Balogh Tibor
A fal füle és a multifunkcionális imazsámolyok
Apáca-történet. A kecskeméti színi direkció ezzel az előadás-alcímmel lobbantja fel a nyájas plakátolvasók képzeletét, nehogy azt higgye valamelyik, hogy a Hangyaboly, Kaffka Margit (nem-kötelező olvasmány) regényének adaptációja környezetvédelmi dráma. Vagy mégis? Ha kiterjesztjük a fogalmat az emberi lélek világára, akkor a nyüzsgő-bölcs, jótét-csínytevő zárdanövendék, Király Erzsi cselekedetei alapján igen: lelki-környezetvédelmi játékot látunk.
Alagsori panorámás elefántcsonttornyából körtét gördít sétáló pajtásai lábához Trokán Nóra (Király Erzsi). A bűn körtéjét. Beleharapni, vagy leadni a konyhán, a rendtartás szerint? A kísértés erős, a tettenérés menetrendszerű. Most azonban a szigorú büntetés elmarad, sőt elfogyasztási engedélyt kapnak a növendékek Réti Erikától, a zárda rettegett Kunigundájától (gúnynevén Gumibunda). Az egyszeri, kivételes kegyelem a régi, kedves tanítvány látogatásával magyarázható.
Az adaptáció Németh Virág dramaturg munkája. A regény poétikus szófolyamának tömörítéséhez mintául szolgált Fábri Zoltán 1971-ben keletkezett filmjének forgatókönyve, és nem is hasztalan: az a motívumvonulat, amely a halálán lévő főnővér utódlásáért folytatott pozícióharcban, a tettek egyik rugójaként a nővérek közötti intim viszonyra enged következtetnünk, a filmből érkezett vendég-cselekményszálként került a színpadra. A németes nevelési tradíciókat követő Kunigunda, négyszemközti együttlétük alkalmaikor alighanem elvárta a gyöngédséget Virginiától, valamikori novíciusától. Ő pedig, talán éppen e szolgálata jutalmaként, Kunigunda ajánlására kerülhetett bizalmas pozícióba a rendfőnöknő mellé, s válhatott titkárként a végakarat kedvezményezettjévé. Csak meg kellene őt választani. Virginia azonban titkon átjátssza az utódjelöltséget a zárda ismeretlen múltú, kívülről érkezett lakójának, Magdolna nővérnek – szerelemből. Ám az, nem igényli sem a vezetői felelősség, sem a kéj terhét: Virginia lelepleződik, a hatalmi harc a maradiak diadalával végződik.
Az elefántcsonttoronyról – díszlettervező Kiss Borbála – kiderül számunkra hamarosan, hogy modulok alkotják, amelyek szolgálnak egyébkor iskolapadként, és imazsámolyként. Együtt a katedra, és az Úr asztala küldetését is betöltő harmóniummal: mobil tér-változatok a monotóniára: ez a zárdához tartozó bentlakásos leányiskola diákjainak élettere. Az ő sors-, vágy- és ambíciórajzukól kerekedik ki a másik cselekményblokk. Mozaikszerűen. Az események forgatagában bizonyára elvesznek a néző füle számára a regényben oly élvezetes hangulat- és izgalomfestő szöveg-miniatúrák, ha azokat párbeszédpanellé akarja transzformálni az átdolgozó. Nem tette: feszes, e századi ritmusú dialógusokat írt, jelenkori kontextusban csillantva/izzítva fel a növendékek értelmi és ösztöni kíváncsiságát, tavasza ébredését.
A regényadaptáció színre vivője, Dér András filmrendezőként szerzett hírnevet. Vágások, úsztatások tudója. Szellemi színpadfelezőként, belekerül a játékba egy virtuális (raszter) mozivászon is. A tanintézeti rész az előtér, a raszter mögött a titkok világa; egyebek között a fizikaszertár, ahol a diákok többé-kevésbé nyíltan (félig legálisan) találkozhatnak az anyagi világ, s benne a saját anyaguk dinamikájával. A zárdai leány-életképek (zárdavalóság-show) egyik fő témája a férfi vendégtanárok jelenléte, a kiszabadulás trükkjei egy-egy alkalomra, az ő megértő közreműködésükkel. A transzcendentális etikettől, a klastromerénytől való frivol elrugaszkodások laza füzére a harmadik cselekményszál. Ám a Hangyaboly leánydráma: a férfiak benne, legfeljebb a felbolydítók. Egyebek mellett, a színen meg nem jelenő rabló-betörő, aki megmagyarázhatatlan tettével elindítja a visszarendeződés folyamatát: minden rémség az elharapózott szabadosságra vezethető vissza – koholja a vádat Kunigunda. Más módon, a megjelenő férfiak is ürügyek: untermannok a leányok kamaszakrobatikájához. A korlátozott színészi mozgástér dacára, találó epizód-karaktereket formáz Pál Attila (Szelényi), Kiss Zoltán (Fóth káplán) és Orth Péter (Kapossy).
Rövidre fogott jelenetek peregnek a vásznunkon. A filmrendezői mesterség hozománya, de bizonyára a tömörítési kényszer következménye is, hogy Dér a jeleneteket nem lezárva/lekerekítve kínálja, hanem élesen kimetsz a magvuk körül egy holdudvart, amelynek peremén asszociációs jelfogókat/jeladókat helyez el, hogy azok segítségével, a megborult tér- és időélményből rakja össze a néző a történetet, s szerkesszen hozzá tanulságot magának. Technikájához azonban hitvallás is tartozik: „Lehet, hogy paradoxon, de most annyira alternatív a világ, hogy a klasszikus szerkesztésmód vált igazán progresszívvé. Az egyszerűhöz térünk vissza, a világos meséhez.”
A pontosan megfogalmazható világot, a tisztaságot keresik a lányok is, mert azt látják, hogy amiben vannak, az nem ilyen. Az írónő által a konzervatívok és a modernek táborára osztott zárdában a maradiság (Kunigunda) hívei a status quo fenntartására törekszenek, a megtévesztés, a hazugság és intrikák eszközeivel próbálnak a vagyonos jelöltek hozományára és főúri adományokra szert tenni. A végsőkig küzdenek a hatalomért, védik pozíciójukat. Virginia követőit viszont az őszinteség, a következetesség vezérli, új és egészséges épületeket szeretnének építeni, saját tanári kart nevelni. Amit a lányok érzékelnek – tetézve a leszbikus indítékkal – mégsem a tiszták szabadságharca, legfeljebb a követő nemzedék börtönlázadása: a falak eleven fülei, az apácák – orwelli gondolatrendőrök – a növendékgeneráció szemében homogén tömegnek látszanak.
Mit látunk mi? Amit akarunk. Dér András ráépíti a figurákat a szerepeket játszó színészek testi-lelki alkatára, a színpadról sugárzó személyiségükre, felkínálva ezzel a nézőnek mintegy a konceptuális kötődést: ’ ha olyasmi a szereplő, amilyen a színész, akkor miért ne lehetne olyan is, amilyen én vagyok?’ A ráépítés pedig sikeres. Réti Erika a tekintély szobra. Vibráló szobor: a múltja dereng a szoborarca mögött, azé a múlté, amely magában foglalja a két fiatalabb korosztály jeleseiét, Király Erzsiét és Virginiáét. Téby Zita, aki pályakezdő időszakában Bodó Viktor mellett, a személyiség groteszk összetevőinek feltárására szakosodott Szputnyik Hajózási Társaság produkcióiban hívta fel magára a figyelmet; Virginia alakjában bergmani áttűnésű depressziós hisztérikát mutat meg. Lám, ez is lehet ő! A diákok neveléséért felelős Berchtolda – Kertész Kata beleérző alkatához illeszkedő szerep – szolidáris a lányokkal, hozzásodródik a reformerekhez, majd bánattól fátyolozott pillantással jelzi visszatérését az engedelmesek táborába. Az ő sors-előképe Popescu Kornélia. Neki egyetlen életügye sincs: amikor végez, apácának áll, mert ott érzi biztonságban magát, ahol döntenek helyette. Krajcsi Nikolett (Popescu Kornélia) a Kaposvári Egyetem ötödéves hallgatója, a gyakorlati évét tölti Kecskeméten, de harmadévesként már játszott itt, először a Hebehurgya hölgyekben, amit Réczei Tamás rendezett. A rákövetkező évadban már két feladatot kapott, a másodikban ráadásul osztályfőnöke, Mohácsi János rendezésében, a Buborékok című előadásban. Talán ennek a tudatos életpálya-felépítésnek köszönhető, hogy Kornéliája, igénytelen lényként színre lépve, képes fokozatosan észrevehetővé válni a közösségben, s végül önként rálépni az önmagáról való lemondás, az engedelmesség útjára. Az egyetlen ügyű lények révbe érkeznek. Pável Marika (Dobó Enikő e. h.) szegény lányként meghúzódva, csak a diploma megszerzéséért jár a nővérek iskolájába. Rajtakapják – elbocsátják. Gross Helénke (Decsi Edit) a nagyhal, az örökségét megkaparintva reméli anyagi stabilitását biztosítani az intézet. Beléptetik novíciusnak – Király Erzsi megszökteti. Mindkét színészi alakítás korrekt, ígéretes teljesítmény.
A világos mese alapja a titoktalanság. Itt még a falnak is füle van – mondja egyikük, s hogy lássuk is szavát, óriás gipszfül szürkéllik a színpad mélyén (rajzórai kellék). Dérnél a hátsó gondolat nyilvános, sőt a hátsó gondolatok az elsődlegesek: látnak-hallanak egymásban a szereplők. Kivéve kettőt. Magdolnát, aki semmit nem mond, és Király Erzsit, aki mindenkiben lát-hall, kivéve önmagát. Sarokba szorított az Isten – ennyit vall magáról Magdolna (beszédes név), amikor a belépése okáról faggatják. Danyi Judit hol szomorkásan talányos, hol gyöngéden rideg. Olykor e kettő egyszerre: Virginia szerelemvalló jelenetekor az a mozdulat, ahogyan megajándékozza rózsafüzérével nővértársát, dosztojevszkiji mélységet idéz. Ellentétének látszik Király Erzsi. A lelkeket mentő, nyüzsgő, mindentudó, fejlett leány szerelemben él egy parlamenti képviselővel, aki a szüzességét elvette. Valójában a legmagányosabb teremtmény – Trokán Nóra lényegre tapintóan hozza színre –: intellektusával képtelen lépést tartani a világ. A minden szitán átlátó nagykamasz végzetesen hiszékenynek bizonyul: azt képzeli, az őszinte szenvedélyét csak őszinte szerelemmel lehet viszonozni. Amikor társai már a záró-tablóhoz készek, neki még dolga marad. Kitárja a stúdiószínház ablakát, azon behallatszik a körúti utcazaj: egyetlen autót sem hallunk odagördülni a zárda-tanintézet kapuja elé. Meglehet, Király Erzsi egyszer Magdaléna lesz?
