Versek

 

 

 

 

Lászlóffy Csaba

 


Nemes Nagy Ágnes. A kilencedik évtized


„A zéró-sík.  A negatív végtelenből

megérkezünk az origóhoz..."

 


Léptek, köhögések, az agónia jelei;

még megtart valami - megtartom magam itt

(egy kis nosztalgia, pár indulatszó),

ahogyan egy tárgy az árnyékához ragaszkodik.


Az előérzettől a fikción át - míg föl nem adom -

a valóságig, vagy inkább csak a valószerűig,

hiszen a valóság az abszurddal rokon.


Összeverődnek a hajdani képek;

felajzott viharok után a legutolsó vétlen

látomás: már nem is én lépek.


Még tudatomnál vagyok, félig ébren,

midőn a tordai fenyves megfeketül.




Hamvas Béla-elégia

 

„És kimerít, ahogy nézem"

(Sylvia Plath)

 

 

Már nem az ok,

nem a vér rohangál - csak az okozatok.

A többi a természetben gyökeredzik.

Ám ha szereted, tőled el nem szakad.


Könnyebben elveszíthető egy ország,

vagy önmagad. -

Húsod alól, bolond,

mi kelhet-rügyezhet ki még? A csont?

Bordáid közt pár kóbor sejtelem;

aztán mindent felfal a kórság,

s a védekező ösztön csak üres (j)egen

lapátol, mintha kaszabolná már a

létezés lehetséges titkait, mik

a lég zugaiban szoronganak,

míg a képzelet méz-ölű rónája

fölött szét nem szórja őket a nap.


Dögszag, miként seregdúlás után -

s te könnyű bogártörmelék gyanánt

tovatűnsz valahol

a mindig felfénylő jövők

túltelített atomjai között.

Mindegy már, hogy honnan: trópusi kék

(kitalált) tájról, vagy igaz

s vesztésre ítélt hely korlátjai mögül

érkeztek volt a hívások feléd.

Vesztőhely mind - ha űr; ha kimerül.

A szabadság csatatere is az.




Trepljov technikai trükköktől mentes monológja

 

„ahogy Maupassant menekült az Eiffel-toronyból,

mert giccsességével majd szétnyomta az agyát." *

 

 

Sebforradás. A vér cirógatása

sehol; ilyenkor csak zsugorodás:

bőré, érzékenységé s az emlékeké -

szemsértő, ízlésrontó kábaságból

varjú? vámpír? fölkárog, fölrikolt.

Hiénahörgésektől rázkódó szű,

ráncok közt rejtőzködő húscafat.

Eltűnök félálomban magam is;

hogy mi marad utánam? - őszi sárfolt,

s patyolat helyett néhány kihalt tájszó.


Bepöfögni holdfényes színpadon

holtvágányra, szülőföldlátomásba;

a feltartóztathatatlan rontásba.

Mint fölfeszített kottavonalakról

rég lerázott, hiányzó dalbetét.


 


Trigorin az írás rögeszméjéről


„Látom például azt a felhőt. Olyan, akár a zongora. Azt gondolom: meg kell említenem valahol egy elbeszélésben, hogy elúszott fölöttem egy zongorához hasonló felhő..."*

 

 

Ami felforrósodik, s ami lehűl.

Fekhelyed fagypontján is eszedbe ötlik

egy téma: ő jön véletlenül -

meglátod, magaddá teszed; egy ennyi

talán elég hozzá, hogy el is pusztítsd.


Ki képes megszelídíteni a bűnt? Kinek használ

az útjába sodródó sok elcsépelt dráma-sztori

foszlányaiból összefércelt derű és gyönyörképzet,

ami az unalmas délután árnyképeiből - elég egy

pillanat - könnyedén fölépíthető.


A tökéletlenség tudatával

elégedetlenséged nyerhet kétes csatát. -

(Már nem vagy, ugye, esetlen

és fölösleges?)




* Csehov: Sirály




Megjelent a 2012/2-es Bárkában.

 


 

2012. május 29.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png