Miklós Eszter Gerda
Skandináv szenvedély
Jo Nesbø Harry Hole-sorozatáról
Az intuitív Maigret, a vaslogika által irányított Holmes és a pszichológiai motivációk felfejtésében brillírozó Poirot ismerőinek önmagában Harry Hole nyomozó alakja is garancia az érdekfeszítő olvasmányélményre a méltán elismert norvég szerző, Jo Nesbø sorozatában. A skandináv népekkel kapcsolatos sztereotípiákból kiindulva mi sem állhat távolabb egy norvégtól, mint a szenvedély, mégis ez az, ami a zárkózott, önmagát cinizmussal és nyerseséggel védő sorozatgyilkos-vadász legjellemzőbb ismérve. A mindent felülíró, kiszorító, megsemmisítő szenvedély teszi Holét a rendőrség gyilkossági csoportjának legnehezebben kezelhető alkalmazottjává, aki Norvégia első számú, sőt, egyetlen sorozatgyilkos-szakértőjeként nem kívánatos, ám nélkülözhetetlen munkaerő.
A Harry Hole-sorozat magyar fordítása 2006-ban indult útjára a Vörösbegy című regénnyel, melyet azóta még öt kötet követett (Nemeszisz, A boszorkányszög, A megváltó, Hóember, Leopárd), a legutóbbi idén februárban látott napvilágot a sorozatot gondozó Animus Kiadónál, az állandó fordító, Petrikovics Edit munkája nyomán. Sajátos kiadói megfontolások révén a széria első két kötete mindezidáig nem jelent meg hazánkban (a kiadó honlapja és reményeink szerint idén várható - az időrendet tekintve - legelső Hole-kötet publikálása), ily módon a magyar olvasók nem ismerhetik Hole előtörténetét, csak a visszautalásokból sejthetjük, hogyan alapozta meg sorozatgyilkos-vadász hírnevét. Mi sem bizonyítja jobban, hogy az egymásra következő kötetek élvezhetők az előzmények ismerete nélkül is, hiszen minden egyes rész új sorozatgyilkost sodor Hole útjába, vagy még inkább Holét sodorják az események és a környezete a sorozatgyilkos közelébe egészen addig, míg nyomot nem fog, elkapja a vadászszenvedély, és meg sem tud állni, míg véget nem vet a gyilkosságoknak. A nyomozás szenvedélye olyannyira eluralkodik ilyenkor a nyomozón, hogy semmi másnak nem marad hely az életében. Bár az egyes regények önállóan is megállják a helyüket a cselekmény szintjén, a nesbøi világ akkor hat leginkább, ha hagyjuk sorozatként működni. Ebben az esetben ugyanis kirajzolódik Hole élete, a munkája során sikerrel „használt" szenvedély pusztító hatalma, mely ellehetetlenít bármiféle tartós kapcsolatot, és amely két bűnügy között az önpusztításban talál feloldást. A skandináv népek szintén sztereotip alkoholizmusa ugyanakkor hibátlan önismerettel és pontos helyzetértékeléssel párosul Holénál, ezáltal sokkal inkább a tévésorozatból ismert House doktorral állítható párhuzamba, mint a klasszikus nyomozók bármelyikével. A két alak közötti rokonságot a keserű humoron és a meglehetős önzésen túl erősítik az olyan írói megoldások is, mint a Hole mellé újra meg újra kinevezett fiatal, tapasztalatlan, ám igen tehetséges társak, akik hasztalan próbálják megszelídíteni a nyomozót.
A nyomozás során alkalmazott módszerek mintegy megoszlanak Harry és társai között: a nyomozó rendszeresen konzultál a mellé kirendelt pszichológussal a bűnügyekről, a technika terén pedig a csoportjába osztott munkatársakra (elsősorban nőkre) támaszkodik, legyen szó a különleges arcfelismerő érzékkel rendelkező technikusról, vagy a hackereket megszégyenítően hatékony adatbázis-kezelő nyomozónőről. Hole sikerének titka nem a különböző módszerek integrálásában rejlik, hiszen pontos önismerete nagyon is világossá teszi számára, hogy milyen területeken szorul segítségre, hanem a fent leírt szenvedélyben, mely képes egy ütemre lüktetni a gyilkos szenvedélyével. Ennek a képességének köszönhetően Hole megérzi a sorozatgyilkos olyan motivációit, melyek a többi nyomozó számára rejtve maradnak. Üldözőt és üldözöttet tehát azonos intenzitású szenvedély hajtja, mely írói megoldás Nesbø Fejvadászok című (a Hole-sorozaton kívüli) regényében explicit módon jelenik meg.
A fent említett kiadói döntés, mely homályban hagyja a Hole-történet kezdeteit, nem tudatosan, mégis kiválóan utánozza Nesbø szerkesztési technikáját, amely a múltba, elsősorban a családi múltba rejti a gyilkosságok indítékát. A sorozat magyar olvasója ugyanúgy elejtett félmondatok és kiszólások mozaikjaiból építi fel az első két kötet cselekményét, az ott megismerhető előtörténetet, ahogyan Hole és csapata teszi az egyes bűnügyek felderítése során. Többen állították párhuzamba a nesbøi technikát Ibsen analitikus drámáival, melyekben a múlt megismerése a drámai konfliktus elsődleges mozgatója, ugyanakkor érdemes megemlíteni azt a nagyon is jelentős különbséget, hogy Nesbø nem csupán az egyén vagy a család szintjén szembesít a múlt bűneivel, hanem a társadalom szintjére is kiterjeszti az örökséggel való szembenézés és együttélés problematikáját. A kritika gyakorta a Hole-sorozat legnagyobb értékeként éppen a figyelmes, kritikus társadalomrajzot nevezi meg, mely elsősorban Norvégia énképét kérdőjelezi meg, mikor tükör elé állítja a sokat irigyelt jóléti társadalmat, és a tükörből a rendőrségi korrupció, neonáci csoportok, fegyvercsempészet, üres konténerekben élő kábítószerfüggők és az Üdvhadsereg politikai manőverei néznek vissza.
