Fahajas boltok, Budapest

Többféle identitás létezik, bátran beszélhetünk egy város kerületi identitásairól is. Ha valaki megszeretett egy városon belüli régiót, ha költözik is, lehetőleg marad azon a környéken, ahol egykori óvodája volt, a kerítésen ma is látható nyuszi rajzzal. Ami fejlődik a budapesti VI. kerületben, az a tőke önjárásának köszönhető, a bérpaloták felújítását a kerület legfeljebb panamákkal ösztönözte. De nem is a szokásos kesergőt szeretném itt acapella előadni, hanem arra hívnám fel a figyelmet, hogy az 1777 óta Terézvárosnak nevezett értékes földterület maga formálja arculatát, teremt új identitást.

Hogy mást ne mondjak – ott van például az Opera mögötti régió. Kár lenne tagadni, hogy a felújítás, a korhű utcabútorok, kandeláberek vonzzák a befektetőket, mégis: ha nem telepedtek volna meg a környéken a különleges hangulatú boltok, kávézók, a mikrorégió csak díszlet lenne. Az operabérletes osztrák nagynéni megnyugodva konstatálná a Turandot dallamaival a fülében: nem azért érzi magát gyereknek, mert öregasszony lett, hanem azért, mert a környezet újra gyerekkora kulisszáira emlékezteti.



Népi opera

Mi volt az, ami eddig is hiányzott Budapestről? Egy olyan világ, ahol különleges üzletek egymásutánja csalogatja a kalandorokat – vö. Bruno Schulz Fahajas boltok című novellájával. Párizsban, Brüsszelben, Amszterdamban, Londonban számos olyan varázsvidék található, ahol különleges csokoládékat áruló üzlet mellett térképes antikvárium, használt lemezbolt, antik cégéreket árusító üzlet, limitált szériában készülő szerzetesi söröket kínáló bolt, sajtokat árusító kis „sajtárium” hívogatja a csodavárást programszerűen űző turistákat, lokálpatriótákat, a Harry Potter klubba járó gyerekeket.
Belső-Terézváros ingatlanárai lassan megközelítik az V. kerületi árakat, naná, Lipótváros megtelt, tehát Belső-Teréz felé tartanak azok, akik kiszorultak a Belvárosból. Az Andrássy, a Bajcsy-Zsilinszky és a Teréz körút által határolt terület változó képet mutat, legizgalmasabb része kétségtelenül az Opera környéke. Nemrég nyílt meg a világviszonylatban is páratlan, későszecessziós hatásokat mutató Callas kávéház, melyet David Collins – egy városi legenda szerint Madonna belsőépítésze – tervezett.
A Callas kávézó – melyet annak idején Seemann Károly alapított, és Szecesszió, majd Windsor néven futott – belsőépítészeti referenciamunka, Közép-Európa legszebb új kávéháza, ékes bizonyítéka annak, hogyan tud egy kávézó dialogizálni az épített örökséggel, úgy, hogy mégis korszerűnek érezzük. Az Opera másik oldalán található a Luis Vutton butik. Azt csiripelik, hogy sikerének köszönhetően számos felső-középosztálybeli márka települ meg a környéken. E sorok írója sosem vásárolna itt, hisz ha lenne néhány százezer forintja, akkor nem táskára költené, hanem odaadná apjának a pénzt, hogy vegyen ventilátort a disznóólba, mert a cocák lerántották a ventilátor kábelét, vele a tákolmányt, és megették a „parasztklímát”.
Azt kell mondjam, örülök a Luis Vuttonnak, és örülni fogok a többi luxusbrandnek is, még ha jórészt ukrán plázanők és japán turisták vásárolnak is majd ezekben az üzletekben.



Kicsi, is koszos is, de a miénk

Mert egy világvárosba kellenek a világmárkák, és passz. Nekünk pedig már kicsit beljebb ott az Eduárd képregény bolt, mely üzlet közepén ott trónol egy ember nagyságú jelmezes báb. Ott vannak a különleges élelmiszereket árusító „szatócsboltok”, urban design-üzletek, az „iparon végzett lányok” ruhás boltjai, ott a hentes, ahová még Spielberg is betért, amikor a Münchent forgatták, ott van számos kis antikvitás, egy posztmodern bútoros, de ott van az indie-zenék csakraszíve, a Wave lemezbolt is. Belső-Terézvárosban jó lakni, annak ellenére, hogy úgy néz ki, mint 1945 januárjában. A revitalizácó vonatkozásában az ország szégyene, nyilvánvalóan csak azért nem látjuk a légó, az óvóhely feliratokat és számos cirill betűs szöveget, mert eltakarja a kosz, vagy egyszerűen lehullott a vakolat, a feliratokkal együtt. Belső-Terézvárosban jó lakni, mert a kis üzletek, kávézók új identitást adnak a környéknek, és eszünkbe jutnak a régi mesék tinta illatú boltjai, melyeknek nyikorogva nyíltak az ajtói, és az eladó bácsit vagy varázslónak néztük, vagy biztosra vettük, hogy ő Kempelen Farkas, és a pénztármasinája az átalakított sakkgép.