|
|
|
|
Tolnai Ottó
A kisinyovi rózsa Ott már egészen fenn hol már nincsen fennebb nincsen padlás nincsen padlásfeljáró jóllehet valaki le-föl járkál ott már egészen fenn hol már nincsen fennebb nincsen padlás illetve hát a padlást kiutalták a teremtőnek azt mondják szép nagy műtermet rendezett be gyalul üvegcsékbe fog fel ezt-azt alkímiával foglalkozik ott már egészen fenn az elfekvő asztalán kis üvegtálban száraz jerikói rózsa (zsugorított tujaféleség amely akárha vissza tudna jönni onnan öklömnyi ballangó sivatagi rózsa) annak a nénikének ott az ablaknál az volt az utolsó kívánsága hozzák be rubin kalaptűjét ki hozza be kitől honnan egyik barátnőjéről beszélt utoljára kisinyovból írt neki állítólag ő küldte a jerikói rózsát is felhívták az igazgatónőt indignáltan kiabált ő most nem utazik kisinyovba valaki a sarokban azt mondta miért ne utazna kisinyovba ő ha tehetné ő most elutazna kisinyovba vissza sem jönne ott sétálna meginna egy igazi kávét de az igazgatónő egyre csak kiabált hogyan vegye leltárba a jerikói rózsát mondták úgy hogy kisinyovi rózsa akkor már tépte a haját majd a tenyerében lévő hajcsomóra meredt és azt mondta kisinyovi rózsa gyerekkoromban láttam egy rubin kalaptűt jóllehet a kalap már rég nem volt tűpárnába volt döfve árván megdőlve rozsdás gombostűk között állítólag trockij körösztapa hozta a szúnyog lányának de a rubin nagyobb volt mint a feje száraz jerikói rózsa meg egy befejezetlen gobelin szépen látszott az elképzelt táj gondolta egy kis sétát tesz mint az a bácsi kisinyovban őt úgy kellett volna leltárba venni hogy a kisinyovi bácsi gondolta egy kis sétát tesz megiszik egy igazi kávét egy kis sétát tesz a gobelinrongyika zsákszín visszáján szépen látszott nem ment rajta tovább út hol fogyott el a sárga jóllehet ő még sétált gyerekkoromban egyszer jött gyarmatáruval talán csak tengeri fűvel tele egy nagy jutazsák kihúztam belőle néhány szálat szépen látszott hol fogyott el a zöld fonál melyik volt az utolsó tengerifűszál sosem is maradt így félbe fa szépen látszott a teremtő e fát valamiért már nem akarta vagy csak egyszerűen elfogyott a zöld fonala mondják valaki az igazgatónő ő sem állandóan indignált vagy talán éppen a teremtő átszalasztotta a lüke fiút a boltba de ott sosem is árultak fonalat csak élesztőt meg gyufát beborult mert kék se volt már s akkor egy napon szépen látszott a lila fonál is elfogyott elszalasztotta a lüke fiút a másik boltba ám ott sem árultak lila fonalat csak lámpabelet meg cikóriát sétált volna még ám egyszerűen nem volt tovább a semmibe aláengedni sem volt már semmi fonál pókháló se végén száraz léggyel ölelkező száraz pókkal jóllehet akkor megcsillant a kis ezüstkanál akkor már mesélik tenyérnyi táskarádiója is lemerült azzal játszott a radiátoron a madárcsontú zenetanárnő lám nem vitte magával mert azt akarta magával vinni túlnanra nem vitte magával befejezni a gobelinrongyikát sem a kis ezüstkanalat muzsikálni a teremtőnek a szomszéd szobából cikória illata szivárgott át a teremtő azt mondta a lüke fiúnak (futárjának) naponta bejárt az elfekvőbe azt mondta ha nincs fonál hozzon cikóriát és a lüke fiú hozott cikóriát hozta boldogan talán őt kellett volna kisinyovba küldeni ott nem mondták volna a lüke fiúra hogy lüke valami állást is kapott volna műtermet utaltak volna ki neki is a víz akkorra már felforrt átjöttek a kis ezüstkanálért a gobelinért nem jött senki akkor bejött az igazgatónő azt mondta az idén újrafestik a radiátorokat a falra kis virágsablonokat pingálnak a gobelinrongyikáért nem jött senki azt mondta nyugodtan beletemethetem arcom a kis forró befejezetlen tájba ő is beletemetné arcát a kis forró befejezetlen táj juta rongyikájába de a könyvelő ismét regnálja ------- az már egy másik költemény témája ahogyan veszem vulkánfiberem és szépen elutazom kisinyovba egyszer ugyanis az egyik röptéren láttam egy lányt azt hittem velem utazik de a kisinyovi gépre szállt akkor is a vulkánfiber volt nálam benne zöld filcbe bugyolálva lila ibisztojás amely szintén sivatagot feltételezett sivatagot mint ama rózsa a kisinyovi rózsa.
Megjelent a Bárka 2010/1. számában
Hozzászólások (0)
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
Powered by !JoomlaComment 4.0 beta2
|












létszükséglet avagy
Tibor Itt is Üdvözöllek, már régóta o...
Trikó, füzet, körte
Ne csüggedj, Laci, lesznek az argenti...
Trikó, füzet, körte
Dédapáiddal ellentétben dédanyáidról ...