Képzőművészet

 Szenczy Zoltán (60) festő, grafikus, Szatmárnémetiben született. 1982-ben végez a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán, mesterei: Feszt László, Horvát Bugnariu Ioan, Maxa Florin. 1988 óta él Magyarországon, ettől kezdve szabadfoglalkozású alkotóművész. Többféle technikával dolgozik: készít rajzokat, pasztell- és olajképeket, használja a videót, számítógépet. Képeire leginkább a játékosság, a könnyedség, légiesség, a színek és formák harmóniája jellemző. Sajátos jelrendszert használ, rendkívül gazdag képvilágot teremt, amelyben harmonikusan megférnek egymás mellett a látszólag ellentétet képező figuratív és nonfiguratív elemek. Kiállításai számosak, Magyarország, Románia, Ausztria, Svédország, Dánia és az USA (New York, Washington. stb.). (Artportal felhasználásával)

 

Életfa Madárfa

Életfa/Madárfa

 

Deák Csillag

 

Madárfa

 

Tartozom Szenczy Zoltán festőművésznek. Egy képpel. Egy nagyméretű képpel, amit nekem, kérésre festett. Visszakérte? Igen is, meg nem is. A Kaptár Galériában 60. születésnapjára megrendezett tárlatán szerette volna kiállítani, a fő falon. Nem adtam oda. Féltem, hogy szállításkor megsérül a kép.

Nem csak a könyveknek van meg a maguk sorsa, története, hanem a képeknek is. 280x250 centiméteres fát ábrázoló olajkép, kifeszített vászonra festve. Keret nincs. Törzse arany. Két kistestvére is van, egyik ezüst, másik bronz törzzsel, iroda falán függtek, íróasztallal szemben, távolság közöttük légvonalban is 1500 km volt. A nagy kép nem madaras fa, vagy madár a fán, hanem madárfa. Egy szó, egybeírva, csak kötőjellel választható el. Amikor belép valaki az ebédlőbe, szembe jön vele a kép. Ha most jár itt először, nem tudja, hol van, ha megfordul, ugyanazt látja, pedig nem erdőben jár. Egy hatalmas tükörfallal megkettőztük a fát, akárcsak kistestvérét, életnagyságban nézegetheti magát. A madárlombú fán, a sok színes madár között csak egynek van nyitva a szeme és a csőre. A madár megpihen egy pillanatra, vagy több ideig, ő is a fa lombja. Aztán a fa valamikor felemelkedik, viszik a madarak, repülhet. Stáció és repülés. Ki a fa és ki a madár, nem számít. Madárfa. 280x250 centiméteres olajkép, kifeszített vászonra festve. Keret nincs.

A Kaptár Galériában nem csak a falakon függnek a képek. Nagy monitoron végtelenített vetítéssel láthatjuk a művész többszáz pasztell képét. Feltűnik az ebédlőm falán függő kép is. Sajnálom, hogy nem lehet itt életnagyságban, hatása így nem annyira lenyűgőző. Nehéz választani a sokszáz kép közül, melyiket emeljem ki. Nézem az Álomfát, hova tűntek a madarak? Sejtelmes és légies, így, szárnyak nélkül is képes felszállni, mint egy könnyed füstfelhő, álmainkat vigyázza, eltakarva a rettegést. Aztán nincs takarás, most mesélnek a fák, hozzánk szólnak. Három szorosan egymást támogató fa, előtte gyerekesen megrajzolt kerítés, de van rés, beléphetsz (Mesélő fák I.) ebbe a sejtelmes világba. Az égigérő fa meséje is beugrik, oda tartunk, az ég felé. A lombozat írást rejt és titkos jeleket. Majd kitágul a horizont (Mesélő fák II.), már több fát látunk, most is az ég felé törve, de kerítésnek nyoma sincs. Megérkeztünk. Saját mesénket hallgathatjuk, mert beszél az erdő. Jelez és lombjával együtt rezdülünk, ha tudjuk olvasni a jeleket.

Mesélő fák II.

Mesélő fák II.

 

Aztán Ajándék ereszkedik le az égből, csokorra kötve, függ, és nem biztos, hogy ez nem mézesmadzag, vajon elérhetjük-e valaha, vagy csak vágyképünket látjuk?

Az égből a Labdajáték és Játszótér után a Tengeri játszóterekre érkezünk. De nem azért, hogy megpihenjünk, tengerfenékre süllyedjünk engedelmeskedve a gravitációnak. Játszani kell. A túlélésért. Mert csak a játék menthet meg a pusztulástól. M. C. Escher metamorfózisához hasonlóan madarakból halakká változunk. Vagy kétéltűekké. Nem csak úszunk, repülünk is, a művésszel együtt. Lebegünk. Könnyűvé válunk. Mint Paul Klee-nél, itt az ábrázolt anyagnak nincs súlya. Ha már elődöket említek, akkor azt mondanám, mintha Paul Klee és Joan Miró kézenfogva sétálna, de nem arra gondolok, hogy Szenczy Zoltán őket utánozná. Bizonyos hasonlóság felfedezhető, elsősorban a szemléletmódban, a játékosságban, a gyerekrajzok spontán őszinteségében. Az expresszív, ugyanakkor leegyszerűsített formákkal a motívumok metaforikusan értelmezhetőek, erős asszociációs hatásokkal Talán jogosan állítom, hogy a pasztellképfestés nagymesterét láthatjuk ezen a jubileumi kiállításon. Színorgiák, finomsággal ötvözve. Elvarázsolnak, felvisznek az égbe és a tenger mélyére, kapkodhatunk levegő után, hova is kerültünk, majd a súlytalanság állapotát érezzük.

Erotika, magány, közeledés, úton levés és meg nem érkezés, örökös keresés, de az út szépségét és kínját egyformán megélni tudás jelenik meg, ha képesek vagyunk olvasni a képeket, a formákat és színeket. Paul Cézanne írta egyik levelében: A szín az, ahol agyunk és az univerzum találkozik.

A legtöbb képen felfedezhetünk egy jelet, jeleket, amelyek tipikusan szenczysek, akár eredet igazoló pecsétként is felfoghatjuk, és ezt úgy teszi, hogy ezek nem lógnak ki a képből, nem válnak erőltetetté, az övé. Minimalizmus és absztrakt expresszionizmus ötvöződik, így bírnak ezek a viszonylag kisméretű képek is monumentalitással. Beugrik a hatalmas Madárfa. Itt, vetített formában Életfa nevet visel. Tartozom Szenczy Zoltánnak egy képpel. Talán most már nem.

 

Álomfa

Álomfa

 

Kölüs Lajos

 

Tengeri mélyfúrás

 

Szenczy Zoltán hatvan. Lesz és elmúlt. Átlépett a Rubiconon. Semmit sem változott. Minden képe kihívás, játékos. Csak látszólag könnyed alkotás. Szenczy könnyedén alkot, ragad meg valamit, időben és térben, színben és formában, jelekben. Nem az égbe tör, nem a felhők fölött jár. Ismeri a kéket. Szenczy lemerül, mélytengeri búvárként tárja elénk a tenger kincseit. Nála a madár is hallá változik, úszik a levegőben. Ikaruszt nem látjuk. De a légierő tisztjét sem. Csak a törött szárnyat, egy jelt, vagy jelek sorozatát, hogy mennyei érzés repülni. Valaki felé, valaki elől. Mindkettő az összetartozásról szól, csak más-más előjellel. Ellenpólusokat keres, egyensúlyoz, kimér, elvarr, visszavarr szálakat, a színpászmák csomósodnak és eloszlanak. Köddé nem válnak, csak sejtelmesen jelen vannak. Ez a jelen Szenczy sajátos credója. Folytathatatlan, mint egy kivesző állatfaj, látjuk a tengert, az élet bölcsőjét, és lassan felhorgad bennünk az érzés, a színharmóniák, formák (körök, keresztek, négyzetek stb.) ellenére foglyok vagyunk. Bármerre is meneküljünk, a kiút ott van előttünk, és több út van, ezért nehéz a választás.

Képi világa egyszerre zsúfolt és áttetsző, sejtelmes és kompozíciója révén átlátható. A visszatérő motívumok segítik a fel- és megismerést, kivel van dolgunk, ki bízta ránk a látottakat. Szenczy képein az elfogadás, a befogadás, a kiterjeszkedés, a lebegés, az ott lét súlya jelentőséggel bír. Szenczy emberi alakjait eltünteti, elvarázsolja, jelekké változtatja. A hímnem és a női nem sajátos kettőse így lesz kitárulkozó, eleven, szívet melengető, és visszafogott, a képzelt tájba illő. Mert Szenczy tájfestő is, kivált, ha a tenger mélyére jut, a festői tárgyat ott leli meg.

Festészeti divat nem uralja képeit, világos színvezetése tereli és vonzza a szemet, a tekintetet, szemérmesen, jelezve, amiről Szenczy beszél, létezik, álomszerű, vágyódással teli, de profán módon emberi. A chagalli hagyomány, a tárgyak nem a helyükön találhatók, mégis harmonikusan töltik ki a kép terét. Szenczy emlékezik, visszanyúl gyermekkori álmaihoz, történeteihez. Önmagát keresi, az anyaországban él, sok minden ehhez a világhoz köti, de a múlt, a gyermekkor mégis előtör, mutatkozni akar. Tengeri játszótér.

 

Tengeri játszótér 3

Ttengeri játszótér 3.

 

Benépesedik a tér, miközben geometriai formák uralják a képet, rendbe oltva. Szenczy távolságtartó művész, bár tárgyát nem hűvösen szemléli, hanem magához vonzza, idomítja. A Mesélő fák sorozatban Strauss keringője szól, és egy film fut, Hogy szaladnak a fák. Hol vannak a határok képzeletünkben, miközben nem ott lakunk, ahol születtünk. Az élet rituáléi segítik át a nehézségeken a művészt, aki örökös fogódzó keresésében vissza-visszanéz, ki követ engem.

Szenczy bár kísérletezik, az érett műveit mutatta be. A biztosra ment. A kiállítótér nem igazán kiállító tér, zsúfolt térben kell a képekben ejtőzni. A teremtés mozzanatait fedezzük fel a képeken, a beavatást, hogy részei vagyunk egy történetnek, egy elgondolásnak, egy harmóniának. Sarajevo című kép összegzi mindazokat a motívumokat, amelyek a többi képen megjelenik. Az elhatárolódás (szaggatott vonal), körív egy fejfa formáját mutatja. Fejfa is, sőt egy arc is lehet, vagyis a magunkra maradás példáját látjuk, és közben nem léphetünk ki a múlttal való szembenézés elől. Rómeó és Júlia az örökös ellentétet ragadja meg, a végzetet, amely betölti a két szereplő eljövendő sorsát. Az Otthon kavargó, vöröses, rózsaszínes világa akár egy tolleső, madarak szárnyaiból kihullott toll. A Labdajáték is az otthont idézi, a biztonságot. Egyetlen fehér pontja pharoszként világít ki a képből. Miként az Álomfa csupa sejtelem és káosz, bármi kijöhet, bármi történhet. Hiába az Ajándék, a gyermekkor világa visszahozhatatlan, nem ott élni, ahol születtünk, a bizonytalanság érzetét kelti vagy keltheti.

 

Ajándék

Ajándék

 

Az otthon zöld füvén, halljuk a slágert, a nótát. Szenczy nem veszítette el az otthonát. Az Aquarium is az otthonosságról szól, az életről és halálról, talán a bezártságról is. A színes halak az önfeledtséget idézik, a játékosságot. A Quartet lehetne akár egy tüzes kerék is, forgó kés, amely elől nem lehet menekülni. Ez lenne a matematikai megoldása Szenczy képeinek? Nem tudom. Éghajlatát ismerjük, a madarakat, a halakat is. Mi vagyunk a madarak és a halak. Otthonná válva ébredünk fel reggelente. Kinyitjuk az ablakot. A tenger levegője árad be. És a naptárra nézünk. December van, és hamarosan fagyni fog. Az elképzelt és a való világ találkozásai Szenczy Zoltán képei sorra vetik fel a kérdést, mi végre vagyunk itt és most. A tenger közepén, egy fúrótoronyban.

 

Szenczy Zoltán: Hatvan év

2014. május 14. – 2014. június 7.

Kaptár Galéria

1065 Budapest, Révay köz 4.

 


 

Főoldal

 

2014. június 04.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Mán-Várhegyi Réka az EU Irodalmi Díjának idei nyertesei közöttKortárs magyar irodalmi művek lexikona – sajtóbemutatóVasárnap nyerteseket hirdetünkNemsokára újból Margó Fesztivál
Ütőér
Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái
Versek
Koman Zsombor verseiEszteró István verseiBálint Tamás: SzennyesBagi Iván versei
Prózák
Oravecz Imre: Feljegyzések naplemente közbenBogdán László: Utazás hazaHáy János : Az új nőDarvasi László: Az idő szaga
Kritikák
Végtelen keresés - a Simon Péterről A test manifesztuma - a Pigmentről „Mostantól az volt, amire én emlékszem” - a 49/49-ről Egyetemi görbetükör - a Mágneshegyről
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA