Olvasónapló

 

 

 

 

 

jenei_gyula_az_idben_rend_van

 

 

 

Zsidó Ferenc


Az idő és rendje



Az időben rend van - ezzel a szentenciaszerű, megváltoztathatatlan érvényű kijelentéssel indul Jenei Gyula új verseskönyve, mely megadja a kötet alaphangulatát. A tények makacs dolgok, idézhetnénk fel egy (majdnem) szállóigét, melyre mintegy ráfelel a Jenei-féle következtetés.


Érett hangú költészet a Jenei Gyuláé, a kegyetlen őszinteség döbbenetével hat. A felnőtteket mindig meglepi az őszinteség, legalábbis akkor, amikor az önző és könyörtelen: ez ugyanis csak a gyermekek világára jellemző. Ilyen őszinteséggel beszél Jenei, legalábbis ez jellemzi a kötet legnagyobb ciklusát, az Egy érzés leltározhatatlansága címűt. Ebben édesanyja betegségét és halálát írja le, naplószerű pontossággal, részletes kórképet festve, a kórházalás élményét részletezve, minduntalan megvallva, hogy az élők zsigerileg irtóznak a haláltól, ergo a haldoklóktól - ezt az ösztönt nem írhatja felül semmiféle gyermeki szeretet: „azt hittem, / utoljára láttam anyámat, s a többi az ő dolga. / de a napok hetek lettek. Nem volt könnyű / nekem sem. Pedig csak hétvégeken látogattam." A kötet nálam az idei év verseskönyve. Kiemelkedő mind a szerző eddigi életművében (Jenei Gyula hatodik verseskönyve ez), mind a 2011-es év magyar lírai termését illetően.


A hangnem alapvetően csöndes, rezignált, de nem válik siránkozóvá, mert a beszédmód tárgyias, már-már dokumentarista jellegű, nem csupán érzések leltára a kötet, hanem történetmozzanatok is felvillannak, ad abszurdum, a verseknek narrátora van. A kötet ilyen értelemben Kosztolányi A szegény kisgyermek panaszai című ciklusára emlékeztet, csak nyelvezete puritánabb. Nem fekszi meg az ember gyomrát, nekem jólesett egyhuzamban végigolvasni, ami kortárs verseskönyv esetében nem kis kihívás! Az alaptémát a kötet nyitó darabja - Hajnali éberség - rögzíti a látszólagos tagadásban: „nem tudtam aludni, csak forgolódtam, / pedig nem volt gondolatom / akkor épp a halálra; / aztán egyszerre csak arra riadtam, / tűz a nap a szobámba." Az időben rend van, még akkor is, ha az idő érzékelése szubjektív. Akkor a rend is szubjektív - logikázza ki a kötet: „a múlt heti téltől / pár fokkal tavaszabbra / fejkendő öregasszony / árul hóvirágot / - innen húsz évre."


A kötet legerősebb ciklusa a már említett anyás. Mondhatni, kissé agyon is nyomja a többieket (Vastükörszilánk, Másként mesélnéd, Ok és okozat). A leghúzósabb versek itt találhatók. E ciklust jól keretbe foglalja a nyitódarab és a kötetzáró két hosszabb poéma (melyek ugyan külön ciklust alkotnak, valójában véleményem szerint nem tekinthetők annak, inkább epilógusként funkcionálnak). Ugyanakkor a kötetben végig ugyanarról van szó (idő, elmúlás, halál, s az ehhez társuló „érzelgős semmiségek"), csupán a beszédmód, a felütés változik, hol töredékes, villanásszerű, hol részletezően leíró, mondhatni epikusba forduló. A befogadó nem tud elszakadni attól a már-már perverz kegyetlenségtől, amellyel a lírai én vázolja, hogyan vált át a haldokló anya iránti együttérzés közömbösséggé (?), irtózattá, frusztrált idegenkedéssé: „ma nem telefonáltam anyámnak sok dolgom / volt. de persze nem ezért nem. / mit mondhat élő a halónak?" Egyszerű, zsigeri beszéd, a döbbenet erejével hat.


A kötet címadó darabja szintén egy eseményt rögzít: a lírai én felkeresi nagyszülei régen eladott házát. Emlékszilánkok után kutat, fényképet készít: „lefotózom a tornácot. / ha negyven évvel ezelőtt / tartanám a fényképezőgépet, / talán kilépne az ajtón nagyapám, / éppen bele a képbe. / de harminckét éve halott / s az időben rend van."


A kötet végére érve úgy érezzük, nem csupán az időben, hanem az érzések között is rend van, kész a leltár, mely szigorú, precíz, minuciózus. És azt is tudjuk, csakis így lehet, így érdemes vizsgálnunk magunkat. Rögzíteni, mi elmúlt, mi múlhatatlan. A számvetéstől a hangulat nem válik rezignálttá, nincs remegő hang, fátyolos tekintet, a lírai én ironikusan tekint saját érzésvilágára, mintha kívülről láttatná magát, ez van, kérem-féle beletörődéssel. Igen, a tények makacs dolgok - s bármennyire furcsa, erre a szóban forgó lírai kötetből (is) rájöhetünk.




Jenei Gyula: Az időben rend van. Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2011

 


 

2009. november 23.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái
Versek
Turai Laura verseiNógrádi Gábor verseiPéter Erika: PalettákZentai Adél versei
Prózák
Csabai László: HármanPapírváros-szilánkokOravecz Imre: Feljegyzések naplemente közbenBogdán László: Utazás haza
Kritikák
Az árulás testi kényszereRóni a kilométerek mondataitZsánertetoválások kontinense - Horváth Benji: A dicsőséges Európa Szimfónia regényre
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA