Jónás Tamás
1. EMAIL

    Ellentettjei a vágyaknak. Még ha máshogyan is hiszed. Az álmok. A vágyad és közted legalább akkora a távolság, mint közted és az álmok között. Az álmaid is lehetnek hirtelen valósággá, és a vágyaidról is kiderülhetnek, hogy elérhetetlenek. Marha vagyok: legtöbbször ez derül ki róluk. Az álmokról meg legtöbbször, hogy a valóság üvegszilánkjaiból vannak, megbolydult valóságok. De csak legtöbbször!
   Nekem hatalmasabb, megviselőbb, szebb és nehezebb volt minden álmom, mint a legteljesebb valóságom. Elkomorodom, amikor eszembe jut, hogy álmodni szeretek a legjobban, álmodni jöttem, mintha akkor teljesedne ki minden emberségem értelme. Csak téged merlek megterhelni azzal, hogy belekezdek egy ilyen reménytelen vállalkozásba: leírom, amit elő tudok kotorni. Töredékes lesz és befejezhetetlen. Kíváncsi vagyok, hogyan sikerül.
    Eszembe jut egy határátlépés. Ausztria hegyeire, erdeire vágytam, legyőzhetetlen akadály választott el a mesének hitt és látott országtól: pár ember meggyőződése. Politikai. Szeretem azt hinni, hogy a politika meggyőződés. Az ember meg van róla győződve, hogy dolgoknak hogyan kellene működniük. Olyan ez, mint a hit. De annál erősebb és veszélyesebb: nincs belőle kiút. Egy embernek, aki meg van róla győződve, hogy... bármiről, arról, például, hogy a Hold másik oldalán tenger buzog, nem tudod bebizonyítani, elmagyarázni sem, elhitetni meg végképp nem, hogy nincs tenger a Hold másik oldalán. Te és én úgy vagyunk meggyőződve (valójában: mások által meggyőzve), hogy nincs tenger a Hold másik oldalán (az egyik oldala az, amelyik látható, ha felnézel az égre, most is, kinézek a vonatablakból és látom, tele van, látod-e vajon te is?) Minket sem tudna senki meggyőzni, hogy tenger van a másik oldalon, hiszen mi máshogyan tudjuk. Hülyeségnek tűnik, nem? El tudok szakadni a meggyőződéseimtől, és merem azt írni: szégyenlős tengert rejteget a Hold, Földről menekített gyermekgyilkos asszonyt, s éjjelente halálát követelő, vádló kutyák vonítanak rá, fenyegető a gyászuk: ők nem felejtenek – nyugtasd, etesd, életem fia, a kutyákat, és öleld meg azt az asszonyt!
    Így, ezekkel a szavakkal mindezt én is elhiszem. Más szavakkal nem tudnám.
    És képzeld el, hogy meggyőződésből képes az ember ölni, ítélkezni mások felett. Úgy érzem, félelmeink áldozatai a bírák, és nincs reménytelenebb gyilkos, mint az ember.
    Nem léphettem át a határt akkoriban, az volt a szabály (hm, szabály, gondolkodj el rajta, hogy szab a szó magja), az volt a szabály, hogy csak öt évenként utazhattál külföldre, s akkoriban, amikor ez a szépségesen nyomorult álmom minden éjjel megizzasztott, tizennégy éves voltam, életem első külföldi útján túl, beleszerelmesedetten egy grazi lányba, és irigykedtem a postavonatra, hogy átviheti a határon mindennapi szerelmesleveleim, csak mert nincs szíve, szeme, füle, lelke, csak teste van. És akkor lettem volna vonat, csak hogy a testem a lány teste mellett lehessen. A szerelem a test kalandja, nem hangosan mondom, de én így tudom.
    Árnyékos erdőből jövök ki, látom magam hátulról, s előttem a hegygerincek kékes ködje, egy kicsi, de vasból való híd, alatta jéghideg patak áll, nem mozdulnak a habok, minden áll, vár, de él, és ez engem vigasztal, leereszkedem a patak partjára, beleiszom az álló vízbe, és az égnek fordítom az arcom, kiáltok, de az álmaim némák. A patak mellett kastély, a kastély királyi latrinájának egy csatornája a patakra nyitja ánuszát, s várom-várom, hogy kipottyanjon valami belőle, de nem, de nem, rájövök, soha nem használta senki azt a latrinát. Viselkedj nyugodtan! Valahogyan belelátok a csatornába, és látom, hogy ez a felirat van a helyiség falán, németül, de magyarul is olvasható.
    Az álmom visszadob, mert a beteljesülés következhetne, s azt nincs ember, aki meg tudja álmodni. Semmi újat nem vagyunk képesek álmodni, úgy tudom. A beteljesülés pedig új. Van mégis, hogy új dolog kerül az álmainkba, de azt hiszem, akkor nem mi álmodunk, hanem általunk álmodik egy másik ember, vagy ami gyakrabban előfordul: emberek, sokan, ugyanazt, és saját világuk álomtöredékei ilyenkor át-átszivárognak a te álmodba. Ne ijedj meg, ha valaki benned álmodik, vendég, tisztelni, gondját viselni érdemes.
  Elbóbiskoltam a vonaton, és rosszat álmodtam felőled. Tudom, hogy nem válaszolhatsz, de azt is lehet úgy, hogy értsek belőle: kérlek hallgass úgy, hogy megnyugtatsz!   

Kapcsolódó:

A Vendég-oldal rovat írásai

Fehér Béla: Mozi
Podmaniczky Szilárd: A végtelen példázat
Onagy Zoltán: Kaland Pesten
Szőcs Géza: "Regényeinket és verseinket kézben tartva"
Cserna-Szabó András: Rozsdás szögek
Tarján Tamás: Találkozások Leninnel
Pécsi Györgyi: Liberté vagy amit akartok
Méhes Károly: A búsulás mikéntje
Esterházy Péter: Onnét így
Bányai János: Tájkép háború után
Tőzsér Árpád: Istennők a meszesgödörben
Berniczky Éva: Emlékszem olyanokra is, akiket sohasem láttam
Szepesi Attila: Kőasztal
Fekete Vince - Uniós kocsmadumák
Zalán Tibor - Pál esete az erdővel

Főlap