Limpár Ildikó:

Ó, Rómeó! Miért vagy te manga Rómeó?

Shakespeare születésének 450. évfordulóját ünnepeltük idén. A drámaírás mágusának népszerűsége mindmáig töretlen, én pedig irigykedve gondolok arra, hogy ő megcsinálta: minden fontosabb élő nyelven elérhető az életműve; négyszáz (!) éve játsszák a színházak a darabjait, melyek könyves és filmes adaptációi sorra hódították és hódítják meg ma is a világot, egyes sorai szállóigékké váltak, fontosabb művei az alapműveltség részét képezik. Bár színpadon és filmvásznon egyaránt megfigyelhető a popularizáló feldolgozások trendje, a gyakorta lenézett zsáner, a képregény-irodalom Shakespeare-adaptációinak létjogosultságát sokan vitatják.

     Vajon mennyire tekinthető Shakespeare-műnek egy olyan képregény, amely így vezeti fel a cselekményt: „Tokió, napjainkban. Két tini, Rómeó és Júlia szerelembe esnek. De rivális Jakuza-családjaik harcban állnak.”? Vannak szorosabb és lazább adaptációk, ez nyilvánvalóan az utóbbi kategóriának tűnik – kérdés, hogy milyen célt szolgál az új környezetbe helyezés. A válasz tulajdonképpen igen egyszerű: a képregény Baz Luhrmann Rómeó + Júlia filmadaptációját idéző szellemben megkereste az eredeti drámai mű konfliktustípusának leginkább megfelelő, jól ismert kortárs megfelelőjét, és máris olyan kontextusba helyezte a szöveget, ami értelmezhetővé tette a fiatalabb korosztály számára is. Erre lehet azt mondani, hogy lebutítás – de lehet úgy is érvelni, hogy ez az az út, amivel újra élővé lehet tenni a Shakespeare-i hagyományt. Mert lássuk be: négyszáz év az négyszáz év. Az általunk jól ismert és szeretett Shakespeare-szövegek nehezen érthetők a mai közönség számára – olyannyira, hogy egy amerikai egyetemi hallgatónak is komoly kihívást okoz az eredeti Hamlet elolvasása, hiszen számára az egy idegen nyelven íródott. Nincs ez másképp a fordításokkal sem: Shakespeare népszerűsége a XIX. században kezdte el hódítását Európában, és a korabeli fordítások ma már nagyon megnehezítik a fiatalabb generációk felé nyitást.

     Ennek a felismerésnek a szellemében készült ez a manga Rómeó és Júlia, és ilyen szempontból, azt hiszem, igen jól teljesít ez az adaptáció. Bár a helyszín és a szituáció modernizálódott, a nyelvezet Shakespeare-é, csak épp modernebb fordításban. Nádasdy Ádám fordítása sokat tesz azért, hogy élővé váljon a megrajzolt jelen – még akkor is, ha mi esetleg szokatlannak érezzük ezt a fordítást. Ám ha a célközönséget nézem, mindenképpen jó választás Nádasdy, akinek a fordítása mindig az élőbeszéd jellegzetességeit követi, és modern, nem archaizál. A képregény műfajából adódóan ez a szöveg erősen húzott; amit pedig elveszítünk ezáltal, azt – részben legalábbis – a képekben nyerhetjük vissza.

     A könnyebben befogadható fordítás mellett a kulcs a vizualitás. Ha a cél az, hogy olyan olvasókkal is megismertessük Shakespeare munkásságát, akik a vaskosabb drámai szövegnek nem állnának neki, „mert az uncsi”, akkor a képregényverzió fő célja talán épp az, hogy felkeltse az érdeklődést, és eljuttassa a vonakodó olvasót odáig, hogy egyáltalán érdekelni kezdje a komplex, eredeti mű is, és próbát tegyen akár egy színházi előadással.

     A képregényforma nem klasszikus „képeskönyv”, nem illusztrált szöveget jelent, hanem kép és szöveg együttélését, és ezt a tulajdonságot érdemes kiaknázni egy utalásokkal, metaforákkal átszőtt műben. A „lennék a madarad” félsor talán szemöldökráncolást vált ki belőlünk, ha csak olvassuk a szerelmesek szóváltásában, de mindjárt megvilágosodunk, ha a sor elhangzása előtt már lapokon keresztül úgy látjuk Júliát, hogy mellette van kalitkában tartott énekesmadara, és a kalitkával együtt konnotációk egész sora kerül be a lehetséges értelmezések közé. Szintén segíti a szövegértelmezést a manga műfaj sajátosságai: a chibik alkalmazása, mely a szereplőt kissé megváltoztatott aránnyal rajzolja egy-egy humorosabb, viccesebb szituációban, illetve a különféle emóciórajzok, melyek megvilágítják a szereplő belső gondolatait, érzelmeit.

     Egy igényes képregény-adaptációban nem feltétlenül az egyszerűsítést kell látnunk. Tény, hogy a popularizációs trend hozta életre Shakespeare manga változatait – de talán a mester egy szóval sem tiltakozna ez ellen. Shakespeare saját korában maga volt a populáris szórakoztatás etalonja. A köznépből származó karakterei a nép nyelvén, az akkori szlengben beszéltek, és a színpadon nem volt hiány véres jelenetekben sem. Ha egy adaptáció megidézi ezt az élményt, máris megtanított valamit Shakespeare-ről: azt, hogy a négyszáz év folyamatos sikert annak köszönheti, hogy minden kor meglátta benne azt, ami neki szólt – nem csoda, hogy a The Sun magazin például úgy tisztelgett a drámaíró emléke előtt idén áprilisban, hogy csodás címlapokon gyártott bulvárhíreket az ismert drámák alapján. Shakespeare úgy marad a miénk, ha nem a távolból – és egyre távolabbról – szemléljük, hanem megtartjuk jó hétköznapjaink jó barátjaként. A manga Shakespeare is lehet ennek az eszköze.

Manga Shakespeare: Rómeó és Júlia. Illusztráció: Sonia Leong, fordította Nádasdy Ádám, Agave Kiadó, 2010, 200 oldal, 220 Ft.

 Főoldal