista költői beszédmód posztmodernizálódása lírai hiperrealizmusként az irodalmi minimalizmus szövegalakítási technikáival is érintkezik.6 Az ide tartozó szövegek nem valamiféle objektív valóság megjelenítése által, hanem a valóságillúzió felkeltésével, a nyelvi megelőzöttség tudatában tárnak fel redukált tereket. Karakteres megjelenése kapcsán Tandori Dezső veréb- és lóverseit, Oravecz Imre A chicagói magasvasút montrose-i állomásának rövid leírása című szövegét az Egy földterület növénytakarójának változása (1979) című kötetből, továbbá Szajla-ciklusát, illetve Petri György Hogy elérjek a napsütötte sávig című versét említhetjük. Az utóbbi időben többek között Kántor Péter egy-egy verséhez, Schein Gábor (retus) (2003) és Györe Balázs kölcsönlakás (2010) című kötetének darabjaihoz köthető, s kapcsolódik a harmadik posztmodern irodalom-felfogás későbbiekben elemzett technikáihoz.

 

Visszatérve azonban a magyar irodalomtörténet-írás már említett paradigmáihoz, a kortárs magyar irodalmat eszerint leginkább a kései modern neoavantgarde posztmodern megszólalásformák megjelenésében és egymásra hatásában érdemes vizsgálni. A kései modernség nyelvhasználata, a metafizikai kérdésekkel szembesülő líra, az abszurd és groteszk elemek, a formailag tökéletes verstárgy, a tragikus jelentésképzés, a szépirodalmi megszólalás méltósága, a magas irodalom kódjainak életben tartása a mai napig jelen van a magyar irodalomban. A napjainkban megjelenő irodalmi folyóiratok legtöbbje számára a kései modernség magas irodalmi nyelve még ma is a kortárs magyar irodalom köznyelvének számít. S valóban, Ágh István, Bertók László, Baka István, Bella István, Kányádi Sándor, Tőzsér Árpád, Rakovszky Zsuzsa, Tóth Krisztina, Szabó T. Anna, Fekete Vince, Jónás Tamás költészete napjainkban is a kései modernség lírafelfogásának egy-egy önálló, jelentős teljesítményét alakítja. Azt is fontos megjegyezni azonban, hogy az utóbbi két-három évtizedben a kései modernként aposztrofálható alkotások nagy része már posztmodern elemeket is beépít szövegeibe, vagyis a paradigmák interpenetrációja mentén is értelmezhetőek.

 

A neoavantgarde kísérletek ellentétben a kései modernséggel sosem épültek be szervesen a magyar irodalomba. Ráadásul a kortárs irodalomkritika sok neoavantgarde művet mint posztmodernt kanonizált, vagyis a posztmodern szövegirodalom részeként értelmeződtek. A magyar neoavantgarde irodalom szempontjából a rendszerváltozás utáni időszak egyik legfontosabb eseménye volt a párizsi Magyar Műhely hazaköltözése. A lap meghatározó fórumává vált a neoavantgarde törekvéseknek, amelyeket nem szabad pusztán az írott kultúrára szűkíteni. A performanceok, happeningek, a szubkulturális, hatalomellenes akciók, a vizuális költészet, a body art, a fónikus vers, a számítógépes költemény, a különféle médiumokat felhasználó összművészeti akciók, amelyekben a test, a szöveg, a kép, a hang, a gesztusok és gyakran a közönség is egyszerre alkotótárs, mind a neoavantgarde kísérleti irodalom felől értelmezhető jelenségek. Nagy Pál, Papp Tibor, Bujdosó Alpár, Domonkos István, Bakucz József, Kemenes Géfin László, Szkárosi Endre, Szilágyi Ákos, Ladik Katalin, Petőcz András, L. Simon László, Mészáros Ottó költészete is a neoavantgarde nyelvhasználat felől értelmezhető.

 

Hogy a neoavantgarde és a posztmodern szemléletmód hogyan találkozik akár a vizuális költészetben, arra Juhász R. József vizuális költészeti paródiái lehetnek jó példák. A posztmodernre jellemző játékosság, paródia, az eredetiség eltörlése, valamint a hagyománnyal, illetve a populáris regiszterekkel folytatott kétértelmű, ambivalens viszony jelenik meg ezekben a kompozíciókban. Legszebb példája ennek a JOLÁN című munka, amely Petőcz András botrányos (?) képversét parodizálja. Az eredeti kompozíció széttárt combú, meztelen női testet ábrázol, amelyet szöveggel írt tele az alkotó Juhász R. József a meztelen női test helyébe egy bundás, göndör szőrű kutyát rakott (fehérsége miatt akár bárányként is értelmezhető), kiszopott, csupasz mellekkel, és szintén szövegek által keretezve, teleírva. Az emberi és állati test mezítelen sérülékenységének, kiszolgáltatottságának, illetve saját tabuizált testképzeteink és vágyaink megjelenítésének nagyszerű darabja ez, gyilkos irónia és elsöprő erejű paródia által.

()

 

 

1 Kulcsár Szabó Ernő: A magyar irodalom története 19451991. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994. 121.

2 Dominique Viart Bruno Vercier: Současná francouzská literatura. Garamond, Praha, 2008.

3 Nemes Z. Márió: Szokatlan rendszer. http://marionettt.wordpress.com/2010/04/28/szokatlan-rendszer/ (Letöltés ideje: 2012/06/17)

4 Kulcsár Szabó Ernő: A magyar irodalom története 19451991. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994. 2. kiadás, Molnár Gábor Tamás: Világirodalom a modernség után. Hatágú Síp Alapítvány, Budapest, 2005.

5 Ihab Hassan: A posztmodernizmustól a posztmodernitásig: a lokális/globális kontextus. Vár Ucca Műhely 2005/4. 1021., Hans Bertens Joseph Natoli (ed.): Postmodernism: The Key Figures. Blackwell Pulishers Ltd, Malden Oxford, 2002., Albert Gelpi: The Genealogy of Postmodernism: Contemporary American Poetry. The Southern Review, Summer 1990, http://www.writing.upenn.edu/~afilreis/88/gelpi.html (Letöltés ideje: 2012/05/11) Gelpi képlete is belevág a témába: Modernism Romanticism = Postmodernism.

6 A lírai minimalizmust a prózai minimalizmus poétikája felől vélem értelmezhetőnek a Koppány Márton által használt terminusba tartozó alkotásokat (például a Kalligram Kiadó Kagyló-könyvek sorozatában megjelent szövegeket) sokkal inkább a neoavantgarde törekvésekhez sorolnám.

 

 

* A Szlovákiai Magyar Írók Társasága Fiatal Írók Körének szimpóziumán, Diószegen 2012. május 11-én elhangzott előadás bővített változata.

 

 

 

A teljes előadás a 2012/4-es Bárkában olvasható.

 

 


Főoldal

 

2012. augusztus 14.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Szálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái Csehy Zoltán tárcái
Versek
Orcsik Roland verseiZalán Tibor: Utazás KínábólJenei Gyula: TávlatBék Timur: Entrópia
Prózák
Háy János : Az új nőDarvasi László: Az idő szagaPatak Márta: Mindig péntekGéczi János: Utalólapok
Kritikák
Egyetemi görbetükör - a Mágneshegyről Hümmögni a végén - Bocsáss meg, GinsbergAz elidegenedés manifesztációiFülszöveg, két szólamra
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA