Papírhajó - Primér/Primőr


 Fecske_m__ret.jpg

 

Fecske Csaba

 

Kihalt tintaevők

 

A paca
tintaevő állat.
Pennával kezükben
a pici pacákok
pacákra vadásztak,
vagyis pecáztak.

De jaj!
Mára már kihaltak,
nem élnek már pacák
az irkák lapjain.
Azok a buzgó pecások,
hm, maradnak pacátlan pacákok.
Jutalmuk?
Hogy alliterálnak,
s a vers végén a rím:
nem terem pacát a papír,
ha minden kis pacák golyóstollal ír!


A másik holló meg a másik róka

 

Volt egyszer egy holló,
széles e világon nem volt hozzá hasonló,
hacsak nem a többmillió,
fekete színt bitorló
többi holló.
Ez a páratlan,
sötéten komorló holló
egy szót tudott csupán: kár,
ilyen szegényes volt a szókincse,
hogy fiait rendre intse, ezt mondta,
ezt, ha mérges volt, ha boldog,
bár erre titkán volt ok.
Nem volt szószátyár madár.
De kár, de kár,
nem mondhatta el, mi bántja,
a lába fáj vagy a szíve tán,
hallgatásba merülve ült egy csonka fán,
ahogy egykor La Fontaine
s még korábban Ezópusz megírta
valami időtálló papírra,
ült, csak ült a fán,
a boldogságtól majd szétrepedt,
elárulom hát neked,
amit, gondolom, már mindenki sejt,
csőrében egy jókora sajt,
no, nem sajtboltban vette, csak észre.

Ementáli volt, edami, trappista?
(hosszú lehetne a lista)
erről nem szól a fáma,
fedje hát a régmúlt jótékony homálya.
Mint satu a vasat, szorítja csőre
a sajtot, reszket érte mája, zuzája.
„Nem adom senkinek, én szereztem,
ahogy meg van írva a régi versben,
emlékezem a régi időre,
de én nem leszek olyan dőre,
mint hajdani ősöm,
akin kifogott az átkozott ravaszdi,
a helyzet azóta változott,
madár vagyok ugyan, de nem palimadár,
velem próbálkozni kár.”

Amint ezt végiggondolta hősünk,
máris jött régi ismerősünk,
a róka,
aki kissé meghízott azóta,
hogy mesébe írták.
Jött neszt se ütve, puhán,
hollónk csak ült csöndben a fán,
várta, hogy a róka belekezdjen,
de nagyot tévedett ebben,
a róka meg se mukkant,
azt se mondta, jónapot,
úgy tett, mint aki réges-rég jóllakott
mindenféle finom sajttal,
nem foglalkozik ilyen
holló harapdálta selejttel.

Nem bírta el ezt a holló,
hogy őt itt és most így semmibe veszik,
ráreccsent a rókára: „Kár,
hogy így viselkedsz, te galád!”
„Bizony, kár lett volna, ha tartod a szád,
és nem ejted el a drága sajtot”
- mondta a róka. És erdőszerte
meséli az esetet, hogy pontosan így esett,
nem úgy, ahogy La Fontaine,
mesélte s még korábban Ezópusz,
hiteles csak ez,
ez opusz.

 


 Főoldal

2019. január 15.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png