12.

Jelentem, könnyebbre számítottam. Ami simának és görcsmentesnek tűnt abban a bizonyos kettes számú próbateremben, az most nem olyan sima és nem olyan görcs nélküli. Más a tér, más a levegője a színházteremnek, távolabbról érkezik majd Fehér Tímea és Kovács Vanda, és többet kell mozognia Nagy Erikának is, hogy betegye az ajtót.

Húzogatják a köveket, állítgatják a hangot, próbálgatják a fényt - az első székeknél a karmester, Nagy Viktor.

Én pedig köszönöm az olvasók szíves figyelmét, mostantól szeretettel várás van. Másfél óra múlva kezdünk.

11.

Három óra elmúlt, rendezkedés a színpadon. Lett egy fa, vagy inkább ág-bog. Főpróba indul.

10.

Kovács Vanda megjegyzi: kezdenek fölszabadulni. Látszik, de hát én ezt tapasztaltam már tegnap is.

Az utolsó percekre érek vissza, vonatok mennek és jönnek, de hogy megáll-e bármelyik, nem tudni. Egy - talán - bizonyosan.

Háromkor nagyszínpadi próba, előtte lesz még egy vagy két közös nekifeszülés itt, a kettes számú próbateremben.

Mögöttem lelkesen dúrják a jelmezes zacskókat. Távozóban valaki egy Piramis-dalt dúdol. Szünet.

9.

Ahol nem jelmezpróba van, ott (konyhák, étkezők) most bizonyára a vasárnap ebéd illata száll. Minálunk az előbbi a program.

A cunami nyomai cunami nyomaibbak lettek, amerre nézek, mindenütt, ah, de nem folytathatom, mi maradna estére. Annyit persze szívesen elárulok, hogy Tege Antal szúnyoglessel kezdi, s hogy Nagy Viktor arról beszél, az Úri muri légynézős jelenete miképp teremt hangulatot.

Hangulat, az itt is van, az ember, még ha csak (csak??) blogol is, úgy érezheti, része a megszülető műnek. Nekem, közelről nézve, egyre jobb, jelenetről jelenetre többet ad a darab.

8.

„Diane, fél dél múlt kerek öt perccel, amikor ezeket a sorokat írom, és tényleg csak a rend kedvéért jegyzem meg, hogy a tegnap éjszakai, levezetésnek szánt és annak is sikerült viszkikóla ízét kicsit sem tudta elvenni, hogy a Mindenható - már-már észrevétlen - egy hatvanpercnyi nyomorúságos gyalogot előretolt az idő sakktábláján."

Egy blog legyen irtózatosan személyes. Én fékezem magam, ezért csupán annyit jegyzek meg, azt is csak halkan, hogy idefelé a kitűnő Bornai Tibor egyik lemezét hallgattam, és olyanokat hallottam, hogy az „idegesség katonái vagyunk", valamint hogy „tökkel ütünk, makkal álmodunk."

A Twin Peaks Cooper ügynöke olyan kávékat ivott, nem mellesleg: bögréből, hogy utána fölfelé görbített hüvelykujjával mutatta, minden oké. Na, ez következik hamarosan.

Tévések ólálkodnak a színház körül.

7.

A végszó utáni bevonulást próbálják. Némi fáradtság már észlelhető, de nem hogy baj, hanem ellenkezőleg: hitelesebben hangzik a Jancsik-Tege duó gajdolása - innen, az előző bejegyzésben említett szituációtól indulnak. Látván, ami kialakulófélben van itt a végén, világos: a csavaros szöveghez csavaros szerep-játékot álmodtak az elmúlt órákban.

„Nagyjából így néz ki a történet." Ezt Nagy Viktor mondja.

És megint elölről.

Én pedig elbúcsúzom a blog olvasóitól mára (háromnegyed kilenc), holnap, dél után jöhet a folytatás - nagyszínpadi „élő" próba, és este az übercucc, a hajrá. Jó éjszakát.

6.

A tragikomédia utolsó, levezető jelenetének próbája zajlik - a színen Jancsik Ferenc és Tege Antal. Hátul egy üres ruhafogas. Padok helyett kövek, mint egyébként addig is, valamint a felfordulás a cunami nyomán, amit nem részletezek, maradjon valami a bemutatóra is. (Marad, bőven.) „Olyan közönségünk lesz, hogy csak na."

Zenei aláfestés, a szám, amelyben a lírai alany kesereg, hogy miért nem lehet egyszerre két helyen. Ülnek, egymás mellett. Majd helycsere, teljesen.

Perceken belül kezdődik az egybe-próba. Merthogy - Diane - fél nyolc múlt.

5.

Fél hét, és leszámítva az utolsó jelenetet, szinte kész vagyunk.

Ez persze tisztességes optikai és egyéb csalódás, de miután egy órával ezelőtt megint beestem a Békés Megyei Jókai Színház kettes számú próbatermébe, és szinte komplett levezetését láttam a darab gerincét jelentő eseménysornak, úgy érzem, okom van feltételezni, hogy az út, amelyen a „C" csapat jár, nem csak jó, de talán a végéhez is közeledik. Mit jelent ez. Jelenti, hogy Nagy Viktor sűrű godot-zása az összeolvasáson finoman szólva nem volt véletlen: a rendező keményen fogja, határozottan vezeti a neki sorsolt garnitúrát, érezhetően nagyon tudja, mit akar. És jelenti azt is, hogy a „kész" darabnak köszönhetően a színészek munkáján érződik a kiegyensúlyozottság. Lazán csinálják, amit kell, vagy amit maguk tesznek hozzá - van idő csinosítani a művet. Még most is, amikor ki tudja, hányadszor mennek neki az egyfelvonásosnak, találnak okot megállni, javaslatokat tenni, újragondolni egy-egy helyzetet.

„Nagyjából", bólogatnak egymás közt, nagyjából.

4.

Negyed öt múlt, mire visszaérek. Tege Antal az egyik kövön egyensúlyoz, és épp kiabál. Egyre többen csatlakoznak hozzá, erősek a hangok. Mindenki a színen, izmosodik a konfliktus. Más kérdés, van-e ebben a darabban olyan, valóságosan.

„Kitaláltunk egy csomó játékot". Ezt Nagy Viktor rendező mondja, és sejthetően ennek a „csomó" játéknak az is része, ahogy a színészek maguk alakítják a készülőben lévő darabot.

„Vége az olajnak, mondom én!" Ezt Tege Antal mondja. Nem tudom eldönteni, a szövegen szórakoznak-e jobban, vagy a játékon, amely így, próbán nézve is pompás.

Jancsik Ferenc lepattant figurája izgalmas kontrasztot alkot a társaság ötösével, akik most együtt vannak, egy csomóban (ha e sorok olvasója publikum lesz holnap: tőle/neki jobbra), s a paprika- és energiatermelés tematikájában találnak egymásra. Mi mindenről lehet beszélni!

3.

Ahogy Cooper ügynök jelentett annak idején Diane-nek a Twin Peaks-ben, úgy írom ezeket a sorokat, vagy legalábbis majdnem úgy. Szóval kereken 3 óra, megindult, s halad jelenetről jelenetre a próba, töltődik ki a színre viendő előadás szövege-vázlata mozdulatokkal, gesztusokkal. Kövek a padlón, cipő-motívum, napilap. Kovács Vanda készülődik. Békéscsaba esős.

2.

13.55 van, és írnám, hogy egyedül ülök a Békés Megyei Jókai Színház kettes számú próbatermében, de nem igaz, mert ebben a minutumban toppan be Kinizsi Ottó, a darab Fiú-ja, hogy máris kitoppanjon - egyedül ülök a Békés Megyei Jókai Színház kettes számú próbatermében. Tetőtér, kellemes huzat, Békéscsaba napfényes.

Túl egy Ibsen-házi remek ebéden, és rendesen túl az összeolvasáson, voltaképpen az első próbán. Nagy Viktor rendező hamar egyértelművé tette, hogy az „ismeretlen" szerző Várakozók című darabját Beckett Godot-ja felől olvasta, és így képzeli a dolog folytatását is. A Várakozók szövegkönyve a kezemben: nem lehetett könnyű dolga a szerzőknek a tegnap este kihúzott cikk témájával, a magyar paprika japán sorsával. Eleve az, hogy cunami, úgyhogy talán akad egy-egy poén, amely necces, de aligha okoz majd problémát, különösen, hogy a karakter rovására írható. Erős zárása van. "Igazi magyar tragédia."

A csapat benyomásai az olvasás után kedvezőek voltak, egyetértettek, hogy úgy a darab szituációja, mint a szövege sok játékot enged meg.

1.

Nagy Viktor, a "C" csapat rendezőjének nyilatkozata.

"A Várakozók egy vasúti váróteremben játszódik, voltaképpen a Senkiföldjén. Olvasván a szöveget, nyomban előtűnnek az irodalmi reminiszcenciák, utalás Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása, és főleg Beckett Godot-ra várva című darabjára - néha mintha a Godot szövegét hallanám. A Várakozókban két ember viszi a prímet, a többiek csak reagálnak. A darab érdekessége, hogy ugyanoda tér, önmagába fordul vissza: minden ismétlődik, de nem ugyanazokkal a szereplőkkel. A Várakozók szerzője mintha kimondottan a szereplőkre írta volna a darabot, minden karakterre hiteles figurát talált. Izgalmas próbasorozat elé nézünk."