Egyszer erőből, egyszer alázattal

Kritikák

Szabó Tibor
Egyszer erőből, egyszer alázattal
(Jónás Tamás: Kiszámítható józanság)

Szenvedélyes futamok, agresszív kitörések, csörömpölő (mert bontott) ritmusok, és gesztus, gesztus, gesztus mindenhol — Jónás Tamás legfrissebb verseskötetét (Kiszámítható józanság, 2006) a szövegeken átütő szerzői kiegyensúlyozatlanság, a nyugalmat nem találás feszíti. Szuggesztív, vibráló versek töltik meg a vékony könyvet, a Jónás-életműbe szervesen illeszkedő témákkal találkozunk (gyerekkori lelki sérülések, a részeges apa, az anya halála, az állami nevelőintézetben eltöltött évek mint trauma-forrás, a család és a feleség mint szorongások tárgya), láthatóan az Apáimnak, fiaimnak (2005) című prózagyűjteményből ismerős élményvilág íródik itt át verses formára, íródik újra líraként. A kötetcím ebben az értelemben félrevezető. Vagy ha nem a cím, akkor maga a kötet. Jónás Tamás sajátos, a kortárs magyar költészetben unicitásként létező poétikai univerzuma egyáltalán nem kiszámítható, de hektikus és hisztérikus (remek mondatokkal és súlyos melléfogásokkal tarka), ahogyan a könyv negyvennyolc verse mögött kirajzolódó lírai én sem józan. Nem ez a megfelelő szó ennek az énnek a jellemzésére. Űzött, inkább. Zilált, sérült, a békéjét kereső, az elszenvedett (nem csak lelki) kínzásokat felejteni akaró — ezek mind érvényesek lehetnek. A józan nem. Olyan erős a cím sugallta harmónia és a kötet ideges karaktere közötti kontraszt, hogy az már gyanút ébreszt(het) az olvasóban. Talán egy nagyon tudatos szerzői koncepció irányítja a figyelmünket, talán a kontraszt funkcióval bír. A könyvből nem derül ki egyértelműen, így van-e, annyi azonban biztos, hogy a jórészt hangosan ítélkező, szentségelő, panaszkodó gesztus-versekből válogatott összeállításba Jónás Tamás három, a többitől alapvetően különböző, egészen finomra hangszerelt, szemlélődő költeményt illesztett (Mondóka; kisírt szemek atlantisza; Levél apámnak), és hogy ezek a művek mind versészetileg, mind a bennük megjelenített művészi üzenet összetettsége/kidolgozottsága szempontjából messze a környezetük fölé emelkednek, vagyis a kötet fókuszait adják.
A Kiszámítható józanság műveinek közös jellemzője, hogy nem örömből, nem felszabadultságban születtek. Irónia nélküli, humor nélküli versek sorakoznak a könyvben, sötét tónussal, nehéz témákkal, a középpontjukban egy-egy drámai (enyhébb esetben is kínos) helyzettel, eseménnyel. A kötet címét adó darabban a költő fél téglával veri szét egy varjú fejét, a Miskolc, 1978 címűben gyermekkori homoerotikus emlékeit meséli és magyarázza a lírai én, a Megkínzottak balladájában a bebörtönzött, megtört apa képét látjuk, a Vers az orgazmusról című szöveg pedig a nemi beteljesülés élményét próbálja definiálni, elhelyezni a világban (a fény és a halál között, természetesen). A szűk horizontú (kizárólag negatív tapasztalatokra koncentráló) témaválasztás nehezen befogadhatóvá teszi a könyvet, fojtott légkörűvé a világát, Jónás Tamás nem kíméli olvasóit, nem hagyja fellélegezni őket egy percre sem, a Kiszámítható józanság oldalról oldalra megdöbbenti, elkeseríti, sokkolja befogadóját halállal, fóbiákkal, leláncolt, vergődő életekkel.
A versek többsége jól formált mondatokból építkező, átláthatóan tagolt, és hagyományosan központozott szöveg, ám Jónás ebből a szempontból is színessé tette kötetét, a gyűjteményben helyet kapott néhány neoavantgárd költemény, egymásba csúsztatott (végtelenített?) mondatokkal (lóg a bizsu; ütni sem), sajátos hangulatú ismétlődésekkel (Bibliás képek), szürreális helyzetleírásokkal (csal egy kicsit). Külön érdekessége a Jónás-lírának a merész képalkotási gyakorlat (jellegzetes megoldások: „Csend csámcsog a lakáson, a házon” (Lassan kiderül), „Leoltom a csendet. / Kitakar a sötét.” (Csak este), „Leveti a testét, mint egy ruhadarabot” (Nem zörrenti a zárat)). A terhelt témák és a szokatlan karakterű képiség helyenként erősítik egymást, máshol azonban inkább rontják a hatást, zavaróak.
Józanság A Jónás-recepciónak általában szerves része a szerző cigány származásának felemlítése, a kisebbségi léthelyzetből adódó specifikumok keresése-megfigyelése műveiben, maga Jónás Tamás is gyakran és szívesen beszél cigány gyökereiről. De a Kiszámítható józanság nem cigány-líra (ha van ilyen egyáltalán), nem artikulálódnak a művekben sem a cigány hagyomány elemei, sem a cigány karakter-gondolkodásmód jellegzetességei, sem a cigányságot sújtó diszkriminációs jelenségek. A versek problematikája általánosabb, nemzetek-nemzetiségek fölötti szinten értelmeződik, a szegénység, beteljesül(het)etlen szerelem, testi-lelki nyomor akadályozzák a boldogságot, nem a cigány származás (nem is emlékszem, hogy a cigány mint szó előfordulna a könyvben). Ha valamiben, talán csak a lírai ének beszédmódjában érhető tetten kisebbségi (vagy akként is értelmezhető) sajátság. A szövegekben rengeteg a gesztusértékű megnyilatkozás, vagyis az olyan nyelvi elem, amelyek a megszólalónak a világgal kapcsolatos személyes, aktuális elvárásait, szándékait, követeléseit rögzítik, az olyan nyelvi elemek, amelyekkel a versek beszélője nem leír, ábrázol, hanem valójában cselekszik. (Tipikusan ilyeneknek érzem a következőket: „Könyörgöm, még egy kislányt szülj nekem” (Fegyelem); „Ugyan, ugyan, Holló uram!” (Holló uram); „Nyugodt kalandot az istenembereknek!” (Napló, 2002. november 6.).) A gesztus a versszövetben általában tolakodó, zavaró, indokolatlan kiabálásként jelenik meg — de Jónás Tamásnál ez nem teljesen így van. A Jónás-lírában sokszor egy-egy ilyen gesztus nyitja meg a vers világát, hozza létre a vershelyzetet, és ebben az értelemben szervesül, funkciót talál, alkotói módszerré válik.
A Kiszámítható józanság poétikai világát irodalomtörténeti kötések, allúziók, hommage-ok gazdagítják. A József Attila életművéből ismerős költői szereplehetőségek továbbgondolása, aktualizálása, tudatos alkalmazása, önmaga élettapasztalatain való értelmezése egészen szembeötlő, Jónás Tamás több helyen konkrét József Attila-művekre, sorokra játszik rá, a nagy előd sokszor idézett versrészleteit parafrazeálja, sajáttá teszi, és ezzel új fénytörésekbe helyezi a József Attila művészetében poézissé vált létélményeket. (A hetedik dikciója, ritmusa, témája elevenedik meg a Kukorica térdbe című versben, „Aki volt, egyszer is, ha célja. / Tudja: házat húzni a ganéjra.”; a Nagyon fáj szenvedésallegóriáját fordítja ki a Gyümölcs-szonett, „De hát: járjon, akinek van lába! /Akinek fáj valami, hadd fájjon!” — talán ezek a legjellemzőbb példák.) József Attila mellett Petri György hatása erőteljes még (főleg a sajátos nézőpontból láttatott sorskérdések megfogalmazásában, illetve a megtorpanó, rövidre zárt mondatok alkalmazásában), Jónás a Fél-uram című művét Petri Györgynek (és J- A-nak) ajánlja.
A kötet csúcspontjait adó, korábban már említett három költemény a többi vers megnyitotta térben mozog ugyan, mégis, mintha más szerző írta volna őket. Az egyéb helyeken teli tüdővel panaszkodó hang halkabbra vált, a tiltakozás a tűrésnek, a felháborodás az elkeseredésnek adja át helyét. Teljes ívű, pontos ritmusú, nagy műgonddal megírt versek ezek. A Mondóka egy népi műfaj formai keretébe beleírt elégia, ilyen sorokkal „Kényes embernek öltözök / S mint a patak a fák között / Bújok, bújok / Csak ebben a világban / Csont-bőr anyám-apám van”. A kisírt szemek atlantisza a kötet legfinomabb, legösszetettebb konstrukciója. Egy ismert biblia igeszakasz (Mindennek megvan a maga ideje (Prédikátorok könyve 3. 1-8.)) újrafogalmazásával (inkább:szétírásával) Jónás Tamás teljes életfelfogását, világképét építi bele egyetlen szövegbe, csodálatos (itt nem túlhúzott, de magától értetődő) képiséggel, zártsággal, átütő erővel. Nem csak a kötet, de az utóbbi évek kortárs magyar lírájának is az egyik legerősebb versfelütése ezé a műé, ekképpen: „ideje van a költészetnek /ideje a lejárt túltudásnak / repülésük van a fészkeknek /repedése van minden tojásnak”. A Levél apámnak a könyv utolsó előtti műve, és valójában záró hangsúlyos darabja. Kifelé vezeti a könyvből olvasóját ez a vers, szűkíti a világot, megadja a válaszokat a korábban feltett kérdésekre, Jónás leleplezi a szeretett-gyűlölt apát, felszámolja családi kötődéseit (mert lehetetlennek látja azok megőrzését/fenntartását), hogy a megtört, elégikus hang a végén visszaváltson erőnyelvre, gesztusra, kiabálásra, „Átkozódnom kéne, de kit pereljek? / Mondd meg, apám, kit?”.
Érdekes, izgalmas poétikai vállalkozás a Kiszámítható józanság, a járatlan úttal próbálkozik, új lehetőségeket keres, olyan költői világot ad olvasói elé, amihez hasonlóval sem találkozhatunk a ma forgalomban lévő esztétikai törekvések között. Nem mindenhol érzem sikeresnek, annyi azonban bizonyos, hogy a kötet összes porcikájának tétje van, folyamatos, lankadatlan figyelmet követel, provokál, felháborít, idegesít, helyenként ringat — de megtart végig. Nem enged el.