Lászlóffy Csaba
Nemes Nagy Ágnes. A kilencedik évtized
„A zéró-sík. A negatív végtelenből
megérkezünk az origóhoz..."
Léptek, köhögések, az agónia jelei;
még megtart valami - megtartom magam itt
(egy kis nosztalgia, pár indulatszó),
ahogyan egy tárgy az árnyékához ragaszkodik.
Az előérzettől a fikción át - míg föl nem adom -
a valóságig, vagy inkább csak a valószerűig,
hiszen a valóság az abszurddal rokon.
Összeverődnek a hajdani képek;
felajzott viharok után a legutolsó vétlen
látomás: már nem is én lépek.
Még tudatomnál vagyok, félig ébren,
midőn a tordai fenyves megfeketül.
Hamvas Béla-elégia
„És kimerít, ahogy nézem"
(Sylvia Plath)
Már nem az ok,
nem a vér rohangál - csak az okozatok.
A többi a természetben gyökeredzik.
Ám ha szereted, tőled el nem szakad.
Könnyebben elveszíthető egy ország,
vagy önmagad. -
Húsod alól, bolond,
mi kelhet-rügyezhet ki még? A csont?
Bordáid közt pár kóbor sejtelem;
aztán mindent felfal a kórság,
s a védekező ösztön csak üres (j)egen
lapátol, mintha kaszabolná már a
létezés lehetséges titkait, mik
a lég zugaiban szoronganak,
míg a képzelet méz-ölű rónája
fölött szét nem szórja őket a nap.
Dögszag, miként seregdúlás után -
s te könnyű bogártörmelék gyanánt
tovatűnsz valahol
a mindig felfénylő jövők
túltelített atomjai között.
Mindegy már, hogy honnan: trópusi kék
(kitalált) tájról, vagy igaz
s vesztésre ítélt hely korlátjai mögül
érkeztek volt a hívások feléd.
Vesztőhely mind - ha űr; ha kimerül.
A szabadság csatatere is az.
Trepljov technikai trükköktől mentes monológja
„ahogy Maupassant menekült az Eiffel-toronyból,
mert giccsességével majd szétnyomta az agyát." *
Sebforradás. A vér cirógatása
sehol; ilyenkor csak zsugorodás:
bőré, érzékenységé s az emlékeké -
szemsértő, ízlésrontó kábaságból
varjú? vámpír? fölkárog, fölrikolt.
Hiénahörgésektől rázkódó szű,
ráncok közt rejtőzködő húscafat.
Eltűnök félálomban magam is;
hogy mi marad utánam? - őszi sárfolt,
s patyolat helyett néhány kihalt tájszó.
Bepöfögni holdfényes színpadon
holtvágányra, szülőföldlátomásba;
a feltartóztathatatlan rontásba.
Mint fölfeszített kottavonalakról
rég lerázott, hiányzó dalbetét.
Trigorin az írás rögeszméjéről
„Látom például azt a felhőt. Olyan, akár a zongora. Azt gondolom: meg kell említenem valahol egy elbeszélésben, hogy elúszott fölöttem egy zongorához hasonló felhő..."*
Ami felforrósodik, s ami lehűl.
Fekhelyed fagypontján is eszedbe ötlik
egy téma: ő jön véletlenül -
meglátod, magaddá teszed; egy ennyi
talán elég hozzá, hogy el is pusztítsd.
Ki képes megszelídíteni a bűnt? Kinek használ
az útjába sodródó sok elcsépelt dráma-sztori
foszlányaiból összefércelt derű és gyönyörképzet,
ami az unalmas délután árnyképeiből - elég egy
pillanat - könnyedén fölépíthető.
A tökéletlenség tudatával
elégedetlenséged nyerhet kétes csatát. -
(Már nem vagy, ugye, esetlen
és fölösleges?)
* Csehov: Sirály
Megjelent a 2012/2-es Bárkában.