Szarka Károly
Karneváli groteszk és önirónia néhány korsó sörrel
Két nyelven, csehül és magyarul zajlanak a „Hrabal 100 – Túlságosan csendes születésnapi party“ című nemzetközi konferencia előadásai az ELTE BTK szláv intézetének hangulatos, de szűkös könyvtárszobájában. Az előadók a cseh író humoráról értekeznek, kapcsolódási pontokat keresnek a magyar irodalommal, és nyelvészeti szempontból is elemzik életművét.
A magyar irodalomban tátongó űrt töltötték be Bohumil Hrabal szürrealista szövegei Berkes Tamás szerint. A csehek ikonja úgy gondolta, annyira drámai a mindennapi élet, hogy annak eseményeit elég lejegyezni, aztán később rendszerezni őket. Hrabal már közel volt az ötvenhez, amikor íróként ismertté vált, és kedvező magyarországi recepciója, máig tartó népszerűsége is az 1960-as évektől publikált könyveihez, illetve az ezek alapján készült Jiří Menzel-filmekhez kapcsolódóan indult.
A felnőtté válás problémájáról tart előadást Balázs Andrea, arról a fiatalkori útkeresésről, amely Goethe, Rimbaud vagy Salinger életművében is hangsúlyosan jelen van. Hrabal életművét is áthatja a gyermeki látásmód, a fiatalkori naivitás, ami önéletrajzi okokra vezethető vissza. Házasságon kívüliként született, vezetéknevét nevelőapjától kapta, sokáig élt nagyszüleivel. Szorongásai, kisebbségi komplexusai hosszú ideig megmaradtak, ezekhez adódott hozzá édesanyja szereplési vágya és népszerűsége, későn született testvére iránt érzett féltékenysége, valamint rossz tanulmányi előmenetele.
Balázs Andrea
A nymburki sörgyárban töltött időszak oldotta a szorongásokat, a sör fogyasztása később is az otthonosság érzésével töltötte el, a gyárba ellátogató, nagydumás Pepin bácsi figurája pedig több könyvében is megjelenik (Sörgyári capriccio, A városka, ahol megállt az idő, Táncórák idősebbeknek és haladóknak). Hrabal elmúlt negyven éves, amikor csapongó szerelmi életének véget vetve megnősült, illetve különböző állásait hátrahagyva, hivatásszerűen kezdett írni. A hosszas útkeresés megjelenik könyveiben is: a Szigorúan ellenőrzött vonatok és az Őfelsége pincére voltam főszereplői gyermekként reagálnak a felnőtt világra, aztán naiv, az eseményekkel sodródó fiatalokból cselekvő hősökké válnak.
A száz éve született cseh író humoráról tart előadást Pap János. Ez az úgynevezett fehér humor az életigenlésről szól: az irónia maszkja mögött megértés, empátia, szeretet bújik meg. Hrabalt lenyűgözte a valóság, amelyet tükrözni szeretett volna, nem pedig annak lelkiismeretévé válni. Az, hogy mit találunk viccesnek, függ a minket körülvevő szűkebb környezettől is, a fiatal Bohumil ennek megfelelően leginkább az édesanyja, a nevelőapja, illetve Pepin bácsi alkotta „bohóchármas” humorát szívta magába. Rájött, hogy az önirónia győztessé teheti, egy közösség bohócaként elfogadtathatja magát. Írásművészetét is az önirónia mentette meg a kiútkeresés pátoszától.
Pap János
Gyakran alkalmazta a meghökkentés és a kizökkentés módszerét, a morbid és az erotikus elemeket. Pap szerint a prágai humor morbidabb, nyersebb a pestinél, és a magyarokat szinte leterítették Hrabal őrült szövegei. Kepics Boglárka történelmi és gazdasági okokra vezeti vissza a csehek és magyarok közötti különbséget: a csehek sokkal korábban iparosodtak, míg a hazai társadalom sokáig feudális viszonyok között létezett. Krúdy például a dzsentriket ábrázolta, Hrabal viszont a gyári munkásokat. A cseh irodalom is foglalkozik szociális problémákkal, de a magyarhoz képest kevésbé borongós.
Egy cigaretta, egy korsó sör vagy egy szép nő látványa köti le a hrabali figurák figyelmét, nőcsábászok, nagyevők, nagyivók és nagydumások jelennek meg, párbeszédek helyett Pepin bácsi anekdotáit, hosszú monológjait olvashatjuk. Rostás Norbert futballhasonlattal él: ha a magyar irodalom egy csapat, akkor Hrabal az a játékos, akit mindenképpen szeretne leigazolni. Bartis Attila például stílusimitációt alkalmaz, Esterházy egy Ottliktól egészen önmagáig húzódó, reflektált hagyományt kíván teremteni Hrabal értelmezésével és saját szövegébe való beépítésével, Spiró pedig a cseh írót mint szereplőt jeleníti meg.
Stirling Zsófia előadásában a cseh honfitársak között keresi a karneváli groteszk elemeit használó, az alantas dolgokat felmagasztaló Hrabal helyét. A kiindulópont a hatalom és a kisember viszonya, a hatalom pedig a Monarchia, amelynek ugyanabból a régiójából nőtt ki Kafka, Hašek és Hrabal életműve is. De míg az elődnek tartott Hašek főhőse, Svejk átéli saját történetét, addig Pepin bácsi csak nosztalgiázik. És míg Kafkánál a hivatal, Hašeknél pedig a sereg a hatalom jelképe, a külső valóság, amely a benne élő kisember életét formálja, addig Hrabal kisemberei saját belső világukból fakadóan maguk válnak a rendszer alakítóivá.
A nyelvészet felől közelíti az életművet Tölgyesi Tamás, akitől megtudjuk, hogy az átlagember aktív szókincse jó esetben is legfeljebb tízezer szóból áll, a passzív pedig negyvenezerből: Hrabal egyáltalán nem volt átlagos a maga negyvenezer szavas repertoárjával. Használt a cseh szavak mellett más nyelvekből átvett, többek között héber (hozsanna), latin (deus), angol (happening, outsider), francia (madame, monsieur), olasz (bianco), orosz (usanka), de még magyar (gulyás, puszta) kifejezéseket is, az előadás azonban a német jövevényszavakra koncentrál. Némelyik ilyen szónak (barák, betl, bunkr, fater, flaška, fronta, granát, kibic, komando, lump, runda, seft, štych, žoldnéř) további érdekessége, hogy a magyar nyelvben is megtalálhatók.
