Szakács István Péter
Pokoli puzzle
Ki ezt a könyvet olvasni kezded, hagyj fel a reménnyel, hogy közben könnyen leteheted, figyelmeztethetnénk stílszerűen Dante Alighieri a Pokol kapujára utaló híres mondatának parafrazálásával a jámbor olvasót. Merthogy Dan Brown új regénye, az Inferno (Gabo, 2013), az Isteni Színjáték alvilági látomására épülő igencsak pörgős olvasmány. Ez is kultúr-thriller akárcsak A Da Vinci-kód vagy az Angyalok és démonok. Ezúttal azonban nem Leonardo da Vinci és Giovanni Lorenzo Berninini műveinek értelmezései vezetnek el a megoldáshoz, hanem a középkori itáliai költőóriás baljós, a 21. századot fenyegető víziója és Sandro Botticelli e hátborzongató látomásról készült képzőművészeti alkotásának, A Pokol térképének dekódolása. S nemcsak… Felsorolni is nehéz azt a sok kulturális, művészettörténeti vonatkozást, amely megannyi lehetőségként járul hozzá a rejtély fokozatos megfejtéséhez.
Nos, nyájas olvasó, ha úgy döntesz, hogy elolvasod ezt a cirka 650 oldalas regényt, végy mély lélegzetet, mielőtt alábuknál baljós világába. Mert rohanni fogsz egyfolytában a regény főhősei, a már ismert Robert Langdon szimbólumkutató professzor és a titokzatos Sienna Brooks orvosnő nyomában. Mégpedig úgy, hogy jóformán semmi biztosat sem tudhatsz meg az előzményekről. (Kb. a kétszázadik oldalon kezded kapiskálni, hogy tulajdonképpen miről is lehet szó.). Ahogyan a fejsérülése miatt emlékezetét vesztő művészettörténész sem tudja, hogy kik és miért üldözik életre-halálra, csupán azt, hogy menekülnie kell egy titokzatos szervezet profi üldözői elől. Azért mégse csüggedj el, nyájas olvasó, mert amikor úgy érzed már, hogy nem bírod szuflával, a szerző megkönyörül rajtad.
Mégpedig igencsak rafinált módon: a főhős ugyanis a leghajmeresztőbb üldözés közben is meg-megáll, hogy valamit elmondjon. Több oka is van erre: vagy zsákutcába keveredett, ahonnan, úgy tűnik, nincs menekvés, és a kiutat keresve magyarázni kezd, vagy olyan műemlék, művészeti alkotás kerül az útjába, amelyről a veszélyt feledve, önkéntelenül is rendhagyó előadást tart. Így a thrillerre jellemző narrációs technika alkalmazása (megoldásra váró, borzongató titkok, kilátástalannak tetsző helyzetek, váratlan fordulatok, a cselekményfonalak keverése) leíró jellegű kulturális, művészettörténeti vonatkozásokkal egészül ki. E kettősség funkcionális jellegű. Egyfelől a regény feszültségét növeli, mert a több oldalas szakleírások közepette az olvasót eszi a fene, hogy vajon mi fog történni ezeket követően, másfelől olyan kulturális információk birtokába juthat általuk az ember, amelyek az intellektuális felfedezés örömével ajándékozzák meg. Dan Brown könyveinek népszerűsége talán éppen abból adódik, hogy a magas kultúrát, a vájtfülűeknek szánt művészettörténetet thrilleresítette. Hogy ráébreszti az olvasót arra, mennyire izgalmas is a műalkotás, egy középkori eposz vagy katedrális. Ennek a rendhagyó idegenvezetéssel kombinált, hajmeresztő hajszának a során megismerkedhetünk többek között a firenzei Palazzo Vecchio, a velencei Szent Márk templom és az isztambuli Hagia Sophia csak VIP-látogatók számára hozzáférhető színtereivel is.
A műfaj sajátosságából adódóan csak az utolsó oldalakon áll össze ez az ördögien megkomponált pokoli kirakós játék, amelynek számos eleméről pontosan az ellenkezője derül ki, mint amire te gondoltál közben, nyájas olvasó. S a történet nagy részét uraló baljós alvilági homály után fölragyog végre a csillagok fénye. Akár az Isteni Színjátékban. Mert a fénynek győzedelmeskednie kell a sötétség fölött. Legalábbis az irodalomban.
Dan Brown: Inferno. Gabo Kiadó, 2013.
