Kritikák

 

ott_mi_van.jpg

 

Druzsin Ferenc

 

„A falnak ezen az oldalán ennyi…”

 Lapozgatás Bertók László: Ott mi van? című új verskötetében

 

   A Hangyák vonulnak (Magvető, 2007) fülszövegében maga Bertók László megy a probléma elé azzal, hogy nevet ad „hosszúkáinak”: „öregség-verseknek” nevezi, „a hatvan fölötti élet, a meglepetések, az ijedtség, a tiltakozás, a visszaút, s a még mindig kísérletezés szövegeinek”. A Pénteken vasárnap (Magvető, 2010) tizenkét soros költeményei pedig „feljegyzések”, „hogy el ne felejtse”. Mit is? Azt, hogy „a hetvenedik esztendő holdudvarában” egyre inkább érezni, „mintha már pénteken vasárnap, sőt szerdán is az lenne.”

   Az Ott mi van? kötet az évtizede folyó számvetés „éppen most” helyzetképe. Még teljesebb és erőteljesebb; napi és versenkénti „elszámolással”. Az is változatlannak tűnik fel, hogy az önelemzéshez szükséges „kötőanyag” jórészt a komikumból, elsősorban a humorból származik. Ez sem példa nélkül való, úgyszólván törvényszerű, költőelődök erősítik: Arany János, Illyés Gyula, Weöres Sándor. Az öregedés és kísérő jelenségeinek humorra bízása régi jelenség a magyar literatúrában. Egyik korai, ráadásul groteszk (sőt: „romantikus groteszk”) példáját Fáy András A Bélteky-ház című regényében találjuk (1832), ahol Regéczy báró születésnapi vendégeit pompás kertje egyik „kies” helyén lévő épületébe vezeti, melynek homlokzatán a felirat: Báró Regéczy nemzetség hamvboltja. Az általános döbbenetre a báró a következő magyarázatot adta:

 „Mondhatnám, hogy bánat és öröm, jobb és balkarjainkon vezető útitársaink az életben, hogy ma a bút  és a vénséget akarom eltemetni, mielőtt azok emésztenének magamat ide; kérkedhetném, hogy a nagy kaszást akarom elbízottan, bús birodalma sorompói között, bajvívásra keresni fel. De nem, barátim; gyönge halandónak ismerem mindig magamat, s e gyarló élethez még nem eléggé bölcsnek, s éppen ez az oka, hogy a borzadály helyére tevém által víg lakozásunk tanyáját. (…)

Így építtetém ezen hamv-boltot a feletti teremmel együtt; s hogy egykor nyughelyemet nyájas képekben szoktassam képzetemhez, a termet, melyben két élet árnyad össze, öröm-tanyának szentelém.”

   Arany Jánostól a Toldi estéjéhez illesztett Végszóban kaptunk „megerősítést” 1854-ben:

„Lesz, aki roszalni fogja a humort, melly a darabon, növekvő arányban átszövődik: azonban ne feledjük, hogy a hanyatlás, pusztulás már magában humoros jellemű; különösen a vén Toldit humorosan fogta fel mind a nép, mind utána Ilosvai és Vörösmarty (…).”

   Arany maga is éveken át bíbelődött az idős kor költészetével, jóllehet „csak” hatvan éves volt, amikor 1877 júliusában megnyitotta a „Kapcsos könyvben” az Őszikéket. És még akkor is csak hatvanhárom, amikor 1880. december 10-én az En philosophe négy strófájával bezárta a sort.

  További példák  –  százévnyi „ugrással”.

      Illyés Gyula is „hiteles” öregkori töprengés és humor tekintetében. A Kháron ladikján című esszé-regényből (1969) vett sorait mi másnak olvashatnánk, mint a léleknek szánt erősítés  –  a humor támasztékával. Azt írja egyebek között, hogy a kötet írásainak „mindegyike megannyi kézifegyver: lövés egy ablakból, egy omló kémény mögül. De minden hátraszorítás után csak szívósabban, ádázabban, mondhatnánk: jobbkedvűen.”

   Szakasztott ezt teszi Bertók László is egymást követő könyveiben!

    Weöres Sándor számos verse   –  az öregkor groteszk-furcsa „attrakciója”. Az Ének a határtalanról című könyvét (1980) akár egészében annak olvashatjuk, de a Megkopottan-ciklust bizonyára. Az Alteregoból idézek pár sort:

   A városi utcán estelente / mintha tükörképem jönne szembe. / (…) Örömben-e, vagy vidámság nélkül, / mint jómagam, úgy megkopott végül. / Nem ismerem sorsát, magamét sem, / kettő közül hát melyik az énem?

   Az „öregség-humor” tartalmi-gondolati része ezzel rendben is van. Marad a humor „esztétikája”: a vagy-vagy -ok, a zárójelek és a kérdőjelek. Ezeknek legalább annyi közük van a humorhoz, ha a humort a komikum egyik válfajának fogjuk fel (ahogy a szatírát vagy az iróniát).  Már Kölcsey tudta: „a humor vegyületei heterogeneumok”. Arany ezt úgy „fordította le”, hogy a humor „víg-szomorkás”, egész mondatban pedig: „Halandó létünk cukrozott epéje” (Bolond Istók I. ének). Illyés mérlegén is a humor ’képlete’ jön ki:

   Jó volt-e, rossz-e élni? Hol ezt, hol azt sugallja
            a perc, mely épp repül
   s a vén száj változóbban, akár a kisded ajka
            fintorul és derül (…)  (Kik jöttök, évek - ,  évek?...)

   És még egy érdekes értelmezés: Octavio Paz a komikum egy különleges válfajának tartja, amely „mindent, amihez hozzáér, többértelművé tesz”. (Idézi Milan Kundera Elárult testamentumok című könyvében.) Ha így olvassuk (s ha így értelmezzük) a humort, könnyen juthatunk arra, hogy Arany az egyik legnagyobb humoristánk, Weöres Sándor alteregójának megoldása pedig egy kacsintás, ahogy a „három veréb hat szemmel” is  –  abszurd humorba "rejtve". 

Közéjük tartozik Bertók László is  –  már jó évtizede!

Az Ott mi van? első ciklusa (Menekül, magyarázkodik)  –  „hosszúkák”: 21 vers. Már a cím második felével utal arra, hogy folytatása a Hangyák vonulnak lírájának: legalább annyi a zárójel, a kérdőjel is.  Változatlan (viszonylag változatlan) az is, hogy napi (versenkénti) párbajt vív az öregedés bergsoni „téziseinek” gyakorlatban tolongó veszedelmeivel (az elgépiesedéssel, a rugalmatlanná válással). Szerencsére azonban az sem változott, hogy továbbra is játssza ezeket a csörtéket, s hogy az elme, az ész, az értelem a győztese ezeknek a csatározásoknak.

   A ciklus első költeménye, a Talán csak egy Rembrandt-kép: nagy nyitány!

   Három dimenziója a gondolat- és versépítés remeke.

   Az első: személyes élmény, ám korosztályának is személyes élménye, ha petróleumlámpás helyen nőtt fel az ember, ahogy Bertók László Vésén. Szíven találnak a tárgyak, a mozdulatok és a félbemaradt képek:

   Egy cilinder, egy petróleumlámpa kicsit kormos
   üvegcilindere, az anyja éppen „világot akar
   gyújtani (…)”

   Így mondták: gyújtsunk világot; ne világoljunk feleslegesen… Az anya tétova mozdulata is emlék: a gyerekkori „családi kör” tartozéka. A függöny is, mint a semmi kis védelem a nagyvilág szemétől.  A rövid mondatok: a szűkszavúság művészete. Lámpagyújtáshoz nem kell szó. A lámpagyújtás rítus egy megvalósulni készülő mítoszhoz. Az anya keze megáll:

                                        Vár. Vár valamire.
   Talán, hogy a gyufa lángja nagyobb legyen.
   Talán feljebb kellene csavarni a lámpabelet.
   Talán kifogyott az olaj a készülékből.

   A második dimenzió: az utcán a hic et nunc-történelem: „Éppen nem lőnek.” Az odabent formálódó mítosz keretet kapott: „ (…) idegen ország katonái járőröznek az utcán (…)”. Őrjárat, éjjel, Vésén.

   A „járőröznek” szó az utca történelmét átröpíti az Éjjeli őrjárat mítoszába, és ezzel a harmadik dimenzióval teremtődik meg a mítosz egésze: a „hatvankét éve” történt véseiből és az egyetemesből, amelyet „háromszázhatvan éve” őriz az emberi kultúra.

   A Menekül, magyarázkodik a múltbeli dolgok és történések ciklusa, amelyben arra kell rádöbbennie az embernek,

                                                (…) hogy egyre inkább
   magával beszél meg mindent, (…)
Mintha nem volna kivel, mert mindenki
   aki arra a hullámhosszra volt
   beállítódva, meghalt, messze van, nincs,
   idegenekkel meg képtelen ugyanolyan
   kapcsolatra.

                          (Helybenhagyja az ítéletet)

   Az egyre döbbenetesebb és félelmetesebb magányban a biztos felé tapogatózik, s ebbeli igyekezetében eljut a valóban biztoshoz, a négy elemhez: a Tűzhöz, a Vízhez, a Földhöz és a Levegőhöz,

                                        Ahol hibátlanul
működnek vertikális és horizontális
viszonylatok, hitelesített mérőeszközök és
műszerek. Ahol egy méter az egy méter,
a tűz, a víz, a föld, a levegő is az, ami.

 

Megjelent a Bárka 2015/1-es számában.


 Főoldal

2015. március 25.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png