| Jellemrajz |
|
|
|
![]() Ilia Mihály Írtam én már arról itt, hogy a III/III-as megfigyelési anyagok között sok az ún. intézkedési terv, amikor a besúgókat, titkos megbízottakat eligazítják, hogy miképpen működjenek kellő hasznossággal, fölkészítik őket. A sok ilyen intézkedési terv között van egy az anyagomban, amelyik azzal a különösséggel zárul, hogy „jellemrajzot” ad rólam a begyűjtött anyag alapján. Nem pontos, de jellemző, hogy milyen mélységekig mentek a szervek a megfigyelt analizálásában, miket véltek hasznosnak későbbi terveikhez. Csongrád megyei Rendőr-Főkapitányság Szigorúan titkos! III/III. Osztály Engedélyezem: Dr.Kelemen Miklós r.vőrgy. megyei főkapitány Intézkedési terv Szeged, 1981. március 12. 1974-től a „Subások” fn. csoport dossziés ügy szegedi célszemélyeként tartottuk feldolgozás alatt Dr. Ilia Mihály egyetemi docens, szegedi lakost. Mivel a csoport tevékenységében, akcióiban aktívan nem vett részt, de társadalmi veszélyessége – nacionalista platformon kifejtett ellenséges tevékenysége miatt – továbbra is fennáll, „Szerkesztő” fedőnéven személyi dosszié keretében folytatjuk tovább ellenőrzését, mely során az alábbi feladatok végrehajtását tervezzük:
A hálózati személyek eltérő kvalifikáltságára, érdeklődési körére, személyi tulajdonságaira való tekintettel magatartási vonalukat, a célszemély számára elfogadható politikai arculatukat úgy alakítjuk, hogy mély hírszerző lehetőségek kialakítására alkalmassá váljanak. Felelős: hálózattartók Határidő: folyamatos
Vellai Tibor r.szds. Határidő: folyamatos
Határidő: folyamatos
A nyugatról érkező ellenséges tartalmú propaganda anyagok, folyóiratok – Új Látóhatár, Szivárvány stb. – elkobzására intézkedünk.
Határidő :folyamatos
Zsemberi Antal r.fhgy.
6. Kiemelt figyelmet fordítunk a befolyása alá vont hallgatók leválasztására, illetve a célszemély által „tanulmányozott” fiatalok részéről bizalmatlanság keltésére. A célszemély környezetében felderített hallgatókkal differenciált, az előző pontban foglaltakkal szinkronban folytatunk beszélgetéseket leválasztásuk céljából.
Zsemberi Antal r.fhgy. Határidő:1981.május 30.
Azon intézkedéseinket, amely „Subásokat” érintené, összehangoljuk és egyeztetjük a központi osztállyal.
Határidő: folyamatos
Határidő:1981.április 15.
Határidő:folyamatos
A rendszabály alkalmazása igazolta, alátámasztotta a külön megadott figyelési szempontokban feltüntetetteket. A célszemély az elmúlt év során szoros kapcsolatot tartott fent külföldön élő magyar nemzetiségiekkel, valamint az országon belül élő hasonló gondolkodású személyekkel. Találkozásaik alkalmával nacionalista platformról bírálták pártunk politikai irányvonalát, kultúrpolitikáját. A célszemély eddigi megállapításaink szerint kapcsolatai, illetve más kívülállók részére különböző nyugati – nacionalista jellegű – sajtótermékeket, valamint szamizdat irodalmakat sokszorosít, illetve ilyen cselekményekre másokat is rábír. A célszemély marxista világnézetű, de politikai meggyőződése nacionalista alapokon áll. Társadalmi, gazdasági berendezkedésünkkel egyetért, azt támogatja. Államunk kultúrpolitikáját támadja, mert szerinte nem nyújt lehetőséget az erdélyi magyar nemzetiség kultúrájának terjesztésére, illetve a román állam kultúrpolitikájának, nemzetiségi politikájának bírálatára. A fenti témákat baráti, kapcsolati körében aktívan tárgyalja. E kérdéseket hivatali, családi környezetében ilyen mélységben nem, csak felszínesen érinti. „Szerkesztő” céltudatos, baráti körében őszinte, nyílt, mások előtt jól konspirál. Megállapítható hogy még kapcsolatait is félrevezeti, ha azt érdeke, biztonsága úgy kívánja. Sérelmeit – legyenek azok igazak, vagy csak véltek – megpróbálja széleskörű kapcsolati körén keresztül – adott esetben még az okozó személy lejáratásával is – orvosolni. Vérmérséklete általában nyugodt, kiegyensúlyozott, de a nacionalizmust érintő kérdésekben indulatos, lobbanékony. Modorára jellemző, hogy türelmes, bőbeszédű, az általa ellenszenvesnek ítélt személyekkel szemben lenéző. Kimagaslóan jól képzett, kvalifikált, nagyon intelligens, szellemi teherbíró képessége, tűrése átlagon felüli. Széleskörű érdeklődési körét rendkívüli olvasási igénnyel is bővíti. Saját szakterületén, de a nacionalista témákban is országosan elismert. Nagyon jól s mélyen ismeri a szomszédos országok magyar nemzetiségeinek néprajzát, irodalmát, történelmét. Középfokon beszél angolul, alapfokon szerbül és románul. Munkáját hivatástudattal, nagy felelősségérzettel, szorgalommal végzi. Munkatársaihoz való viszonya jónak mondható, a munkahelyi kollektívában elismert vezető szerepet tölt be. Tanítványai szeretik és bizalommal fordulnak hozzá. Anyagi helyzete rendezett, beosztó életmódot folytat. Időnként – nagyobb könyv- vásárlások, vendégfogadások – anyagi problémái adódnak. Egészségi állapota kielégítő, krónikus hörghurutban szenved, annak ellenére, hogy nem dohányzik. Jó kondícióban van, bár nem sportol. Megjelenése ápolt, gondozott. Ez az intézkedési terv azért különbözik a többi majdnem száztól, mert a végére kanyarított jellemrajz engem is meglepett. De menjük sorban. Azt a felelős főhadnagyot, Tóth Istvánt életemben nem láttam, nem ismertem, egyszer jó lenne vele beszélni, ha már ennyire a gondjaira voltam bízva, megkérdezni tőle, hogyan teljesítette „őrangyali” szerepét. A másik főhadnagyot jól ismertem, hallgatóm volt az egyetemen, csak a végzése után derült ki, hogy milyen pályára edzette magát a magyar irodalom stúdiumai alatt. Szegény Zsemberi Antal fiatalon halt meg, mint az a másik hallgatóm, aki ugyanennek a szervezetnek az alkalmazásában országosan magas rangot ért el. Furcsa arra gondolnom, hogy ott ültek a tanteremben, miközben én tényleg bőbeszédűen propagáltam nekik a modern magyar irodalom érdekességeit, ők gondolatban valami másra készültek.
Azt is csak innét tudtam meg utóbb, hogy az egyetemnek külön operatív tisztje volt. Rövid tanszékvezetői időm alatt nem találkoztam vele, pedig az intézkedési tervből látható, föladata lett volna információkat gyűjteni rólam személyesen. A jellemrajz fölött nem tudok napirendre térni. Miközben az intézkedési terv elég gonosz lejáratási, kompromittálási metódusokat tervez, a jellemzésben olyan dicséretek vannak, mintha valami pályázatot akarnának megnyeretni velem. Úgy látom, hogy ennek a hangjában benne van szegény Zsemberi Antal szándéka is, aki mégiscsak hallgatóm volt, talán fölébredt benne a tanára iránti szánalom.
Kapcsolódó: Ilia Mihály rovata — Hirdessünk, mert van kinek
Hozzászólások (2)
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
Powered by !JoomlaComment 4.0 beta2
|











