Tóth László
Beszélgetés a halottal
Az abszolút sírásó emlékére
Telefon, a vonal túlsó végén
valaki: tudom-e, hogy tegnap meghalt X?
„Nem, nem tudom. Biztos?” Ő is úgy hallotta.
Mindenesetre felhívom. A csöngetés kimegy…
semmi. Ismét tárcsázok… megint semmi.
Elég félelmetes ez így.
Ennél csak az lenne félelmetesebb,
ha felvenné a kagylót.
„Meghaltál?” – kérdezném. „Meg” –
mondaná. „Csak azt nem tudom,
mit kell ilyenkor mondani.”
„Én sem” – mondaná. „S azt sem,
hogy kell ilyenkor
elköszönni.” „Hát ne köszönj…”
*
/P. s. Mély csendben ülünk éjszakáink szemgödrében, akárha Isten lehunyt szemhéja csukódott volna ránk. Akárha Isten szembogara lennénk, s vele látnánk mindent, amit lát./
Autóbuszban
Képzeletjáték a valósággal
az autóbuszban pokoli meleg van
akár egy mozgó alvilágban
melynek ablakai felizzó részleteivel
a lomha tájat festik eléd a puha üléseken
idebent izzadó testek fortyognak
a melletted álló nő hasát fixírozod
ki épp hátát homorítva
nyújtózik macskamozdulattal
hasa kifeszül s elomolva zöld trikójára
omló sárgás szőke hajától s lehunyt szemhéján
elmerengve elképzeled amint ragacsos virágot
fest kitakart hasára
férfiasságod
mely most sehogy sem akar
elférni a nadrágodban
elgyötörten feszeregsz gőzölgő
verejtékcseppek csurognak le halántékodra
az autóbuszban pokoli meleg van
akár egy mozgó alvilág ormótlan üstjében
s a képzelet látomásától akkor sem szabadulhatsz
ha tudod
ez a női nem megalázása
csak mint tárgyat tekinted őt
pedig te boldogan lennél tárgy a kezében
ha közelebb húzna magához
mint egy sótartót
még azt se bánnád ha elsózná veled
az ételt mellyel megvendégel
s igen-igen fölzaklatna
ha zaklatna egy kicsit
és virtuális erőszakot követve el rajtad
mint áldozatával veled alázná meg magát
az autóbuszban pokoli meleg van
akár egy mozgó alvilág pokoli üstjében
*
/Lehet, jobb volna az almát visszatenni az ágra…
S a kígyót is vissza a terráriumba…
– Ádám csak vergődik a látvány kátyújában
s rég elfelejtett szeretője tíz éve eldobott bugyiját
érzi most landolni arcán.
Úgy érzi magát,
mint cipőbe esett kavics.
Mint idegen anyag talp és talp között.
S tudja: minden hiába-
Valóság minden./
Kisded értekezés Prométheuszról,
Godot-ról és a 7496. sz. kisbolygóról
Miroslav Holub emlékének
1989 márciusában kaptam egy dedikált könyvet
egy kisbolygótól „a távoli székesfővárosból”:* Prágából
Pontosabban a könyv szerzője akkor még nem volt kisbolygó
csupán 1995-ben nevezte el Miloš Tichý cseh csillagász
az általa fölfedezett 7496. sz. kisbolygót
az akkor 72 éves Miroslav Holubról
aki kezdettől mérettelen napként
világította be sápadt egemet
így költészetének naprendszerében
lelhettem meg már akkor egyik hazámat
Miroslav Holub talán az egyetlen költő a világon
aki hivatalosan is a nevét adta egy kisbolygónak
s ha volna a kisbolygóknak identitásuk
halála után vélhetően a sajátját is átruházta rá
S talán az egyetlen poéta akit mind az irodalmi
mind a kémiai Nobel-díjra fölterjesztettek
Miroslav Holub Deák Laci barátomnak is
kedves költője volt aki először angolul olvasta
s ő bízott meg kettőnket Vörös Istvánnal
kötetnyi versének magyar fordításával vagyis már ezért is
de szép lenne az egünk egy Deák László kisbolygóval
Miroslav Holubról, a szerte a világon ismert
ám létezett hazájában másfél évtizedre ismeretlen
költőről miután az 1980-as évek közepén levették
a tiltólistáról megjelent egy fotó (Josef Nikodým felvétele)
melyen a cenzorait szemberöhögő költő feje fölött
hivatalos felirat hirdette: „Zákaz krmĕní holubů!”**
Magam aki akkor már évek óta nem létezett hazámban
éltem, akkor értettem meg igazán a költő igazát
kinek univerzumában egy „sziklabércen Prométheusz
aki képtelen élni keselyűje nélkül, a távolban Godot,
egy karnyújtásnyira a világ teljessége”. S azt is
egy metafora – s olykor egy metafora üresen hagyott helye –
legalább olyan bonyolult és nélkülözhetetlen része
a teremtésnek mint a meztelen egerek immunrendszere