Antal Balázs

Mozaikdarabkák egy csodálatos univerzumból

Biztos keveseknek tűnt fel, és még kevesebbeket töltött el örömmel, de nekem féktelen jókedvem támadt attól, hogy az évek óta a nyaraimat - az utóbbi években igaz már csak újra- meg újraolvasás során - kitöltő kedves szerzőmnek, William Faulknernek, életmű-kiadása indult a Kalligramnál. Merész újrafordítás és első magyar nyelvű kiadás is szerepel a tervek között - az első két kötet mindjárt példát is mutat egyikre és másikra is.

A legyőzetlenek novellafüzére első kiadás magyarul, nem csak hogy egyben, de tudtommal dirib-darabjait illetően is, mert csak egyetlen novellaválogatás jelent meg minálunk a szerzőtől korábban, a Hajnali hajtóvadászat, de abban ebből nem szerepel írás - a másik novellákat tartalmazó kötet, az Eredj, Mózes (Go Down, Moses), nem válogatás, hanem (megintcsak) novellafüzér, abban ugye nem is szerepelhet más, azonban abból emeltek át párat a válogatott novellák közé is - igaz még azelőtt, hogy az Eredj, Mózes egyben is megjelent volna minálunk.

A legyőzetlenek olyan darabokból áll össze, amelyek olvastán Faulkner magamfajta megrögzött hívei csak csettintgetnek elégedetten a nyelvükkel, és nem győznek hova és meddig örömködni közben. Mert nem csak, hogy a Yoknapatowpha-ciklus első, legendás darabjának, a Faulkner számára az írói áttörést (nem üzleti értelemben) meghozó Sartorisnak az előidejébe, szereplőinek előéletébe kalauzol el, de ráadásul a polgárháború idejébe egyenest, amiről nagyregényeiben mindig csak - időnként többszörösen is beágyazott és idézett - emlékezéseket olvashatunk (pl. a Fiam, Absolon-ban). Itt maga  Bayard Sartoris (a Sartoris című regény öreg Bayardja) beszéli el gyermek- és ifjúkorának meghatározó élményeit, a később már csak mítoszként ismert John Sartoris katonáskodását és hazatérését, a dél legyőzetlenségének szikár legendáját (ahogy a Fiam, Absolon egy szereplője mondja: Elintézni elintéztek minket, de elpáholni nem páholtak el), szakadozott és hiányok köré épülő, de egymást folyton megidéző hét elbeszélésben tizenkét évet fogva át.

A helyszín természetesen Yoknapatowpha-megye, Jefferson és környéke, s a novellákból és regényekből ismerős szereplők életéből villan fel ismét egy-egy szilánk: itt vannak például a McCaslin testvérek, az első Snopes, amely famíliáról később trilógia születik majd, vagy Thomas Sutpen ezredes neve is előkerül, aki aztán a Fiam, Absolon főhőse vagy talán inkább fődémona lesz. Az olvasók családregények szövevényes hálózatán át akár rendszerbe is szervezhetnék a Faulkner szereplők - s sokszor a velük szinte egyenrangúan fontos helyszínek - történetét, de mivel rendkívül strukturált szövegvilágról van szó, már egyetlen szöveg hiányában sem lehet teljes ez a rendszer. Márpedig magyarul tuti, hogy sose lesz hozzáférhető az egész. És hát még az anyanyelvi olvasókat is próbára teszi egy ilyen rendszer fölállítása. Az interneten a wikipedia mintájára már elindult egy Faulkner-enciklopédia (http://www.faulknerpedia.com) szervezése is, de ez a mai napig mindössze egyetlen regény anyagát dolgozta fel, a Hang és a téboly-ét.

Ahogy mondom, ezúttal teljesen tiszta az elbeszélő személye, de nem olyan formán, mint a Hang és a tébolyban vagy az említett Zsiványokban, mikor is fejezetcímbe, vagy elévetett mondatba foglalva kiemelődik a narrátor - ezzel a narráció aktusa egy fokkal lejjebb csúsztatódik, beékelté-közbeékelté válik, mert hogy akkor nyilván van még egy felettes elbeszélő is -, hanem az én-elbeszélések klasszikus formájában. Ilyen pedig regényben Faulknernél ritka - amit én olvastam, azokban nincs, de 2 vagy 3 könyvhöz nem fértem hozzá igazság szerint eddig. Ennek megfelelően regényeinek sajátos polifóniája itt nem tapasztalható. Egyetlen hang beszél, bár annak teljes pozíciója nem látható be, lévén az olvasó nem tudja, honnan beszél Bayard Sartoris, milyen apropóból történik az értelmezés, az utólagos elrendezés, a történtek rekonstruálása.

Ezeket a szövegeket nagyjából két zseniális főműve, a korábban Megszületik augusztusban, most a sorozatban ezzel együtt megjelent új fordításban Augusztus fénye címet viselő Light in August valamint a Fiam, Absolon! között írta a harmincas évek közepén, ahogy az Géher István utószavából kiderül, vagyis alkotó éveinek szinte fénykorában, bár nem gondolnám, hogy olyan későbbi műveiben, mint a legutolsó, Zsiványok című regényben erőtlenebbül írna - éppen csak ezek az évek azok, amelyekben a legnagyobb léptékű és volumenű történetei ömlenek papírra belőle. (Igazság szerint szintén a két nagy mű között jelent meg kevesebbet emlegetett Pylon című munkája, azon kevés regényének egyike, amelyek nem Yoknapatowpha-ban játszódnak, hanem New Orleans átköltött, New Valois nevű másában. Nemcsak hogy nem tudok magyar fordításáról, de ez a sorozat sem tervezi sajnos a megjelentetését, ahogyan a Sartoris előtti, állítólag kisebb jelentőségű 2-3 regényét sem). Ezek után semmi meglepő nincs benne, hogy ez a próza is ereje teljében mutatja Faulknert, ezeket az elbeszéléseket bizony nem 1-2 nap alatt termelte ki magából, pénzszerzés ide vagy oda, érződik rajtuk nemcsak a munka, hanem annál sokkal a több is: a tét - hogy nem csak úgy vannak, hanem kell is, hogy legyenek; mármint az írónak. Ennek megtapasztalásához a magyar olvasónak szüksége van persze Pék Zoltánra is, aki új a Faulkner-fordítások frontján - viszont Philip K. Dick sok regényét ültette át nagyon élvezetes fordításokban az elmúlt években. És most is remekül teljesít, ahogy Géher István írja, valóban faulkneri ihletettségű a munkája.

Őszintén bízom benne, hogy nem fogy ki a lendület és az elszánás a Kalligramból e sorozat közrebocsátását illetően. A terv grandiózus. Talán a divatba jött Faulkner-utódok, különösen persze Cormac McCarthy, új olvasókat is e könyvek köré sodorhatnak. És akkor aztán a többit a szövegek már elvégzik maguk.

William Faulkner: A legyőzetlenek. Fordította: Pék Zoltán. Kalligram, Pozsony, 2010.