Kritikák

 

szorenyi.jpg 

 

Major László

 

Annus aureus, avagy nem mind Arany…

Szörényi László: Arany János évében

 

Amikor a kötet megjelenéséről értesültem, arra gondoltam, teljes egészében Arany életműve köré szerveződik. A művet fellapozva azonban azzal szembesültem, hogy nem mind Arany, ami fénylik. Az első ciklus, a Sorokszorító tárcái csupán kis részben csoportosulnak alakja köré, kizárólag a második egységet alkotó tanulmányok kapcsolódnak mind a kétszáz éve született költőhöz, aki a kezdetektől Szörényi László érdeklődésének középpontjában áll. Amilyen sokoldalú az irodalomtörténész munkássága, olyan szerteágazó az anyag, mélyen merít a magyar és világirodalomból, a hazai és egyetemes kultúrtörténetből. Enciklopédikus tudását ezúttal is közérthetően, a szakzsargon felesleges használata nélkül teszi közkinccsé, elősegítve, hogy az irodalomtudomány legújabb eredményei az érdeklődő laikusokhoz is eljussanak.

A tárcák, melyek először a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjában jelentek meg, konkrét élményekből kiindulva izgalmas, csapongó szellemi kalandra hívnak. Csapongóak abban az értelemben, hogy játékos fürgeséggel, a szelek szárnyán száll bennük a gondolat, hetedhét országot jár be, színes világokat tár fel, miközben szerzőjük sosem barangol el messzire az irodalomtudósok vadászmezejéről. A vibráló szellemidézés, a váratlan és olykor merész ugrások felidézik a vizuális technika villódzó képeit, Szörényi tudományos szakszerűséggel exponált, részletgazdag, nem csak a jelennek szóló pillanatfelvételeket közvetít. Kisesszéi kiemelkednek eredeti megjelenési helyükről, a napilap kontextusából, ritkaságszámba menő ismeretanyaguk, irodalomtörténeti adalékaik révén, így a tanulmányok mellett nem tűnnek idegen anyagnak. Az irodalomtörténész nem először társítja az egymástól távoli műfajokat, megtette ezt már a Latin és röhej (2015) és A’ bohóság lánczsora (2016) című könyveiben. A Buborék című rövid publicisztika jól példázza, milyen széles spektrumú egy-egy írás, ez a tárca a városi élet egyik pillanatképétől jut el Kölcsey Vanitatum vanitasának ismert „varázsigéjéig”: „Pára minden pompa s ék: / Egy ezred egy buborék.” Az idézet utolsó szava előhív a szerző emlékezetéből egy gyermekkori élményt, melynek 1956 adja a hátterét. A kölyökkori emléktől a Kölcsey-verset méltató Fábián Gáborig, Vörösmarty egyik legjobb barátjáig jut el, ahonnan már kevésbé kanyargós út vezet  vissza a Himnusz költőjéig, majd a Vanitatum vanitast értelmező tudósokig, végül pedig az azonos címmel verset író Orbán Ottóig, és eközben némi filozófiatörténetet is belecsempész tárcájába.

A tanulmányokat felsorakoztató, Arany János című második fejezetben a gondolatfolyam némileg lefékeződik, ritkábbá válnak a váratlan képzettársítások, az irodalomtudós a műfajváltáshoz igazodva klasszikusabb stílusra vált, miközben mesélő kedve nem hagyja el, nem lankad a kötet lendülete, „csak hangköre más” lesz. A barangolások már kizárólag az irodalom világában zajlanak, bár továbbra sem statikus térben és időben, hanem Arany – Szörényinek is köszönhetően – táguló univerzumában, olykor-olykor bepillantást engedve párhuzamos világegyetemekbe is.

Az elemzések egy csoportja kiemeli a költő életművének kapcsolódását kortársaihoz: az egyik tanulmány finoman árnyalja Arany Széchenyi-képét, és elemzi az írásjelek gondolati, ritmikai szerepét a Széchenyi emlékezete című gyászódában, de vizsgálódási körébe vonja Arany szintén felkérésre készült, a gróf Tiszát szabályozó munkásságának emléket állító három kevéssé ismert epigrammáját is. Az Arany költői emlékezete és Jókai című értekezés felidézi azt a levelet, amelyben a költő ironikusan bírálja Jókai Bűntársának a rémromantikához kapcsolódó vonásait, részletet közöl azonban a Szegény gazdagokról szóló kritikájából is, amely arra a magaslatra emeli Jókait prózaíróként, ahová Petőfi ért el verseivel. Ugyanezen tanulmány Szörényire jellemző módon, a komparatisztika eszközeivel élve, ismerteti a rokonnemű vonásokat, „szemléleti és tárgyi hasonlóságokat a két 19. századi alkotó műveiben, többek között a női kiszolgáltatottság irodalmi megjelenítését.

A kötet közelebb hozza olvasóihoz Arany munkamódszerét azáltal, hogy az egyik írásmű forráshasználatával ismertet meg Szent Lászlóról írott verseiben, míg egy másik lapszéli jegyzeteibe enged betekintést. Számos érdekességgel szolgál az a tanulmány is, amely Arany kései leveleiből szemezget és idéz, többek között az utolsóból, amely ránk maradt, 1882. szeptember 21-ei keltezéssel, ebben a költő tudatja egy számára ismeretlen, őt nagyon tisztelő katolikus gimnazistával, hogy elvállalja a bérma-keresztapaságot, amire a tanuló levélben kérte fel. A záró írás már átvezet egy másik könyvhöz, amely ugyancsak a kétszáz éves évforduló alkalmából látott napvilágot, szintén a Nap Kiadónál. A Világol tiszta fénye rektora Szörényi László, szerzője pedig a közelmúltban elhunyt, tanulmányaiban új Arany-képet felvázoló Csűrös Miklós. Az Arany megkerülhetetlenségét alátámasztó antológia a költő kortársaitól a jelenkorig tartó korszakot öleli fel, kommentálva a beválogatott alkotók és verseik Aranyhoz fűződő kapcsolatát.

Az irodalomtörténész munkáiban visszatérő gondolat, hogy maradandó irodalmunknak jelentékeny szerepe van a nemzet sorsának alakításában. Ha a magyar kultúra elsorvad, megismétlődhet egy ahhoz hasonló „haláltánc”, amilyenben Krúdy Gyula a Régi Magyarország pusztulását festette meg az Őszi utazások a vörös postakocsin című (1917) regényében, amelyről Szörényi is megemlékezik kötetében. Az antidotuma magyarság semmi mással nem helyettesíthető kulturális hozzájárulása lehet a világ művelődésének nagy szimfóniájában.” (Sz. L.: Nemzeti tudományok és oktatás, Magyar Nemzet, 2010. május 20.)

A szerző egyik tárcájában Domokos Mátyás tanulmányán eltöprengve, amely a jórészt elfeledett, „a halhatatlanság purgatóriumában időző Török Gyuláról szól, arról elmélkedik, hogy irodalmunknak mindig két alapvető feladata volt, egyrészt hogy bizonyítsa, Európa szerves részei vagyunk, másrészt hogy hozzájáruljon a magyarság fennmaradásához. Idézi Domokostól azt a gondolatot, mely szerint a nagy népek irodalmából árad „a nemzeti lét elpusztíthatatlanságának derűs magabiztossága”, miközben a magyar irodalom „a nemzeti fennmaradás emésztő gondját hordozza. (53.) Szörényi ezt a pesszimizmust némileg ellenpontozza, amikor egy másik publicisztikájában úgy fogalmaz, hogy a bicentenárium alkalmából „[á]télhetjük sorsunk fájdalmait, és megtudhatjuk, hogy hogyan, milyen csoda révén sikerült túlélnünk azt, ami ránk méretett. (50-51.) Hozzáteszi, megtanulhatjuk, hogy a költészet igen nagy erő, varázslat, és hálát adhatunk Aranynak, a varázslónak.  

Köszönettel azonban nem csak az ünnepelt költőnek, de tudós értelmezőjének is tartozunk, aki szakszerűen, mégis olvasmányosan, az Arany-univerzum kevéssé ismert vidékeire is elkalandozva tekint be a művész sokrétű világába, miközben kapcsolódási pontokat, párhuzamokat keres a vele egy időben alkotókkal és az utódokkal. Szörényi időutazásai alátámasztják a költő örökérvényűségét, azt, hogy nem csupán a múlthoz tartozik, de élő kortársunk is, aki utat mutat a jövő felé. Amint a szerző egy interjúban kifejti, „a művészetekben megvalósul az az abszurdum, hogy tudniillik a jelen örök, és ily módon a jövőt is tartalmazza, vagyis ez az egyetlen dolog, amivel foglalkozni kell és érdemes. (Hafner Zoltán: Hogyan él a múlt, Vigilia Kiadó, 2013. 100.) A kis kötet nem pusztán kötelező tisztelgés a kétszáz éve született Arany emléke előtt, hanem örökségének újragondolásához is hozzásegít.

 

Szörényi László: Arany János évében - Tárcák és tanulmányok. Nap Kiadó, 2017.

Megjelent a Bárka 2017/6-os számában.


Főoldal

2018. január 25.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
A Parancsolatok BékéscsabánÚjabb hat monográfiát jelentetett meg az MMATompa Andrea és Bödőcs Tibor nyerte az idei Libri irodalmi díjakat 1% a Körös Irodalmi Társaságnak
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Kiss Georgina verseiOravecz Péter verseiNagy Dániel versei Nagy Zsuka versei
Prózák
Haász János: ÜzenetLőrincz György: Bécs fölött a Hargitát…„Legszebb munkámat mérgezik meg”Darvasi László: Akik áttáncolják a háborút
Kritikák
Versküllők és verssávok héthatáránHizlaló pöttyösGrecsó Krisztián: Téli naplóNem lehet megúszni!
Esszék, tanulmányok
Újraragasztott borítékok nyomábanProfán feltámadás, avagy heroikus újrakezdésA kiegyezés megítélése az 1919 és 1945 közötti magyar historiográfiábanGrendel Lajos irodalmi és közéleti szerepvállalásai
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA