Tárca

(Csizmadia Ildikó fotója)




Kiss Ottó
Irgalom



Ugyan, ki olvasna minket, legyintett álmában Formanek Sándor, mert Jeszenka Mirjána kérdést intézett hozzá ugyanebben az álomban. De a legyintésből félúton simogatás lett, mert Jeszenka Mirjána méteres haját most is ugyanúgy lebbentette meg a szél a nagy diófa alatt, mint azon a tizenkét évvel ezelőtti vasárnap délutánon. A lány megint elkérte Sándortól a dióverő rudat, az ég felé emelte, a fiú keze pedig ismét puhán érintette Jeszenka Mirjána vékony derekát. Csak hogy ne vigyen el a szél, mondta az álomban Formanek Sándor, és megszorította azt a vékony derekat, de mint akkor, most is erősebb volt a súly, az ötméteres rudat nem bírta megtartani a törékeny lánytest, a törékeny lánytestet meg a fiú nem bírta megtartani, együtt dőltek hát a selymes fűbe és az őszi kikericsek közé. Formanek Sándor úgy szorította Jeszenka Mirjánát, mintha másnap reggelig nem akarná elengedni, Mirjána pedig úgy kacagott, ahogy angyal teszi, ha vidám dolgot lát ereszkedve a föld felé.
Amikor az angyal földet ért, Jeszenka Mirjána abbahagyta a nevetést.
– Nem olyan, mint egy Hrabal-könyvben? – kérdezte hanyatt fekve, és figyelte az égen köröző galambokat. A kórház udvaráról jöttek, van ott valamelyik emeleten egy fogatlan ember, ő szór nekik morzsát minden délután.
– Ugyan, ki olvasna minket – legyintett megint Formanek Sándor, és megsimította Jeszenka Mirjána haját, aztán magában hozzátette, hogy bizonyára még a Jóisten sem szereti az ilyen szentimentális figurákat, csóválja a fejét és vakarja a szakállát odafönt, hogy vajon milyen rögös útra kéne terelni ezt a két ártatlan gyermeket.
A Jóisten döntését azonban, akárcsak tizenkét évvel ezelőtt, Formanek Sándor most sem tudta megvárni, mert nagyot zökkent vele a busz, és felébredt. Ahogy kinyitotta a szemét, látta, se fűben, se ágyban nincsen ő, pláne fűágyban, hanem az Ikarus puha ülésén aludt el, és a könyv, amelyet korábban olvasott, eltűnt a kezéből.
– Kérjük a tisztelt utasokat, hogy jegyüket indulás előtt szíveskedjenek megváltani – mondta akkor egy égi hang.
Formanek Sándor kinézett az ablakon, egy autóbusz-állomásra gördültek be éppen.
A sofőr kikapcsolta a motort, felállt, és hátrafordult, feléjük, utazók felé. Görnyedt tartása Formanek Sándort Hurgulyra, az általános iskola pedellusára emlékeztette. Hurguly lassan mozgott, de beszéde pergő volt.
– Milyen óra van bent? – kérdezte tőle Formanek Sándor hatodikos korában, amikor elég tisztességesen elkésett.
– Irgalom – mondta a pedellus, ami, minden gyerek tudja a környéken, azt jelenti: irodalom.
– Ki tartja? – érdeklődött tovább a kis Formanek Sándor.
– Az izgató – felelte Hurguly –, ami természetesen annyit tett: az igazgató.
A sofőr viszont, bár tartása hasonlított a pedelluséra, rendesen ejtette a szavakat:
– Tíz perc pihenő – mondta, és megnyomott egy gombot.
Az ajtók kinyíltak.
– Kérjük a tisztelt utasokat, hogy jegyüket indulás előtt szíveskedjenek megváltani – mondta megint az égi hang.
Hát mikor váltanák meg, ha nem indulás előtt, morgott Formanek Sándor, aztán jó mélyen a két térde közé nézett, és fejjel előre irányban eltűnt az ülések alatt.
Míg szereplőnk kedvenc könyvét keresi, van idő elmondani, hogy ez a Formanek Sándor igen hajlékony ember volt, olyan, aki, ha úgy tartotta kedve, jó mélyen a két térde közé tudott nézni, és fejjel előre irányban szinte bármikor könnyen eltűnt az ülések alatt. Ilyenkor koncentráltan és kitartóan keresett, éppen úgy, mint az elmúlt öt esztendőben, csak akkor nem könyvet, hanem leányt, olyat, aki úgy kacag, mint egy angyal, s ha dióverő rudat lát avagy fog, azonnal beledől a selymes fűbe, valamint az őszi kikericsek közé. Mert mióta, éppen öt éve, Jeszenka Mirjána férjhez ment, Formanek Sándor folyamatosan a párját keresi. Kereste már ő az orfűi strandon, szanazugi szénakazalban, perzsaszőnyegen és franciaágyon, Petrof zongora tetején, a szentendrei Duna-parton, multiplex mozik hátsó sorában, nagyáruház próbafülkéjének függönye mögött, de mindig mindenütt, ha egyáltalán valamit, csak részleteket talált. Egy bokát, egy csípőt, egy törékeny csuklót, egy illatot, egy habzó sör mögötti pillantást. Ezekről a részletekről lenne még mit lejegyezni, ám Formanek Sándor most ismét felbukkan az Ikarus ülései között. Kezében a könyvvel körbenéz, és látja, a sofőr megint a helyén van, hamarosan továbbindulnak.
Eddig viszonylag csendes volt az út, gondolta, amikor ránézett a vastag nyakú és bajszos nőre, aki a busz hátsó része felé igyekezett, arra, ahol Formanek Sándor is ült.
– Szabad ez a hely? – kérdezte a nő egy váratlan pillanatban.
Tekintete éles volt, mint egy disznóölő kés.
Ez szemmel veri a diót, gondolta Formanek Sándor, és, nehogy átvágják a torkát, gyorsan azt felelte:
– Természetesen.
Ami most annyit tett: irgalom.
A sofőr hirtelen emelhette lábát a kuplungon, mert a nő belezuhant az ülésbe. Aztán megkereste mobiltelefonját, és tárcsázott. A beszélgetésből kiderült, hogy egy hülye utazás miatt nem láthatja ő a délutáni brazil, perui és mexikói sorozatok aktuális részeit.
Miután a nő tisztázta a hívott féllel, milyen események zajlottak a brazil, perui és mexikói sorozatok hőseivel, Formanek Sándor leszűrte a tanulságot, és úgy döntött, elköltözik inkább a nagy diófa alá. Fellapozta kedvenc könyvét, kényelmesen hátradőlt, és elmerült az ülés szivacspárnái között.
Nem telt el sok idő, megint érezte a selymes fű és az őszi kikericsek illatát. Már megvolt Jeszenka Mirjána vékony dereka is, amikor kiesett kezéből a könyv.
Az emlékezet nem veszíthet, mert abból dolgozik, ami nincs, gondolta még, mielőtt elaludt. A kórház udvaráról akkor rebbentek fel a galambok.








Összes munkatársi tárca:

Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű (...) 5.
Grecsó Krisztián: Tánciskola
Szabó Tibor: Lesszdenziorou
Elek Tibor: Noé bárkája felé
Kiss László: A temetés
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű (...) 4.
Erdész Ádám: 942 kép
Kiss Ottó: A másik ország
Grecsó Krisztián: Családi csomagolás
Szabó Tibor: Alibi
Kiss László: Megtudja a halálhírt
Elek Tibor: Szavak, a magasban
Gyarmati Gabriella: Képzőművészeti kiállítások (...)
Erdész Ádám: Egy szelet közelmúlt
Grecsó Krisztián: Hungarusz-tudat
Szabó Tibor: Valami a télről
Kiss László: Rókázás
Elek Tibor: Siket irodalom?
Gyarmati Gabriella: Kohán és a "szoc. reál"
Erdész Ádám: Gercsó Krisztián: Nagymama ajándékba
Kiss Ottó: Ati és a holdvilág - Esti mese
Szabó Tibor: Testvérek, barátok
Kiss László: Őfelsége pincére
Gyarmati Gabriella: Csernus Tibor festményei először Békés megyében
Erdész Ádám: Bányászlámpa a templomkertben
Elek Tibor: 110 éve született Sinka István
Kiss Ottó: Feszt Berlin
Grecsó Krisztián: Főnökösdi
Kiss László: Fesztkörkép
Elek Tibor: Magyaróra
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján III.
Kiss Ottó: Mondta Feri
Szabó Tibor: Hámori Bianka hiába első
Grecsó Krisztián: Mínusz egy halál
Elek Tibor: Horgász irodalom
Erdész Ádám: Kolozsvártól Szegedig
Kiss Ottó: Nyári medveségek
Szabó Tibor: Fenekező angyalozás - eredményesen
Kiss László: A térképnek háttal
Grecsó Krisztián: Egy koldus adósa
Elek Tibor: Kívülállás vagy benne levés?
Gyarmati Gabriella: Bohus Zoltánról
Erdész Ádám: Majolenka
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján II.
Kiss Ottó: A giliszta és a kígyó
Szabó Tibor: Tavaszi minden
Kiss László: Első síelés
Grecsó Krisztián: Kerthelyiségre fel!
Elek Tibor: Primum vivere
Gyarmati Gabriella: Munkácsy Csabán és Colpachon
Erdész Ádám: Az ünnep színeváltozásai
Kiss Ottó: Matuzikné Amál berendezi
Szabó Tibor: Lőni a gépen a kékeket
Kiss László: Haza
Grecsó Krisztián:
Farsangi kiskáté
Elek Tibor: Konkrét halál
Erdész Ádám: Derelye és suvikszos csizma
Kiss Ottó: Az elviselhetetlen könnyűségről
Szabó Tibor: Miért kell egyáltalán verset írni?
Kiss László - Trip
Grecsó Krisztián - Hazai ízek
Elek Tibor- Ablak a kortárs magyar irodalomra

2008. április 27.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Markó Béla verseiFinta Éva verseiFarkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokKiss Ottó: Lieb Mihály
Ecsédi Orsolya novelláiEcsédi Orsolya novelláiTóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekér
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png