Túri Tamás

„Hála és dicséret Isten teremtett világáért"

Történelmi regényt szívesen olvas az ember, főként akkor, ha érződik rajta, hogy alapos forrásokból táplálkozik. Rosemarie Schuder regénye pont ilyen. A boszorkány fia pedig nem más, mint Johannes Kepler.

A regény kezdetén 1615-öt írunk. Kepler második feleségével és gyermekeivel ekkor már Linzben él, igen szűkösen, hiszen Mátyás császár nem folyósítja neki járadékait rendesen. Mégsem ő kerül a középpontba, hanem anyja, Katherine, akit Leonbergben a várnagy és az irigye boszorkánysággal vádolt meg. Az igazi per ugyan 1620 körül zajlott, azonban a regény felrajzolja annak kontextusát és azokat a lépéseket, melyek egy korabeli boszorkányperhez vezettek. Ezen a szálon végigfutva láthatjuk Keplert, a gyermeket, ki minden befolyását - ami egyáltalán maradt neki Rudolf halála után - próbálja latba vetni anyja érdekében. Látjuk az elkeseredett harcot egy igazságtalan és koncepciós per lefolyása közben. Ezáltal a korabeli boszorkányüldözésekről is tudósít a mű, szinte ismétlődő sémaként írja le annak menetét. Ám feltehetnénk a kérdést: miért pont az anya a regény központi figurája? Érdekesen kapcsolódik össze és van hatással egymásra Kepler munkássága és anyja pere. Kepler ekkor már túl van második törvényének publikálásán, így végtelenül közel sodródott Kopernikusz indexen lévő munkájának tételeihez, melyet a lutheránus egyház is elvetett. Saját felekezetében is gyanússá válva további veszély fenyegeti, hiszen nem sokkal ezelőtt (1600-ban) égették meg - részben a heliocentrikus világkép vallásáért - Giordano Brunot. Érthető hogy a regényíró miért Kepler anyját tette témává, hiszen egyes életrajzírók szerint a tudós anyja hatására kezdett a csillagászat iránt érdeklődni, mikor az megmutatta neki a holdfogyatkozást. Ennek ellenére Kepler Tübingenben teológiát tanult Matthias Hafenreffer alatt, ám Michael Maestlinnél a csillagászatba is belekóstolt, s nála hallott először Kopernikusz tanairól. Mindkét tudós személyével foglalkozik a regény, ugyanis Kepler összeütközéseit a lutheránus egyházzal anyja pere még jobban elmérgesíti. Kepler nem írja alá a Formula Concordiae-t, mivel eltérő véleményen van az úrvacsora tannal kapcsolatban, továbbá a heliocentrikus világképe sem szimpatikus az egyházi vezetőknek. Ez odáig fajul, hogy eltiltják az úrvacsorától. Az sem segít, hogy Margarethe, Kepler testvére lutheránus lelkipásztorhoz ment feleségül. Ők is tehetetlenek, mind Kepler, mind az anyjuk ügyében, bár a pap nem is igazán szimpatizál egyikkel sem, bűnösnek tartja mindkettőt. A családi viszonyokon, boszorkányságon felül elénk tárulnak a harmincéves háború egyes részletei, kiélezetten a felekezeti küzdelmek. Ebben a kontextusban válik Kepler alakja valóban érdekessé: ő az, akit egyháza már-már kiátkozott, mégis felekezetfelettiségében tűnik fel. Nagyon jó barátságban van Johann Jesseniussal, a híres császári orvossal, aki Prágában él és az ottani egyetemre próbálja elcsábítani őt. Jessenius titkon kálvinista tanokat vall, továbbá szerepe van a konzisztóriumban, amely V. Frigyes pfalzi fejedelmet megkoronázta. A felkelésük azonban megbukik, ő maga visszatérne munkáihoz, ám Ferdinánd megtorlása alól nem térhet ki. Kepler másik segítője és barátja Paul Guldin jezsuita, ki szintén matematikus. Ő tudja, hogy Keplernek igaza van munkáiban, mégis el kell utasítania tanait a rend színeiben. Kepler 1615-től 1622-ig terjedő időszakának fontos alakjai kerülnek bemutatásra és rajtuk keresztül tárulnak elénk a korabeli Európa politikai csatározásai, a tudomány fejlődése és megítélése, az emberi viszonyok és a kényes vallási kérdések bonyodalmai. Ekként jelenik meg a tudós Kepler, ki a hatalmi harcok, a boszorkányperek, családi nehézségek, vallási összecsapások közepette nem akart mással foglalkozni csak munkájával, a Rudolf-táblázatok tökéletesítésével és majdani publikálásával. Nem tett mást, mint - némileg önző módon, családját is háttérbe szorítva - Istent, az Isten által teremtett világ működését kutatta. A világ harmóniája írásakor is erről tanúskodik: „Átengedem magam a szent őrjöngésnek, és könyvet írok a jelennek, vagy az utókornak. Nekem mindegy. Lehet, hogy száz évig kell olvasóra várnia; Isten hatezer évig várt kutatójára".

A regény Keplere ugyanaz a Kepler, kinek imádsága „Hála és dicséret Isten teremtett világáért" címen olvasható a mai evangélikus énekeskönyvben is: „Istenem, hatalmasak műveid, csodálattal szemléli mindenki, aki szeretettel tekint rájuk. Köszönöm, Teremtőm és Uram, hogy annyi örömöt adtál teremtésedben. Köszönöm, hogy kezed munkája oly elragadó. Ha mondtam volna valami hozzád nem méltót, vagy ha a magam dicsőségét kerestem volna, bocsásd meg nekem kegyelmesen."

Rosemarie Schuder: A boszorkány fia. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1988.