Fodor György
Haikutól wakáig, Fodortól Zalánig
Kortársak a cédrus árnyékában
俳句
„A haiku kettőt tesz költővé, amint a szerelem kettőt, szeretővé. Leírója nem sámán, nem szónok, nem sebész; elolvasója nem alávetett, nem elszenvedő, nem tétlen. Találkozva e fókuszban, oldva oldódhatnak, gyógyulva gyógyíthatnak, s válnak, míg vállalják, valami Harmadikká. Aszketikus forma, próteuszi műfaj, eleven mentalitás; időt, teret inkább teremt, mint fogyaszt. Boldogok, akik - ha egyetlen haiku pontjában is - találkozhatnak és megérinthetik egymást."
(Fodor Ákos Bashou fordításaihoz írt előszava)
A haiku ma divat, misztikus művészet, orientalista forma, puritán műfaj, egyedi koncepció, asszociációs hullám, analitikus filozófia, tökéletes kompozíció, egy csipetnyi kelet, hatásos önkifejezés, szabad asszociációk kozmikus sűrítése. Nem véletlenül kezdtem én is sűrítve, hiszen a haiku eszencia, a versírás, szófaragás pitvara, a zen kapuja, az egység, a teljesség és a magány világvándora. Bakos Ferenc szerint a haikunak évszázadai vannak. [1] Szerintem a haikunak most van igazán az évszázada, hiszen a műfaj és műforma „honfoglalása" hazánkban is megtörtént. Ennek legmarkánsabb bizonyítéka a Terebess Gábor által szerkesztett honlap és kiadványok sora.
A hagyományos, japán haiku három, általában rímtelen sorában, 5-7-5 szótagban képesnek kell lenni erős zeneiséget, harmonikus hangrendet kialakítani, amelyekre a vers rövidsége miatt a befogadó is halmozottan figyel.
Vízcseppek, kereszt
alakban, a pereszke
gomba kalapján.
(Babics Imre)
A haiku a japán költészet sushija[2]: összefoglaló elnevezés, bizonyos műfajok műformája is. Haiku formában íródtak pl. a kyouka-k vagy senryuu-k (tréfás alkalmi versek, ún. bökversek, mestere: Karai Senryuu), vagy a jisei-ek (halál előtti búcsúversek, mestere: Issa), ezek azonban műfajukat tekintve nem haikuk. A haiku „őse" a 7. században megformált tanka (5-7-5-7-7, vagy waka = haiku-füzér, illetve a renga = tanka-füzér), pszeudonímái a haikai (haikai no renga) és a hokku (valójában a füzérek nyitóverse). A tradicionális haiku elméleti hátterének kidolgozója a 17. század második felében élt Matsuo Bashou volt. A modern, műkedvelő haikuköltők (haikaishi, hajin, hokkushi, rengashi) mind az ő kimonójából bújtak ki a Meiji-restaurációt követő (1868-1912) időszakban. Magát a haiku szót is egy 19. század végén élt, mára klasszikussá vált költőnek, Masaoka Shiki-nek köszönhetjük (hai = színész; ku = frázis, vagyis a haikuköltő a 'szavak színésze').
„Haiku-verset írt,
hamvas szilvát szeretett."
Fejfámra ezt vésd!
(Shiki)
A világ-haiku[3] térhódítása (a terminus Jim Kacian leleménye: global haiku) azért érdekes, mert az európai lírai műfajok hagyományával ellentétben a haiku nem én-központú. A természeti jelenségek leírása nem a szubjektum állapotának megjelenítésére szolgál, csupán egyszerű rögzítése azoknak, noha azt misztikusan megfoghatatlan formában teszi (ez a fueki 'állhatatosság, maradandóság', a ryuko 'futólagosság, múlandóság' és a sono mama 'éppen ilyen' elve). A reflexiók hozzáfűzése azonban maximálisan szubjektív. Bashou szavaival: „a harang egyhangú kongása után fülünkben még hosszan zúg ez a hang...". Ennek a hangnak a rezdülései adják a pillanat örök szépségét (fuga no makoto), a zen-utazások stációit (sabishii 'magányos'; wabishii 'boldogtalan'; avare 'szánalom'), az utazó szintéziseit (jugen 'homály'). A haiku antológiák költeményeinek elengedhetetlen kellékei az évszak-szavak (ki-no-mono / kigo / kindai-na), a meghajlás térben és időben (shiori) és a kecsesség (amelyben egyszerre van meg a gyengeség és karcsúság bája, a hosomi). Mindezek megléte olyan logikai, technikai és szokatlan mentális korreferenciát eredményez, amelynek esztétikai minősége minden újraolvasás alkalmával más és más. Ez a hibiki (visszhang), a versek közötti erős, szoros érzelmi kapcsolat. A haikumester a haikai karmestere. A lánc elemei közötti harmonikus kapcsolatot (utsuri 'átmenet') neki kell biztosítani. A minőséget a komponálása és az újraolvasása erősíti, éreznie kell a hibiki illatát (nioi 'illat'). Ahogyan egy tökéletes teakeverék illatán is érezni lehet a mester gondoskodását, úgy az erős szimbolizmus és realizmus elengedhetetlen kelléke a haikuköltészetnek is. Ahogy a karmester pálcája könnyedén libben a legnehezebb zenemű összefogásakor, a haikumester ecsetje is úgy siklik a papíron, hogy az olvasó érezze az okashimi-t (komikus szellem, édesség, könnyedség). Ha művészete már olyan szintre emelkedett, hogy taníthatja a költészetet (shoshou 'költő-mester'), figyelnie kell, hogy követői ne essenek a cukinamiköltészet bugyraiba, és ne legyenek úgynevezett haiku-generátorok (cukinami 'közönséges', tkp. fűzfapoéta). Számtalan önjelölt „poeta haikus" ontja magából a 17 szótagból álló hangsorokat, de ezek nemhogy ércnél nem maradandóbbak, még emlékművet sem állítanak, nem veszik figyelembe Bashou híres tanítását, miszerint: „Ne a mesterek lábnyomát kövessétek, hanem azt, amit ők is kutattak!"
A világ számos pontjának alkotója kóstolta meg a haiku-eszenciát. A www.terebess.hu már több mint 1200 költő és műfordító mintegy 30.000 haiku-versének gyűjtőhelye. Jónéhányan felfigyeltek az orientalista zen-filozófiai adta meditációs lehetőségekre, amelyek a kouan-írásgyakorlatokban kristályosodtak ki. A kouan olyan zen-típusú meditációs forma, ahol a mester és tanítvány tudata a kérdés-válasz kapcsolatban érik meg. A kouan az egyszerű, intuitív gondolkodás mércéje: mennyire tudunk énség és ellentétekre épülő tudat nélkül megoldani helyzeteket. Az igazi kouan olyan a gondolkodó elme számára, mint a fal: racionális, analitikus módszerekkel lehetetlen helyes választ adni. A kouan-gyakorlat egy formális, hagyományos stílusú zen interjú, négyszemközti találkozás a tanítóval, ahol a tanító kérdést tesz föl, a tanítvány válaszol. A második interjún a tanítvány is lehetőséget kap arra, hogy kérdést tegyen föl. Kettejük dialektikus, szellemi párviadala készít fel a valós életre, ahol a hibákat sokkal nehezebb kijavítani, ahol sokkal többen sérülhetnek és szenvedhetnek egyetlen rossz mozdulat, gondolat miatt. Ezt a jin-jang párbeszédet (nyugat-kelet), a nyugati én központúságtól való elszakadás képtelenségét (maszk / kivetített én vs. tudatos én), ugyanakkor a pillanatban rejlő kozmikus spleenre való rádöbbenést jól illusztrálja Bertold Brecht alábbi költeménye:
Die Maske des Bösen A gonosz ábrázata
An meiner Wand hängt eine japanische Holzmaske Japán fafaragás függ a szobám falán,
Maske eines bösen Dämons, bemalt mit Goldlack Gonosz démont ábrázol, s rajta arany a máz.
Mitfühlend sehe ich Részvéttel bámulom halántékán
Die geschwollenen Stirnadern, andeutend a dülledő eret, amely
Wie anstrengend es ist, böse zu sein. elárulja: mily fárasztó is rossznak lenni.
(Szemlér Ferenc fordítása)
A magyar irodalom klasszikusai közül magas színvonalon újat alkotni, megfelelve előbb említett kritériumoknak csak nagyon kevesen tudtak. Ami nem csoda, hiszen már Kosztolányi megfogalmazta: „Ha arra gondolunk, hogy mi hathat a japánokra anyanyelvük szépségén, a költészet szóvarázsán kívül, azt kell föltennünk, hogy látásuk frissebb, ítélőképességük romlatlanabb, mint a miénk. Egy tárgyban, egy fában, egy élőlényben - mint jelképben - még az élet egész csodáját bámulják. Mi fáradtabbak vagyunk. Érzékszerveink sok ősi ingerre teljesen eltompultak. Hasonlítunk a dohányos emberhez, aki fátyolosabban lát, s alig érez már szagot és ízt. Izgatószerekre van szükségünk az irodalomban is: lélektani beállításokra, értelmi facsarásra, különféle fortélyokra és mesterkedésekre, az ellentétek, a szóképek, a jelzők, a rímek fűszerére, hogy magunk elé idézzük azt a gyönyörűséget és ámulatot melyben nekik ezek nélkül is van részük. Ennélfogva az én föladatom nemcsak az volt, hogy a haikukat magyarra fordítsam, hanem elsősorban az, hogy - két világrész és bölcselet távolságát elenyésztetve ázsiaiból európaira fordítsam őket, ügyelve arra, hogy a japán rövidséget ne tegyem szószátyárrá s a japán vázlatosságot ne túlontúl kerekítsem ki, és írjam körül. A gyermek és szűz Ázsia csak így közelítheti meg a felnőtt és fásult Európát. Ázsia ó-asszír nyelven ezt jelenti: „A Fény Országa", Európa pedig ezt: „A Sötétség Országa". (Nyugat. 1933/I: 386-388., ugyanezen gondolatok sorjáznak: Kínai és japán versek. Káté. Révai. Bp. 1943: 7-29).
Klasszikus íróink ritkán ittak az Issa-teából. Csoóri (Az alvó), Faludy (Kínrím New Yorkból jövet), Illyés (Napraforgók), Jékely Zoltán (Évszakok), Kosztolányi (Negyven pillanatkép), Mészöly (Oraculum), Nemes Nagy (Ugyanaz), Pilinszky (Egy sírkőre, Kétsoros, Négysoros), Szép Ernő (Csak a szívem érzi), Szilágyi Domokos (Nap), a kísérletező Weöres (Japán haiku strófák) és Zelk Zoltán (Hagyaték) inkább a haiku stilisztikájának, formakincsének örökítői voltak. Kányádi „körömverseket körmölt" mindenki (k)örömére (Körömversek), József Attila „medalion-verseket" (Medáliák), Tamkó Sirató Károly egysoros igazságokat (pl. Senki sem képzelheti, hogy az avantgarde: helybentopogás.), Petri György értékes wakákat vetett papírra (Bagatelle). Szepes Mária „csillagporos" haikui immár klasszikussá tették őt (Mágikus akarattal, Csillagtó, Pillangók, Médium).
A haiku: hajlék.
Kunyhó, melyet nem laknak.
... Fölébe hajlék.
(Tandori Dezső: Tizennégy haiku. 8)
Kanonizált kortársaink közül Balla D. Károly „önvallomásos" haikukat alkotott (néHaikuk), Bozsik Péter a vajdaságot jellemző életérzését hai-kukákban fogalmazta meg (Chonthafeyer), a „buszos" BuSzabó Dezső „istenes" haikukat (Tizenkét görcs. Egybegyűjtött versek. Kráter. Pomáz. 2003: 327-344), Garaczi László szerep-tankákat írt (Hét hiú haiku, Hakuin), Horváth Ödön a műfaj bűvöletében 5027 teológus-haikut adott közre (legfrissebb ciklusa a 2009 elején készült Források nyomában). Nagy Bandó Andrásnak is felvillant olykor a filozofikus énje (333 haIQ), míg Kovács András Ferencnek épp a nyelvi humora jött elő (Kabukiszínész). Oravecz Imre valódi global-haikukkal (Egy földterület növénytakarójának változása c. kötetben: Haiku a reményre, Haiku a betegségre, Haiku a 80-as autópálya Salt Lake Cityi följárójára, Six haikus from a travelog), Tandori Dezső asszociatív helyzet-haikukkal (Archimedészi-Hérakleitoszi, Iker-haiku egy madártemetőben, Kavafisz-haiku) ismertetett meg minket. Szuromi Pálnak (Tizenhárom haiku. Forrás. 2005. 37/10: 62-63) is sikerült japános eleganciát imitálva meggyőznie róla: „akár a Csendes-óceán partján tűnődünk, akár a Fekete-Körösén vagy a szőke Tiszáén, a mélyre merülésnek itt is, ott is szabad tere van." (Buda Ferenc). Terebess Gábor gyűjteményében vannak kavicsok és aranyrögök is a folyóban. Azt azonban látnunk kell, hogy amint vízbe dobjuk őket, egyformán keltenek hullámokat, és a japánoknak sohasem az arany mibenléte érdekelte, hanem a hullámzás (Fodor Ákos szavaival élve: ahogy a szél meglebbenti a függönyt: nem a függöny, nem a szél. A lebbenés). Jellegzetes motívumok ezek, amelynek varázsa végtelen egyszerűségükben rejlik. Bashou-t idézve: „[a]ki egész életében ír három-négy-öt valódi verset, az már haikuköltő. Aki pedig eljut tízig, mester."
fogalmakon túl / Dereng fel az örök s a / Kimondhatatlan
(Zalán Tibor: Friss rajzok a halálról)
Fodor Ákos számomra az abszolút mester! Maga mondja ki: „Ars poeticám?" / - Olyat írni, amilyet / olvasni vágynék. Szűkszavúsága a magasság és a mélység között képez hidat. Asszociációi az egyszerűt, a hétköznapi, a szokványosat ruházzák fel az orientalista filozófia szívben lapuló metafora-palástjaival. Ő az a magyar szél, amely testet ad a keleti hónak, és az ismeretlen befogadására tett kísérletei immár valóban érett ZENzációnak, haiku-kaleidoszkópnak számítanak. Haiku-poétikája alábbi gondolathalmazok keresztmetszetére támaszkodik: aforisztikusság (3 negatív szó), kouan-adaptációk (Haiku-koan), az európai létbölcselet fájdalmas pesszimizmusa (Figyelmeztető táblácska, Az ellátmány fix tételei, Státusz, Társasélet, Patt), makro- és mikrokozmosz összekapcsolása univerzális sűrítésben (Mikrománc), buddhizmus (Mantra), irónia és cinizmus (Kérés és ígéret, Praxis morál, Hedonista tanács, A nagy játék), formabontó egyszavas és egysoros haiku-cseppek (Kolibriröpülés, A szív paradoxonja, Statikai adatértékelés), biblikusság (Katarzis), identitáskeresés (Derű, Boldogság), kimerevített élethelyzetek (Házassági Emlék-mű), stílusgyakorlatok (Hyper-haiku, Axióma-sorozat, Szinopszis-sorozat, Xéniák), toposzok (Februári ág, Téli fa), enigmatikusság (Zenbeszéd), példázatosság (Ecce homo-sorozat), tér-idő-kontinuitás (Meta-metafizika), főhajtások (Pilinszkyre hangolva: Haiku-apokrif, Impromptu, K.S. - Emlékkoncert, Bashou vonzásában: Basho-visszhang), realisztikus önszemlélet (Önéletrajz, Poszt, Taktikai koncepció), önokítás (Gyakorlatok, Kockavetés, Szaturnusz-gyűrű). Fodor Ákos haikuinak sajátos hangvétele a tökéletes verszenének köszönhető[4]. A valódi Mester ösztönösen érzi a haiku-hangokat, húrjain a vers úgy szólal meg, ahogy ő akarja, hogy mi akarjuk (Elkészítési javaslat). Irodalmi és zenei műveltségének finom egyvelege a kortárs olvasók nyelvén esszenciaként ízlelhető.
ugyanazt írom:
mindig más mindig másért
olvassa másnak
(Fodor Ákos: Evolúció)
Zalán Tibor is mester! Maga fejti ki „léleknaptára" lapjain: „van Még egypár év / hogy eljussak A teljes / seholse-létig" (de róla, a főszerkesztő kérésére is, külön szeretnék szólni még a VÁZ-a kapcsán a következő Bárka-számban).
Említett szerzők haikuit nem lehet másképp olvasni, mint ahogy íródtak, és ahogy József Attila üzente: Lassan, tűnődve. A magyar haiku költészet jövője a cukinamik ellenére nem reménytelen, sőt a témakörök és alkotók jin-jang játéka úgy is értelmezhető...
ahogy a tenger ír a fövenyre:
írja-törli
írja-törli
mindig ugyanazt
- sohasem ugyanúgy
(Fodor Ákos: Példa)
[1] A haiku évszázadai - klasszikus és kortárs japán haiku. Magánkiadás. Siófok-Kiliti. 2000.
[2] A japán nevek átírásában a nemzetközi Hepburn-hagyományt követem. James Curtis Hepburn (1815 -1911) tette következetessé a japán hangok latin betűs lejegyzését (romanizáció).
[3] A világnyelvek mellett ritka csemegéket találhatunk. Pl. Osváth Gábor cikkében rádöbbenhetünk (Koreai cikk az egyetlen koreai haiku költőről. Korean Focus. 2007), hogy a haikunak komoly politikai szerepe is lehet. Közismert, hogy a terhes gyarmati múlt miatt a koreaiak túlnyomó többsége nem táplál baráti érzelmeket Japán iránt. Japán miniszterelnöke, Junichiro Koizumi, szöuli látogatása során (2005. június 20.) mégis a koreai költőnő, Sohn Ho-yeon egyik haiku versét idézte a vendéglátójának, Ro Mu-hjon dél-koreai elnöknek:
Az minden álmom,
hogy gyönyörű országom
ne háborúzzon!
[4] Talán nem elhanyagolható tény, hogy Fodor Ákos 1968-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után a Zeneműkiadónál kezdte el szerkesztői pályafutását. Zenei műveltsége gyakran visszaköszön témáiban (Jazz. Magvető. 1986) és fordításainak hömpölygő ritmusában is (Macuo Basó: Százhetven haiku. Terebess Kiadó. 1998).
