Már a kötet első versénél sejteni lehetett: Payer Imre a lovak közé dobta a képzelet gyeplőjét, hogy ura lehessen a helyzetnek. Számára a megszokottól eltérés a természetes. Ő nem szándékosan eredeti. Nem tud nem eredeti lenni. Mintha merő tévedésből írna verset, és találná fején a szöget.  Mire leírja az első szót, már a következő mondat is befejezett tény. Az élet csak akkor mond számára valamit, ha van ihlete. Ihlete csak akkor eredményez verset, ha elvezeti az élet sűrűn lakott, huzatos területére.

Minél vakmerőbben fogalmaz, annál hitelesebb: "ahogy a nyelv keresztül- / repeszti a tényeket" (59. o.), "Kátrányszínű óceánból emel eget" (9. o.), "Léket kapott tenger" (91.o.), "Mintha egyetlen síkba rendeződne az, / ami van" (25. o.), "Nincs megfejtés. Ahogy menetközben / élünk, esünk. Össze. Szét" (91. o.).

Az egymást feltételező ellentétek, a kettőség levegője élteti költészetét. A leegyszerűsített életlátás, a profán maga mellett szorít teret az összetettebb érzelmi és gondolati tartalmaknak.  A Payer verseskötet olvasásakor egymást érik az érdeklődőt a váratlan tartalmi és grammatikai meglepetések. A logikus vonalvezetést, az egyértelműséget "megzavarják" a meghökkentő, az intellektuálisan nehezebben kezelhető szóösszetételek, mondatok, mondatkötegek. Az olvasót éppen a vers örvénylése hozza nehéz helyzetbe. Aki lépést akar tartani szövegével, igazodnia kell az ő szellemi hullámhosszához. Ez nem lehetetlen, sőt, nagyon is lehetséges, ha egész személyiségét, a legigazabb önmagát mozgósítva vesz részt a mű értelmezésében, befogadásában.

A fentiektől függetlenül nem árt utána nézni, úgy van-e minden költészetében, ahogyan azt ő állítja. "Benyomódtam ide, és / megtámadnak, mikor még nem is tudok semmiről" (10. o.), "Nem ugyanazok a galambok, de azonosak / azokkal, amelyek mindig ott szemezgetnek".  (54. o.) A mai élet és az ősi szétszálazhatatlan munkáiban. A durva és nyers versbeszéd nem zárja ki a költői magasságokba emelkedő mondatokat.

Versmondatai egyszerre kifelé és befelé fejtenek ki erőt. A szerencse és a véletlen egy csapatban. A pillanatnyi hangulat mögött bevetésre várakozó filozófiai gondolatok. Számára a valóság úgy, ahogyan az van, elfogadhatatlan. Ez a hiányérzet a költői képzelet megrendelője. Számára a valóság, úgy ahogyan az van: elfogadható. Szüksége van a változtatások nélküli életre, él is vele. A fekete és a fehér összekeverve nem a szürkét adja ki, hanem a különlegesség színeit.

Költészetében a szavak teljes szabadságot élveznek. Tiltott dologról gyakorlatilag nem beszélhetünk. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs kontroll, nincs szigorú belső ellenőrzés.

A versbeszéd nem térhet le az őszinteség, az igazamondás, a hitelesség útjáról. A mondat legyen tekintettel a gondolat súlyosságára. A mondat ne legyen beláthatatlanul hosszú.

A mondat ne legyen kérődző tehén: "év, elfojtott, torzult tapasztalat" (48. ö.), "Téveszmés fájdalommal össze- / húzott szemrés, ajakhús görbülete" (4. o.). Nyugodtan és türelmesen nézze végig a mondat, miket művel az elefánt a porcelánboltban: "A diktatúra olyan, mint a fasz / A diktatúra kemény vagy puha". Megfoghatatlanul konkrét: "A debil démon. Átmetszi a történelmet" (14. o.), "Ebben az összepréselt térben" (15. o.), "kétdimenzióba fojtok csillagot". (19. o.)

Azonos menetre járóan változatos költészet az övé. Minden égtáj felé az ő arca néz. A lehatárolt egyben nyitott is, és fordítva. Pillanatban rejtőzködő teljes élet: "Egy morzsa -benne az univerzum" (31. o.). A múlt levegőhöz juttatja a mát, a jelen a távoli múlt kortársa.  A relativizmus kísértete járja be verseskötetét: "Lenni bizalom a nyelvben?" "Létfarkasveremben". (88. o.)

Ritkaságszámba menő természetességű költői gesztusok. Távoli dolgokat hoz testi közelségbe. Legyen elég néhány verscím megemlítése. Odüsszeusz Kalüpszóra gondol a 7-es buszon, A Hádész-panelban, Árész árnya a metrón átsuhan, Ressentiment Dionüszosz iránt. Payer Imre a teljességre emlékeztetően fogadja be az őt körülvevő világot. Ezt nem kíváncsiságból, nem megszokásból teszi: nincs más választása. Ő akkor is halad, ha lábai nem viszik. Az ő agya akkor is dolgozik, ha semmit se néz, ha szó sincs látásról. Őbenne akkor is születnek gondolatok, metaforák, ha lejárt érzékei homokórája.

Talán maga se tudna róla sokat mondani, élete mikor vált eggyé a költészettel.

Hasonlót már fentebb is írtam: számára nincs tabu. Az elhanyagolt, lerongyolódott, a kiüresedett életet is beengedi költészetébe. Tiszteli az életet, becsüli, nagyra tartja a valóságot, hisz szelleme belőle táplálkozik. Sokszor figyel felülről lefelé, de senkit se néz le. A görbe tükör az más. Hol önmaga, hol mások elé tartja, s figyeli a hatást. A kép torz, de nem a felismerhetetlenségig.

A Payer Imre versek egy eredeti látás- és gondolkodásmód kicsapódásai. Megszokottban elrejtett botrányos. Szabálytalanul szimmetrikus. A nonszensz, az abszurd is jegyet vált verseibe. Kötetében hangot kap fizikai létezése, szellemi fejlődése, kultúraismerete.

Galambok, fehér cápa, emberek, színüket vesztett emlékek. Itt és most, meg ami előtte volt, és ami ezek után következik. Ami felfogható és ami nem, holott elérhetővé vált költői üzenet: "Mintha dadogásra terrorizálnának", „Cikcakkossá teszik a / mozdulatot, ezáltal a mondást, a gondolatot" (67. o.), "A valami másba, ami ugyanaz" ( 39. o.), "Visszafröccsent rá az egész"! (41. o.)

Az is megérne egy misét, sorolva a verseket, hogy másokról ír a költő, miközben kibeszéli önmagát. A legritkább esetben egyes szám első személyben.

Költészet a javából. Nehezen értelmezhető, de igaz. Nem elmondható, de elmét megmozgató.

Szemmagasságot megemelő. Értelmet élesítő, tiszteletet parancsoló intellektuális kapacitás. "Titánlehetetlenben. Zongorarángásban" (69. o.). Előremenekülés. "Visszahasadsz" (30. o.), "Istenfogaskerék" (89. o.).

Kötetében dezertált újságcímek bujkálnak: Zsebtolvaj a villamoson,  Pornós tünde sétája a szigeten, A szúrós szemű pénztárosnő.

A szövegszerkezetet tekintve ezek az opusok lényegesen oldottabbak, lazábbak. Közel állnak a beszélt nyelvhez. Egyértelműen kitetszik a kötet megszerkesztéséből, a versek egymás- utániságából: vállalt eklekticizmusról van szó. Tematikailag nem egy szellemi égtájat pásztáz a kötet, teljességre törekszik. Érvényesül a sokféleség egysége.

A költő a már egyszer megjárt utat elhagyja a járatlanért. Kihívója az ismeretlen.

Igaz, ő sem fegyvertelen. Az egyik leghatásosabb eszköze a kreativitás. Ott és akkor szelídíti meg a vadorzó szavakat, amikor akarja. Ott és akkor vadítja meg a légynek sem ártó fogalmakat, amikor szükségét érzi. Szabadságát, mozgásterét a költészettől kapja. Ő direkt módon nem akar tanítani: talán éppen ezért lehet tőle tanulni. Akit kíváncsivá tett és tesz nem szokványos költői világa: a kényelmesebb helyett a nehezebbet, a minőségit választja.

Szerencsés ember, és egy szerencsés, de mértékkel boldog költő.

Payer Imre: Pattanni, hullni. Tipp Cult Kft., Budapest, 2009