Dékány Dávid
dagály előtt
szörfözni megyünk a partra,
az utolsó motel már alig látszik a visszapillantó tükörben,
a kesztyűtartóban egy teli doboz töltény,
még a dagály előtt oda fogunk érni.
most nincsenek égtájak,
most a madarak röptéből tájékozódunk,
az ölyvek szárnycsapásaiból.
biztonsági öv nélkül, túlexponált mosollyal,
fiatalok, gyönyörűek vagyunk,
a deszkák árnyéka hullámokat vet
az út menti repceföldeken.
mérföldekkel mögöttünk
a betört szélvédő üvegmorzsáin lépkednek,
sárga műanyagszalaggal kerítik el a területet,
és megrajzolják a fantomképünket.
fiatalok, gyönyörűek vagyunk,
napszemüvegben, mintha beborult volna,
és estére otthon is észrevesznek belőled annyit,
hogy nem nyírtad le a füvet.
alsó középosztálybeli fehér szülők,
törlesztőrészletekkel.
ott a munkanélküliség,
akár egy gyógyíthatatlan betegség –
pénzérme nagyságú foltokban hullik az állatok szőre,
mintha a kölcsön kapott évszakokat próbálnák visszafizetni.
a kerti asztal felhólyagosodott,
és kopaszak a pergolák,
átsüt rajtuk a nap,
mint az elvékonyodott bőrön.
de gondolj az útlezárásra,
az autópálya-építéskor talált dinoszauruszcsontokra,
mert az öbölben
most velünk is valami más fog történni,
valami sokkal több, mint amiért elkezdtük.
ma elhiszünk minden városi legendát,
mégis a móló felé indulunk,
és a kukákat felborító mosómedvéktől,
a hétfő esti pankráció sokadik ismétlésén elalvóktól,
mindentől,
a poros bekötőutaktól is távol,
kitépjük az éjszaka torkát.
senkinek
a sírásók káromkodtak a fagyott föld miatt.
az öregek közül sokan nem tudtak elmenni.
az összes adón végignézték az erről szóló híreket,
konyháikban időnként megmoccantak
a fal mellett sorba állított, rosszul elmosott tányérok,
amiken ők már nem látták meg az odaszáradt zsírfoltokat.
talán reggel, a gabonapehely dobozán az összetevőkből,
a novemberi cseréptetők nyálkás pikkelyeinek
vagy az iskoláig vezető platánfák kérgének mintájából
kiolvasható lett volna.
talán ha felhívjuk az egyiket
a wc-ajtók belső oldalára filctollal felírt telefonszámok közül.
az egymás nélküli közös múlt tartotta őket össze –
mindketten császármetszéssel jöttek világra,
tehát tulajdonképpen meg sem születtek soha,
és mindkettőjük nevét bemondták már,
mikor elvesztek a hipermarketben,
hogy a vevőszolgálati pultnál…
egyikük anyja ugyanabban az iskolában volt takarítónő,
szülői értekezletre nem járt, a folyosón nem köszöntek egymásnak.
udvarukon ablakkeret, alkatrészek, ázott kartondoboz,
lezárt vödrökben steril anyagok, sóderdomb gyönyörű kavicsokkal.
könnyűszerkezetes házaival körüllakta őket a munkanélküliség,
és abban az utcában a mérges szömörce megfojtotta a fákat.
talán ha valaki tudja,
hogy ők rúgták szét az automatát a téren,
és a szétguruló érméket is, mert csak az üdítők miatt.
ők tapostak gabonakört a város menti földeken,
és röhögtek a riadt polgárokon,
akik a szalagcímeket lesve a világvégét várták.
talán ha valaki észreveszi
a feltört furgon kesztyűtartójában hagyott, teli doboz töltényt,
az ökölnyi, piszkos-ragacsos golyóvá összegyűrt szigetelőszalagot,
a fölborult benzineskannából párolgó folyadék illatát,
a bekapcsolva maradt tévét, amiben épp akkor autós üldözés ment,
ha valaki tudott volna az erdőben felakasztott-felgyújtott kutyákról.
a másik fiú mindig hátul ült az iskolabuszon,
légkondicionált félelmei között, izzadt tenyérrel.
utálta a sportokat, születésnapjára mégis baseballütőt vettek neki,
és kipróbálhatta az apja duplacsövű vadászpuskáját.
üres konzervdobozokra célzott,
nem nagyobbakra, mint egy létfontosságú szerv.
aztán kedden, az utolsó óra után,
az ebédlőben, a fal mellett sorba állított diákok,
először a sportolók, mert ők olyan sokat tudtak
a szerelemről, barátságról és a szimbiózis többi formájáról.
a rosszul felmosott padlón a testek, ahogy időnként még megmoccantak,
aztán a szétroncsolt halántéklebeny, és vége.
a városban semmi sem változott.
a menzán a hús ugyanolyan mócsingos,
a fiúk helyére felvettek két új pizzafutárt.
a szülőkhöz házkutatási engedéllyel kopogtak be,
megtalálták a kutyák bőre alól kivágott azonosító chipeket,
és senkinek sem tűntek fel a helyesírási hibák a sírköveken.
