Írni rólad

Bóbiskolsz a szőnyegen. Hasmánt fekszel,
melletted szerteszét sok fakockád,
plüssök, könyvek. Álmodban egyszer-egyszer
megvonaglik szépívű lapockád.
Távol vonat szuszog. A páros ablak
nyitva. Olló nem járta, szertelen
hajzatod közt szellőcirmok haladnak
egy irányba. Kezem érzi pelen –
Szóval ébren vagy! Hová mész? Na látod,
ez gond. Ha modellem csúszik-mászik,
hogy férceljek rá őszi verskabátot?

Rőfje kurta, rímszabód mégis örül,
hisz próbát rögvest követ egy másik.
Hej, tizennégy sor sehol nem ér körül!

Titkaid

Mondd: kérem szépen! Vagy – még jobb – mondd: tessék!
Tyitye meg didá volt már itt elég
Tán nem vonz, hogy nagy szóval emlegessék
tudományod? Túl vagy ezen te rég,
de innen a Tartalom kopott ormán:
elhalón, rikoltva, habzó, veszett
kéjjel csócsálsz, cseccsegsz, csámcsogsz a Formán
hangot képezni most az élvezet.
Boldognak is tűnsz. Soha egy savanyú
órád. Gondoltam én. Annál jobban
keserít, hogy tegnap késő éjjel
elszóltad magad – persze álmodban –,
s az említett habzó, veszett kéjjel
suttogtad ágyrácsok mögül: bababú

Az Ihász és Cserkesz utcák sarkán

Itt azok járnak rosszul, akik értik,
mit látnak. Vízhólyagos házfalak,
néhány tébláb, kótyagos árnyalak,
a járda mocska álmod nem kísértik.

A bűzt, a lármát is hamar feleded,
csak riszálod a kisboltnevű kocsmán
rossz ritmussal túlordító ocsmány
cigánylagzi-technóra kis feneked.

Bennünket taszít. Neked jó eséllyel
éppoly pártatlan vizsgálat tárgya,
mint egy madárraj vagy rakás trágya:
máris tíz körömmel bontanád széjjel.

Így lesz okos laborrá enyészet
csócsálta keserves utcarészlet.

Tátiti

észre se vette mikor cihelődtem oly ólmos az álma
hűlt helyemet tapogatja kitámolyog állva elalszik
reggelijén nem időzik elindul előszed az ágyból
kótyagosan tekeregsz szia kisbaba vár a barackpép
itt jön a busz felemel lesegít spuri most nyit a bölcsi
egy puszi jó mulatást rohan át a kilencvenötöshöz
legközelebb kora este örülhet ezernyi szagodnak
persze tömérdek előtte a munka s a déem az aldi
ránkmosolyog kirakós tetején üdülünk szerelemben
helyrepakolja cipődet előveszi másnapi holmid
rakja Vanishbe cicás bugyikád amit összekakiztál
és valahára leroskad ölelne puszilna de meglépsz
szólsz apucit szeretem kucorodsz nevetősen ölembe
arca vizes tenyerébe temetve no nézd anya sír –

Biodíszlet

Itt rajtam kívül minden teremtett lélek csacsog,
nyíg, nyüzsög. Törpítendő feltűnő két méterem
guggolok bigyók, izék és más gyanús ragacsok
közt a szélen. Fülelek: hol lehettek? Térdemen
csibesúlyú praclik. Te vagy az? Már fölkapnálak,
de ez a pötty felrikolt fiúhangon, hogy bácsi,
és fut vissza sikolyok, kacajok, kezek, lábak,
szövetek, nedvek, szagok, terek, tárgyak gigászi
káoszába. Kering ott ezer gyerek, ezer nő,
s ti is ott keringtek valahol, nőm, gyerekem,
én pedig, lecsöpögött, ódivatú esernyő,
hogy hazavisztek mégis, már remélni sem merem.

Ó, tudod, szörnyen ritkán, és csak páros napokon,
a bánat sóként ül ki ábrándos, vak apukon.

Főoldal

2016. július 06.

Vissza