Ayhan Gökhan

Boldogh Dezső: Éjszakai kamionos

Szégyellem magam. Szégyellem, hogy a drága magyar olvasó véletlenül sem fogja tudni, kiről van itt szó. Mentségemre legyen szólva, azért sem fogja, mert nehéz azt a költőt ismernie, aki nem törekszik a mindenhol publikálás áldott - áldatlan állapotára, a teljes arcfelülettel az irodalmi nyilvánosság előtt szereplés örökidejére. Boldogh Dezső, nem árt leszögeznem rögtön az elején, költő. Magától értetődő tény lenne az olvasó szemében, ha a fentebb írtak ezt nem akadályoznák. Olyan szerző, aki sajnos nem abba az értékelési kategóriába esik, ahol a tehetsége alapján lennie kellene. Nem baj, mondhatjuk könnyed beletörődéssel, majd a jó öreg és jóságos irodalomtörténet megoldja ezt a gordiuszi csomót, amivel szemben jelenleg tehetetlen a kortárs magyar irodalom. A költő szépen vagy csúnyán meghal, a könyvei majd utólag perújrafelvételt kérnek és remélhetőleg nyertesen jönnek ki belőle. Tudjuk, ki az az Erdős Renée? Én például két éve még nem tudtam. Ma már tudom. Ebben bízva engedem útjára most következő egyszerű kis írásom, rövid lábjegyzetként Boldogh Dezső költészetéhez.

Boldogh Dezső második verseskötete idén jelent meg a Parnasszus Kiadó gondozásában. A kiadó vajmi keveset ért abból, amit jobb esetben könyvkiadásnak, könyvszerkesztésnek neveznek. Megnyugodhatunk, a versek színvonala ezt messze felülmúlja. A kiadó hibája ezen felül a könyvterjesztés hiányosságainál keresendő; keresve sem találtam felolvasásról vagy könyvbemutatóról hírt, ami, valljuk be, egy kiadó feladatkörét tekintve a legkevesebb lenne. De hagyjuk az efféle hibakeresgélést és térjünk azonnal vissza az Éjszakai kamionoshoz.

Rostand Cyrano-drámájában elhangzik egy kulcsfontosságú mondat: „ Magamat kigúnyolom, ha kell" - ezzel a kijelentéssel ragadható meg rögtön az Éjszakai kamionos alaphangulata. A szerző majd minden versénél érezhető ön- és világkritika, a költő mai szerepétől, fontosságától kezdve egészen a globalizációig. Egy helyütt azt írja: „Nem hivalgó cifra páva / nem modern az én szívem" / csak poroszkál az éjszakába / a Berkáékkal szelíden" (Az én szívem). A Szabolcska Mihály szellemét megidéző Karinthy versből átvett két sor túlmutat az öngúny határán, elevenen létező humor és kifinomult irónia van benne. Kosztolányi Dezsőt hívnám segítségül, aki nálam milliószor jobban igazolja, mennyire jelentős a humor szerepe az irodalomban. „Csak a rossz író humortalan. A rossz írás száraz - aszott, a kedély mozgékonysága nélkül. Humortalannak lenni annyi, mint embertelennek lenni. Hiszen maga az ember is rendkívül furcsa lény s maga az élet is kicsiny és nagy egyszerre, vagyis humoros." (Kosztolányi Dezső: Humor és írás). Az az érzésem, költőnk mintha ehhez a tételhez igazodva állította volna össze második könyvét, olyannyira tetten érhető benne Kosztolányi állítása. Boldogh Dezső olyannyira nem modern, hogy avíttságában a posztmodern eszköztárból kiválogatott megoldások egyenesen kiszúrják a kedves és szent olvasó szemét. Intertextualitás és egy nem létező költő megjelenítése, hagyatékának itteni feltárása csak egy vékonyka szelet ebből a többszörösen összetett és a humor szemérmes határait nem ismerő remek kötetből. A modernség szempontjából vizsgálva a versek egy része a klasszikus formákban tudósítja a külvilágot a világ jelen állapotáról, a kiégés felé kacsintgató jövőről, egy karrierista embertípusról. „Műember műfeltámadás / se égi mű sem földi mása / a föld se más csak látomás / a dolgok lassú / napfogyatkozása / se földi sem ég-lakás / egy életnyi megcsalásra." (Mű). „Már nulla-nulla olyan furcsa volt / egy évszázadnyit néha zuhanni kell / hogy maradék időd itt töltsd a kor / medgyessy-mosolyú hőseivel." (Pán ördög üzenete 2002-ből). „Csak romlani és / szépülni mint a reklám- / ban a halottak." (Kr. nélkül, sehányban).

Boldogh Dezső kamionjából elég messze van kilátás. Világosan lát és láttat mindent a tragikus és felületes, világként becézett egészből, költészete hozzájárul a könnyebb feldolgozáshoz, megértéshez. Itt szólhatna közbe valaki, (nevezzük olvasónak): Boldogh Dezső ennyiben valóban „ósdi költő", mint írja egyik versében, mert olyan dolgokra mutat rá, amikből manapság kevesen értünk meg bármit is. Az éjszakai kamionos a múlt és a jövő között kiépített pályán halad, a hősök és az antihősök között tartott seregszemle Dsida Jenőtől egészen a „playboy - birodalom uráig," Hugh Hefnerig tart. „ elnehezült szemhéjakkal bámulom egy távoli város pisla fényét / és a pillanatok foszforeszkáló kilométerköveit / érzem koponyám a hatalmas kormánykerékre csúszik lassan." (Éjszakai kamionos).

A könyvben felhalmozott hatalmas tudásanyag és kultúrtörténeti ismeret keveredése a manapság eluralkodó, a média és a sztárok világából ismert szavakkal, kifejezésekkel egy szerethetően nagy költészetről ad számot. Az Éjszakai kamionos többféle olvasást tesz lehetővé, az olvasó alkatára van bízva, milyen úton indul el, a humorosan - ironikusan fanyar vagy a kritikusi - bírálói irány felől közelíti meg. Fontos és jó könyv, függetlenül attól, hogy a futtatott divatszerzőkhöz és az Ulpius-ház kiadványaihoz szoktatott irodalmi élet és a sznobizmusra hajlamos olvasóközönség (tisztelet a kivételnek), amennyire tudom, eddig sajnos nem vette észre.

Boldogh Dezső: Éjszakai kamionos. Parnasszus, Budapest, 2010.