Papírhajó - Primér/Primőr

 A_t__ltos.jpg

 

Szigeti Kovács Viktor

A táltos

(részlet)

 

Kücsen feje felett egy varjú szállt el, egy pillanatra az ő szemén keresztül látta a világot. Ingovány mindenfelé. Bizonytalan volt, hogy elinduljon-e egyáltalán, nem tudta, milyen mély az előtte elterülő mocsár. Hínár és mindenféle vastag, indára emlékeztető növény vette körül, aztán pár lépés után nem aggódott: süppedt ugyan a talaj, de ha elég gyorsan lépett, nem merülhetett el a különös ingoványban. Ment egyenesen, pontosabban arra, amerre leginkább biztonságosnak érezte a talajt. Mintha eső utáni napfelkelte lett volna, köd volt mindenütt, ami egyre jobban sűrűsödött, olyannyira, hogy egy idő után már az orráig sem látott. Aztán ebbe a ködbe sűrű fekete gomolyagok vegyültek, és egyszerre nagyon hideg lett. Össze akarta húzni a szőrmét a testén, amikor észrevette, nincs is rajta semmi, az egész felsőteste csupasz volt, a felismeréstől pedig dideregni kezdett. A sötétség egyre jobban átvette az uralmat, míg végül olyan lett, mint egy vastag függöny. Megállt, és a hirtelen rátörő kétségbeesésében próbált belekapaszkodni, próbálta széthúzni, egy pillanatra azt hitte, meg lehet fogni, és a sötétség mögött újra világosságra talál. De hiába kapálózott, nem így történt, csupán süllyedni kezdett a lápban, ahogy egy pillanatra megállt. Eddig számára ismeretlen szorongás kerítette hatalmába, amivel egy időben mindenhonnan futkározó lépteket hallott.

– Ki vagy? – kiáltotta el magát, de válasz nem érkezett sehonnan sem. Aztán a lápból egyszer csak egy fekete árny emelkedett ki, hosszú, dárda alakban végződő farka volt, amit úgy csóvált maga körül, mintha azzal kevergetné a sűrűsödő éjszakát.

– Kis gazdám, kis gazdám – hallotta a pityergő szavakat –, hát miért ültettél a szívembe jóságot? Azért, hogy utána meghaljak?

– Mirigy! – kiáltott fel Kücsen. – Ne haragudj rám! Hol vagy, Mirigy? Hol vagy? – harsogta, de kérdésére csak a mocsár csendje volt a válasz.

Hullani kezdetek a táltos könnyei, és minden könnyében egy egész emberélet volt. Hajna, Agolcs, Sarolt, Gitta, az öreg Öden, Ilona és annak az anyja, Anna. A fekete mocsár pedig elnyelte ezeket a könnyeket, majd mint egy éhes gyomor kordult egyet a láp, mint ami tekintet nélkül megemészt mindent. Nem akart már tovább menni, lerogyott, és hagyta, hogy lehúzza a mélység: „nincsen megváltás”, mormolta maga elé, majd elmerült az ingoványban. A láp azonban nem hagyta magát, nem kért az áldozatból, megpördült a világ, és ő újra a felszínen volt. Tudta, mennie kell tovább, és az éjszakát, melyben ki tudja, mióta bolyongott, ismét világosság váltotta fel. Békák dugták ki a fejüket, majd buktak ismét alá, siklók cikáztak a lába körül, és mindegyik azt harsogta: „Íme Kücsen, a nagy táltos!”, „Íme Kücsen, aki megváltónak hiszi magát!” Aztán az elkeseredésének mélyén, a reménytelenségben, egy hatalmas béka jelent meg előtte.

– Tudod-e, ki vagyok? – kérdezte tőle. És Kücsen tudta, hogy ő a Békakirály.

– Te vagy a Békakirály!

– És azt tudod-e, mit keresel itt?

– Azt bizony nem tudom, elfelejtettem már – válaszolta őszintén a fiú.

– Hogy találkozzál nagyapáddal, Keve úrral. Nincs már messze, csak siess előre, és mi elveszett, hamarosan megleled – mondta, majd egy hatalmas hátraszaltóval eltűnt a lápban. Kücsen maga sem tudta, miért, de szívét melegség öntötte el, úgy érezte, nincs mitől tartania, és hamarosan véget érnek megpróbáltatásai. Ekkor Agolcs varjúja károgott egy nagyot az égen, és Kücsen tudta, arra kell tovább mennie, amerre a madár repül.

A láp egyszer csak véget ért, és oly hosszú idő után ismét szilárdat érezhetett a talpa alatt. Messze ringó zöld dombok hullámoztak előtte, a levegő pedig olyan friss volt, hogy harapni lehetett, meztelen talpát deres fűszálak csiklandozták. Nem tudta, hogy hol van, a múltban-e vagy a távoli jövőben, de most nem is érdekelte a dolog, boldognak érezte magát. Aztán mintegy váratlanul hullani kezdett az eső, és ő hagyta, hogy a langyos cseppek végigfussanak a homlokán és az orrán, hogy aztán sűrű bajuszát áztassák jóleső frissességgel. Az eső hullt, és ő ment tovább, míg egyszer csak a nap magasra nem hágott mögötte, előtte pedig ebben a pillanatban olyan csoda jelent meg, amivel még soha nem találkozott. A színek csodás harmóniája volt ez, de milyen színeké, magáé a színé, ami ezernyi pompáját szórta szét, hogy egy hatalmas hídként kösse össze az egész világot. Mintha a mindenség ölelte volna át a végtelen földet. És Kücsen ebben a pillanatban rádöbbent, hogy amit lát, az nem más, mint a szivárvány, amelyről Bibura mesélt neki.

Aztán a szivárvány aljától egy férfi közeledett felé lóháton. Testét hatalmas medvebőrbunda fedte, szikár, erős arcából pedig jóság sugárzott. A lóról egy idősebb férfi ugrott le, de oly könnyedén, mintha csak férfikora elején járna.

– Kücsen, drága unokám, nem is tudod, mily régóta várom a pillanatot, hogy láthassalak végre – azzal választ nem várva átölelte a fiút.

– Keve? – kérdezett vissza megilletődve a fiú.

– Az vagyok bizony. Sajnos nem ismerhettük egymást, de ennek így kellett lennie, és bár nem fogsz örülni annak, amit mondok, mégis nagy kegyelem, hogy ha máshol nem, legalább itt találkozhattunk.

– Tudom, mit fogsz mondani! – felelte Kücsen, és a szivárvány, mely előttük pompázott, mintha csak a földkerekség legnagyobb igazsága lenne, egy picit halványodni kezdett.

– Ha tudod, miért engem kellett megtalálj a birodalomban, ahol bárkire rálelhetnél?

– Hogy nekem add a kenőcsöt.

A szivárvány, mintha csak kiradírozták volna az égről, egy pillanat alatt eltűnt. Kücsen pedig a havas pusztaság közepén, abban a jurtában találta magát, ahol Agolcs is járt már előtte, igaz, az öreg a valóságban is leülhetett arra a medvebőrre, ahol most Kücsen pihent, és ahol most neki is zavarosak lettek a gondolatai. „Mintha az Öregistent kéne megtalálnom… Mit is mondott Agolcs, hogy itt találkozhatok az Öregistennel?”

– Az Öregistent sehol nem találhatod meg, Kücsen, csak ő találhat meg téged – válaszolta mosolyogva Keve, aki egy kupát tolt elé, és aki ezek szerint hallotta a gondolatait. – Hólé – folytatta mintegy átmenet nélkül. Agolccsal ez volt a kedvenc itókánk, mindig ezt fogyasztottuk a bor helyett, ha komoly dolgokról esett szó. – Majd egy pillanatnyi szünet után visszatért a korábbiakhoz: – Nem hiszem, hogy tisztában vagy azzal, amit az előbb mondtál…

– De igen, azért jöttem, hogy add nekem a kenőcsöt, hogy aztán Agolcsnak adhassam.

– Kücsen, innen senki semmit nem vihet ki a másik világba.

– Senki, de én igen.

Meglepődés ült ki Keve arcára, aztán a zsebébe nyúlt, és egy nagyobbacska szelencét vett elő, majd az asztalra helyezte. Pár pillanatig nézték az apró tégelyt, majd Keve kortyolt egyet a hóléből, és folytatta:

– Tudod-e, mire való, ami benne van?

– Tudom.

– És nem félsz?

– Nem.

– Láttad már Illujankaszt, nem félsz tőle?

– Nem félek.

– Minden valóságos lesz, a lángok igaziak lesznek, és a fájdalom is igazi lesz.

– Igaziaknak is kell lenniük.

– Mi lesz, ha nem tudod innen kivinni a szelencét, ha tévedsz? Ne feledd, unokám, ez a kígyók és békák országa, ami itt igazságként áll eléd, az könnyen lehet, odakint butaságként csuklik össze.

– Akkor más sorsot szánt nekem az Öregisten, mint amit gondoltam.

– Elfogadsz tőlem egy igazságot, csupán egyet?

– Igen.

– Az Öregisten semmiféle sorsot nem szánt neked.


 

Főoldal

2019. május 21.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái
Versek
Bertók László verseiDávid Péter versei Bánkövi Dorottya versei Filip Tamás versei
Prózák
Oravecz Imre: Feljegyzések naplemente közbenBogdán László: Utazás hazaHáy János : Az új nőDarvasi László: Az idő szaga
Kritikák
Mivé válhat a világunk, HA…Több irodalomtakarót a csupasz szenvedélyreVégtelen keresés - a Simon Péterről A test manifesztuma - a Pigmentről
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA