Versek

 

 G__czi_J__nos_m__ret.jpg

 

Géczi János

 

 

bagdad café

 

 

Senki se Bagdad,
ha arra baktat,
hol Bagdad a bár.

 

1.

Abból tudható, hogy létezik,
a műanyag, sárga tálban ott hever
a felében elrágott halgerinc.
Az jellemzi-e, ami reánk maradt,
avagy, amennyit elfogyasztott,
arról jelzés nincs.
A dolgok eltűnnek, miként
a mondat éléről a majd. A füle és talpa
csokoládészín, miképpen a sziámiaké?
Szenvtelen-e, közönyöse a napoknak,
a maradék alapján arról sem tudható semmi,
miként a hosszúnyelű evezőlapátok,
amelyeket a deszkafalra vízszintesen kötöttek fel.
Senki sem érti a históriáját a horizontnak,
avagy a tengernek.

A tákolmány harmadrészt bódé,
negyedben hodály.
A maradékban utánfutó a hatvanas évekből,
mely kerekeken áll ugyan, de acélbakok tartják
a föld felett hatvan centivel. Ez a hely,
ahol az egyetlen asztal alatt érzi jól magát
az egytömbű árnyék.
A rozsdás porban elhever, tapossák
bakancsos dokkmunkás-lábak, fapapucsok,
meztelen talpak s pórázon felvezetett ebek.
Ki ideül, bizonyos abban, valamelyik zugban,
pohárban, ránc részletében ott az öröklét. Szundít,
szomjazik, s mint pók, megszövi a
mondat az allegóriát, a mindent magába burkoló Egészt.

A tengerből, amely a vegytiszta természetesség,
innen semmi sem látható, a hangjából is,
mint törlőrongyból, ha alácsöpög a víz a lefolyóba,
távoli szörcsögést hallani.
Csakis a pulton, a csapnál hallható.

 

2.

Van, aki jobban elénekelné. Van,
aki jobb filmet forgat belőle. S van,
akinek ez a kuplé bejön.

A lócán Lara Fabian,
dalnok ő,
kiénekeli az isteni hangokat.

Mellészól olykor, nem érti,
mitől, hogy ő a másolat.
Ha Isten van, miért lehet, hogy

mindenben csupán ő az egy,
miért nem tartozhat bárki az egybe,
ha az élete úgyis gallyra megy?

Ha a mindenségben az az egylet,
hogy az életek lecsóba mennek.
És ide ül mellém, mint aki beszart.

Percy Adlon, ki filmezni sosem akart,
huzakodva bár, mikor nincsen pardon,
a teremtésben patron, úgyszintén.

A megváltásban sok a főszerepelő.
Amott Jasmin, a kövér nő,
Marianne Sagebrecht, a német.

Zúg a szél. A szerelem nem megy.
A hajók a dokkban, a szárazon,
minden hajó a víz felett!

Naponta forgatás. A felleg lebeg.
A macskák hol ettek,
hol pedig éhesek.

 

3. (a film)

Nyúzott bőr az égbolt, vérfoltosnak
világítja meg a Nap. Hat ostorlámpa
fogja körül, hat itt felejtett óriás féllába.
A hajógyárról árnyékként csúszik,
hasad le a múlt,
és hever óriásplakátként, olajos
iszapban, mint talp alatt a letépett ruha.
A falragasz kiskamasz lánya a mellét takarja.
Két suháng az akácon keresztbe nőtt, egymáshoz feszül,
már nem harcolnak egymással,
de még abba nem hagyták,
figyelnek, majd zúznak, merev arcú nindzsák.

Elhagyott üzem, ihlettelen
és yachtkikötő. Ez is, az is.
Két oldala a könyvnek, egymásra hajthatók,
mi itt kezd történetet, annak átellenben a végződése.
Középen a gerinc hasadéka.
Akadt tere a betűknek, nevelő reményde,
van kifejlése: hüvelyéből magokként
kopogva hull, ami megtanult lenni
és magát befejezni. Együtt lebzsel
halcsont és ködkürt, egyezkednek
a hulladékon a csérek és a szemetes kukák.

Csörlő leng, s az emelődaru
a magasba emeli a kormánylapátot.
Húsevő darázs ingázik a haltetem
és a tócsa között, s a húggyal kevert vízre
inni mindegyre leszáll: hat helyen
horpad be a sárga tükör a hat lábfej alatt,
torzítja a képét a világnak, annak, amely a darázsnak
csakis torzítva a valós.

A szőlőtőn némi szem érik,
magról kelt, tűri az aszályt,
és indával csusszan a résen át a
kajütbe, ahol az őr alszik éjjel,
bár huzatos, a tapéta lóg, de nem találnak rá,
hogy kilessék. Úgy vagyunk itt,
mint akiket megfigyelnek,
s kik egyben a megfigyelők.
Annyi dolog hever, amennyinek akad haszna
és esélye, hogy a másik nyereségét elorozza.

Marad elég a szélből,
és elég tárgy hever mindig a parton, hogy
testet adjanak a hajóroncsoknak.
A telepen hasadt gerendák, traverzek
és ingó bugáival a sóvirágok,
mind, ami kíváncsi s egyben tanú,
a nagy utazások miképpen foszlanak,
miként vitorlavásznak a rongyhalmokban, el.
Magatehetetlenül hever a gúlákban sok árboc
és a hajómotor olaja, mint barna máz, szárad és
nem feledi el a szagát.

 

4.

Aztán az úgy van, hogy beléd akad a szög,
amikor állsz fel az oldaláig visszabontott
bárka tövéből, az árnyékából a jelenének,
s a pulóveredbe akad, hátul,
hogy ne vedd észre, ahogyan távolodsz,
rögzít magához, köldökzsinórként,
peregve húz ki belőled szálat,
lebont, nem veszed észre, mégy,
s nemhogy végül nincs rajtad semmi,
belőled sem marad, az vagy, ami a semmi.

 

Megjelent a Bárka 2017/6-os számában.


Főoldal

2017. december 20.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png