| Az amatőr írókról |
|
|
|
|
Sztakó Zsolt Amatőr író meséi Mit tegyen szegény amatőr író, ha ég benne a közlési vágy, de a kiadók szóba se állnak vele? Mert nincs jól „csengő" neve, ami az olvasók bukszájából kicsalogatná a bankókat. Abból a bukszából, ami manapság egyre vészesebben „soványodik". Ugyanis Európának ezen a táján az irodalom afféle úri passziónak számít, mind alkotói, mind fogyasztói szempontból. Alkotói szempontból azonban annyival nehezebb, hogy ők az egzisztenciájukat teszik kockára - és akkor eszembe jut egy közelmúltban olvasott interjú, hogy Norvégiában az írók fizetést kapnak; hja, kérem, az jóléti állam. De most térjünk vissza az amatőr írókhoz! Két lehetőség áll előttük, ha megjelenésre vágynak, amelyek közül az egyik majdhogynem csak elvileg létezik. Mert ugye „elvileg" pályázhat is, hogy az állam támogassa könyvének a kiadását. Ehhez azonban legalább akkora szerencse kell, mint ahhoz, hogy valaki megnyerje a lottóötöst. Jobban belegondolva, lottóötösre azért mégiscsak nagyobb az ember esélye, mert hát lottósorsolás minden héten van - és ezzel nem azt szeretném sugallni, hogy aki könyvet akar kiadni, az lottózzon, habár ez se egy elvetendő ötlet. És most térjünk rá a második lehetőségre, aminek kicsit nagyobb a valószínűsége. Már tudniillik annak, hogy az amatőr író nekifeszül, és önerőből jelenteti meg a könyvét. Ez történt a mi esetünkben is. Az én Nagyorosziban élő bőrdíszműves és kecsketenyésztő barátom, Karaffa Gyula amatőr költő és író írt egy mesekönyvet, amit magánkiadásban jelentetett meg, miután két pár bocskort is elkoptatott, annyit járt a kiadókhoz kéziratát ajánlgatni. És hogy miért pont az ő könyvét ajánlom a sok ezer magánkiadásban megjelent könyv közül? Erre egyrészt személyes okom van - tudniillik, hogy pont ő a barátom. A másik ok azonban már nem ennyire szubjektív, vagyis „irodalmiasabb". A műfaj, amit képvisel, hiányzik a magyar irodalomból. Mármint, hogy meséket ír - felnőtteknek. Azt a fajta vaskos, népi humort képviseli, ami mindig is jelen volt a népköltészetben, csak túlbuzgó szerkesztők álszeméremből valahogy „kicenzúrázták" a gyűjteményekből. Mindez pedig ízes „palóc" nyelven van megírva, ami rendkívül elevenné teszi a szöveget, úgyhogy az embernek néha az az érzése, egy mesemondót hallgat:
Kinek lyuk vót a tenyerin...
Vót eccer egy falu, s annak egy korcsmája. Járogattak ide az emberek, ahogy illik vidéken, oszt iszogattak es serényen, ahogy illik a korcsmába. Oszt mikor mán iszogattak, biza előkerült a kivagyiság, meg az okosság itt es, ott es. Egyik okosabb vót, mint a másik. No, vót közöttük egy csendessebb ember, a csak hallgatta üköt a sarokbul, s jól szórakozott a katonatörténeteken, meg a nagyotmondásokon. Járt az ital mellé ez es a korcsmába, csak éppeg ezér egyetlen kanyit se kért el a korcsmáros. Nem es kérhetett, merhogy a söre az kifogyott gyakorta, de a történetek az emberek szájárul sohase! Olyan még nem vót ezen a búvalbaszott világon! No, fogyott a pályinka, fogyott a sör, megerettek a nyelvek ma es, hát kezdődött a műsor: ... Legutóbbi beszélgetésünkkor Gyula elmondta, hogy már kész van a harmadik kötetre való mesével is, de mikor a megjelenésről érdeklődtem, csak a fejét rázta, mondván, azt elvitte a tető. Hát így van ez amatőr íróéknál.
Hozzászólások (1)
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
Powered by !JoomlaComment 4.0 beta2
|



"úgy kérdez, úgy beszélget, mint ahogyan a békebeli kávéházi dialógusokat képzeljük magunk elé." Tamási Orosz János olvasónaplója Szilágyi Aladár Azok a világba küldött nagy emberek című könyvéről.




Hány professzionális (hivatásos) író, költő lehet ma nálunk Magyarországon, azaz ki az a kevés, aki kizárólag ebből meg tud élni? Költői kérdés. Talán ezért van az, hogy az amatőrség leginkább a kontársággal analóg közkifejezés nálunk.
Nagynevű íróink, költőink kénytelenek kereső foglalkozást találni a megélhetésükhöz. Vajon amatőrök-e ők? Ha annak neveznénk némelyiküket, valószínűsíthetően - joggal - megsértődnének.
Karaffa Gyula sem amatőr. Eleddig nem tudtam, hogy bőrdíszműves és kecsketenyésztő, viszont régóta az irodalom elkötelezettje és művelője. Még annyit, hogy van egy "Börzsönyi Helikon" (http://retsag.net/helikon/ind ex.html), amely az ő nevéhez kötődik, és amely vélhetően nehezebb körülmények között képes talpon maradni, mint a mi Bárkaonline-unk.
Minden tiszteletem Karaffa Gyuláé.
Sztakó Zsoltnak pedig még annyit mondanék, hogy a pályázati pénzeknek semmi köze a szerencséhez. Hogy mihez van? Költői kérdés...